The concertmaster

- Szóval az utolsó próba, mi? - kérdezte egy szomorú mosoly kíséretében a pulttársam, Aimee, én meg bólintottam. Büszke is voltam magamra, mert álmaim lehetőségét kaptam meg, de rohadtul fognak hiányozni ezek a srácok. - Jövő héten már a világ leghíresebb zenekarában fogsz játszani - ingatta meg a fejét hitetlenül miközben elkezdte behangolni a hegedűjét.

- Valami ilyesmi, igen - feleltem, miközben egy népszerű zenének a hangjait pengettem az ölemben lévő hangszeremen. Próbáltam ezzel levezetni a dallamtapadást, ami azóta kínzott, hogy kiszálltam az autóból és leállt a rádió. - Bár azért egyelőre csak a karmester híres, a zenekar nem. De majd lesz!

- Istenem, Zayn Malik... Nem csak a legjobb karmester, de a legszebb férfi a Földön - tette hozzá Aimee, majd a szája sarkában egy apró mosollyal rám sandított. - Szerencsés ember vagy, Louis. Világot látsz, első hegedűs leszel és Zaynnel kell dolgoznod nap, mint nap, ez nem semmi - vigyorgott.

- Nekem mondod? - nevettem fel. Mindez már abban a pillanatban átfutott az agyamon, amikor állásajánlatot kaptam.

Nem volt több időnk erről beszélni, mert megérkezett a karmesterünk is, és a próba elkezdődött. Különös érzés volt tudatában lenni, hogy ez az utolsó próbám, mégis minden ugyanúgy történt. Furcsa volt, hogy ebben a zenekarban mindenkinek ugyanúgy fog folytatódni az élete, ahogy eddig, csak nekem fordul fel az életem fenekestül.

Néhány éve játszottam csak itt. Rögtön azután, hogy elvégeztem a zeneakadémiát, felvételt nyertem, bár akkor még csak a harmadik pultba ültettek. Nem több, mint fél év alatt váltam koncertmesterré, ami olyan teljesítmény, amire bárki büszke lenne. London leghíresebb zenekarában első hegedűsnek lenni már jelentett valamit.

Talán el is lettem volna ezzel a hellyel még jó pár évig, ha nem kapok email-t a világ egyik legnevesebb karmesterének asszisztensétől. A zenészek között elterjedt a hír, hogy Zayn mostantól nem csak vendégkarmesterként fog fellépni, hanem alapít egy zenekart, aminek állandó karmestere lesz. Csak a legjobbak kaptak ajánlatot, ezért kifejezetten megtisztelve éreztem magam. Természetesen elmentem a találkozóra, ahol részletesebben is hallhattam a munkáról.

Zayn végtelenül szimpatikus figura volt, tisztelettel és kedvesen beszélt, de nem rejtette el azt sem, hogy tisztában van a hírnevével. Pontosan tudta, hogy mit jelent a neve a világban, de azt is, hogy az enyém se volt elenyésző. Korábban már hallottam podcastot vele, amikor már a gondolataival, a zenéhez való hozzáállásával és a zeneszerzők teljes körű ismeretével levett a lábamról, de az hozzáfogható sem volt ahhoz a beszélgetéshez, amikor csak ketten voltunk. Amikor kiléptem az ajtón, tudtam, hogy el fogom fogadni az állást, bármibe kerül is. Az sem érdekelt volna, ha az utolsó pultba ültet.

Viszont nem csak Zayn személye győzött meg arról, hogy elfogadjam a munkát. Egy világhírű zenekar tagjának az élete tele van utazásokkal, Föld körüli turnékkal. Harminc évesen mire nem vágyott az ember jobban, mint világot látni? Kicsit mondjuk zavarbaejtő volt, amikor az interjún a családi és kapcsolati állapotomról kérdeztek, de figyelembe véve, hogy felhívták a figyelmemet arra, hogy folyamatos mozgásban leszünk, ez teljesen érthető volt.

Úgyhogy amint megkaptam az állást, beadtam a felmondásomat. Persze, nehéz volt, főleg, hogy ezzel a zenekarral semmilyen problémám nem volt, és egy jól bejárt utat dobtam el a járatlanért, de ki akartam próbálni mást is.

Aznap este volt egy utolsó előadásunk a Royal Albert Hall-ban, ami után azokat az embereket, akik számomra fontosakká váltak az évek alatt, meghívtam meginni valamit. Az este nagyon hosszúra nyúlt és kvázi üres pénztárcával értem haza szombat hajnalban, de szükség volt erre. Szükség volt az italokra, és a sírós összeborulásokra, amikor egyszerre lett mindenki túlérzékeny.

A hétvégét csak a lakásomban töltöttem, egy pillanatra se leengedve a hegedűt a kezemből. Próbáltam átnézni minden híres darab első hegedű szólamát, külön figyelemmel a szóló részekre, hogy hétfőn ne érezzem magam felkészületlennek. Egyelőre nem kaptunk semmilyen tájékoztatást, vagy kottát, arról, hogy mit fogunk játszani. Az emaileket állandóan frissítettem, de vasárnap este is a legutolsó levél, amit kaptam arról szólt, hogy mikor és hol kell lennem. Sóhajtva feküdtem le aludni, hogy ki tudjam pihenni magam. Nem akartam magamon alul teljesíteni és csalódást okozni.

Másnap hátamon a hegedűmmel egy izgatott mosoly kíséretében léptem be a színházba, ahova hívott minket Zayn. Ismertem már a járást, léptem már fel ezen a helyen a korábbi zenekarral, így pontosan tudtam, merre kell menni, szemben a portással beszélgető férfival, akinek az egyik vállán szintén egy hegedűtok lógott.

A portás a kezei mutogatásával együtt magyarázta, hogy merre kell mennie, amikor odaléptem hozzájuk és fébeszakítottam őt:

- Helló! - köszöntem, majd a hegedűs férfi fekete szempillákkal keretezett zöld szemeibe néztem. - Zayn Malik zenekarának a próbájára jöttél?

- Igen - felelte, és végigmért, amitől kicsit kellemetlenül éreztem magam, de a bőrömön végigfutott a libabőr.

- Gyere velem, tudom merre van a terem - dobtam neki egy mosolyt, amit viszonzott, majd visszafordult a portás felé, és azért megköszönte neki a segítséget. Én tettem közben pár lépést, de ő egy pillanat alatt beért engem.

- Megkérdezhetem, hogy korábban hol játszottál? - nézett rám kínáncsian, és a mozdulat közben a homlokába esett pár tincs. Az ujjaival hátratúrta őket, miközben válaszoltam neki:

- A Londoni Szimfonikus Zenekar tagja voltam - feleltem, neki pedig finom ráncokba szaladt a homloka.

- Louis... Louis Tomlinsonhoz van szerencsém? - kérdezte bizonytalanul, nekem meg széles vigyorra húzódott a szám.

- Így van - bólintottam, majd a kezemet nyújtottam. - Te pedig...

- Harry Styles - szorította meg a kezemet, nekem pedig vissza kellett fognom magamat, hogy az állam ne essen le döbbenetemben.

Ha volt egy híres név az Egyesült Királyságban a hegedűsök között, az az övé volt. Kvázi egész Nagy-Britanniát, sőt, Írországot bejárta, különböző városok szimfonikus zenekaraiban játszott, és a neve széles körökben elterjedt. Minden zenekarban első hegedűsként kapott helyet, de sehol sem maradt fél évnél több ideig. Nekem még nem volt szerencsém játszani vele, sőt még hallani sem hallottam, de biztos voltam benne, hogy elképesztően értett a zenéhez. Ezt követően pedig el sem tudtam hinni, hogy milyen zenekarba is kaptam meghívást.

- Örülök, hogy megismerhetlek - válaszoltam egyszerűen ahelyett a rengeteg gondolat helyett, ami megtámadta az eszemet.

- Szintúgy - vigyorodott el, majd megigazította a hegedűtoknak a pántját a vállán. Én mosollyal az arcomon nyitottam be végül a zenekari árokhoz vezető ajtón, majd előre engedtem Harryt, és csak őt követve léptem be.

A szívem izgatottan vert a mellkasomban, főleg amikor megláttam néhány ismerősömet még az akadémiáról, vagy más híres zenészt, akinek már volt szerencsém bemutatkozni ezelőtt. Miután köszöntem mindenkinek, és bemutatkoztam jópár embernek, elkezdtem kicsomagolni a hegedűmet, hogy mire Zayn is megérkezik, ne kelljen várni rám.

Épp felhúztam, majd begyantáztam a vonómat, és közben beszélgettem a srácokkal, amikor Zayn hangját lehetett hallani a bejárat felől. Az izgatott mosoly azóta a szám sarkában csücsült, hogy beléptem ide, de most még szélesebb lett, ahogy láttam Zaynt fellépni a karmesteri állványra.

- Szép napot kívánok! - köszönt, és a terem egy pillanat alatt elnémult. Most, hogy már mindenki megérkezett, vetettem egy újabb pillantást a teremre, ami tele volt huszonéves fiatalokkal. Úgy éreztem, az átlagéletkort én már felfelé húzom, ami különös volt a korábbi zenekaromhoz képest, de tetszett ez a változás. - A mai próba nagyobb részben fog beszélgetésből állni, mint zenélésből, remélem ez nem lesz gond senkinek. Van pár dolog, amit meg kell beszélnünk. Remélem mindenki itt van, mert senki sem jelzett vissza, hogy a mai próba nem lenne jó neki. Úgyhogy először is nézzük meg a pultokat és helyeket. Készítettem egy elsődleges ülésrendet, de mivel nem sokatokkal dolgoztam együtt, lehet, hogy valakit nem a megfelelő helyre írtam, úgyhogy feltétlen szóljatok a próba végén, ha valami nem stimmel. Nyitott vagyok a változásokra.

