Körülbelül két hét telt el a hangárban történt események óta, és akármennyire is nem örülök neki, igenis nyomot hagytak bennem. Napokig nehezen aludtam utána, úgyhogy végül sikeresen bekéredzkedtem Minho ágyába, hiába volt az a szokások ellen. Mondjuk ennek a hátránya, hogy nehezebb megtartóztatnunk magunkat, amihez (annak ellenére, hogy azért félek egy kicsit), én nem ragaszkodnék, viszont ő igen. Elméletileg a hagyományok betartása végett, meg ilyenek, de szerintem csak nem akar a szüleivel szomszédos szobában szexelni. Mondjuk ez jogos, szóval türelmesen várok. Szerencsére ha majd hazaértünk a nászúrtól, lesz saját lakásunk.  

Éppen a szobámban álltam a falitükör előtt, és aprólékosan szemléltem magam a kis rózsaszín pizsamámban. Hát eljött ez a nap is. Az esküvőm napja. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen hamar lesz, és őszintén, elég ideges vagyok. Nem amiatt, hogy jó döntést hoztam-e, mint a legtöbben, hisz lássuk be, nem volt választásom. De ha tudnék se mennék máshoz: Minho bemutatott nekem egy olyan világot, ami bármennyire ijesztő, egyben izgalmas is, és boldog vagyok, hogy benne élhetek majd vele. Ami aggaszt, hogy kész vagyok-e rá. Mármint, az életem egy fejezete ma végleg lezárul, úgy, hogy alig történt meg. Még a tizennyolcat se töltöttem be. Szerettem volna bulizni, randizni, hülyeségeket csinálni, mielőtt megállapodom és családom lesz. Valamint képezni magam, tanulni, kipróbálni miben vagyok jó, karriert választani. Mindezektől el lettem vágva, és úgy érzem nem látok eleget a nagyvilágból, nem tapasztalok annyit, amennyit akartam. De valamit valamiért, ahogyan a mondás tartja, és ahogy most látom, a Minhoval való életem lesz annyira csodálatos és élménygazdag, hogy ezekről lemondjak érte. Sokkal rosszabb is lehetne, szóval szerencsés vagyok, hogy hozzá rendelt az ég, akármilyen korán is tette. 

Ezen lamentáltam, mikor kinyílt az ajtó, és Hyunjin dugta be a fejét. Intettem neki, mire bejött, a kezében egy táskát és egy műanyag védőhuzatba csomagolt ruhaszettet tartott. Most is csinos volt, mint mindig, hosszú fekete haját részben feltűzte. Ő volt a "koszorúslányom" ha úgy tetszik, hiszen nem ismertem senki mást. Segített nekem felöltözni, megcsinálta a hajamat, sőt, a táskájából elővarázsolt sminkekkel még szolidan ki is festett. Közben vicces sztorikat mesélt a saját esküvőjéről, és az első időszakról, amit Jeongin párjaként töltött. Ezek remekül feldobták a hangulatom, és hálás is voltam érte, de a szorongásom még mindig nem múlt el. 

- Készen vagy, édesem? - nyitott be Minho. - Ah, olyan gyönyörűen nézel ki - bókolt, ami nem értettem, hiszen csak egy fehér öltöny és nadrág volt rajtam, fekete inggel, semmi extra. Mellesleg ő is hasonlót viselt, csak fordított színekben. 

- I-izé, köszönöm - pirultam el. - Te is dögös vagy - fordultam felé. 

Hyunjin ekkor diszkréten kiment, Minho pedig odalépett hozzám, és a derekamnál fogva húzott magához. 

- Ideges vagy? - kérdezte, miközben a szemebe nézett. 

- Igen. Egy kicsit. 

- Én is - vallotta be. - De tudom, hogy mi ketten mindent megoldunk majd. És az összes igyekezetemmel azon leszek, hogy minél tökéletesebb életet biztosítsak neked - mondta, és a nyakamba csókolt. 

Nem tudom hogyan, de ennyivel teljesen eloszlatta a kétségeimet, és önfeledt boldogsággal öleltem át, amit egyből viszonzott. 

- Jó látni, hogy így felragyogtál - tette még hozzá, amikor elindultunk lefelé, a násznéphez. 

- Csak is te vagy az oka - mosolyogtam rá, és átkaroltam a lépcsőn menet. 

A szertartásunk meseszép volt, a Lee család tényleg kitett magáért. Az oltárnál, a csóknál igyekeztük visszafogni magunkat, de még így is úgy érzem, kicsit hosszabb lett, mint illik. Annyi baj legyen, legalább mi élvesztük. Ahogy azonban visszafelé kezdtünk sétálni a sorok között, hirtelen eufórikus bódulat tört rám. Ez valóban megtörtént! Én igazán hozzá mentem Lee Minhohoz, akit ilyen rövid idő alatt is annyira megszerettem! Alig bírtam elhinni. 

Szerencsére a lakodalomra kitisztult a fejem, csak, hogy utána az alkohollal tompítsam el. Persze, nem ittam sokat, nem akartam másnaposan indulni a nászutunkra. 

A vacsora vége felé, még mielőtt a nagy buli beindult volna, Minho felállt az asztaltól, és a társaság figyelmét kérte. Itt jegyezném meg, hogy nyilvánvalóan jelen volt a legtöbb befolyásos maffiavezér és üzletember, vagy legalább egy emberük a helyükben, és nem csak Koreából, hanem sokan külföldről is. 

- Tisztelt egybegyűltek, kedves vendégeim - kezdte a beszédét. - A mai napon különleges eseményen vettünk részt mindannyian: az esküvőmön! Immár házas emberként, hivatalosan is átveszem a családfő szerepét az apámtól. Mind tudjuk, mit jelent ez, és innentől fogva én várom el ugyanazt a tiszteletet, amit ő kapott. A Lee család keményen dolgozott a jelenlegi pozíciójáért, és cseppet sem fog lejjebb adni belőle. Azt pedig mindenki jegyezze meg, hogy velem vagy a szeretteimmel szórakozni nem kifizetődő ötlet - kis hatásszünetet tartott, miközben a tekintetével végigpásztázta az embereket. - De a mai este még az ünneplésről szól: szóval, hol marad az a pezsgő? - oldotta fel gyorsan hangulatot. Tapsolt egyet, mire pincérek és szolgálók özönlöttek a terembe, édességeket és még több italt hozva, amit lelkes kurjongatással fogadott a vendégsereg. 

Mikor visszaült, rámosolygtam és rásimítottam a combjára, ami láthatóan jól esett neki. Tudtam, hogy nem élvezte ezt a bejelentést, hiszen emlékeztette rá, hogy ki tudja hányan vannak még, akik nem örülnek a váltásnak, vagy esetleg megpróbálnak majd megtámadni minket. De én bizakodtam. A szülei és nagyszülei sok munkát fektettek abba, hogy erős és stabil érdekkapcsolatokat építsenek ki, ezzel biztosítva a hatalmukat, Minho pedig pontosan ezt a taktikát igyekezett folytatni. Tehát én nem aggódtam nagyon. 

Amúgy is valami más kötötte le a gondolataimat: a nászutunk...