Remek arra lefeküdni, hogy keresztbe tettél egy szervezetnek, hogy egy lány van melletted az ágyban. Ne értsd félre. Komolyan!

De arra ébredni, hogy abban a házban, ahol meghúztad magad és rajtad kívül csak az a bizonyos lány él, beszélgetésfoszlányokat hallani, na, az nem remek. A bűnözőknél ilyenkor bekapcsol az automatikus mindent félredobni és menekülni mechanizmus, ami azonban mindenkinél eltér. Van, aki kiugrik kapásból az ablakon, hogy lelépjen, van, aki elbújik, meg ilyenek. Én azok közé tartozom, akik előkapják a pisztolyt a párna alól, majd egyenesen a hang irányába indulnak.

Na, hát, így történt ez ma reggel is.

Ahogy kinyitottam a szemem és egyik pillanatról a másikra az álomból a valóságba kerültem, már éreztem, hogy valami nem stimmel. Abban a pillanatban. Kikaptam a párna alatt tartott régi SW1911 pisztolyomat, felpattantam az ágyról, hangtalanul, majd a hangok irányába indultam. A konyhaajtóban álltam meg, hátamat a falnak vetve. Reinat hallottam és egy másik női hangot. Nem ismertem fel.

Ahogy befordultam az ajtókeretnél és megláttam a két lányt a konyhaasztal mellett ülve, már tudtam, hogy ez nem a HYDRA. Igen, tőlük voltam leginkább befosva, de az, amit láttam, sokkal inkább idegesítőnek volt mondható.

- Te mit keresel itt? – kiáltottam fel és idegesen a combomnak csaptam a pisztolyt. A két lány nevetgélve fordult hozzám.

- Ugyan már, Peter, azért jött, hogy megnézze, hogy vagy – mosolygott rám gondtalanul Kölyök. – Épp rólad beszélgettünk...

- Mond, Rei, neked feltűnt, kit engedtél a lakásba? – szakítottam félbe. - Egy Bosszúállót! Higanyszálat! Istenre, 2020-at írunk, 17 éves vagy, de még nem tanultad meg, hogy nem engedünk be idegeneket a házba!

- De ő nem idegen – ráncolta a homlokát.

- Szuperhősöket meg főleg nem! – kiabáltam.

- Nyugi már, Póksrác! Csak jöttem megnézni, hogy vagy a tegnapi után – vigyorgott rám Wanda. Hosszú, fehér haját gondos copfba rendezte, és ami azt illeti, egyáltalán nem nézett ki Bosszúállónak. Farmer shortot és kék, virágos rövidujjút viselt, futócipővel. Nem, egyáltalán nem harci öltözet. Akárcsak Kölyök pizsamája, de az más tészta.

- Na, ja, persze – morogtam. – És ne hívj Póksrácnak!

- Pedig úgy foglak – kacsintott, mire én pár pillanatig csak értetlenül bámultam rá.

- Na, jó, emberek. Mi folyik itt Gyöngyösön?

- Ezt meg hogy érted, Peter? – állt fel Rei az asztaltól és a gázon hagyott serpenyőhöz tipegett mezítelene, aprócska lábaival. – Kész a reggeli. Peter, menj, öltözz fel! Nem fogsz meztelen felsőtesttel az asztalhoz ülni.

Zavarodott képpel nézhettem rájuk, de úgy nagyon, mert a következő pillanatban hangos kacajban törtek ki mindketten.

- Ne vágj ilyen képet, Peter, mert nem áll jól neked – nevetett Kölyök. Megráztam a fejem, ahogy észbe kaptam.

- Na, jó, Te most szépen elmész! – mutattam határozottan Wandara, aki erre sértődötten összefonta a karjait a melle alatt.

- Nem – ennyi volt a reakciója.

- De, igen! – irányítottam felé a pisztolycsövet, mire Kölyök rémülten felsikoltott. – Nem akarok kopókat a Bosszúállóktól, köszönöm. Szóval, akár le is léphetsz, Szeleske.