Zayn lenézett a partitúra tartó kottaállványra, és a papírjai közül előhúzott egyet, amit a kezébe vett, majd végignézett az egyelőre szedett-vetett zenekaron. Végül a hegedűsök felé fordult.

- Az első hegedű hatodik pultjába: Keira Huntley belülre, Joseph Harvest kívülre. Ötödik pult... - ahogy Zayn beszélt, a zenészek a megadott pultba ültek és helyet foglaltak, ha úgy adódott, be is mutatkoztak egymásnak. A torkom a szívemben dobogott, amikor a harmadik pultnál sem hangzott el a nevem, és magamban fohászkodni kezdtem, hogy ne arról legyen szó, hogy nem olvastam el a szerződést elég figyelmesen és a második hegedű szólamban kaptam állást, nem az elsőben. Mindent összevetve ez sokkal valószínűbbnek tűnt, mint az, hogy az első hegedű első két pultjában leszek egy ilyen előkelő zenekarban, ahol mindenkinek már hírneve volt.

Zayn felolvasta a második pult tagjait is, majd ahelyett, hogy folytatta volna, felnézett a papírjából. Gondterhelten rámpillantott, majd Harryre. Mi voltunk az utolsó két első hegedűs, akik még nem foglaltak helyet. A szívem a torkomban dobogott és nagyot kellett nyelnem a gondolatra, hogy csak ketten maradtunk, ami azt jelenti, hogy az első hegedű első pultjában fogok játszani, Harry Kibaszott Styles mellett. Próbáltam legyűrni az idegességemet és mély levegőt venni, amikor Zayn visszanézett rám.

- Egyelőre nem döntöttem arról, hogy ki lesz a koncertmester - mondta Zayn, nekem meg kitágultak a pupilláim, mert azt hittem ez egyértelmű. Amikor vállaltam a munkát, gondolni sem mertem arra, hogy esetleg koncertmester leszek. És most mégis itt állok, várva arra, hogy a világ legjobb karmestere eldöntse, hogy a külső vagy a belső helyet foglaljam el az első pultban. - Egyikőtökkel sem dolgoztam még együtt, de mindkettőtöket hallottalak már játszani. A hírnevetek megelőz titeket. Ezen a próbán nézzük meg úgy, hogy Louis ül kívülre és Harry belülre. A próba végén szívesen meghallgatom majd a tapasztalaitokat - mondta Zayn, majd a második hegedűsökhöz is fordult azonnal.

Szóval ideiglenesen, de minimum a próba idejére én voltam a koncertmester. Nehezen hittem el, de a pulthoz sétáltam, és leültem a nekem szánt székre. Amíg Zayn a többi zenészt ültette a szerinte megfelelő helyre, én a hegedűm húrjairól töröltem le a gyanta nyomát.

Egyelőre még levegőt is nehezen vettem, de amikor félredobtam a ruhát, amivel a húrokat törölgettem, és felnéztem, Harry mosolygott rám. Ez akkora erőt adott, hogy végre sikerült elhinnem, hogy Zayn engem választott az első hegedűsnek. Én értem el ezt, és küzdeni fogok azért, hogy sikerüljön megtartanom.

Amikor már mindenki leült a helyére, Zayn újra a papírjai között kezdett matatni. Majd kezébe vett egy köteg kottát és leemelt a tetejéről 6 lapot. Felém nyújtotta.

- Hogy kicsit jobban megismerjük egymást és megszokjuk a közös zenélést, hoztam egy olyan darabot, amit biztosra veszek, hogy már mindenki játszott. - Időközben elvettem tőle a kottákat, és miután a kiraktam a kottatartóra egy A3-as lapot, a többit odaadtam a mögöttem ülőnek. Csak ezután néztem meg jobban, mit fogunk játszani: Vivaldi: Tavasz, I. tétel.

Miközben Zayn kottákat osztotta és küldte hátra a fúvósoknak, majd ütősöknek is, tovább beszélt:

- Tudom, hogy klasszikus darab, minden karmesternek megvan az elképzelése arról, hogy hogyan kell ezt játszani, de én nem akarom megkötni a kezeteket. Mondjátok el ti, hogy szerintetek hogy hangozna jobban - Zayn odaadta az utolsó kottát is a kezéből, majd fellapozta a partitúrát. - És "ti" alatt nem az első pultban ülőket értem. Aki itt van ebben a teremben, az azért kapta meg ezt az állást, mert úgy gondolom, hogy ért a zenéhez. Itt mindannyian zenészek vagyunk, álljatok ki a véleményetekért! Persze, ez nem azt jelenti, hogy egyénileg játszunk, mert a zenekarnak még mindig egységesen kell szólnia. Azt szeretném, ha szóban olyan kompromisszumokat tudnánk kötni, ami mindenkinek megfelel, vagy egyenesen tetszik. De amikor játékra kerül a sor, olyan egységes hangot szeretnék minden szólamtól, mintha egyetlen hangszer szólna. Figyelnünk kell egymásra, a zenekarban játszás nem az egyéni tehetségek villogtatására van. Tudom, hogy ezt mind tudjátok, csak úgy éreztem le kell szögeznünk.

A zenekarban többen bólogattak, amíg én elmosolyodtam. Más karmesterek öregkorukra sem lesznek ilyen bölcsek, Zayn meg itt áll, fiatal, híres, és megtestesíti az álmaim karmesterét.

- Na most. Mind tudjuk, hogy ez a darab barokk és a barokk darabok olyan régiek, hogy a kottamásolók közel sem biztos, hogy jól másolták le. Illetve a barokk darabokat rettentő különbözően lehet eljátszani. Biztos vagyok benne, hogy ha most mindenkit külön-külön megkérnék, hogy játssza el a szólamát, nem lenne két olyan ember, akik ugyanúgy játszaná őket - Zayn rövid szünetet tartott, majd a kottákból felnézve rám pillantott, majd Harryre, majd végigvezette a szemét az első pultokon. - És most úgy fogjuk eljátszani, mintha évek óta az egységén dolgoznánk.

Zayn olyan határozottan jelentette ki, hogy szerintem meggyőzte az egész zenekart. Felemeltem a hegedűmet.

-Kérek egy A-t - szólt oda az egyik oboásnak, ő meg azonnal adott neki. Miután a fúvósok hozzá hangoltak, én is meghúztam az A húrt a hangszeremen és amint behangoltam az összeset, újra meghúztam az A-t, hogy a vonósok hozzám tudjanak hangolni. Mire mindenki végzett, Zayn kopogtatni kezdett a pálcajával. - Ez lesz a mérő.

Mindenki a kezdéshez készült, majd amikor már a vonómat is felhelyeztem, Zayn rám pillantott, és én biccentettem.

Ahogy megszólalt a zenekar, muszáj volt elmosolyodnom. Felemelő érzés volt itt, ezekkel az emberekkel együtt játszani.

- Véleményeket kérek! - dőlt hátra a korlátnak Zayn a darab végeztével, miközben karba fonta a kezeit.

- Összességében nekem tetszett, csak a dinamika volt gyengébb helyenként - szólaltam meg, mert tartottam attól, hogy senki nem akarja majd elkezdeni.

- Rendben. Mit javasolsz?

- Hú, ömm... - a fejemben gyorsan visszajátszottam a próbát és próbáltam azokra a helyekre figyelni, ahol ezt éreztem. - Például a visszatérésekben az ismétlésnél. A hegedűknek halkabbnak kellene lenniük, a fuvolának meg erősebbnek.

- Hallottátok? - kérdezte Zayn a hegedűsöktől és a fuvolásoktól. Bólogattak. - Akkor fussunk neki mégegyszer, csak a visszatérést.

Ahogy újra eljátszottuk, sikerült tökéletesen azt megvalósítania a zenekarnak, amit kitaláltam.

- Így? - kérdezte Zayn rám nézve, én pedig bólintottam.

- Pont így.

- Többiek?

Mindenki bólogatott, így megnyugodva fújtam ki a levegőt.

- Oké, valami mást!

Egy csellista tette fel a kezét a második pultban, Zayn pedig felszólította.

- A közép résznél szerintem mi csellósok húzhatnánk kicsit rövidebben, de erősebben ezeket a hangokat. A 22. ütemtől kezdve.

- Jó, nézzük meg! - mondta Zayn, és eljátszottuk azt a részt is, úgy, ahogy a fiatal lány javasolta. Ezt is megszavaztuk.

A próba lényegében ebből állt. Újabb és újabb ötletek érkeztek, amik eleinte csak egyöntetű bólogatásokban lettek elfogadottak, de lassan, ahogy oldódott a kezdeti feszültség, kisebb kultúrált viták alakultak ki. Elképesztő érzés volt egy ilyen intelligens társaságban lenni.

- Következő? - kérdezte Zayn, és amikor senki se jelezte, hogy felszólalna, én újra magamhoz vettem a szót.

- Abban a részben, amit az előbb játszottunk - kezdtem, és kiszámoltam, hogy hanyadik ütemre gondoltam pontosan, majd el is mondtam - szerintem annak ellenére, hogy egyenértékű hangok, az első hangra kellene hangsúlyt fektetni, és azt egy kicsit hosszabban tartani, és a következő háromból lecsípni egy kicsit.

- Rendben - felelte, majd nem kellett mondania, elég volt felemelnie a kezeit, hogy mindenki összekészülődjön.

A zenekar ezúttal is tökéletesen megvalósította az elképzeléseimet és elégedetten bólogattam, amikor Zayn leintett minket.

