Megvártuk, míg elmúlt a hajnal egy.
Le is mehetnénk akár, de inkább maradunk.
Félek a felettünk egyel lakoktól;
akik pont tojnak arra, mit teszünk.
Megérzik vajon a szagot a levont redőnyön át?
Két emelet mélység van alattam;
ahonnan a galambtalan
aszfaltot bámuljuk.
Kemény leszek, és erős.
Lent tartom pár másodpercig,
mielőtt orromon kifújnám.
Köhögő gejzír a szám,
felsértett torkom fájó bosszút áll.
Ő nem nevet, nem szid
mutat mindent, hogy kell.
Az ötödik lélegzet után,
Életem filmjének ezen szakaszára
Húz a vágó egy sötét vinnyettát.
Vinnyogok,
és vigyorgok a veszélyre
És önmagamra.
"Le fogunk esni!"
Merev a hideg párkány
és már izzadságtól nedves;
Lüktető szemgolyókkal meredek;
Ujjaim nem segítenek rajtam.
Lábam elernyed,
Testem reng, összerándul, öklendezve mondd nemet.
Vár az ágy.
Lépteimet felé teszem,
ablaknál hagyva másik felem.
Száraz szám ételt kíván;
Megbabonáz a sápadt chips szelet.
Langyos kezek csúsznak körém
ujjak érintik hátamat.
"Szundizzunk inkább?"
Nem ellenkezem.
Összegabalyodnak didergő lábaink,
Ajka két zsibbadt húsdarab.