- Nagyon izgulok - járkált fel s alá az irodámban Jimin indulás előtt.

Már csak Taehyungot vártuk, aki pillanatokon belül megérkezhet és már indulunk is. Jimin egész nap ideges volt, alig evett valamit és szinte alig szólalt meg. Nem akartam elvenni a kedvét, hogy most még szinte semmit sem fog csinálni, de tetszett, hogy ennyire várja a dolgot.

- Nyugi Jimin, ne izgulj - léptem oda hozzá és a derekánál fogva közelebb húztam magamhoz. - Minden rendben lesz!

- Tudom, hogy az lesz, hiszen profi vagy, csak tudod ez az első alkalom, hogy magaddal viszel bevetésre és nem akarok már az első alkalomkor valamit elszúrni. Nem lesz nagy dolgom, de magamat ismerve még ezt is képes lennék elbénázni. - nézett fel rám, szemei csillogtak, de most félelmet is felfedeztem bennük.

- Ezért lesz ott veled Taehyung. Vele alapból könnyen szót értesz, ő majd ügyel arra, hogy minden a legnagyobb rendben menjen. Egy kicsit bízz magadban Jimin. - mosolyodtam el, majd homlokomat az övének nyomtam. - A végén majd én foglak téged kísérni, nem te engem.

- Dehogy is - kuncogott fel, majd egy apró puszit nyomott a számra. - Egyelőre örülök, ha nem rontok el semmit.

- Nem fogsz Jimin-shii - mosolyodtam el, majd ajkaira hajoltam.

- Ohh, nem akartam semmit megzavarni - zavart meg Taehyung minket, mire Jimin ijedten ugrott el tőlem.

- Ne..nem zavartál meg semmit - dadogta, majd megnyalta ajkait és lesütötte a szemeit.

Akaratlanul is elnevettem magam, hiszen nagyon aranyosnak találtam, hogy ennyire zavarba jött attól, hogy Taehyung ránk nyitott. Igazából nem nagy baj, hogy ő nyitott ránk, sokkal nagyobb gond lett volna, ha mondjuk Woojin teszi ezt. Persze tudom, hogy nem hülye és valószínűleg már leesett neki, hogy Jimin és közöttem több van, mint barátság, de egyelőre nem szerettem volna neki elárulni, hogy mi a szitu.

Jobbnak láttam, ha végre elindulunk, hiszen már mind a hárman menetre készek voltunk. Fejemre húztam a maszkomat, hiszen innentől senki sem láthatja meg egyikünk arcát sem, még véletlenül sem. Taehyung vezetett, én mellette ültem az anyós ülésen, Jimin pedig kettőnk között foglalt helyet a hátul. Nem nagyon beszélgettünk odafele menet, de nem volt kínos csend. Jimin szerintem azon izgult, hogy nehogy elrontson valamit, Taehyung minden bizonnyal azt gondolta át, hogy hogyan mondd el Jiminnek mindent ennyi idő alatt, én meg csak bámultam ki az ablakon és figyeltem az elsuhanó tájat. Arra eszméltem fel, hogy a kocsi lelassul, majd le áll, a mellettem ülő pedig rám pillantott.

- Akkor elmondod Jiminnek, hogy mit, mikor, miért csinálsz és, ha netán valami gáz van, akkor kiszólok az adóvevőn és már jöttök is a segítségemre. Taehyung te nem először vagy itt, Jimin te pedig tökéletes leszel. - pillantottam a hátsó ülésen ülőre, majd kezembe vettem a fegyverem és kiszálltam a kocsiból.

Szerencsére nem kellett sokat bajlódni a biztonsági rendszerrel, hiszen sem kamera, sem riasztó nem volt felszerelve. Csak az ajtót kellett a lehető leghalkabban feltörnöm, ami könnyedén sikerült is. Mivel Woojin lecsekkolta, hogy Lee Minhyun egyedül lakik, általában korán lefekszik, hiszen már nem olyan fiatal. Megnyaltam alsó ajkamat, ahogy hangtalanul osontam a leghátsó szoba felé, viszont arra nem számítottam, hogy az ürgét nem találom a szobájában. Kitágult szemekkel bámultam az üres ágyat, de még időben észbe kaptam és bebújtam a szekrény és a fal közé, hiszen lépteket és hangos beszédet hallottam meg.

- Azt mondtam, hogy szerezd meg a bankszámla számát te gyökér, nem azt, hogy nyírd ki! - lépett be az ajtón Minhyun, kezében a telefonjával. - És megtudtad azt a rohadt számot? - kiabálta el magát, mire még én is hallottam, hogy egy határozott nem volt a válasz. - Akkor rohadj meg. Ki vagy rúgva te érthetetlen majom! - kiabálta ismét, majd idegesen az ágyába rúgott.