- Nekem így nem tetszik - szólalt meg mellettem Harry, mire kíváncsian felé kaptam a fejemet. Ő állta a tekintetem.

- Javaslat? - kérdezte Zayn, mire Harry visszanézett a kottába.

- Én a hangsúlyt nem az első hangra, hanem a legmagasabbra, azaz minden harmadik hangra tenném - mondta, majd felnézett a karmesterre.

- Nagyon jó! Nézzük meg ezt is!

Furcsa volt így eljátszani a hangokat, és nem is értettem meg pontosan az elképzelést, de Harry mellettem gyönyörűen játszotta - mint ahogy eddig mindent egyébként -, hogy elszégyelltem magam, hogy egy pultban játszok vele, ráadásul én kerültem kívülre.

- Véleményeket kérek!

Ebből a kérdésből keletkezett az eddigi legnagyobb káosz. Amikor a hegedűsöknek maguk között nem sikerült egyetérteniük, beleszóltak más szólamokból is. Voltak, akik az én verzióm mellett, de voltak, akik Harryé mellett álltak ki. Zayn nem szólt bele a vitába, egészen addig, amíg már perceken keresztül ment a véleménykifejtés, és már az ütősök is bekapcsolódtak.

- Hagyjuk ezt a döntést a hegedűsökre! - kérte, majd felénk fordult. - Mivel egyik fél sem tudta meggyőzni a másikat, a többség dönt. Szavazzunk. Tegye fel a kezét, aki Louis verzióját szeretné játszani!

Feltettem a kezem és körbenéztem. Voltunk egy jópáran, de egyelőre úgy tűnt, kevesebben tették fel a kezüket, mint akik nem. Úgyhogy az eredmény a tartózkodók számától függött.

- És most tegye fel a kezét az, aki Harryét!

Kérdés sem fért hozzá, hogy melyiknél emelték fel többen a kezüket. Még azt is megkockáztattam volna, hogy senki sem tartózkodott.

- Akkor ez eldőlt - biccentett Zayn, majd mindannyian tudomásul vettük. Ő ránézett az órájára, mielőtt újra megszólalt. - Lassan kifutunk az időből, úgyhogy nincs időnk további felvetésre, de szeretném, ha még egyszer eljátszanánk az elejétől. Mindenki figyeljen azokra a helyekre, ahol változtattunk. Szeretném ha mindannyian hallanánk a különbséget a próba eleji és a mostani játék között. Tudom, hogy most nem volt időtök kigyakorolni és rögzíteni, de nagyon kérlek titeket, hogy koncentráljatok és adjatok bele mindent! - magyarázta, majd felemelte a kezeit, mire mindenki bekészült.

Leírhatatlan volt a különbség. Mindenki mosolyogva fejezte be a játékot, és halk beszélgetés kezdődött a pultokban, amíg Zayn meg nem szólalt.

- Pontosan. Pontosan ezt akartam. Ti is látjatok, hogy mennyire fontos, amikor van véleményetek és fel mertek szólalni miatta? Pont egy ilyen zenekart szerettem volna létrehozni. Fontos az, hogy rugalmasak és toleránsok legyetek, és hogy legyenek egyedi, új ötleteitek. Ez tölti meg a zenekart és a darabot is élettel. Remélem ti is jól éreztétek magatokat a próbán. Ezzel a tétellel semmilyen tervünk nincsen, csak biztos voltam benne, hogy jól prezentálja annak az eredményét, hogy ti dobjátok be az ötleteiteket. Többet nem is fogunk ezzel foglalkozni. Most próba után küldeni fogok minden szólamnak egy köremailt, csatolva azokkal a kottákkal, amit játszani fogunk a közeljövőben. Szerdára azt kérem, hogy mindenki legyen felkészülve és ne csak a kottaismerettel, hanem a kérdéseivel vagy javaslataival is. Szeretném, ha kiveséznétek a darabot, és személyre szabnátok, a többit pedig megbeszéljük itt, a próbán. Szép munka volt, köszönöm szépen!

A zenekarban mindenki biccentett, majd lassan elkezdtek felállni, hogy elcsomagolják a hangszereiket. Én összegyűjtöttem a kottákat a szólamban, és Zaynnek nyújtottam.

- Köszönöm - mosolygott, majd a mellettem ülő, lustán pengető Harry felé fordult. - Rendben volt így a pult? - kérdezte, majd felváltva nézett rám és a férfira. - Harry, tudom, hogy te mindig első hegedűs vagy, de Louis már évek óta van ugyanezen a poszton az Egyesült Királyság legnevesebb zenekarában. Elég nagy gondban voltam veletek, de szerintem ez a próba jól alakult. Ti mit gondoltok?

- Először nagyon meglepődtem, hogy engem teszel meg ideiglenesen koncertmesternek, de igazából jól éreztem magam. Szerintem is jó így.

-Harry, neked?

A férfi sóhajtott, majd az levette a válláról és az ölébe tette a hegedűjét.

- Nem volt rossz - felelte, én pedig egyből rosszul kezdtem érezni magam. Egész eddig tényleg minden zenekarban kérdés nélkül megkapta az első széket, és most a második helyre kényszerült. Ebbe a próba alatt bele sem gondoltam. - Bár nekem kicsit kényelmetlen volt így elsőre. Nem vagyok hozzászokva. Van esetleg esély arra, hogy a következő próbán megpróbáljuk pont ellenkezőleg?

- Nekem nincs ellene kifogásom - ingatta a fejét Zayn.

- Próbáljuk meg, persze! - feleltem hevesen, még mielőtt Zayn befejezte volna a mondatot.

- Csak később ne cserélgessétek próbáról próbára. Nem kérem, hogy azonnal döntsetek, de az első koncert előtti próbákon már stabil koncertmesterre lesz szükségem. Illetve a zenekarnak lesz szüksége rá. Rengeteget számít. - Harry el mindketten bólintottunk, majd Zayn elmosolyodva lapogatta meg mindkettőnk vállát. - Egyébként nagy megtiszteltetés veletek dolgozni. Köszönöm, hogy itt vagytok, remek ötletek voltak, mégha most nem is egyeztek.

- Majd legközelebb - mosolyogtam rá.

- Nem cél, hogy egyezzenek - rázta a fejét Zayn, én pedig bólintottam. - További szép napot nektek!

Ahogy elköszöntünk, kisétált az ajtón. Harry a hangszerét fogva felállt és láttam, hogy a tokja felé vette volna az irányt, ha nem állítom meg időben.

- Várj! - fogtam meg finoman a csuklóját, ő pedig kérdőn nézett rám. Miközben elengedtem, folytattam: - Sietsz most valahova?

Harry arcára halvány döbbenet ült ki, és egészen biztos voltam benne, hogy többet gondolt a kérdésbe. Ettől zavarba jöttem, és megdörzsöltem a tarkómat a válaszát várva.

- Nem - a válasza szinte kérdésnek tűnt a bizonytalanságtól.

- Meg tudod kérlek mutatni megint ezt a részt, aminél a te javaslatod lett elfogadva?

- Miért? - kérdezte a szemöldökét ráncolva.

- Nem érzem úgy, hogy sikerült megértenem, hogy pontosan hogy játszod.

- Nem számít, úgy sincs rajta a műsoron.

- De jobban tetszik úgy és szeretném megtanulni - vallottam be, majd pár másodpercig tartottam a szemkontaktust Harryvel, mielőtt ő az állához emelte volna a hangszerét, és emlékezetből eljátszotta. Őt követően én is eljátszottam, de a kettő még csak köszönő viszonyban sem volt egymással.

- Próbálj a harmadik hangokra hosszabb vonót húzni. Gyorsabban, ha úgy kényelmes. Figyeld a jobb kezemet - mondta Harry, majd újra eljátszotta nekem ezt a pár ütemet.

Bár minden koncentrációmmal őt figyeltem, a leutánzásában még mindig elbuktam. Ő megmosolyogta a próbálkozásomat, én pedig frusztráltan szusszantottam egyet. Közelebb lépett hozzám, és újra felemelte a hegedűjét.

- Próbáld meg megvibrálni a hangsúlyos hangokat - mondta, és eljátszotta úgy.

Homlokráncolva emeltem a vonót a húrokhoz, de ahogy elkezdtem játszani, próbáltam arra figyelni ahogy mondta és bár az első bizonytalan volt, közvetlenül utána eljátszottam magabiztosabban is. Így már sokkal jobban tetszett.

- Azaz! - mondta Harry is egy mosoly kíséretében, majd amikor én is levettem a vállamról a hegedűt, újra elindult a tokjához. A teremben már csak ketten voltunk, a többiek már összecsomagoltak és kiléptek az ajtón. - Miért tartottad ezt fontosnak?

- Szeretek tanulni olyan emberektől, akiket tisztelek - válaszoltam őszintén.

- Ezt teljesen megértem - bólintott Harry, majd leengedte a vonóját és azt is beletette a tokjába. - Tudok vele azonosulni. Ezért volt jó a mai próba is, nagyon sokan mondtak okos gondolatokat, úgy érzem, sokkal gazdagabban megyek ki, mint mikor bejöttem.

- Ebben egyetértünk - bólogattam.

- Melletted ülni is jó volt egyébként - jegyezte meg csak úgy mellékesen Harry, miközben lezárta a tokját.

- Miért?

- Az egész próba alatt figyeltem, ahogy játszottál, már most többet tanultam, mint az elmúlt pár évben - bizonygatta, mire összevont szemöldökkel és kicsit zavarban néztem rá.

- Nehezen hiszem el.

-Pedig így van - villantott rám egy mosolyt. - Készen vagy? Mehetünk?