- Nem megyek el, mert nem az a feladatom, hogy verbuváljak, hanem hogy megvédjelek! – pattant fel idegesen a székéről. A fegyvert még mindig rá szegeztem.

- Megvédeni? Ugyan mitől? -nevettem fel halkan. Ő zavartan Reinara pillantott, majd ismét mélyen a szemembe nézett.

- Mondjuk a tegnapitól – sziszegte a fogai közt dühösen.

- Nem kérek a segítségedből. Ellenük sem. Hisz, magadat sem tudod megédeni! Tegnap is megsérültél – néztem rá megvetően. Ám erre ő felrántotta a pólóját, megmutatva makulátlan, hibátlan bőrét.

- Nem találtak el. Teszt volt – magyarázta immár semleges hangon. – És átmentél.

Pár pillanatig csak gondolkodtam. Ha tesztelünk valamit, az azért van, mert eredményt várunk. Elvárunk tőle valamit. Akarunk tőle valamit. De nekem nem hiányzik a nyakamra egy gyerekes Bosszúálók csapat! Ahogyan a HYDRA sem. Bevallom, elfogadnám Wanda társaságát, ha nem az lenne, aki.

- Tünés! – markoltam meg határozottabban a fegyverem, az ujjam a ravaszon nyugodott.

- Nem hagylak egyedül. Küldetést kaptam, elvállatam; most teljesítem – felelte makacsul, egyenesen a szemembe nézve.

- Lövök!

- Lőjél!

És lőttem. A pisztoly elsült, de a golyó nem vért loccsantott ki, csak csörömpölést hagyott maga mögött; épp, ahogy vártam. Wanda gyors, könnyedén kikerülte a golyót, így az csak egy bögrét tört össze a polcon, majd a falba fúródott. Reina viszont iszonyat hangosan felsikoltott, ami nem tett valami jót a füleimnek.

Szellő suhant el mellettem, majd megjelent Higanyszál az oldalamon. Döbbenet tükröződött az arcáról.

- Na? Ezen is átmentem? – kérdeztem lehetőleg semleges hangon, de éreztem, ahogy némi düh szivárog szavaim súlyába. – Azt hitted, nem húzom meg a ravaszt, igaz? – ismét felhúztam a szánt, majd a csőre töltött fegyver a fejéhez kaptam. Ő kissé rémülten összerezzent, de nem hátrált. A pisztoly csöve alig pár milliméterre lebegett a homlokától. – Én nem jó vagyok, Wanda. Ezt jegyezd meg. Te és én nem ugyan abban a csapatban játszunk.

- Az, hogy saját belátásod szerint értelmezed a törvényeket, nem jelenti, hogy rossz fiú vagy – hebegte az orra alatt. Nem mozdultam, nem indítottak meg a szavai. Én igenis rossz vagyok. Hisz ami nem jó, az rossz. - Ha valóban rossz vagy, akkor tessék, lőj le! – vett hirtelen mély levegőt és határozottan a szemembe nézett. Úgy tett, mint aki nem fél. De vakítóan ébenkék szemeiben enyhe rettegés csillant. Mint aki nem biztos magában. Ez a lány kész rejtély. Egyik pillanatról a másikra változik; első találkozásunkkor elszánt, tegnap gyerekes, most meg egyszerre kegyvesztett és bátor. Mint aki nem tudja, milyen élni és csak most ismerkedik meg az érzelmekkel, reakciókkal, szituációkkal. – Lőj, ha annyira rossz akarsz lenni!

Az ujjam egy pillanatra megremegett a ravaszon. Ám mikor meghúztam volna, valaki nekem esett, elkapta a karom és nem eresztette.

- Ne csináld, Peter! – nézett fel rám kétségbeesetten Kölyök. Furcsállón összevontam a szemöldököm.

- Én kértem, hogy menjen el.

- Tekints rá úgy, mint... az unokatestvéremre! – próbálkozott.

- Béna húzás.

- Peter! Nem ölheted meg!

- Már miért ne?!

