Credits to: Zakani_Donovan

Szavak száma: 2142

Kontextus: TV kánon, az Armageddon után.

A Meg Nem Történt Apokalipszis után, Adam valójába megtartotta az erejét, mert érezte ha nem akkor az Antikrisztus pozíció megüresedne a pokolban és megint elrendelnének egy testet, hogy megpróbálja elkezdeni (befejezni) az egészet újra.

Ez okból kifolyólag elkezdett Aziraphalehez és Crowleyhoz járni, hogy tanítsák meg jobban uralni az erejét. Meg akarta tanulni, hogy hogyan használja a csodákat és ne csak úgy történjenek meg mert veszélyes ha a gondolatokat csak úgy valóssággá teszi. Így belegyeztek, hogy megtanítsák neki, hogyan használja az erejét csodákon keresztül (csettintésekkel, különböző mozdulatokkal, stb).

Míg ezek az órák folytak, Adam érezte, hogy valami volt az angyal és a démon között, gyakorlatilag érezte a szagát a szeretetüknek. ÉS egy nap mielőtt elment volna Spanyolországba három hétre bilincset rakott rájuk.

Ahogy látjátok, egy kis szünetet vettek az aznapi órákból és megegyeztek, hogy játszanak valamit. Mindig Adam jött elő a legjobb ötletekkel, így nem kellett sokat győzködnie őket. A műanyag bilincsek normálisan működtek a játék alatt, de amikor Adam este sietve ment el a boltból a szüleivel a reptérre, a két lény úgy tűnt elfelejtették, hogy egymáshoz voltak kapcsolva.

Legalábbis addig elfelejtették míg Crowley a kedvenc helye fele akart menni a kanapén és Aziraphael be akart zárni és lehúzni a sötétítőket emberi úton. Végül egy csettintéssel letudta mindkét feladatot miután rábukdácsolt Crowleyra az éles rántásnak köszönhetően.

- Bocsánat kedves fiam. Esküdni mertem volna, hogy kinyitotta a bilincset miután elkapott minket miközben a bankot raboltuk – mondta az angyal egy nyögés kíséretében ahogy a testsúlyát a térdére helyezte.

Crowley felült, a fejét rázva. - Azt mondta, hogy akkor fogja azt csinálni ha elkapja a csapatunk többi tagját is. Már együttműködtünk volna amikor a szülei megjöttek. Hova rakta azt az átkozott kulcsot?

Aziraphale felsegítette és keresték a kulcsot jó néhány percig mielőtt a kanapéba becsúszva megtalálták. Az egyetlen ok, amiért még nem varázsolták ki magukat mert hozzá voltak szokva, hogy limitálva volt, hogy mennyi csodát használhattak az órákon. Adam hamar ideges lett amikor meglátta őket, hogy mindenféle dolgot csináltak apró mozdulatokkal míg neki egy huzamban kettős sem sikerült rendesen. Türelmetlen volt, de tanulni akart, ami az oka annak, hogy ilyen nehezen próbálkozott.

Crowley bedugta a kulcsot a helyére de az már nem akart kinyitni a bilincset. Az angyal rosszallóan felhúzta a szemöldökét.

- Hagyd abba a vacakolást csak vedd le azokat – erősködött arra gondolva, hogy ez egy Crowley tréfái közül.

Erre a démon átadta a kulcsot, hogy a fontoskodó angyal láthassa magának. - Ez nem én vagyok. Azt hiszem ez a játék csak olcsó és csak akkor működik ha akar.

Aziraphale egyetértett, többet babrált a zárral mint Crowley de ugyanazt az eredményt kapta. Idegességében felnyögött és csettintett.

Semmi sem történt. Még egyszer Crowleyra nézett és a vörös felemelte mind két kezét.

- Ez nem én vagyok, Aziraphale – jelentette ki.

Hogy bebizonyítsa, ő is csettintett. Csinált különböző gesztusokat, káromkodott és dühösen is nézett a bilincsekre teljes kígyó szemekkel de semmi sem történt. Majd megragadta az angyalt és a lakás felé rángatta.

- Mond, hogy van késed vagy valami éles a konyhádban – gyakorlatilag könyörgött a lépcsőn felfele mászva.

Aziraphale megforgatta a szemét. - Ha varázslat nem működik, hogy gondolod, hogy emberi eszközök fognak?

- Kipróbálok mindet angyal – mondta végül egy erős rántással és most már az angyal konyhájának közepén álltak.