- Persze, egy másodperc! - feleltem, majd a hátamra vettem a hegedűt és kezemben a dzsekimmel indultam utána, kifelé a teremből. - És mit gondolsz Zaynről?

- Nagyon régóta szeretnék vele dolgozni - mesélte Harry útközben. - Sok emberrel beszéltem már, akiket vezényelt már és mindannyian a legjobbakat mondták róla. Ez a mai próba is olyan volt, mint sehol máshol. És azzal, hogy csak fiatalokat hívott meg a zenekarba játszani, mindenki nyitott erre az egészre. A mai próba megmutatta, hogy ha együttműködik a karmester a zenekarral, akkor jobb lesz az eredmény, mintha csak dirigálná azt.

- Én is így gondolom - bólogattam, bár ő előttem haladt, szóval ezt nem láthatta. - A sok beígért utazással együtt könnyen lehet, hogy ez álmaim állása lesz.

- Szóval nincs barátnő, aki miatt megérné Londonban maradni? - kérdezte Harry félig hátrafordulva, majd ahogy kiértünk az előtérbe, már egymás mellett is elfértünk. Én magán a feltételezésen is majdnem felnevettem.

- Nem, dehogy, én nem... barátnőzök - zavaromban beletúrtam a hajamban, mert bár nem szerettem hazudni arról, hogy melyik nemhez vonzódok, egy kicsit mégis hirtelen volt a coming out, és nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni Harryt.

- Ó, értem - bólogatott Harry, majd a következő pár lépést a színház ajtajáig kínos csendben tettük meg, amit végül én szakítottam meg, amikor kiértünk az épületből.

- És neked...

- Nekem sincs senkim - rázta a fejét Harry. - A sok költözés alatt rájöttem, hogy nem érdemes párt keresnem, amikor pár hónap múlva amúgy is odébb állok.

- Értem - bólintottam, majd amikor felnéztem Harryre, találkozott a tekintetünk. Szántam pár másodpercet arra, hogy szemügyre vegyem a férfit most természetes fényben is. A szeme most a kék és a zöld közötti árnyalatban tündökölt, a göndör barna tincsein pedig meg-megcsillant a fény. A bőre világos volt, az álla kicsit borostás, és bár most nem láttam, tudtam, hogy ha mosolygott, két apró gödröcske jelent meg az arca két oldalán. Harry maga valójában... gyönyörű volt, és ahogy zavarában éppen megnyalta az alsó ajkát, az pedig eszméletlen vonzó.

Megköszörültem a torkomat, mielőtt újra megszólaltam volna.

- Akkor találkozunk szerdán!

- Szerdán - biccentett ő is egy félmosollyal, majd mindketten elindultunk a hazavezető úton.

*

Mire hazaértem, már meg is érkezett az email a kottákkal. Kinyomtattam őket, és celluxszal összeragasztottam a megfelelő oldalakat. Egy Verdi, egy Strauss, egy Dvořák és egy Liszt darabot fogunk játszani. Ezek közül eddig egyedül a Strauss darabot ismertem, így amint készen voltam, felraktam a kottaálványomra és el is kezdtem kicsomagolni a hegedűmet. Ezzel telt az aznap délutánom és a teljes keddi napom. Átgyakoroltam az összes darabot, és felírtam minden apró gondolatomat a darabbal kapcsolatban. Úgy éreztem, ha nem leszek eléggé felkészült szerdán, akkor nemcsak a koncertmesteri bizonytalan pozíciómat veszíthetem el, hanem az első pultban a helyemet is.

Szerdán majdnem egy órával hamarabb elindultam, mint ahogy kellett volna. Elugrottam egy kávéért is, de nem akartam hosszan időzni. Bíztam benne, hogy beengednek a színházba korábban is, és odabent még gyakorolhatok a próba előtt.

Szerencsére pont a portással együtt érkeztem meg, így ő ahogy kinyitotta a bejáratot, előre engedett engem, és szabad utam volt a zenekari árokhoz. Nem húztam az időt, szinte azonnal leültem a székre, ahol Harry ült múltkor és a kottát kirakva egyesével átnéztem minden darabot. Egészen addig nem is néztem rá az órámra, amíg Harry meg nem jelent a látóteremben. Félrehúztam egy hangot, majd abbahagytam.

- Bocsi, nem akartalak megzavarni - pillantott hátra egy mosollyal, miközben a hegedűjét emelte ki a tokból.

- Semmi baj - ráztam a fejem. - Csak nem hallottam, hogy bejöttél. Azt hittem, egyedül vagyok - magyaráztam, majd az órámra néztem, ami azt mutatta, hogy még mindig van legalább egy fél óránk a próba kezdete előtt.

- Azt reméltem, hogy lesz még időm gyakorolni egyedül idebent, de pozitívan csalódtam. Mióta vagy itt?

- Húsz perce talán - vontam meg a vállamat, majd Harryre néztem, aki leült mellém a székre, a hangszerét az ölébe tette, és a vonóját kezdte gyantázni gyakorlás előtt.

- Nem rossz - villantott rám egy mosolyt, én pedig nyeltem egyet. Ma egy mintás, színes inget viselt, a felső 3 gombot lezseren kiengedve, ezzel betekintést engedett a kíváncsi szemeknek az izmos mellkasára, kulcsontjára és a nyaka ívére. Nehezen tartottam a tekintetemet az arcán, de mintha az is ma jobban ragyogott volna mint tegnap. Ez követően ő a kottára nézett, majd egy torokköszörülést követően én is követtem a tekintetét. - Van kedved megbeszélni a véleményünket mielőtt elkezdődik a próba? - kérdezte, és újra rám nézett.

- Persze, miért ne? Csak remélem nem számítasz arra, hogy ha nem egyezik a véleményünk akkor nem mondom el a sajátomat élesben a próbán - mosolyogtam rá halványan.

- Dehogy számítok, sőt, el is várom, hogy megtedd! - A széles vigyortól a szeme sarkában ráncok gyülekeztek, én pedig összeszorítottam az ajkaimat, hogy az arcom ne árulja el, mennyire odavagyok a mosolyáért.

Úgyhogy elkezdtük átbeszélni a darabokat, részletesen, a legapróbb dolgokat is megemlítve. Nagyrészt egyetértettünk, voltak helyek, ahol meg tudtuk győzni a másikat a saját véleményünkről, és volt, hogy teljesen különbözően gondoltunk dolgokat. Én ez utóbbit szerettem a legjobban. A vitáink nem voltak egyáltalán komolyak, az arcunkat szinte szétfeszítette a mosoly, és volt olyan is, hogy nem tudtuk végigjátszani az ütemeket, amikről beszéltünk, mert belenevettünk és az egész testünk rázkódott. Alig telt el tíz perc, és az egész vitázás, vagy véleményformálás átváltozott flörtöléssé, és Harry incselkedéseit látva kezdtem egyre biztosabb lenni abban, hogy nem csak ő van rám hatással, hanem én is őrá.

- Mi az? - nevettem el magam, amikor homlokráncolva figyelte a bal kezemet.

- Te eddig is így tartottad a kisujjadat? - kérdezte a szemembe pillantva, majd újra összevonta a szemöldökeit és közelebb húzódott, hogy megvizsgálja.

- Mi van? - kérdeztem értetlenül és hangosabban kezdtem nevetni. - Mi a bajod a kisujjammal?

- Az összes többit szépen behajlítod, ez meg megtörik az ujjpercednél - magyarázta, majd meg is érintette. - Ezt nem tudod behajlítani?

- De be tudom! - ellenkeztem, és meg is tettem, mire Harry elégedetten hátradőlt.

- Akkor miért nem úgy játszol?

- Mert nem kényelmes?

- Kicsi az kisujjad? - kerekedett el a szeme, de a kíváncsi arc mögött alig tudta visszafojtani a kitörni kívánkozó nevetését.

- Dehogy kicsi! - tiltakoztam és védelmezőn a másik tenyerembe rejtettem.

- Add a kezed! - nyújtotta a sajátját, én pedig hezitálva, de végül beleraktam a tenyerébe. Ő felvette a másik kezével és az ujjait hozzámérte az enyémekhez. Az összes ujjam kicsit rövidebb volt, mint az övé, de a kisujjam jelentősen. Szinte azonnal nevetésben tört ki. - Te ezzel a kisujjal lettél hegedűművész?

A homlokomat ráncolva húztam el tőle a kezemet.

- Ne sértegesd az ujjam!

- Nem, eszemben sincs! - rázta azonnal a fejét Harry úgy, hogy a göndör tincsei csak úgy ugráltak az arca körül. - Csak azt akartam mondani, hogy tiszteletreméltó - folytatta, majd újra a kezemért nyúlt, és én ellenkezés nélkül hagytam, hogy magához húzza. Finom bizsergést okozott a bőröm alatt az érintése, és többet akartam belőle. Kíváncsi voltam, hogy ezt vajon ő is érezte-e. - Ugyanolyan értékes ez az ujjad, mint az összes többi.

Majd a szájához húzta a kezemet, és egy hosszú puszit nyomott a kisujjam hegyére.

Az ajkaim elnyíltak a látványra, és amikor ő felemelte a fejét, és csak egy sokatmondó mosollyal nézett rám, elvette az eszem. Már éreztem mozdulni a karjaimat, hogy közrefogjam azt a szép arcát és nem törődve az ölünkben lévő hegedűkkel, olyan birtoklóan magamhoz húzzam és megcsókoljam, hogy azok a földre essenek.