- Mert te nem ilyen vagy! – szipogta.

- Nem tudod, milyen vagyok – feleltem érzelemmentes hangon, majd leengedtem a pisztolyt. – Menj el! – pillantottam ismét Wandara, de ő csak a fejét rázta. A kezem ismét erősebben rámarkolt a lőfegyverre, ám Reina visszatartott. Ujjaink összeértek, visszahúzott.

- Hagyd, Peter! Csak ma! – kérlelt tovább Reina. Felsóhajtottam.

- Ti azt csináltok, amit akartok. Én lépek – indultam vissza a szobába. Lépteket hallottam; valamelyik lány szorosan a sarkamban volt. Ahogy beléptem a hálószobába, egyből becsaptam az ajtót, de az nem ütközött neki senkinek – Higanyszál egy pillanat alatt termett az orrom előtt.

- Nem mész sehova nélkülem! Ez a parancs! – sziszegte közel lépve hozzám, a mellkasunk szinte összeért. Meglehetősen magas lány volt, alig pár centivel alacsonyabb nálam.

- Akkor a parancs vagy hibás, vagy a küldetésed el van bukva – vigyorogtam rá, majd enyhén meglökve a vállát kikerültem.

- Feladatom van, Peter! – csattant fel, hangja dühös és hitetlenkedő volt.

- Még mindig itt vagy? – nyúltam az íróasztal mellett álló szék táblájára terített pólómért.

- Igen, és nem azért, hogy a tetkódat bámuljam. Nézz rám, ha hozzád beszélek!

Felnevettem, miközben belebújtam a gyűrött, szürke pólóba.

- Na, jó, nem tudom, mi van veled, hol voltál az elmúlt években, de ez nagyon béna szöveg volt – feleltem, csak azért se fordulva felé. Hallottam, ahogy dühösen felsóhajt, majd a következő pillanatban előttem termett. Szorosan előttem, nagyon közel. – Személyes atmoszféra?

- Nem izgat – húzta csintalan mosolyra a száját.

- Nem ezt a szót használnám – forgattam meg a szemem. – De most, Wanda, kopás. Hagyj békén. Nem kérek a segítségedből – azzal elléptem tőle és egy használható farmer után néztem.

- Akkor vedd úgy, hogy a haverod vagyok, és csak együtt lógunk – termett ismét mellettem.

- Nincsenek olyan haverjaim, akik szélsebesen tudnak mozogni – néztem rá türelmetlenül. Főképp mert haverjaim sincsenek.

- Most már van egy.

- Nem, nincs.

- De, van!

- Nem!

- De! Nem tudsz lerázni magadról! Képletesen, persze – döntötte oldalra a fejét. Dühösen vettem egy mély levegőt, majd kifújtam.

- Azt mondtam, nem! Világos; nem! – de ő csak továbbra is ártatlanul bámult rám, nem tágítva álláspontjától. – Milyen nyelven mondjam el neked? Nem! No! Nein! не! Ni! Noh! Érted? NEM! Hagyjál lógva és boldog lesz az életed. Vagy nem... Igazság szerint, az már nem az én asztalom...

- Peter! – szakított félbe erélyesen. Ráemeltem a tekintetem, miközben kezemben a nadrágomat szorongattam. Az arca nyugodt volt, de határozott. Most először, mióta találkoztunk. Eddig mindig kavarogtak benne az érzelmek, hajtűkanyarokat vettek, egyik pillanatról a másikra változtak. Most viszont kiegyensúlyozottnak tűnt, határozottnak. – Segíteni akarok. A HYDRAval nem tudsz egyedül elbánni.

- Semmi közöm a HYDRAhoz.

- De nekik van hozzád. Brock lehet, hogy most őrizetben van a Bosszúállók toronyban, de nem csak ő létezik. A HYDRA egy egész sereggel rendelkezik engedelmes kiskatonákból. Nem szállnak le rólad, ha akarnak valamit tőled.

- És mit akarnak tőlem?! – csaptam a ruhadarabot a paplanra. – Semmi közöm hozzájuk!

