Hangja selymes és egyben mély volt. Az érintéstől kirázott a hideg. Félve fordítottam a fejem a mellettem már helyet foglalt fiú felé. Haja feketén csillogott a bearadó napfénytől. Zöld szeme, pedig játékossagot tükrözött.
- Nem ilyennek képzeltelek el- nyögtem ki az első mondatot, amit meg tudtam értelmesen fogalmazni.
- Jó vagy rossz értelemben? - igazgatta pólóját.
- Még nem tudom- hajtottam le a fejem, hogy ne lássa a pirosodó arcomat. Elképesztően helyes.
- Megfontolt vagy, tetszik! - nevetett fel. Az a nevetés. Mindent megadnék, hogy újra hallgassam.
- Miért írtál nekem? - vágtam a közepébe.
- Mert megtetszettél, Troye! - vette ki a zsebéből a szalvétakat, amikre írtam neki. Letette az asztalra és szétterítette őket.
- Mindig hazugságokat írtál- néztem a szemébe.
- Nem látod magad tisztán. Minden igaz volt- rázta meg a fejét.
- Honnan tudsz rólam ennyit? - vettem komolyra.
- Ez most egy kihalgatás? -húzta mosolyra az ajkait.
- Veheted annak, aminek akarod, de tényleg, honnan tudsz rólam ennyi mindent, hisz egy közösségi oldalon sem vagyok fent! Hogy csinálod?