De balszerencsémre - vagy épp ellenkezőleg - épp ezt a pillanatot választotta az egyik bőgős arra, hogy belépjen az ajtón. Harry arcán ott maradt a mosoly, de főleg az szórakoztatta, hogy belőlem egy frusztrál sóhaj tört fel. Leeresztette a kezemet, de mielőtt teljesen elengedte volna, egy ujjával végigsimított a tenyeremen egészen a középső ujjam ujjbegyéig. Az egész testemet kirázta a hideg, ő viszont ártatlanul csak elengedte a kezem, hogy köszönve a fiúnak a hegedűt visszahelyezze a vállára és vonó nélkül az ujjaival eljátssza a részletet, amit utoljára beszéltünk.

Én felálltam és a cuccaimhoz mentem, hogy igyak pár korty vizet. Szükségem volt arra, hogy egy időre kikerüljek Harry bűvköréből, mert kezdett megőrjíteni a helyzet. Az meg nem segített ezen, hogy úgy tűnt, Harrynek nem volt ellenére a flört, sőt.

A cuccaimnál állva ránéztem a telefonom értesítéseire is, és ahogy egyre több ember érkezett, beszélgetésbe is elegyedtem. Legközelebb csak akkor ültem vissza Harry mellé, amikor Zayn megérkezett. A tekintetünk találkozott, az arcunkon mosoly virított, de nem szóltunk egy szót sem, csak Zaynen tartottuk a tekintetünket.

A próba aznap is pont olyan jól sikerült, mint hétfőn. Most talán még több ember is mondott véleményt, mint múltkor. Ezúttal is kerültek elő olyan gondolatok, amelyekben Harryvel nem értettünk egyet, és bár erős volt a kényszer, sikerült visszafognunk a flörtölést, hogy tényleg céltudatosan érveljünk a saját véleményünk szerint. Az idő olyan gyorsan repült, hogy még épp csak belekezdtünk a második darabba, amikor vége lett a próbának.

- Gyakoroljátok ki azokat a részeket, amiket most átbeszéltünk. Ne hagyjátok feledésbe merülni az új megjegyzéseket. A következő próba holnap, ugyanebben az időben, és a Dvořák darabot folytatjuk.

Pakolás közben mindenki helyeselt, és amikor Zayn lelépett a karmesteri állványról, Harry felé fordultam.

- Van kedved együtt ebédelni?

- Szívesen igent mondanék, de már elígérkeztem - biggyesztette le az ajkát, és biztosan látott valamit a szememben, ami miatt sietve folytatta. - Nemrég érkeztem a városba, és még nem tudtam találkozni a nővéremmel, akinek itt van lakása. Elég elfoglalt, úgyhogy előre tudtunk csak ebédet egyeztetni, és nem nagyon tudnám elhalasztani.

- Nem, nem, megértem, rosszul is érezném magam, ha miattam nem láthatnád a nővéredet - mosolyogtam rá, és a szívemről egy szikla esett le, hogy nem randira megy. - Akkor érezd jól magad!

- Köszi! - mosolygott rám, majd ahogy az utolsó csatot is becsatolta a tokon, a hátára vette és felém fordult. - Holnap!

- Holnap! - feleltem én is, majd a tekintetem követte őt egészen az ajtóig.

*

Másnap zuhogó esőben értem a színház elé, de ezúttal sikerült megelőznöm a portást. Eleinte be-benézegettem a sötétített ajtón, hátha bent volt már valaki, de végül leültem a színház előtti kis lépcsőre, ami szerencsére még pont védve volt az eső elől. A telefonomat elővéve facebookoztam, miközben a fülemet az eső dallama töltötte meg.

Három posztot, ha görgethettem, amikor ismerős hang csendült mellőlem.

- Hali! - köszönt Harry, és a zuhogó esőből mellém lépett és leült a lépcsőre.

- Nem volt esernyőd? - kérdeztem egy köszönést követően, ő pedig az utcára vezetve a tekintetét megvonta a vállát.

- Volt, de szeretek elázni - pillantott rám röviden, és megejtett egy félmosolyt az irányomban. Nem voltam benne biztos, hogy Harry tényleg napról napra egyre szebb lett-e, vagy az én szememben vált-e azzá. Bárhogy is volt, most, ahogy az elázott göndör tincsei az arcához tapadtak, és ahogy a szeme elől tűrte hátra az ott lévő szálakat, képtelen voltam levenni róla a szemem. Az igazat megvallva nem is akartam. Nézhettem volna bárhova, ennyire szépet, ennyire vonzót sehol sem találtam volna.

- Jól áll - böktem ki, amikor ő még mindig a zuhogó esőt figyelte, én pedig még mindig őt.

- Micsoda? - nevetett fel zavartan.

- Az elázás.

- Azt mondod? - Kérdő tekintettel nézett rám, majd beletúrta a kezét a hajába, felém hajolt és elkezdte kirázni a vizet a tincseiből. Erre a lépésére képtelen voltam mást tenni, mint nevetni, és a vállánál megfogva finoman eltolni magamtól, mintha zavart volna.

- Milyen volt az ebéd a nővéreddel? - érdeklődtem, amikor újra egyenesen ült a kövön.

- Jó - felelte lelkesen. - Bár biztos vagyok benne, hogy ha veled mentem volna, akkor is legalább olyan jól éreztem volna magam.

- Még szerencse, hogy ma is lesz ebédidő - mosolyogtam rá, ő pedig szélesen viszonozta.

- Valóban.

Harryvel beszélgetni percről percre könnyebb lett. Bár minden tiszteletem megmaradt iránta, most már nem mint híres hegedűművész állt előttem, hanem mint Harry, a pulttársam, akivel pár próba alatt olyan jóban lettem, hogy azt sem bánnám, ha az egész napot vele kellene töltenem. Vagy az éjszakát.

Körülbelül háromnegyed órával a próba előtt megérkezett a portás is. Kedvesen köszönt nekünk, majd beengedett mindkettőnket. A terembe vezető úton Harry ment előttem, nekem meg nagyon erősen vissza kellett tartanom magam attól, hogy hátulról megfogjam a könyökét és a keskeny folyosó falának szorítsam. Abban a kis térben az esőtől felerősödött illat, Harry parfümje és a saját természetes illata megőrjítette az érzékszerveimet. Talán ha csak egy kicsit hosszabb lett volna a folyosó, képtelen lettem volna uralkodni magamon, így viszont egy halk sóhajjal fejben vállon veregettem magam, amikor anélkül értünk be a terembe, hogy Harryről szakadt ruhák lógtak volna.

- Ma hogy hogy korábban jöttél? - kérdeztem, amikor nekiálltunk kicsomagolni a hangszereinket.

- Úgy voltam vele, egyedül biztos unatkoznál, szóval ha már nem volt más dolgom, inkább bejöttem közösen gyakorolni.

- Milyen figyelmes tőled - mosolyogtam rá, majd miután felhúztam a vonómat, kezembe vettem a hegedűmet és elkezdtem behangolni. Ahogy Harry is kivette a sajátját, neki is húztam egy A húrt, hogy hozzám tudjon hangolni. Pillanatok alatt végeztünk is, majd tanácstalanul néztünk a pultunkra és egymásra. Magamhoz vettem a szót, mielőtt ő megtehette volna.

- Hol szeretnél ülni?

- Te hol szeretnél ülni?

- Én kérdeztem előbb - csóváltam a fejemet, ő pedig egy csúnya pillantást vetett rám.

- Melletted - vágta ki magát, nekem meg kiszélesedett a mosolyom, de megoldást nem ajánlott a problémára.

Makacsul néztünk egymás szemébe, egyikünk sem mozdult, és egyikünk sem szólt. Valójában nagyon örültem neki, hogy nem foglalta el egyből a koncertmester székét, de én sem tudtam volna. Nem akartam vele versenyezni, hogy melyikünk méltóbb rá.

Ennek végül az vetett véget, hogy Harry sóhajtott, és legyőzötten leengedte a vállait, egyik kezében a hangszert, másikban a vonót.

- Tudod, nekem ez baromi nehéz. Minden zenekarban, ahol játszottam, automatikusan lettem koncertmester, mégsem voltam sohasem elégedett. Azt reméltem, hogy ha új helyekre megyek, tanulhatok olyan dolgokat, amiket eddig nem tudtam. És most - Harry elindult a pult felé, hogy leüljön - felvettek ebbe a zenekarba, és már az első próbán a pult belső felére ültettek. - Harry leült arra a székre, amin akkor is ült, meghagyva nekem ezzel az első hegedűs helyét. - Bevallom, nem esett jól, viszont a múlt próbán rájöttem, hogy oka volt. Neked kell koncertmesternek lenned, Lou, mert te vagy az az ember, akitől végre tudok tanulni. Aki jobban vezet engem és az egész szólamot, mint ahogy én tenném. Úgyhogy ülj le! - mutatott a vonójával a székemre, én pedig engedelmeskedtem neki.

- Köszönöm - mosolyogtam rá. Rendkívül jól esett, hogy ezt elmondta, és bár az agyam feldolgozta a mondatait, a szívem hevesen dobogott azóta a pillanat óta, hogy olyan természetesen becézett le, mintha évek óta tette volna. Az ő ajkairól mégis szebben, édesebben csendült, mint bárki máséról.

