LUDOVICA WILLIAMS

-Üdvözöljék amerika új elnökét!-mindenki taps viharban tört ki és felállt.Baronnal mosolyogva egymásra néztünk aztán vissza Stevera.
Az államok új elnöke.Látszott rajta,hogy mennyire élvezi.Most tűnik a legboldogabbnak.Ahogy véget ért a beiktatás Baronnal kézen fogva mentünk oda hozzá.
-Tényleg elnök lettél!-nevetett fel a férjem és mosolyogva vállon veregette Stevet.
-Mondtam,hogy az leszek.-vigyorgott.-Van egy kis meglepim nektek.
-Oh nem kellett volna.-mosolyodtam el.
-Tizenöt éve házasok vagytok.Igen is kell Mrs.Williams.-karolt át.
-Azt ünnepeljük,hogy negyvenkilenc évesen is jól nézek ki?-kuncogott a férjem.
-Mmm de még mennyire szépségem.-mosolyodtam el.Kétségtelenül ő a legszebb férfi a világon!
-Kösz életem.-csókolt a fülem mögé.
-Különben úgy érzem magam,mint a Harry Potterban.A három jó barát!-kuncogott Steve.
-És tényleg.-nevettem fel ahogy a férjem is.Steve az autójához terelt minket ahova beszálltunk.
-Jó szórakozást!-mosolygott.
-Várj de....te?-az autó elindult.Baronra néztem.
-Bébi...-vigyorogtam.
-Ez az én meglepim.Csak nem akartam lelepleződni.De meglepi!!Meglátod,hogy hova megyünk.-Vigyorogva bólogattam miközben apró puszikat adtam a szájára.New yorkba mentünk.Nem akárhova.Az apja cége elé.Oda ahol sikeresen megismertük egymást.Baron kinyitotta az ajtót nekem.
-Menj be és gyere ki.-felnevettem és bólogatni kezdtem.Hát ezt egészen nem hiszem el.Bementem az épületbe és körbe néztem.Itt sem változott semmi.Elmosolyodtam és megfordultam.Kinyitottam az ajtót amin kiléptem és a férjem után kutattam szemmel.Megfordultam és hirtelen neki is mentem.Felkuncogtam.
-Elnézést kisasszony.-mosolygott le rám.
-Semmi baj
-Ismerem valahonnan?-fokozta.Nagyobb vigyorom lett.
-Nem tudom.Úgy gondolja?
-Azt hiszem.Kegyed gyönyörű.Elhívhatom randizni?
-Hm...-bólogattam.-Most?
-Azonnal randiznunk kell.-bólogatott hevesen.Én is bólogatni kezdtem.
-Azonnal menjünk.-fogtam meg a kezét.
-Indulunk is.-kuncogott.-Tudod azért az első gondolatom az volt,hogy megduglak.-súgta a fülembe nevetve.
-Sejtettem.-kuncogtam.Vissza szálltunk az autóba.Csak három utcával arrébb mentünk.Az étterembe ahol először randiztunk.
Felmentünk a legtetejére ahol az asztal megvolt már terítve.Ott ültünk tizenöt évvel ezelőtt.
-Tessék.-húzta ki a székem.Leült velem szembe.-Mit kérsz Ludovica?-vigyorodott el.
-Hm...pesztós tésztát.
-Mintha nem tudtam volna,hogy ezt fogsz enni.-szólt a pincérnek aki már hozta is az ételt.Mosolyogva néztem rá.
-Itt veszekedtünk először.-nevettem fel.
-Igen.Hisztis voltál.
-Oh én?Te voltál az drága férjem.-kezdtem enni a tésztát.
-Na ne kekeckedj.Elverem a popsidat.-szórakozott arcát látva újabb nevetés tört rám.
-Úgy egészen imádlak baron.
-Hát még én téged.Egyed azt a tésztát.-simogatta meg a kezemet.Folytattuk az ebédet és közben folyamatosan farkasszemet néztünk egymással.A szeme azt üzente,hogy imádlak.Az enyém szintén.Ahogy az utolsó falatot is magamba tömtem felállt és a kezét nyújtotta.
