Ludovica Williams

Két órája ültem a székben mikor megéheztem.
-Baron nem hozol nekem valami ennit?
-De.Elmegyek ide mellénk.Jó?
-Uhum.
-Vigyázunk rá.-mosolygott a fodrászom.-Addig elkezdem szárítani a haját.-A férjem bólintott.Baron egy nagy csókot adott és kiment,hogy hozzon nekem kaját.
Mikor megláttam a barackos rózsaszín hajam sikítani tudtam volna.Úristen,hogy ezt eddig miért is nem tettem meg.Baron épp akkor lépett be és ő is megállt egy másodpercre majd ide sétált.
-Azt a rohadt!
-Hogy tetszik?
-Te csoda nő!-nyomott csókot a számra.-Gyönyörű vagy szerelmem.A legszebb!
-Aw köszönöm!
A fodrászkodás után ettem a kocsiban és alig vártam,hogy haza érjünk.De Baron nálam jobban várta,mert ahogy megérkeztünk úgy megcsókolt,hogy a nevem is elfeledtem.Felkuncogtam és eltoltam.
-Nemér eltolni az uradat.
-Nem?
-Nem!-kuncogott és megsimogatta az arcomat.-Hiányoztál szerelmem.
-Nekem is te.
-Elviszlek vacsizni.Hova mennél enni?
-Bárhova.Döntsd el te.-mosolyogtam.Megsimogattam a borostás arcát.
-Nem szúrt a borostám?
-Nem.Kellemesen csikizett.-kuncogtam fel.
-Akkor pattanj az ágyra kislány,had kényeztessen a borostám.-felnevettem.-Ne nevesd ki apucit baby.
-Úristen.-olvadtam el egy perc alatt.Hirtelen kapott fel és a szobába cipelt.Az ágyra fektetett és megcsókolt.Úgy öleltem a férjem ahogy csak bírtam.Annyira szeretem.-Annyira szeretlek Baron!-suttogtam csókok közt.
-Én is téged Lud!Édes drága kincsem.-nézett a szemembe.Elmosolyodtam és egy kicsit bekönnyeztem.Baron megsimogatta az arcom.-Mi a baj édes?Meséld el,hogy mi bánt.
-Semmi szívem.Csak...annyi minden történt ebben a két évben.Egy évig azt sem tudtam,hogy élsz.De a legnagyobb baj,hogy azt hittem halott vagy.Ami minden reményt kiölt bennem.Aztán sikerült haza jönni és...én csak azt érzem,hogy ezeket most nehezen élem meg.Annyira boldog vagyok,hogy végre veled lehetek.Ez minden amit akarok.Néha rémálmok gyötörnek.Azzal ahogy bántanak és megint ott vagyok és félek.-sírtam fel.Szorosan ölelt és a hátam simogatta.
-Semmibaj.Itt vagyok.Kicsim itt vagyok.Lud semmi sem választhat el minket!Semmi!-bólogatni kezdtem.-Keressek neked egy orvost aki segít.Kérlek egyezz bele.Szükséged van rá.
-Rendben.De szeretném,ha ott lennél közben.
-Ott leszek.Egy percre sem hagylak egyedül.-fogta meg a kezemet.
-Csináltassunk közös tetoválást.De valami mást.
-Hát csináltassunk.-kuncogott fel.
-Akkor átöltözöm.-mosolyodtam el és a ruháim között kezdtem kutatni.A férjem elterülve figyelte,hogy öltözködöm.Egy fehér füző szerű felsőt vettem fel és egy farmert.
-Csini vagy tündérkém.
-Te meg túl édes.-kuncogtam.A torna cipőmet is felvettem és már indulhattunk is.Megvan az elképzelésem,hogy mit akarok.Bár az lehet,hogy Baron nagyot fog nézni.
Így is történt.Mikor elmondtam a tetoválónak,hogy mi az elképzelés a férjem nagy szemekkel nézett.
-Bébi Williams,ezt akarod?
-Kérlek!Annyira jó!-elmosolyodott.
-Egye fene.-meglepődve néztem rá.
-Tényleg?
-Persze.
-Wow!Akkor benne van a férjem is és én is!-vigyorogtam a tetoválóra.
-Na és kivel kezdjük?-Baronra néztem aki rám.
-Te akarod kezdeni Williams?Csak mert látom,hogy égsz a vágytól.-kuncogott.Bólogatni kezdtem.
A minta egyszerű volt.Úgy nézett ki,mint a vékony erek csak feketével.A vállamtól a mellkasomig.Baronnak pedig a másik oldalon lesz ugyanez.Ha egymás mellé állunk akkor pedig úgy néz ki,mintha a testünket egy érhálózat fogná össze.Mert ez igaz.Már egymás vérében folyunk.
A kezemet fogta,miközben csinálták.
-Nem fáj?
-Nem.-hunytam be a szemem.Fáradtnak éreztem magam.Elfáradtam.
-Még szerencse,hogy itt vagyok.A végén elalszol.
-Szörnyen elálmosodtam.