Leültem a nekem szánt helyre, és oldalra nyúltam, hogy a táskámból előhalásszam a kottáimat. Nem igazán beszéltünk többet, amint elhelyeztem magunk előtt a kottát, Harryvel összenéztünk, majd látványosan nagy levegőt vettem, és pontosan egyszerre szólalt meg a két hegedű húrja. Harryvel játszani tényleg nagyon jó volt. Amikor valami kérdése támadt bármelyikünknek, a kérdéses résznél megálltunk, megbeszéltük, majd haladtunk tovább. Nem tudom, hogy mi okozta, de ezúttal sokkal komolyabban, szakmaibban vettük a gyakorlásunkat is. Az egyetlen alkalom, amikor nevetésben törtünk ki, amikor a kottában lapozni kellett, de Harry elfelejtette, hogy ez a feladat most rá hárult. Amikor már az oldalon lévő utolsó hang legvégén tartottunk, a térdemmel megböktem az övét, mire olyan meglepetten és értetlenül pillantott rám, hogy elnevettem magam, és őt is magammal rántottam. Majd amikor eszébe jutott, hogy lapoznia kellett volna, a homlokára csapta a kezét, és bocsánatot kért. Még mindig vigyorogtam, amikor végül lapozott és mi folytattuk. A darabot játszva gondoltam egyet, és röviden oldalra pillantottam Harryre, aki könnyed művészi mozdulatokkal húzta a vonót, és észre sem vett engem. Az ajkam mosolyra húzódott, majd a kottára figyelve a térdemet újból oldalra mozdítottam, de ezúttal nem meglöktem, hanem először gyengéden hozzáérintettem a térdemet az övéhez, majd hogy ne tűnjön csak véletlennek, a lábszáramat is úgy mozdítottam, hogy térdtől lefelé összeérjenek a farmerjaink és egymáshoz nyomódjanak a lábaink. Alig telt el pár másodperc, amikor megéreztem, hogy Harry finoman viszonozza a nyomást, sőt, ezt követően felemelte a lábát és a vádliját végigsimítva a sípcsontomon végül a térdemre helyezte a saját lábát. Még mindig a kottából játszva, egyetlen hangot sem elrontva, felé csúsztam a székemen, így gyakoratilag már csak fél fenékkel ültem rajta, de örömmel tartottam magam, ha ez azt jelentette, hogy közelebb lehetek Harryhez.

Ő értette a felhívást keringőre, és felemelte a másik lábát is, hogy az enyémre tegye. A darabot még mindig hibátlanul játszottuk, de már egyre nehezebb volt figyelnem. Olyan sok mindent akartam egyszerre csinálni. Végigsimítani Harry lábán a bokájától egészen a combja tövéig, vagy felállni, és fölé magasodni, megfogni az állát és a szemébe nézni addig, amíg ő meg nem elégeli és megcsókol, de mindenek előtt csak megérinteni akartam, akárhol. Ehelyett játszottam tovább a darabot vele együtt, mintha közben mi sem történt volna.

Azon gondolkodtam, hogy hogy tudnám ezt a szexuális feszültséget még fokozni, mi lehetne a következő szint, amikor megéreztem a jobb lábát óvatosan megmozdulni a combomon. Nem is voltam benne biztos, hogy megtörtént, egészen addig, amíg újra meg nem éreztem, ezúttal nyilvánvalóbban. Harry épp csak pár centivel mozdította arrébb a lábát, de azt a pár centit az ágyékom irányába, amit képtelen voltam figyelmen kívül hagyni. Annyira összezavarodtam, hogy egy hangelőkét elrontottam, majd utána a szünetben is belehúztam. Elégedetlenül morrantam fel, és esküdni mertem volna rá, hogy Harry felől kuncogást hallottam, majd meg sem várta, hogy lenyugodjak és újra teljes figyelemmel a darabra koncentráljak, amikor egy újabböt centit mozdult a lába a farkam irányába. Nevetséges volt, hogy még mindig játszottunk, de volt benne valami különleges, amit akkor sem akartam abbahagyni, ha így már fekvésváltásokat és kötéseket rontottam el.

Harry folytatta a kis játékát, fokozatosan közelebb és közelebb érve a már félmerev farkamhoz. A vászoncipője már olyan közel volt hozzá, hogy egy apró mozdulattal végigsimíthatott volna az ágyékomon, de semmi ilyet nem csinált. Amikor már több sort is lejátszottunk anélkül, hogy megmoccant volna, azt hittem, nem akart tovább menni. Aztán minden előjel nélkül egyszer csak határozottan nyomta rá a lábfejét a merevedésemre, én pedig megelégeltem a játszadozást. Felmorrantam, a hegedűmet olyan gyorsan tettem le a székem mellé a földre, hogy Harry még éppen csak megértette, hogy vége van, amikor megragadtam a dereka két oldalánál és felültettem a combomra. A lábai most újra a talajt érték, ő pedig az ölemben ülve olyan magasan volt, hogy ha akartam volna sem értem volna fel egy csók erejére. Ő amint észbe kapott, a hegedűt és a vonót visszarakta a saját székére. Ahogy újból felém fordult, határozottan megragadtam az állát és lehúztam magamhoz. Ő nem ellenkezett, hagyta, hogy úgy irányítsam a fejét, ahogy akartam. Alig egy arasznyira állítottam meg a saját arcomtól, így a háta biztosan kényelmetlen ívben hajlott meg, de ez érdekelt most a legkevésbé.

- Szét akarom tépni az ajkaidat - sziszegtem, ő pedig elégedetlenül szusszantott, miközben a fejemet két oldalról erősen megragadta a kezével.

- Akkor miért nem teszed?

Nem vártam másra, Harry vággyal teli hangja elvette az eszem, és olyan hévvel húztam le magamhoz és nyújtózkodtam feljebb, hogy az első találkozásnál a fogaink már-már fájdalmasan összekoccantak, de ez egyikünket se foglalkoztatta igazán. Az ajkaink marták egymást, és ahogy Harry kicsit nagyobbra nyitotta a száját, nem hezitáltam belenyalni, majd feltérképezni végigsimítani a nyelvemmel a fogain, amíg meg nem találtam az övét. Vadul estek egymásnak, mintha nem is táncot járnának, hanem egyenesen birkóznának. Nem bírtam betelni Harry csodálatos ízével és hamar a kezeim is elkalandoztak. Az egyikkel a hajába túrtam, és erősen rászorítottam a hajtöveire, ami miatt egyetlen pillanatra elvált az én ajkamitól, hogy felnyögjön, de utána nagyobb hevességgel tért vissza, és olyan szögbe fordította a fejemet, hogy a lehető legmélyebben tudja belemártani a nyelvét a számba. A levegőt az orromon keresztül kapkodtam, de még az is tele volt Harry illatával, ami csak még jobban megrészegített. Míg az egyik kezem a hajában volt, a másik kezem lesiklott a mellkasán és durván simította végig újra és újra a hasát és oldalát borító izmait.

Harry az arcomról levezette a tenyerét a vállamra, majd arra támaszkodva felállt a combomról, hogy összezárva őket szemből üljön az ölembe. A kezemet képtelen voltam levenni róla. Az egyik ezúttal az állkapcsát szorította a füle alatt, míg a másik a hasán és mellkasán keresztül felfutott egészen a nyakáig, hogy éppen csak rászorított az ottani izmokra, ezzel kiváltva belőle egy mély nyögést. A fogával vadul harapta meg az alsó ajkam, majd az egyik vállamról eltűnt a tenyere, hogy a nyakánál és vállánál kalandozó kezem csuklóját megfogja és a karomat levezetve a tenyeremet egyenesen a merevedésének nyomja. Harry már kőkeményen feszült a vászonnadrágjában, ami a korábbi eső után még mindig nem száradt meg. Az érintésemre mély sóhaj szakadt fel az ajkaiból, az én torkomból pedig morgás. Elszakítottam a számat az övétől és az ajkaimmal a nyakhajlatába bújtam. Már az első csókomra olyan szépen tárta fel a hosszú nyakát, hogy muszáj volt végignyalnom a kulcscsontjától egészen az álla vonaláig, mire egy elégedett sóhajt hallatott.

- Lou... - szólalt meg, és bár már az előbb is levett a lábamról, amikor becézett, most a vággyal teli hangja teljesen és visszafordíthatatlanul elvette az eszemet. A kulcscsonja feletti bőrt erősen megharaptam, és ezzel párhuzamosan az erekcióját is megszorítottam. Harry fojtottan felkiáltott és levegőért kapkodott. - Ne, Lou, ne... ne veszítsük el a fejünket!

- Ahhoz már késő - motyogtam, majd az orrommal felsimítottam a nyakhajlatán és finoman gyengéd csókokkal illettem az állkapcsát, miközben ugyanolyan gyengéden simítottam végig a hátán, hogy aztán egyszerre szívjam ki a bőrét és markoljak erősen a fenekébe, ezzel újabb nyögést előcsalogatva a férfiból.

- Nem, várj, nem csinálhatjuk itt - ingatta meg a fejét egy picit Harry, és ha eszemnél lettem volna, valószínűleg hallgattam volna rá, de abban a pillanatban az eszem mérföldekre lehetett a testemtől. Nyelves puszikat hagytam szerte a nyakán, miközben élveztem, hogy a bőre alatt lüktetett a vére. - Nem... - próbálkozott Harry, de úgy tűnt, kezdte ő is feladni az ellenkezést - csinálhatjuk... nem... itt... nem... - a szavak, amik elhagyták a száját, sóhajokba végződtek, én pedig egy kézzel lehúztam a pólója nyakát, hogy minél több bőrfelülethez hozzáférjek, míg a másikkal alulról feltűrtem az anyagot, hogy a csupasz bőrbe markoljak az oldalán. A számmal éppen felfelé vettem az irányt, hogy újra megtaláljam az ajkait, amikor egyik pillanatról a másikra Harry leütötte a kezeimet, és felpattant az ölemből, olyan erővel, hogy a kottatartónkat is feldöntötte.

- Mi a fasz?!

- Nem csinálhatjuk itt - lépett még egyet hátra, immár semmit sem feldöntve, és a kezét kitartva, mintha azzal megállíthatna.

- Harry Styles, ha most kijelented, hogy te csak hálószobában tudsz dugni, és meg kell várnunk a próba végét, én... - nem hagyta, hogy végigmondjam, viszont tovább hátrált, amikor felálltam a helyemről.