Zsörtölődött még magában pár sort és átkozta a volt alkalmazottát, majd amikor úgy láttam, hogy már nem robban fel a dühtől, egy egyszerű mozdulattal kiléptem a szekrény mögül és rászegeztem a fegyverem. Teljesen lefagyott, szemei hatalmasra tágultak és először szerintem fel sem fogta, hogy valóban egy maszkos, fegyveres valaki áll a hálószobájában.

- Mi a fasz? - hátrált tőlem, mire megforgattam a szemeimet.

Ezt a kérdést annyiszor megkapom, hogy már meg sem lepődtem. Kíváncsi vagyok, hogy ki lesz az első ember, aki kedves szavakkal üdvözöl engem. Bár nem tudom, hogy én kedves tudnék e lenni valaki olyasvalakivel, aki maszkban, fegyverrel a kezében bámul engem.

- Híres nevemen a Golden Rabbit - mosolyodtam el, mire az előttem álló álla a parkettát súrolta.

- Te? - ráncolta össze a szemöldökeit.

- Nem, csak vicceltem. Szerinted? - sétáltam közelebb hozzá, mire ő hátrálni kezdett, de egy idő után az ágyának ütközött.

- Mennyit akarsz?

- Szerinted pénzért jöttem? Arról vagyok híres? - értem teljesen elé és homlokához emeltem a pisztolyom.

- Szóval ki akarsz nyírni?

- Igen! - válaszoltam egy hatalmas mosoly kíséretében, bár ő ezt nem láthatta az arcomat fedő maszk miatt.

- Sok sikert - mondta, majd egy határozott mozdulattal a hasamba térdelt.

Nem számítottam rá, hogy egy ujjal is megpróbál majd hozzám érni, szóval hirtelen ért a cselekedete, ezért is estem a földre. Felszisszentem, de esélyem sem volt arra, hogy bármit is csináljak, hiszen a következő pillanatban egy újabb rúgást éreztem, csak ezt most a bordáimnál. A fegyverem kiesett a kezemből,  a sötét miatt pedig nem láttam, hogy hova, ezért tapogatózni kezdtem, hogy hátha valami csoda folytán a kezem ügyébe kerül. Viszont ez a paraszt Minhyun nem hagyott békén, hanem tovább rugdosott és egy határozott mozdulattal rám ugrott. Próbáltam lerázni magamról, de jóval testesebb volt, mint én, ezért esélyem sem volt rá.

- Bazd meg Golden Rabbit - nevetett fel, mint valami pszichopata és az arcomat kezdte  ütni.

Ideges voltam, hiszen nehogy már egy vén farok bánjon el velem, amikor volt már olyan, hogy egyszerre öt embert ütöttem ki. Egyszer csak egy lövést hallottam, az eddig keményen harcoló Minhyun pedig elernyedt és elterült rajtam. Kellett pár másodperc, amíg magamhoz tértem és felfogtam, hogy valaki bizony lelőtte őt. Megpillantottam Taehyungot, aki lerángatta rólam a most már halott faszit, Jimin pedig mosolyogva lépett oda hozzám és nyújtotta felém a kezét, hogy majd ő segít felkelni.

- Megjött a felmentő sereg - villantotta ki fogait, mire én is elmosolyodtam.

- Mondtam neki, hogy megoldod egyedül is, de egyszer csak fogta magát és kiszállt a kocsiból - tette karba kezeit Taehyung.

- Te voltál? - pillantott Jiminre, aki egy magabiztosat bólintott.

- Rohadtul büszke vagyok rád - akartam egy apró csókot adni neki, de ő fintorogva elhajolt előlem.

- Vérzik a szád - motyogta, majd az említett testrészemhez nyúlt és letörölte a vörös színt.

- Nem akarok semmit megzavarni, de nem folytathatnátok ezt mondjuk otthon? Kicsit para, hogy itt egy hulla. - szólalt meg Taehyung, akinek igaza volt, hiszen fent állt annak a veszélye, hogy lebukhatunk.

Bólintottam egyet, majd már el is indultam a kocsi felé, amivel pár utcával arrébb parkoltunk le, nehogy bárki is a gyilkossághoz tudja kötni. Most nem az anyós ülésre ültem, hanem hátra, Jimin mellé. Nem bírtam abbahagyni a mosolygást, hiszen tényleg baromi büszke voltam rá, amiért lelőtte Minhyunt, még ha egyedül is megbirkóztam volna a helyzettel.