- Ahogy gondolod. Tisztán látszik, hogy valami okkult vagy éteri folyik itt.

- Hát, bármi is ez én nem érzékelem.

És akkor valami kapcsolt a fejükben, mindketten visszaemlékezve a beszélgetésükre mikor kisétáltak a sátáni apácákkal teli ideiglenes kórházból. Az angyalnak elállt a lélegzete és a démon felhördült.

- Adam!

Crowley megidézte a telefonját és hívta a fiatal Antikrisztust. A negyedik csöngés után felvette.

- Haló? - a fú úgy hangzott mintha emberekkel lenne körülvéve. Valószínűleg forgalmas reptér lehetett.

- Adam! Mi a mennyt csináltál te ezekkel a bilincsekkel?! Nem tudjuk levenni őket!

- Vallomást kell tennetek.

- Mégis mit kell bevallanunk?! Tetten értél minket, semmit sem kellett bevallanunk! Már ha nem az elcsórás részére gondolsz. ÉS ha igen, azt kell mondanom, hogy Pepper volt a főnök, mi csak az alkalmazottai voltunk – mondta mintha még mindig játszanának. Aziraphale egyszerre találta megnyerőnek és mulatságosnak, hogy Crowley milyen könnyen megy együtt a gyerek képzeletével.

A vonal túloldalán kuncogás volt. - Már nem vagyunk a játékban, Crowley. Valljatok. Vagy soha nem jön le.

Ha a démonnak nem forrt volna már a vére most már elkezdett. Aziraphale szinte érezte a meleget, ahogy megragadta a telefont.

- Adam, kedvesem, ez Aziraphale. Kérlek megpróbálnád visszacsinálni bármilyen varázslatot vagy utasítást raktál ezekre a bilincsekre? Lenne dolgunk és ez eléggé útban van – próbálkozott, hogy ne hallatszódjon olyan dühösnek amilyen volt.

Gyakorlatilag hallani lehetett a vigyort Adam arcán a következő mondatnál. - Bocsi, vallomást kell tennetek. Ez az egyetlen megoldás.

Crowley megforgatta a szemeit míg Aziraphale még egyszer próbálkozott. - Kedves fiam, mégis mit kéne bevallanunk? Mit szeretnél egyáltalán, hogy bevalljunk neked?

- Nem én vagyok az akinek vallanotok kell. Oh- Mennem kell. Ne hívjatok, most szállunk fel a repülőre. - és azzal a fiú letette.

Aziraphale sóhajtott és visszaadta a tulajdonosának az eszközt. Másodperceken belül a fiókhoz rángatta Crowleyt ahol a késeket tartotta. Az első dolog amit megfogott amint kinyitotta egy hússzeletelő volt. Crowleynak adta.

Letette az összekötött csuklójukat egy vágódeszkára a konyhapulton. - Akkor csináld – mondta a démonnak jobb ötlet hiányában.

Crowley elvigyorodott, főleg a démoni természete miatt és, hogy milyen jól illik az a pusztításhoz. A kezeiket elhelyezte rendesen, hogy a kis műanyag láncot tökéletes szögben tudhassa, többször is célzott majd levágta a hatalmas kést minden erejével.

Meglepetésükre, a kis vörös színű erőtér felvillant mikor a vágás történt.

A két lény egymásra bámult mielőtt némán megegyeztek, hogy újrapróbálják. Ugyanaz történik, de Aziraphale észreveszi, hogy nem a műanyag bilincs az ami kezd forgácsolni, hanem a kés. Így most van egy kis horpadás rajta, de a bilincs sértetlen.

A démon morog és még egyszer elvág. És még egyszer. És még egyszer. És még egyszer. És még egyszer. És még egyszer. És még egyszer. Eddigre a kés már kezd szétesni Crowley kezében. A mosogatóba dobta és egy rendese kést fogott meg.

Ez így folytatódott jó néhány percig, harminc hétig ha pontosak akarunk lenni. A démonnak sikerült minden egyes kést tönkretennie az angyal konyhájába, de a műanyag játék ami egymáshoz láncolta őket erősen tartott mint addig. Ennél a pontnál már nehéz volt elmondani, hogy ki volt idegesebb. Crowley egy csettintett az üres fiókra. Az elpusztított kések amik a mosogatóba lettek dobva megjavították magukat és visszarakták magukat oda ahova tartoztak. Szóval, konyhai felszerelések? Nagy nem. A következő a listán az elektromos szerszámok voltak. Az angyal tiltakozott de a démon ragaszkodott hozzá hacsak Aziraphale ki nem talál valami jobbat.