- Hidd el, hamarabb égnék el a vágytól, minthogy a próbának vége legyen - hadarta Harry, és közben kellő távolságból kikerülve engem megfogta a hátizsákját, de tartotta a szemkontaktust, mintha attól tartana, bármelyik pillanatban letámadom. Jobban belegondolva, a félelme meg volt alapozva. - De ez nem jó hely erre, bármikor megérkezhetnek a többiek.

- Van valami ötleted? - kérdeztem a szemöldökömet felhúzva, ő pedig nem válaszolt, csak szorítottam magához a táskáját, egyet lépett hátra, majd beharapta az ajkát. - Harry...

Hirtelen megfordult és kifutott a teremből. Nem tétováztam, azonnal utána szaladtam, még az ajtó sem csapódott be, mikor odaértem. Hallottam a lépteinek a hangját a folyosón, és futottam, ahogy tudtam azért, hogy látótávolságon belül kerüljön. A sarkokon élesen befordultam, az egyiknél egy fuvolás srácba is beleütköztem, majd bocsánatot kérve tőle folytattam. Futás közben azért hálát adtam, hogy nem pár perccel korábban érkezett meg.

Kiértem a színház előterébe, amikor Harryt még mindig nem láttam, de azonnal körbefordultam, és észrevettem, hogy az egyik hátsó lépcső aljában megtorpant, hogy megvárjon, de amint a tekintetünk összeakadt, el is tűnt a lépcsőházban. Ahogy odaértem, láttam, hogy táblákkal jelezték, hogy csak a színházi személyzet léphet be, és hogy erre vannak a színészek öltözői, meg a balett próbatermek. Reméltem, hogy most délelőtt nem találunk ott senkit sem.

Felfutottam a lépcsőn, és az első emeleten megálltam, amikor megláttam, hogy Harry a folyosón egymás után próbálgatja az ajtókat, hogy melyik volt nyitva. Ő is észrevett engem, és sietve lépett a következő ajtóhoz, ami szintén zárva volt. Már éppen azon gondolkodtam, hogy végső soron az is megteszi, ha egy vécében kiverjük egymásnak, amikor Harry a következő ajtón szinte beesett. Azonnal utána futottam, és a küszöbön megtorpanva mértem fel a helyet. Egy balett próbaterem volt, két falán hatalmas tükrökkel. előttük korlátokkal.

Harry középen állt, így láttam őt egyszer szemből és kétszer tükröződésből. Mindegyik képe gyönyörű volt, a zilált külsejével, kócos hajával, szaporán emelkedő mellkasával. Nem is vártam volna többet, elindultam volna felé, ha nem állított volna meg újra.

- Csukd be az ajtót! - szólt rám, én meg döbbenten konstatáltam, hogy annyira elvette Harry az eszemet, hogy teljesen kiment a fejemből. Egy lépéssel odaálltam és becsuktam, majd amikor egy kulcsot is megtaláltam a zárban, azt is ráfordítottam, ezzel biztosra menve, hogy nem nyitnak majd ránk.

Amikor visszafordultam, Harry az egyik karjával átölelte magát, míg a másik kezét a szájához emelte, és idegesen a körmeit rágta. Pár lépéssel közelebb mentem hozzá, de a testtartása engem is elbizonytalanított.

- Harry, ha nem akarod, menjünk vissza a próbára, nem akarok semmit sem rád erőltetni - ráztam meg a fejemet. - Próba után menjünk el ebédelni, nem kell sehova sietni.

Erre szélesen elmosolyodott és leengedte a kezét az arca elől. Visszamosolyogtam rá, de nem értettem pontosan, hogy ez mit jelentett egészen addig, amíg egy lépéssel előttem nem termett és úgy támadta le az ajkaimat, mintha az jelentene mindent.

Miközben a szája vadul falta az enyémet, a kezeit a pólóm aljához vezette, és jelzésértékűen elkezdte felfelé húzni. Elváltam az ajkaitól, hogy egy pillanattal később póló nélkül hajoljak vissza hozzá, és húzzam le magamhoz a nyakánál fogva, miközben a testemmel az övéhez simultam. Ő sóhajtva karolta át a derekamat, és szorított magához minden erejével. Amíg a nyelvünk egymás szájában táncolt, az ő hüvelykujja finoman simogatta a hátamon lévő bőrt, majd a tenyere lejjebb tévedt, és a farmeremen keresztül markolt a fenekembe, miközben a merevedésemet a sajátjához húzta.

Jólesően nyögtem fel az érintésekre, és a szám elszakadt az övétől. Bár próbáltam visszahajolni hozzá, az ajkai már a nyakamat érintették, simogatva, majd fogaival megkarcolva a bőrt rajta. A kezeim a hajába túrtak, és a mennyezet felé fordítottam az arcomat, hogy ott érhessen hozzám, ahol csak akart. Harry egészen a kulcscsontomig simította a bőrt, majd nyelves puszikkal elkezdett visszahaladni, egészen az ádámcsutkámig, amit különös figyelemmel illetett. Ezalatt a keze feltérképezte az egész felsőtestemet. Az alhasamtól a vállamig mindenhol járt a keze, végigsimítva az izmokat, a bordáimat, míg végül az egyik keze megtalálta a mellbimbómat, és azt kezdte izgatni. A levegőt gyorsabban kezdtem venni, és már egyenesen ziháltam, amikor az ajkai is lejjebb kalandoztak. Először körbenyalta az egyik mellbimbómat, majd a szájába vette és úgy kényeztette, miközben az bal kezével a másikat dörzsölte, a jobbal pedig a nadrágom gombjához és sliccéhez nyúlt. Erősen szorítottam a haját, néha annyira is, hogy felnyögött tőle, de nem ellenkezett. Én szaporán lélegeztem, és a plafon felé nyögtem, amikor Harry finoman megharapta a mellbimbómat. Ahogy Harry a térdemig leszenvedte a farmeromat, egy utolsó nyalintás után puszikkal elindult lefelé a testemen. Most lehajtottam a fejemet, hogy ránézzek, és csalódottan állapítottam meg, hogy ő még mindig teljes ruházatban térdelt előttem. Az állát finoman megfogva felfelé fordítottam az arcát, ő pedig kérdőn a szemembe nézett.

- Vetkőzz! - súgtam, ő pedig elmosolyodott és pillanatok alatt lekapta a pólóját, hogy az enyém mellé hajítsa. Ezt követően viszont visszatért hozzám, hogy a tenyerét a merevedésemre fektesse, és boxeren keresztül simítson rajtam párat, mielőtt lejjebb húzta az alsóm korcát is. Sóhajtottam egyet az érzésre, ahogy Harry kiszabadtotta a farkam, és még nagyobbat, amikor megéreztem rajta az ajkát. A hossza mentén rövidebb-hosszabb puszikkal kényeztette, majd egy pillanatra megállt, hogy felnézzen, és azonnal viszonoztam a tekintetét. Tartotta a szemkontaktust, amikor kinyitotta a száját, és a makkom köré zárta az ajkait, majd miközben fokozatosan a szájába, a torkára engedett. A farkam tövig eltűnt az ajkai közt, és én levegőt is alig kaptam. A szeme igéző volt, miközben elhúzódott, és láttam, hogy a sarkában egy könnycsepp bújt meg, de a hüvelykujjam egy finom mozdulatával letöröltem, mielőtt ő újra a torkára engedett volna. Hatalmasakat sóhajtottam, és a harmadik alkalommal meg is állítottam őt, mert nem akartam már most elélvezni. Így túl közel voltam, és amikor megláttam, hogy ez alatt ő kiszabadította magát a nadrágjából és a kezével kényeztetni kezdte magát, nagyon koncentrálnom kellett, hogy ne süljek el spontán csak a látványtól.

Felhúztam magamhoz, és mélyen megcsókoltam, miközben a farmerének és az alsójának a korcát egyszerre megragadtam és lefelé húztam, hogy ne legyenek útban. Megőrjített az előnedvem íze a csókunkban, és amint a térde alá került a nadrágja és alsója, ő maga lépett ki belőle, és én is ugyanígy tettem. Amint meztelenül álltunk egymással szemben, közel léptem Harryhez, és a kezemet a fenekére vezetve magamhoz szorítottam. A farkunk egymáshoz ért, és a súrlódásra mindketten kétségbeesetten nyögtünk fel. Az én ujjaim Harry fenekébe mélyedtek, míg az övéi a vállamba. Nem akartam tovább húzni az időt, középső ujjammal végigsimítottam a két farpofája között, lágyan érintve az ánuszát is, egészen a heréjéig, majd vissza, ezúttal megállva az izomgyűrűnél és finoman megmasszírozva azt.

- Van nálad valami? - kérdeztem elszakítva az ajkainkat egymástól, a nyakába csókolva. Nem akartam barbár módon magamévá tenni.

- Óvszer, a táskámban - lihegte, majd elégedetlenül sóhajtott fel, amikor elhúztam a kezemet. Vigyorogva néztem rá, ahogy hátrébb léptem tőle.

- Szóval ezért szorítottad magadhoz olyan kétségbeesetten - jegyeztem meg, és figyeltem, ahogy finoman zavarba jött, de nem sokáig, mert sürgetőbb feladatom is volt. A táskájának csak egy cipzáros zsebe volt, így nem kellett sokáig keresnem, szinte azonnal megtaláltam a bontatlan dobozt. - Mondd, Harry, amikor ezt beraktad a táskámba, rám gondoltál? Elképzelted, hogy megduglak a próba előtt? Ezért jöttél hamarabb, igazam van?