- Nem tudom. Pont ezért kell melletted maradnom – lépett közelebb.

- Semmi közöm hozzájuk – ismételtem frusztráltan.

- Talán az erőd kell nekik... - gondolkozott hangosan. Ez egy rossz szokása lehetett. Vagy ha nem is rossz, idegesítő. – Peter, hogy kaptad a képességed?

- Neked ahhoz semmi közöd! – morogtam, majd kiviharzottam a szobából. Tudtam, már felfogtam; nem fogom tudni lerázni magamról. Egyszerűbb lesz, ha figyelmen kívül hagyom. Nem válaszolok a kérdéseire. Nem mondom el neki a terveim. Nem kérdezem a HYDRAról. Nem veszek róla tudomást.

- Már azt hittem, eltévedtetek – kapta fel a fejét Kölyök amint beléptem a szobába. Szőke, kócos haja rakoncátlan kontyba volt fogva, össze-visszaállt. Az arcába lógott, a vállára omlott. A szemüvege bekeretezte fáradtságról árulkodó szemeit. Pizsamájának ujját feltűrte, jobb csuklója sötéten vöröslött.

- Megint megégetted magad? – mosolyodtam el, mire ő csak sértetten kiöltötte rám a nyelvét. – Szerencsétlen.

- Tudod, ki csinál neked legközelebb reggelit! – kiáltott fel tettetett felháborodottsággal, de a szája sarkában mosoly bujkált. Mellé léptem és finoman magamhoz húztam a csuklóját, majd vékony hálóréteggel vontam be az égés helyét.

- Ez majd segít – vigyorogtam le rá.

- Hiszem, ha látom.

- Majd nyisd ki a szemed – kacsintottam rá. – Mit eszünk?

- Te semmit – vigyorgott rám miközben felállt a székéről.

- Smucig – nyújtottam el a szót.

- Az vagyok – nyomott egy csókot az arcomra, majd kikerült és a hűtőhöz battyogott. Zavartan bámultam magam elé, magyarázatot viszont nem tudtam kreálni.

- Ezt... most... miért is kaptam? – kérdeztem furcsállón.

- Jó reggelt! – nézett ki a hűtőszekrény ajtaja felett mosolyogva. Zavartan összevontam a szemöldököm, de mielőtt bármi mást hozzáfűzhettem volna, Wanda száguldott el mellettem, majd az egyik üres széken jelent meg. Ő is mosolygott, szélesen, tudálékosan.

- Mondtam – suttogta, hogy csak én halljam. – Nem csak egy lány.

Szemforgatva fordultam el tőle. Leemeltem egy poharat az egyik polcról, majd töltöttem magamnak egy bögre kávét.

- Akkor? Ma a nyakamon akarsz lógni? – pillantottam a gőzfelhőn keresztül Wandara.

- Igen – bólintott erélyesen.

- Akárhová megyek?

- Yes.

- Akármit csinálok?

- Yup.

- Biztos?

- Igen – nyújtotta el ingerülten a választ.

- Az klassz. Mert ma az Ördög Patkóba megyek – vigyorogtam mindent tudón.

- Jaj, ne! – sikkantott fel ismét Reina. – Peter Parker, neked határozottan nem tesz jót az a hely!

- Inkább én nem teszek jót a helynek, Kölyök.

Reina elismerően bólintott, de még mindig kétkedő pillantásokkal méregetett.

- Öm... Mi is az az Ördög Patkó? – kérdezte zavarodottan Higanyszál. Vigyorogva felé fordultam, mire kiült az arcára a kétkedés.

- Majd megtudod. De jobb lesz, ha nem ilyen kislányos öltözetben jössz.

#####

Ördög Patkó. Hogy mi az? Csak egy szórakozóhely. Rossz embereknek.

A két lánnyal az oldalamon kiszálltunk a taxiból. Mit ne mondja, nem tudtam, hogy Reinanak ilyen ruhái is vannak.