-Látom.-mosolygott.-Dave mennyi idő ezt elkészíteni?
-Nem sok.Aztán a tiéd sem az.-Baronra néztem aki egy apró puszit adott a számra.Örültem mikor készen lettünk.A vékony vonalak és az egész kidolgozása a finom részletek.Dave nagyon érti a dolgát és mikor az én édesemmel is kész lett még inkább csak örültem.Ez eszméletlen jó!
Baronnal ezután pizzázni mentünk és megbeszéltük a következő napi tervünket aztán pedig haza mentünk.
-Imádlak.-öleltem át hátulról miközben a kezét megmosta.
-Én is téged picim.-mosolyodott el.Már lezuhanyoztunk és éppen az alvásra készültünk de kopogtattak.-Na ez ki a faszom már...-morgott a férjem.
-Nem tudom.-suttogtam.Elindult én meg szaladtam utána.Megfogtam a kezét miközben ő a másikkal ajtót nyitott.Steve nézett vissza ránk.
-Tudunk beszélni?-Baron rám nézett mire bólintottam.
-Gyere be.-a férjem kiljebb tárta az ajtót.Steve belépett.-Mi a helyzet?-az ajtót bezárta és magához ölelt.
-Jól nézel ki barátom.Végre vissza nyerted a színed.-ezen elmosolyodtam és a férjemre néztem.
-Tudod,hogy egy ember kellett ahhoz,hogy ez így legyen.
-Tudnod kell,hogy nem ellened tettük azt.Azt hittem,ha azt mondjuk,hogy megtalálták akkor segít feldolgozni,hogy ez megtörtént.De az isten meghallgatta az imáid és a feleséged újra itt van.Ne haragudj.Kérlek.Lud beszélj vele.-nézett rám a szenátor.
-Steve nem haragszom....csak....tudod,hogy reményt adott a keresése.Utána mi voltam?Egy senki.A feleségem nélkül egy senki vagyok!
-A lényeg,hogy itt vagyunk.Ne emlegessük annyit ezeket.Mutasd meg a tetoválást.-Baron felkuncogott és levette a pólóját.A gyönyörű vékony vonalak szépen kirajzolódtak a férjem puha bőrén.
-Azta!Ezt csak úgy?
-Ludnak a másik oldalon ugyanez van.Ha egymás mellé állunk akkor összeköt minket.
-Ez nagyon édes.A hajad is jó lett Mrs.Williams.-mosolyodott el Steve.
-Köszi!-mosolyogtam.
-Na én nem zavarnálak titeket.-Baronra néztem.
-Nem zavarsz.Nem vagy éhes?Kiülünk a teraszra és eszünk valamit.
-De,megéheztem.
A teraszon vacsoráztunk és beszélgettünk.A szenátor tíz fele ment el.Azután mi is pihenni mentünk.Baronon feküdtem és hagytam,hogy nagyon gyorsan álomba zuhanjak.
-Te kis kurva!Kell még?!-A vas újra a bőrömet súlytotta.A fájdalomtól összerezzentem és meg sem mozdultam.Újra és újra a bőrömhöz ért a hideg tárgy...
-Ne!-hirtelen ébredtem fel.A szívem zakatolt és csak úgy kapkodtam a levegőt.Felültem és próbáltam rendezni a lélegzet vételeim.Nehezen ment.Baronra pillantottam aki mellettem békésen aludt.Behunytam a szemem és egy nagy levegőt vettem.Minden rendben.Baron itt van velem.Semmi baj nincs.De nem múlt el.Megijesztett a zakatoló szívem.
-Baron!-motyogtam és keltegetni kezdtem a férjem akinek a szemei azonnal kipattantak.
-Baj van?-kezdte simogatni a hátam.
-Rosszat álmodtam.
-Semmi baj kincsem.-Fogta meg a kezem.-Csak egy rossz álom.Itt vagyok.Itt vagy.Semmi baj.
-Tudom...csak...rémülten ébredtem és még mindig zakatol a szívem.
-Oh...-ült fel mellém.Közelebb húzott.-Igyál.-Nyújtott felém egy palack vizet.Bólintottam és tettem amit kér.Nem kicsit voltam szomjas,mert a víz felét megittam.Baron közben végig a hátamat dörzsölte ami segített megnyugodni.Odaadtam neki a palackot amit letett az éjjeli szekrényre.
-Jól vagy?-húzott egy egyszerű mozdulattal az ölébe.
-Igen.Már jobban vagyok.
-Akkor jó.-ölelte át a derekamat.-Itt vagyok veled.Senki sem bánthat.Ugye tudod?
-Igen.-fordítottam oldalra a fejemet,hogy puszit adhassak az arcára.Elmosolyodott és szorosabban ölelt.Fent volt velem addig amíg újra el nem aludtam.Nem is lehet szavakba önteni mennyire vagyok hálás a férjemnek.

Remélem ez a rész is tetszett nektek!😊Ha igen akkor mindenképpen jelezd!Sok puszi.❤❤❤❤