-Máris?
-Gyere asszony.-mosolygott.
-Megyek már.-álltam fel és megfogtam a kezét.-Fizettél már?
-Előre.-nevetett.
-Jól van.-karoltam bele.El sem hittem,hogy hova visz következőnek.Az olasz étterembe ahol bemutattuk őt.Ugyanabba a terembe mentünk.Már rendesen meghatódtam.
-Baron...-néztem rá.-Ez...szívem.-megtörölte a szemem és megcsókolt.
-Emlékszel?A mamád azt mondta,hogy illünk egymáshoz.Igaza volt.Egymásnak teremtettek minket.-csókolta meg a kezem.
-Egyértelműen egymásnak.-húztam le,hogy megcsókolhassam.-A kezemet fogtad.Annyira megnyugodtam tőled.Annyira szeretlek.Már akkoris szerettelek.Mindig is szeretni foglak.
-Ahogy én is téged büszkeségem.
Sütit ettünk és flörtöltünk egymással.Mint mindennap.Ezután abba az épületbe mentünk ahol a megnyitó volt.Baron a kezem fogta miközben besétáltunk.
-Itt is veszekedtünk.-nevettem fel.
-Nem.Édesem ezek inkább olyan kis csípkelődések voltak.Halálosan egymásra voltunk kattanva.-súgta.-Itt néztünk egymás szemébe először úgy,hogy megállt a világ.Itt kezdtem el félni.-súgta.
-Mitől?
-Hogy beléd szeretek.De én már elsőre beléd szerettem.
-Ahogy én is beléd gyönyörűségem.-öleltem át szorosan.A következő étterem az volt ahol a gyerek asztalhoz ületettek.Az autó megállt előtte.
-Az a nagyon szexi vörös ruha volt rajtad.Annyira kivoltam....te annyira gyönyörű vagy...mikor néztelek nagyon féltékeny voltam.Azokra a fiúkra akik körül vettek téged.-mesélte.Megfogta a kezem közben.-Reméltem,hogy csak engem akarsz majd.Reméltem,hogy elég a goromba férfi is neked.
-Leakartalak venni a lábadról azzal a ruhával.-bólogattam és közelebb bújtam hozzá.-Nekem mindig csak te kellesz.
-Nekem pedig te.-nyomott egy hosszú csókot a számra.
Az autót közben elindította.Elhúzódott és kacsintott egyet.
-A következő helyszín egy kicsit előre haladás.
-Induljunk.-fogtam meg a kezét.Bólogatni kezdett és elindult.
-Lud emlékszel mikor azok a nők betámadtak és az irodámban nekem estél?-bólogatni kezdtem.-Borzalmasan nagyon sajnáltam az egészet.Mikor meglátogattalak a szobádban...és...te...bevallottad a fájdalmaid.Én utána megcsókoltalak.Azt akartam,hogy marasztalj.Nem akartalak egyedül hagyni.Veled akartam lenni.-súgta.Ezen magam is meglepődtem.
-Azt akartam,hogy maradj.-Súgtam.-Mindig azt akartam,hogy maradj.
-Hát képzeld.Sosem megyek el.Sosem hagylak egyedül.-nézett rám gyönyörű nagy zöldjeivel.
-Szeretlek.
-Szeretlek.-súgta.Elmosolyodtam mikor megálltunk a könyvtár előtt.A férjemre néztem aki rám.
-Kérlek öt perc múlva menj abba a teremben ahol esküdtünk.
-Rendben.Ott találkozunk.