Wandan a korábbi rövidnadrágja volt, szakadt harisnyával és bokáig érő fekete, szöges cipővel. Neon rózsaszín topján fekete betűkkel a 'Rock and Roll' felirat virított. A haját kiengedte és bekreppelte, ami, emberek, be kell vallanom, marha jól állt neki. Gyönyörűen bekeretezte az arcát, a babarózsaszín ajkakat, a természetellenesen kék szemet.

De Reina is nagyon jól nézett ki. Fekete, rövid bőrszoknyát viselt szintúgy szakadt harisnyával. Piros, rojtos szélű haspóló volt rajta, és bár még mindig nem rajongok ezért a színért; neki jól állt. Barna lapostalpú cipellőcskét viselt. Azt hiszem a lányok 'balerina cipőnek' mondják. A haját begöndörítette, amit előszeretettel csinál eddigi randijai alkalmával is. Mindig ment a cirkusz; „Jaj, a hajamat még be kell lőnöm!" Istenem, hányszor hallottam ezt – ebből is látszik, hogy valamiért nincs sikere a fiúk terén. Talán azért nincs pasija, mert túl sokat beszél Rómeóról és Júliáról, vagy magáról Shakespeareről.

Én egyszerűbben öltözködtem, mint ők; fekete farmer, fehér, laza ing, sportcipő, baseballsapka. Meg egy egyszerű, szöges karperec, amit Wanda erőszakolt rám. Kölyök meg is jegyezte, hogy, idézem; 'unalmas' vagyok. Ez van, gyerekek.

- Nem értem, miért voltál ezért úgy oda – szólt oda bizonytalanul Reinanak Wanda. Már este kilenc körül járt az idő, az utcai sötétben nem láttam az arcát.

- Majd megtudod – sóhajtotta elkeseredetten Rei, mire én csak elhúztam a szám.

- Kölyök azért van beszarva attól, hogy itt vagyunk, mert a múltkor már elkísért. Tudja, mi lesz a tánc vége – indultam meg a club ajtaja felé, betolakodva a sorba. A két lányka bizonytalanul követett.

- Hé! – állított meg a kidobósrác nagy tenyerével. Várakozón felvontam a szemöldök miközben végig mértem a hájpacnit. Mert igen, az volt. Az egész csak zsírból állt. – A sor vége arra van – bökött állával az utca vége felé.

- Na és? – vontam meg a vállam.

- Neked ott kell várnod a sorodra, zöldfülűkém!

- Én? Zöldfülű? Öregem, inkább te! – húztam el a szám. Éreztem, ahogy Kölyök és Wanda zavartan toporog mögöttem. A srác már épp mondott volna valamit, mikor megjelent egy nála idősebb, szőkített férfi.

- Hé! Őt inkább engedd be! Nem akarok bajt!

A kidobó még morgott valamit az orra alatt, de végül mindhármunkat beengedtek. Épp a hangszigetelt 'táncterem' felé tartottunk egy hosszú folyosón, elhaladva néhány csókolózó pár mellett, mire Wanda megtalálta a hangját és megszólalt.

- Ez nem volt... szabályos!

- Na és?

- Nem tehetsz azt, amit csak akarsz! – sietett mellém és felvette lépteim ritmusát.

- Te kifejezetten szeretsz veszekedni velem, ugye? – hagytam figyelmen kívül felszólítását.

- Oh, naná, akár egész este is csinálhatjuk ezt! Mert nem helyes amit teszel!

Megragadtam a csuklóját és a falnak nyomtam. Tudtam, hogy könnyedén elléphetett volna előlem, de nem tette. Jobb is, nem örülnék, ha valaki rájönne, ki is ő.

- Ezt most szépen befejezed. Nem kérek szentbeszédet, bár hogy őszinte legyek, már a társaságodból sem kérek!

- Akkor miért engedted meg, hogy tegyem a dolgom? – hajolt előbbre, az orrunk szinte összeért.

- Ne üsd azt a pisze nózidat olyanba, amibe nem kell és akkor egész jól meg leszünk, zakkantkám – engedtem el.

