Bevallom mikor megláttam belépni a terembe a lányt nem kicsit lepődtem meg. Ilyen sok véletlen a világon nincs, hogy még itt is találkozzunk!
Mikor ijedten villantak meg szemei és mintha nyelt volna egy aprót döbbentem rá, hogy ő is ugyanezt gondolhatta, csak nem túl pozitív értelemben. Szegénykém, azt hihette haragszom a metrón történtek miatt.
"Nem vagy az anyám, nem mondhatod meg mit tegyek!" olvastam - vagyis inkább Loki olvasta-, a szövegkönyvből. Mivel szemüveg nélkül nem láttam elég jól a betűket, így még jobban oda kellett bújnom a lányhoz, mint amúgy. Eme tény, s az, hogy túlságosan jól éreztem az illatát nem segített sokat abban, hogy odafigyeljek a munkámra. Akaratlanul elkalandoztam, mindig eszembe jutott valami kis emlékfoszlány. Mikor hatévesen anya megszidott, hogy letapostam a virágait miközben játszottam a kutyánkkal; mikor a nagy, közös családi vacsoráknál nem voltam hajlandó más mellé ülni, csak mellé; vagy mikor anya barátnőjének kislányával bebújtunk a nagy ruhászekrényb...
"Akkor sem teheted ezt az emberekkel! Loki, ha Frig..."
"Frigga, halott!!!" itt összerezzent, mintha tényleg megijedt volna attól, ahogy felemeltem a hangom. "Ne beszélj úgy, mintha még élne, és törődne vele, mit csinálok! Már nincs senki, akit érdekelne a létezésem..." ekkor meglepetésemre közbevágott monológomba. "Akkor sem teheted ezt!!" pattant fel és indulatokkal teli szemekkel nézett le rám. Nem követte a szövegkönyvet.
Ha ő így, hát én is.
"Király vagyok, azt teszek amit akarok!!" álltam fel én is vele szemben, székem a nagy lendülettől feldőlt. Hiába volt sokkal alacsonyabb nálam, nem éreztem ennek előnyét, tekintélytparancsolóan nézett szemeimbe, mellkasa hevesen járt fel-le, erőszakosan préselve ki az utolsó csepp levegőt is tüdejéből.
Úr Isten, Tom! Ne bámuld már a melleit!!!
"Akkor én miért vagyok itt? Mire kellek én neked? Kalitkában tartasz és csak nézegetsz, mint egy újabb lopott trófeát?"
Telljesen ledöbbentem. Mintha a szerep, amit játszott maga ő lett volna. Egy csalódott és dühös nő. Egy rám dühös és bennem csalódott nő.
Nem tudom, hogy direkt, vagy pusztán véletlenségből mondta ugyanazt a bizonyos mondatot, mindenesetre ledöbbentett.
Szinte már nekem is fájt az a tekintet, amivel rám nézett, nem csak Lokinak.
Válaszul csak egy gunyoros, perverz mosolyt eresztettem felé.
"Hát... Nem csak nézegetni akartalak." kuncogtam, próbáltam eltüntetni azt a mélebús tekintetet, amivel engem nézett.
Keze nem túl nagyot ugyan, de azért csattant az arcomon, minek hangját a terem visszhangozva felerősítette.
Némán meredtünk egymásra.
Hogy merészelt megütni?!
A testem -s nem csak az enyém -, remegett az elfojtott dühtől.
Vegyes érzések kavarogtak bennem: istentelenül meg akartam büntetni azért, amiért ilyen tiszteletlen volt, másrészt viszont... Nem is tudom, szégyelltem magam előtte. Azt akartam, hogy büszke legyen. Ehelyett olyan mély haraggal elegyedett szomorúsággal nézett rám...
"Gyerekek, ez elképesztő volt!" tapsolt hangosan Joe, ezzel kizökkentve mindkettőnkket a szerepünkből.
"Még jó, hogy jegyzeteltem!"
"Tényleg nagyon jó ötlet volt öntől, hogy kicsit karakánabbra vette Sigyn figuráját" néztem le a lányra, aki szégyenlősen bújt bele a forgatókönyve és javítgatta át a sorokat.
"Ugye nem ütöttem meg nagyon?" motyogta.
"Ugyan, kaptam már nagyobbat is, ehehe..." nevettem. Eszembe jutott, mikor Markkal kellett "birkóznom" még az Avengers I. forgatásán.
Ezután toppant be Chris, sűrűn elnézést kérve, amiért elkésett, és ezek után már csak szinte Thor/Loki jeleneteket próbáltunk. A lány egész idő alatt levegőnek nézett, viszont mindenki mással vígan viccelődött meg trécselt. Chris-nek még zsonglőrködött is pár naranccsal, meg fényképezkedtek is.
Na, ha a szemüvegem nem is, de ez valahogy dűhített.