Nem tudott.

Kipróbáltak nagyjából mindent. Kalapácsok, fúrok, elektromos fűrészek, egy hidraulikus prést, hegesztőszerszámot, lángszórót, még egy idióta légkalapácsot is, és mind tökéletesen semmit sem csináltak. Egy kis ideig, Aziraphale gondolt arra, hogy imádkozzon a Mindenhatóhoz, hogy adja neki a kardját megint és Crowley pokoltűz használatán gondolkozott. Mikor mindketten tényleg elgondolkoztak rajta, inkább úgy döntöttek, hogy ne mert lehet bántanák a másikat.

Legyőzve, a kettő lement a földszínre és elkezdett inni.

- Tudod, Adam kezdett a kedvenc gyerekem lenni mostanában. Ezzel a kis trükkel nem vagyok biztos benne, hogy lejjebb vegyem, vagy hagyjam legfelül. Egy igazi kis rohadék – ismerte el a démon miután a bor kissé lenyugtatta.

Az angyal az ötödik pohárt ürítette ki és töltötte meg hatodjára. - Ő szó szerint a Sátán fia. Természetes ha rohadék. Ha bármi más lenne az lenne a fura.

- Igaz – mondta Crowley. A borával játszott, a pohár tetejéig kavarva de sosem kiöntve, főleg mivel az jobban tudta.

Eközben Aziraphale az asztalát bámulta, gondolkozva, hogy van e valami könyve ami segíthet megfejteni a fiú utasítását. Sóhajtott.

- Szomorúnak hangzol angyal. És az nem lehet. Igyál többet – mondta neki a vörös, emelte felé a borospoharát.

- Többet ittam mint te, és valahogy, jobb kedved van mint nekem. Miért? - kérdezte a hatodik kör előtt.

Crowley vállat vont és hátradőlt a kanapén. Legalább az angyal pohara üres volt mert különben elég nagy kosz lett volna. -A gyerek csintalan és a démon részem büszke.

- Persze, hogy az. Csak mint mikor Warlock első szavai azok voltak, hogy „fel te, nyavalyás". Azon gyönyörködtél hónapokig.

Crowley halványan elmosolyodott az emlékre. - Ja, régi szép idők...

A valódi ok amiért Crowley nem érezte az egész bilincs szituációt kényelmetlennek az az, hogy ez adott egy okot, hogy Aziraphale közelében legyen anélkül, hogy szokatlannak legyen nyilvánítva. Mármint, persze szokatlan volt, össze voltak láncolva. De ezt nem a démon csinálta, úgyhogy bajba sem kerülhetett miatta. Attól még, hogy nem voltak a legkényelmesebbek a körülmények, úgy döntött, hogy élveznie kell amíg csak fog tartani. Az angyal melege mindig egy jól eső változás volt a hidegvérű természetéhez és a szőke csak centikre volt tőle tervezte, hogy sütkérezni fog benne mint ahogy egy gyík tenné a napsugarakban egy kövön a sivatagban.

Aziraphale viszont, gyűlölete, hogy ilyen közel volt Crowleyhoz és nem tudott hozzáérni. Technikailag, nem volt semmi fizikai ami megállíthatta volna, de a fejébe mindig úgy gondolt Crowleyra mint egy nagy neon felirat amin az állt, hogy „ne érj hozzá". Ez a beállítódás teljesen félelmen alapult, akár attól, hogy Crowley elutasítaná, akár a menny vagy a pokol rajtakapná őket, volt még de ez a kettő volt a két fő aggodalma.

Most, a negyedik pohár boránál, Crowley szemei kitágultak, ahogy egy szörnyű gondolat jutott eszébe.

- Angyal, nem gondolod, hogy úgy érti, hogy vallani Neki... - hezitálva felmutatott.

Aziraphalet kirázta a hideg. - Vagy talán... - nézett le a földre.

Éden kígyója majdnem kiugrott a bőréből a gondolatra, hogy újra kell beszélni a főnökével. - Nem, nem! Valami másnak kell lennie! Tudja, hogy visszavonultunk, és pontosan tudja, hogy mi lesz velünk ha újra megpróbálunk kapcsolatba lépni velük.

