"Ez az 5 másodperces tevékenység egy örökkévalóságnak tűnt, amíg meg nem láttam azt, amire számítottam. Világosbarna kabát..."

- Levi?! - kimondva a nevét felnéztem azokra a barna szemekre, amik már az első találkozásnál is megfogtak. Egy másodperc telhetett el, mire mind a ketten feldolgoztuk, hogy végre találkozunk. Seperc alatt átöleltem a nyakánál mire ő a derekamnál fogva közelebb húzott magához.

- Igen, én vagyok. - arcát sálamba fúrta majd hosszas ölelkezés után elengedtük egymást. Vöröslő arccal mentünk vissza a buszmegállóhoz, majd a táblát megnézve rájöttünk, hogy negyed óra múlva jön csak a következő járat. 'Most mit csináljunk addig?' Tétlenül vártuk a buszt, majd mikor nagy nehezen megérkezett, elővettük a bérleteinket és felpattantunk. Leültem egy kétszemélyes részhez, mert azt szerettem volna, ha mellém ülne. Ezt meg is tette. Annyira zavarban voltam hogy csak a kinti tájat figyeltem, alig mertem ránézni. Aztán eszembe jutott egy régi Facebook-os beszélgetés...

"Levi: Gyönyörű vagy.
Alexa: Dehogy vagyok az. Nem is láttál csak egyszer.
Levi: De még mindig emlékszem az arcodra."

Levi felé pillantottam, majd halkan megszólaltam.
- Na látod, hogy rosszul emlékszel? Nem vagyok szép... - felém fordult, aminek hatására én is erőt vettem magamon és a szemeibe néztem.
- Dehogynem. Jól emlékeztem. Most is gyönyörű vagy. - biztos vagyok benne hogy ezek után rákvörös volt az arcom, de nagyon boldoggá tett, hogy úgy kedvel, ahogy vagyok. Megakartam fogni a kezét...de nem tudtam hogyan reagált volna, ezért visszatettem a kezem az ölembe.

Megérkeztünk abba a megállóba ahol Dani már várt minket, hogy utána együtt folytassuk utunkat. Sok mindent meséltek magukról és egymásról is. Kis koruk óta ismerik egymást, és azóta is jó a viszonyuk. Nagyon sokat tudnak nevetni együtt. Mosolyogva hallgattam végig minden kis történetüket. Aztán amikor a metróra szálltunk fel, akkor majdnem eltévedtünk (Levente vezetésének hála), de Dani időben kapcsolt és végül jó helyen kötöttünk ki.

Béreltünk korcsolyákat, aztán kisebb szenvedés után sikerült feljutnunk a jégre. Dani meg én valamennyire jobban tudtunk korcsolyázni, de Levinek nagy kihívás volt követnie minket. Egy ötperces szünet után, megint felmentünk a jégre, majd vettem egy nagy levegőt.
- Öm, na jó. Akkor mivel Levi nem tud korizni, ezért megfogom a kezét, hogy legyen kire támaszkodnia. - a mondatot meghallva Dani hatalmasra nyitott szemei égették arcomat. A jeget bámulva vártam a beleegyezésüket.
- Nekem oké. - vágta rá Dani, mostmár egy enyhe mosollyal.
Lassan összeérintettük, majd összefontuk ujjainkat Leventével és már indultunk is. 'Istenkém, tényleg megtörténik.. És most az egyszer a másik fél is akarja. Mit tegyek most..???'

--------------
Sziaaaasztok ^^"... Valami iszonyúan sajnálom hogy nem irtam folytatást eddig, de sokat voltam nyaralni és lusta vagyok írni. De amint elkezdődik a suli, gyakrabban fogok írni, mert lesz hol... Az órákon! XD Ha legalább a fél életemet ott töltöm, tegyek már valami jót. Szóval nagyon szépen köszönöm aki eddig támogatott, és remélem továbbra is segitetek rajtam.
Ha nektek van pasitok, és van velük valami gond, akkor írjátok meg kommentbe. Hátha nekem is ismerősek :)