Zoja tudta, hogy aludnia kéne, de nem tudott. Izgatott volt a másnap miatt, ugyanis akorra tervezték a lovakkal a szökés. Végül is nagy nehezen éjfélkor sikerült elaludnia. Hajnali ötkor azonban már fel is kelt. Úgy döntött, hogy nem vár tovább, és elindul a lovak felé. Amikor azonban kiért a házból, észrevette, hogy a mezőn rendőrök tartózkodnak. Gyorsan visszalépett a ház takarásába.
"Nem várhatok addig, ameddig ezek elmennek innen. Most kell cselekednem"- gondolta Zoja, és megvizsgálta a terepet.
Végül is úgy döntött, hogy a ház mögül fogja megközelíteni az erdőt. Kilépett a szabadba, és a falhoz simulva osont. Amikor azonban a ház mögé ért, ott is rendőrökkel találta szembe magát. Balszerencséjére észrevették. Zoja amilyen gyorsan csak tudott, az erdőbe menekült, közben pedig Csip-csip nevét ordította. De a madár nem akart megjelenni, valószínűleg a tisztás túloldalán őrködött. A rendőrök már csak pár méterre voltak tőle, amikor hirtelen az egyik bokor mögül előugrott Golemi. Vadul nyerített, és két lábra állt. A rendőrök egyre távolabb álltak a hatalmas lénytől, közben pedig erősítést hívtak. Eközben Zoja ráült Golemi hátára, és elvágtattak a biztonságot jelentő, sűrű erdőbe.
- Köszönöm!- hálálkodott Zoja, és ráhajolt az állat nyakára.
- Azt hiszem, hogy ezek után gyorsan el kell indulnunk- jegyezte meg Golemi.
Útközben találkoztak Csip-csippel, aki jelentette, hogy több száz rendőr hatolt be az erdőbe. Amikor megérkeztek, a széncinege felébresztette a lovakat, majd mindenki útnak indult a "hegyen túli vidék" felé Golemi és Zoja vezetésével.