Aziraphale idegesen felnyögött. - Akkor mit csinálunk? - a kezébe temette az arcát és Crowleynak minden akaraterejét be kellett vetni, hogy visszafogja magát, hogy ne kezdj el cirógatni az angyal fürtjeit.

A kéz ami a poharat tartotta most már az egész üveget fogta. Ivott belőle majd felajánlotta az angyalnak. Aziraphale elfogadta az üveget és ivott egy kortyot. Az üveg megy oda vissza kettőjük között egy ideig, amíg teljesen el nem fogyott. Eddigre már elfelejtették, hogy van emberfeletti képességük így ahelyett, hogy csettintett volna még egyet a szoba sarkában lévő tárolóból, Aziraphale úgy gondolta, hogy jó ötlet felkelni és megszerezni magának.

A kritikus probléma itt az, hogy elfelejtette, hogy hozzá volt láncolva Crowleyhoz. Mikor felkelt a kanapéról a démon keze ment vele és Crowley nekiütközött az angyal hátának. Néhány halvány bocsánatkérés, majd folytatták az útjukat a szobán keresztül. Általában csak három hosszú lépésbe telne Crowleynak, hogy elérje a sarkot de az akkor van ha józan és nincs egy angyal a kezén aki még nála is részegebb.

Egymás lábára léptek, nekiütköztek néhány bútornak, lelöktek néhány könyvet, és végül a földre estek kuncogások majd később hisztérikus nevetéssel kísérve.

- Ó basszus szerelmére, szeretlek angyal – mondta a démon mikor próbált rendesen levegőt venni, még mindig nevetve. El se jutott odáig fejben, hogy mi csúszott ki a száján, csak azt vette észre, hogy a bilincsek kilazultak. Akárhogy is, Aziraphale tisztán hallotta mit mondott Crowley.

Egyből kijózanodtak.

Az angyal rápillantott, próbálta megnyugtatni pörgő gondolatait. - Mit mondtál?

- Ne- nem tudom, részeg voltam. - mondta Crowley gondolkozva hova repültek a a szemüvegei a részeg esés alatt.

- Azt mondta, hogy szeretsz! - kiáltott fel a szőke hitetlenséggel a hangjában.

A démon el akart szaladni és elbújni. Semmi sem volt amivel elrejthette volna magát, nem is említve, hogy még mindig egymáshoz voltak láncolva. - Biztos félre hallottad-

A bilincsek szorosabbak lettek és mindkettőjüknek elállt a lélegzete.

Aziraphale most a szemébe nézett. - Szóval így értette! Ez a vallomás! Mond újra!

A démon túlságosan félt, hogy kimondja józanul, nem akarta azzal elutasítással élni, hogy csak angyali módon van szeretve. Aziraphale tisztán látta a félelmet a szemeibe, amiket most képtelen volt elrejteni a szokásos üveg pajzsuk mögé.

- Rendben, kezdek én – mondta, vette egy levegőt, hogy lenyugtassa magát, hogy megakadás nélkül tudja mondani, hogy a vörös ne kérdőjelezzen meg semmit. - Szeretlek, kedvesem. Szerelmes vagyok beléd. Már jó néhány éve. Valójában-

Kezdtek megnyugodni ahogy mondta, de félbe volt szakítva mielőtt befejezhette volna, mert Crowley ajkai az övéhez ütköztek. Mikor végre különváltak, Crowley visszamondta és a bilinccsek leestek a földre majd eltűntek.

- Az az átkozott kölyök egy zseni – motyogta Crowley az orra alatt.

Aziraphale zavartan bólintott – Valóban – Majd egy újabb csókra húzta.

A hátsó szoba katasztrofális állapotban volt és jó eséllyel maradt és még jó néhány óráig, mivel a két lény túlságos elfoglalt volt a másik szájával, és nem gondoltak semmi másra. Ki is hibáztathatná őket? Évezredek óta odavannak egymásért. Az egész estét egymás ajkához tapadva tölteni csupán másodperceknek tűnt nekik.

~~~~~

Mikor Adam hazajött a nyaralásból és meglátta, ahogy Crowley és Aziraphale viselkednek egymással, például mikor hallja, hogy az angyal a démont inkább hívja „szerelmem"-nek mint „kedvesem"-nek, megveregeti a vállát örülve, hogy a terve tökéletesen működött. Talán még tökéletsebben mint gondolta. Legalábbis a démon ujján lévő gyűrűt figyelembe véve.