-Akkor ott.-csókolt meg majd kiszállt az autóból és bement az épületbe amit végig néztem.Hogy milyen boldognak lenni?Leírhatatlan.Vele dolgozom.Vele kelek.Vele alszok.Mindent vele csinálok amitől én vagyok a legboldogabb ember a világon.Egymás nélkül nem megy semmi.Egymással mi legyőzhetetlenek vagyunk.Tizenöt év ide vagy oda.Persze este haza megyünk Londonba.Ott élünk.Ott van a mi boldog kis életünk.De New york már nem arra fog emlékeztetni,hogy bevoltam zárva.Hanem sokkal inkább arra,hogy itt ismertem meg a másik felemet.Öt perc múlva bementem.Egyenesen fel a lépcsőn.A barack színű tűll ruhámat megigazgattam ahogy a hajamat is.Az ajtó előtt megálltam és egy nagy levegőt vettem.Már most megvagyok hatódva.Kinyitottam az ajtót.Baron ott állt.De nem egyedül.Ugyanazzal az emberrel aki össze kötötte az életünket.Meghatódva néztem az emberekre akiket ismerek.Az anyám,Lucinda.Veronica.Mindenki.Mindenki aki számít.Steve Baron mögött állt és megveregette a vállát.A férjem mosolyogva nézett engem.Próbáltam nem sietve oda menni.De egyszerűen szaladni akartam.
-Szia.-súgta.
-Szia.-mosolyogtam.
-Meglepődtél?
-Uhum.-bólogattam és csak úgy vigyorogtam,mint a tejbetök.Ennyi év után is...és örökkön örökké is.A legszebb érzés,hogy ő tényleg az enyém.Megérte minden amin keresztül mentünk.
Ismét a csók jelenet érdekelt a legjobban és mikor az sorra került már nem voltam félénk.Nem érdekelt senki véleménye sem.Úgy oda húztam Baron Williamset,hogy azt hittem elesünk hátra.De nem zavarta.Ahogy engem sem.Megállt a világ.Ő es én.Semmi más nem számít.
-Mmm bébi Williams.Van még meglepi!
-Ennyi meglepetés.Ezt fel kell dolgozzam.
-Gyere édes.-fogta a kezemet.Nem mentünk messzire.Csak oda le ahol a kis ünnepségünket tartottuk.-Emlékszel,hogy nem táncoltunk aznap este?
-Uhum.-bólogattam.
-Most fogunk.-Felnevettem.A tánc parkett közepére húzott és magához ölelt miközben lassúzni kezdett velem.-Mondtam már,hogy szeretlek?
-Örökké.
-Örökké.-csókolt meg.
Jobban nem is telhetett volna a tizenöt éves házassági évfordulónk.
Végig mulattuk.Este pedig a gépen előszedtem neki a vörös ruhát.Azt ami annyira levette a lábáról.Khm most is egészen elhanyatlott tőle.
-Nos mit szólsz?
-Imádom.-mosolyodtam el.A nászút.
-Akkor jó,mert megvettem neked a házat.Akkor jövünk ide amikor akarsz.-nyújtotta a kezembe a kulcsot.Nagy szemekkel néztem rá.
-Hát most tényleg nagyon megleptél.-nevettem fel és magamhoz húztam.-Köszönöm Williams.Imádlak.
-Én is imádlak téged Williams.Most pedig had csípkedjem össze a popódat amiért ilyen bikiniben vagy.
-Odaadom a popsimat.-nyomtam neki mire simogatni kezdte és a házat nézte velem az élen.
-Szaladj be had vegyem el a szűzességed megint.
-Hanyadjára?
-Sokadjára.Na szaladj.-felnevettem és egyenesen beszaladtam vele együtt.
Hogy mi a boldogság?Ő.

Hát ez a nap is eljött...ez az egyik kedvenc könyv amit megírtam és annyira boldog vagyok,hogy egy éve megírtam aztán utána hónapokkal később úgy döntöttem,hogy kiteszem az első részt.Nem bántam meg.Nagyon hálás vagyok,hogy ennyien olvastátok a Dicső szépséget.
Ugyan most ennek a könyvnek vége de van egy jó hírem....bizony lesz egy új könyv ami szerintem nagyon tetszeni fog nektek.Remélem annak is lesz legalább ekkora sikere mint ennek a könyvemnek.Mégegyszer köszönöm!Sok puszi.🤗❤❤❤❤