A rendőröket ugyan lerázták, de új probléma adódott. Méghozzá a hideg. Egy Barack nevű ló már megfagyott, és félő volt, hogy hamarosan a többiekre is ez a sors vár. Zoja kezdett aggódni, hogy nem fognak időben átérni a hegy túloldalára, és ha ilyen lassan haladnak, akkor még a rendőrök is be fogják őket érni. Amikor elmondta aggodalmát Goleminek, a ló egyre gyorsabb tempót kezdett diktálni. Azonban a hó miatt időről időre lelassultak.
- Valószínűleg hóvihar közeledik- jegyezte meg Fehér, amikor felpillantott az égre, és meglátta a hatalmas, sötét felhőket.
"Már csak ez hiányzott"- gondolta elkeseredetten Zoja.
- Keresnünk kellene egy barlangot, ahová behúzódhatnánk- közölte Csillag.
Golemi irányt váltott, és kelet felé haladt tovább.
- Ha nem csal az emlékezetem, akkor errefelé fogunk találni egyet- közölte az éjfekete paripa.
Hamarosan hatalmas pelyhekben szakadni kezdett a hó, és mindnyájukat, hatalmas köd ölelte körül. Golemi tudta, hogyha nem találja meg gyorsan a barlangot, nagyon nagy bajban lesznek. Fehér odament a fekete lóhoz, és világítani kezdett, hogy a többiek lássanak valamit, és ne tévedjenek el.
- Ott látok valamit!- mondta hirtelen Zoja, és előre mutatott.
- Az lesz a barlang- felelte Golemi.
Hamarosan odaértek. Fehér világított, Szürke pedig igyekezett valahogy meleget csinálni. Ez persze nem nagyon sikerült, mivel a patájából feltörő szikrák mindig kialudtak a nagy hideg miatt. Végül is feladta a próbálkozást. A lovak közel húzódtak egymáshoz a hideg miatt, és így próbálták átvészelni a hóvihart. Körülbelül 2 óra múlva indulhattak is tovább. Ekkor azonban feltűnt valami Zojának. Valami csillogott a hegytetőn.
- Szerinted az mi lehet?-kérdezte Zoja Golemitől, és felmutatott a hegytetőre.
- A Lóvilág bejárata, vagyis a "hegyen túli vidék"-felelte Golemi- Ezek szerint már közel járunk a célunkhoz.
Másnap délután már a Lóvilág bejárata előtt ácsorogtak. A bejárat tulajdonképpen egy ezüst színű kapu volt, amit körös-körül arany lovakkal díszítettek.
- Megérkeztünk- mondta áhítattal Fehér.
- Zoja, szeretnék mondani valamit- szólt hirtelen a lánynak,aki a kaput nézegette.
- Igen?- kérdezte Zoja és odament a barátjához.
- Ezt a kaput sajnos csak lovak léphetik át. Sajnálom, de neked és Csip-csipnek vissza kell fordulnotok.
Zoja teljesen ledöbbent, és hirtelen azt se tudta, hogy mit mondjon. Barni azonban közbeszólt:
- Nem tudnánk valahogyan kicselezni a kaput?
Golemi azonban csak a fejét rázta.
- Már próbáltak ide bejutni emberek, és mindnek szörnyű kínok között kellett meghalnia-felelte lehajtott fejjel.
Ez a hír azonban nem csak Zoját, hanem Csip-csipet is megrázta. A széncinege végig hű társuk volt a lovaknak, és fájdalommal töltötte el a szívét, hogy el kell hagynia a barátait.
- Hát jó. Akkor elbúcsúzom a lovaktól és Csip-csippel elindulunk visszafelé- sóhajtotta megadva Zoja.
Miközben Zoja búcsúzkodott, Goleminek volt ideje gondolkozni. Még soha sem volt ilyen barátja, mint Zoja, és nem akarta elhagyni. Olyan érzés töltötte el a szívét, amit  eddig még nem ismert. Ez az érzés a szeretet volt. Ráadásul ha lány visszamegy, az anyja is rettentően dühös lesz majd, és mivel Zojának nem igazán voltak barátai, senkire sem támaszkodhatna a legnagyobb baj közepén. Golemi döntött. Vállalja a veszélyeket, és visszamegy a lánnyal. Zoja most Golemihez ment oda, hogy tőle is elköszönjön.
- Én is visszamegyek veled- jelentette ki a fekete ló.
- Köszönöm- felelte a lány.
Zoja végre úgy érezte, barátra talált,aki oltalmazni fogja őt bármi áron. Zoja, Golemi és Csip-csip elindultak vissza a faluba. A lovak hosszasan nyerítettek utánuk, majd miután eltűntek a láthatárról, egyesével átlépték a kaput. Így történt, hogy a legenda valósággá vált.

VÉGE

Köszönöm, hogyha elolvastad a könyvem! Hamarosan elkezdek majd egy másikat is, ami szintén fantasy lesz.

Részlet a könyvemből:

Mira előkapta a látcsövét, és megvizsgálta a tornyot.
- Ez inkább erődnek tűnik- jegyezte meg a lány.
Amint tovább vizsgálódott, megfagyott az ereiben a vér. A torony halott lények csontjaiból volt kirakva, alatta pedig több száz hulla hevert, akik valószínűleg szintén oda akartak bejutni.
- Mostmár tudjuk, hogy miért kongott az ürességtől egész Corolo...