-----------------------------------------------------------
Nagy Dominik
---------------------------------------------------------

Tudom, hogy ezzel mit szeretne nekem mondani és egyet kell, hogy értsek vele. Pontosabban el kell fogadnom, hogy valaki észhez térített és kiosztott.

Mert kibaszottul igaza van.

-Köszönöm. -suttogtam.

-Ugyan, tudod, hogy itt vagyok bármikor, hogy kiosszak egy-két dolgot. -nevetett.

-Ezért vagy te a legjobb barátom. -biccentettem.

-Mi nem vagyunk legjobb barátok. -komolyodott el. -Mi testvérek vagyunk. -vont ölelésbe.

-Hol szedted össze ezt a rakás nyálat, amit rizsáltál nekem?

-Utcasarkon találtam. -vont vállat.

-----------------------------------------------------------
Jasmin Doll
-

----------------------------------------------------------

Meg kell tennem. Csak egy érintés. Tedd már meg! Hívd fel és mondd el neki. Vagyis ne, ne telefonon! Mondd meg neki, hogy beszélnetek kell.

És megtettem. A kezem mozdult mielőtt ellenkezhettem volna. Dibusz Dénest tárcsázom.

-Igen, édes?  -a megszólítás hallatán elakadt a szavam. Édes...édes...édes. Dominik szájából jobban tetszene.

Mi? Jézusom...ezt nagyon gyorsan be kell fejezned, mert nem leszünk jóban! Még, hogy jobban tetszene? Hahh, lehetetlen.

-Halló? Van ott valaki? -szól bele újból a telefonba.

-Igen, persze. Csak kicsit elbambultam, ne haragudj. -szabadkoztam.

-Nincs semmi gond. Na és mi újság veled?

-Dénes, beszélnünk kell minél hamarabb, kérlek. -szóltam újból nyüszítő hangon. Szánalmas vagyok.

-Valami baj van? -váltott aggodalmas hangnembe.

-N-nem tudom. Csak el kell mondanom valamit. -vettem egy mély levegőt majd a számon kiengedtem.

-Üljünk be egy Starbucksba? -kérdezte.

-Igen. -vágtam rá. -Délután kettőkor jó lesz?

-A Westendben találkozunk. -nyomta ki a hívást.

Túl vagyok az egyik nehezén a történteknek. De tudok róla beszélni vajon neki?

Innen már nincs visszatánc...

Az volt az én gondom, hogy a kétóra rohamosan közeledett. Minden egyes perccel, órával közelebb kerülök ahhoz, hogy el kell mondanom a történteket.

Most is épp azért készülök. Egy óra van jelenleg. Már csak egy óra, hatvan perc tart vissza. A szívem heves dobogásba kezd ahányszor arra gondolok, hogy nemsokára a szemébe kell nézzek és színt vallanom.

Mivel nem kellett kiöltözni, ezért felvettem egy fekete rövidnadrágot, egy "I'm sorry" feliratú pólót, igen, direkt, és a lábamra egy platformos ezüst szandált húztam. Egy alap sminket raktam fel, ami alapozóból, korrektorból, szempillaspirálból állt. Különösebben nagy hangsúlyt fektetek a szempilláimra, mivel imádom őket. Főleg, amikor közepesen hosszúak a pilláim, na azokért élek-halok.

És ott járt az idő, hogy ameddig villamossal elmegyek odáig, addigra pont ott lesz az idő, hogy kettő.

Fogtam a pénztárcám, a kulcsaim és a telefonom majd elindultam az egyik megállóhoz. Jegyet majd ott veszek.

Fél óra múlva pedig már átléptem a Westend bejárati ajtaját majd elindultam a Starbucksba. Az egyik asztalnál megpillantottam Dénest. Lehajtott fejjel közeledtem hozzá egyre jobban. A szívem vadul kalapált az izgalom, és a félelem miatt.

-Szia.- köszöntem halkan.

-Szia, Jas. -mosolygott kedvesen majd puszit akart adni de elhajoltam előle így csak értetlenül nézett.

-El kell neked mondanom valamit, ami nem fog tetszeni. -szúrtam oda gyorsan.

-Hát akkor essünk túl rajta.

-De ez abszolút nem ellened szól vagy valami, hidd el. -motyogtam. Szörnyen rosszul éreztem abban a pillanatban magam. -Emlékszel a szombati bulira? -kérdeztem mire egy bólintással válaszolt. -Bennem is volt pár pohár viszont nem voltam részeg. -nyeltem egy nagyot majd folytattam. -Nem fogok kertelni, sokat gondolkodtam rajta és rá döbbentettek arra, hogy muszáj tudnod ezt. Mielőtt elmentem volna, azelőtt egy órával kimentem a hátsó kijáraton, hogy levegőzzek de arra nem számítottam, hogy ott lesz Dominik is. Részeg volt. Viszont nem tudtam engedni a kísértésnek, amikor...megcsókolt. -böktem ki végre. -És én visszacsókoltam. -pillantottam fel rá majd vártam a reakcióját.