- Zakkant? Én? Ugyan miért?! – toppantott egyet dühösen a lábával. Most meg gyerekes. Nem értem ezt a lányt, egyszerűen nem tudok kiigazodni rajta.

- Mond, hány éves is vagy? – nevettem fel miközben zsebre vágtam a kezem és szemtelenül végigmértem.

- Nálad idősebb! – morogta.

- Ahhoz képest nem úgy viselkedsz – ráztam hitetlenkedve a fejem. – Ami azt illeti, sehogy sem viselkedsz. Mintha...

- Hagyjad – szakított félbe Rei és belekarolt a kezembe. – Inkább menjünk. Akarok még táncolni egy kicsit, mielőtt megint kirobbantod a háborút – jegyezte meg grimaszolva.

- Javíthatatlan vagy – pöcköltem meg a homlokát. Oldalra billentette a fejét, minek következtében a szemüvege is elcsúszott.

- Akárcsak te. Látod? Rossz hatással vagy rám!

- Az jó – mosolyogtam rá sármosan. Rei felnevetett. Egy pillanatra meg is feledkeztem Wanda jelenlétéről. Persze, ezt a tettemet hamar megtorolta.

- Én is itt vagyok, ne most bájologjatok! – morogta.

- Eddig nem zavart – néztem rá ártatlanul, de határozottan élveztem, hogy idegesíthetem.

- Eddig nem jöttem rá, hogy csakis Reina miatt engedted meg, hogy jöjjek! – küldött felém egy szúrós pillantást.

- Kölyöknek ehhez semmi köze. És ne hívd a nevén, itt Kölyökként ismerik.

- Peter jóvoltából – szúrta közbe az említett.

- Így biztonságosabb – védekeztem, de egyből megbántam, hogy kinyitottam a számat. Az a mosoly, ami megjelent Wanda ajkain; tudtam, hibáztam. Mivel azt mondtam, hogy így biztonságosabb Rei számára, ez úgy hangzott, mintha aggódnék érte. És ha féltesz valakit, akkor ő fontos neked. Viszont ha törődsz mással, nem lehetsz rossz.

Lefagyott az arcomról a mosoly.

- Nem unod még, hogy folyton elemezgetsz? – szegeztem a kérdést Wandának, aki erre csak még jobban húzta a száját és megrázta a fejét. Ezüst tincsei csak úgy repkedtek.

- Nem, nem unom. Nagyon is élvezetes megismerni úgy a belső éned, hogy nem vagy tisztába a létezésével.

Pár perc néma, mozdulatlan csend telepedett ránk. Mi folytonos szemcsatát vívunk Wandaval, míg Reina csak kapkodta a fejét, hol rám, hol újdonsült társunkra bámult értetlenül.

- Öm... mi lenne, ha inkább mennénk? – kezdett el a folyosó végi terem felé húzni.

- Jó – morogtam. – Menjünk.

Mielőtt beléptünk volna az ajtón, még odafordultam a mellettem szaporán tipegő Wandahoz.

- Ha ő Kölyök, te Szeleske – vigyorogtam rá. Fáradtan felsóhajtott, de a szája sarkában mosoly bujkált.

- Ahogy akarod, Póksrác.

Azzal beléptünk a kétszárnyú ajtón a hangszigetelt szobába. Egyből megcsapott minket a zene; épp a Skillettől a 'Whispers in the dark'-ot bömböltették, amit nem bántam, szerettem a bandát.

- Melyik zene? – suttogta nevetve a fülembe Kölyök. Valószínűleg kiabált, de így is alig hallottam.

Hát igen, Reina az egyetlen, aki jól ismer. Ő tudja, hogy szeretem a zenét, ő tudja, hogy utálom a kérdéseket, ő tudja, hogy imádok gitározni, ő tudja, hogy rossz vagyok. Elismételtem neki a bandát és a szám címét, majd pár pillanatig csak bámultunk egymás szemébe. Végül megérintettem a kézfejét.

- Szabad egy táncra?