Harry már a kérdéseket hallva is felnyögött, de bólogatott. Közben kivettem egy óvszert a dobozból és megindultam felé.

- Gondoltad volna akkor, hogy egy balett teremben kötünk majd ki? - kérdeztem, és mikor odaértem hozzá, a derekát megfogva toltam neki hátrafelé, egészen addig, amíg a tükör előtti korlátnak nem ment. - Gondoltad volna, hogy egy korlátra támaszkodva teszlek majd magamévá?

- Mi? - Harry szinte lehelte a szót, de én nem válaszoltam, csak az ajkaihoz emeltem három ujjamat.

- Szopd! - adtam ki az utasítást, ő pedig egyből engedelmeskedett. Mélyen a szájába fogadta az ujjaimat, és a nyelvével alaposan körbenyalogatta, amíg úgy nem véltem, hogy elég nedves már. - Fordulj meg - súgtam, majd a fülébe nyaltam, őt pedig kirázta a hideg, de tette, amit mondtam. Én hátrébb léptem, és a csípőjét is hátrébb húztam, miközben a hátát lenyomtam. Gyönyörű látvány volt, ahogy Harry a tükörrel szembe állva pucsított nekem, ezért azonnal mozdultam. Az ajkaimmal a gerincéhez hajoltam és minden csigolyájára egy hosszú csókot nyomtam. Így haladtam a feneke irányába, majd széthúztam a farpofáit, és addig kényeztettem az ánuszát a nyelvemmel, amíg az utat nem engedett nekem. Mélyen belenyaltam, de amikor Harry nyögései erősödni kezdtek, abbahagytam és a odavezettem a kezemet. Az első ujjamat már könnyen befogadta, Harrynek sikerült annyira ellazulnia, hogy nem sokkal később a másodikkal együtt helyeztem vissza az ujjaimat. Erre nyöszörögni kezdett, így finom puszikat hintettem a fenekére, hogy tereljem a figyelmét. Ahogy megszokta, hozzájuk zártam a harmadikat is. A fiú az alkarjába harapott, hogy elfojtsa a nyögést, ami felszakadt belőle. Elmosolyodtam, majd egy kicsit szöget változtattam és még mélyebben fúrtam bele az ujjaimat. Ezzel a mozdulattal elértem a prosztatáját, mire Harry egy hosszú, elfúlt nyögést hallatott, és a csípőjét próbálta elhúzni.

- Lou, hagyjad, te kellesz! - kérte, és szaporán vette a levegőt. - Muszáj...

Eleget tettem a kérésének, és elhúztam tőle az ujjaimat, hogy az óvszer csomagát felbontva magamra görgessem azt. A kezemmel Harry oldalához nyúltam, és végigsimítottam karcsú alakján, míg a kezeim a csípőjéhez értek. Határozottan megfogtam, és a farkam hegyét a bejáratához illesztettem. Először csak ismerkedtem az érzéssel, nem hatoltam be azonnal.

- Louis, ne játszadozz! - szólt rám Harry dühösen, és ő maga tolta hátra a csípőjét. Ezt a pillanatot választottam arra, hogy tövig hatoljak benne. A lélegzete elakadt, és az álla leesett, az arca minden vonását pontosan láttam a tükörben.

- Erre vágytál, csillagom? - hajoltam előre a füléhez, hogy a cimpájára harapjak finoman. Harry elégedetten hümmögött.

- Mozogj! - szólt rám.

Megadtam neki, amit kért. Határozottan, finomkodás nélkül kezdtem mozogni. Először majdnem teljesen kihúztam a farkam, hogy aztán erősen csapódjak vissza, Harry pedig elfojtott egy kiáltást. A mozdulataim fokozatosan gyorsultak, de nem enyhültek. Pillanatok alatt megtaláltam újra a prosztatáját és egyre gyorsuló ütemben kezdtem ostromozni. Harry alig állta az ütemet, a térdei elgyengültek, és ha nem tartottam volna erősen a csípőjénél, akkor minden bizonnyal nem is tudott volna állva maradni. Így kétségbe esetten kapaszkodott a korlátba, és próbált ellenem mozogni, de kevés sikerrel.

- Lou - sóhajtotta a nevemet a nyögések között.

- Mondd, angyalom!

- Érj hozzám! - a hangja szinte könyörgött, de nem adtam meg neki amit kért, sőt a tempón is lassítottam.

- Nem fogok - mondtam. - Azt akarom, hogy anélkül menj el, hogy akár te, akár én a farkadhoz érnénk. És azt akarom - mélyítettem el a hangomat és ráhajoltam a hátára, hogy a mellkasom teljesen hozzásimult, és úgy suttogtam a fülébe -, hogy nézd magad a tükörbe. Nézd, ahogy újra és újra elmerülök benned. Ahogy a gyönyörű arcodat átjárja az élvezet. Nézz minket, milyen tökéletesen illik a testem a tiédhez.

Harry nyöszörögni kezdett a szavaimra, majd a mondatom végén egy erőset löktem rajta, és mélyről tört fel belőle egy nyögés. Onnantól kezdve nem vette le a szemét a tükörképünkről. Én felegyenesedtem, majd amíg az egyik kezem még mindig a tökéletesen gömbölyű csípőjét szorította, a másikkal a hajába markoltam, és a fejét hátrahúztam. Így kezdtem el újból sorozatosan a prosztatáját ingerelni, ezzel magamat is az élvezetbe hajszolni. Harry tónusos testét néztem, a tükörben, és a valóságban egyaránt. Lenéztem a helyre, ahol a testünk újra és újra egymásnak ütközött, a világ legizgatóbb hangját kiváltva.

- Nagyon közel vagyok, Lou - mondta Harry alig érthetően

- Várj még! - kértem, és elengedtem a haját, majd végigsimítottam az oldalán, hogy újra két kézzel fogjam a csípőjét. Olyan erővel kezdtem ostromolni a prosztatáját, ahogy még soha senkinek. Harry lábai most már egyáltalán nem tartották őt, csak miattam maradt még mindig helyben a csípője. Becsuktam a szemem. - Most.

Harry képtelen volt visszafogni a hangját, ahogy utolérte az orgazmus. A falai összeszorultak körülöttem, és ez volt az, ami engem is átlendített az élvezet kapuján. Hevesen lélegeztem, közben az ujjbegyeimmel érintve a magán kívül lévő Harry bőrét ott, ahol csak tudtam. Lassan elengedtem a csípőjét, mire Harry a térdeire esett és az oldalára dőlt. Szinte azonnal melléfeküdtem.

- Aztarohadt... - szólalt meg Harry, sok pillanattal később, amikor kezdett visszatérni a valóságba. Én éppen csak oldalra döntöttem a fejemet, hogy a tekintünk találkozzon. - Ez megtörtént?

- Sőt, még meg is fog történni párszor - tettem hozzá.

- Ajánlom is - vigyorgott rám.

Viszonoztam a széles mosolyt, majd felé gördültem és a vállától a derekán át a csípőjéig végigsimítottam az oldalán. Így, az oldalán fekve gyönyörű alakja volt. Ő behunyta a szemét és egy finom mosollyal jelezte, hogy élvezte az érintésemet. az ujjaimmal finoman cirógattam is a bőrét és figyeltem, ahogy lassan libabőr fedte be az egész testét.

- Mennünk kéne - sóhajtotta Harry álmosan, és kinyitotta a szemét. - Szinte biztos vagyok benne, hogy a próba már elkezdődött.

- Igazad lehet - bólintottam, majd egy fáradt sóhajjal felültem.

Csendben szedtük össze magunkat, és amíg én az óvszert rejtettem egy összegyűrt zsebkendőbe, addig Harry egy másikkal törölte fel a saját élvezetét a padlóról. Megnéztük az időt is, és valóban, öt perce kezdődött a próba. Amikor kiléptünk a folyosóra, szerencsére senki nem volt ott, így reméltem, hogy a hangunkat is csak mi hallottuk. Egy közeli szemetesbe kidobtuk a papírzsepiket, majd elindultunk lefelé a lépcsőn.

Ahogy bekanyarodtunk a szűk folyosóra, amely a zenekari árokhoz vezetett, Harry illata újból megcsapta az orromat, de a korábbi mellett most az izzadtságot is éreztem rajta. Úgy éreztem, nem kell, hogy tovább visszafogjam magam, így megfogtam a könyökhajlatát, és a háta az előtt a falnak csapódott, hogy levegőt vehetett volna. Én pedig azonnal letámadtam az ajkait, mielőtt még ideje lett volna felfogni, mi történt.

Harry készségesen átadta magát, én pedig olyan közel léptem hozzá, hogy a mellkasunkat egyetlen centiméter sem választotta el. Hagyta, hogy kedvemre csókoljam az ajkait, csak akkor tolt el magától, amikor a combjánál megérezte a kezdődő merevedésemet.

- Ennek nem most van itt az ideje.

- Igaz - bólintottam, és erőt vettem magamon, hogy hátrébb lépjek. Harry küldött egy félmosolyt, majd elindult újra. A tekintetemet a gyönyörű testén felejtettem, és a lépéseinél finoman ringó csípőjén, majd sóhajtottam és felvettem vele a tempót.

Amikor beléptünk a teremben, minden egyes szempár fürkésző tekintetét magamon éreztem, amely bent volt a teremben. Harryvel előre sétáltunk a pultunkhoz.

- Bocsánat - szólalt meg Harry, miközben helyet foglalt a pult belső oldalán. - Dolgunk volt.

Nagyon erősen vissza kellett fognom a mosolyomat Harry szavait hallva. Zayn velem szemben szerintem nem is próbálkozott.

- Biztos sürgős lehetett, ha Louis még a hangszerét is a földön hagyta.

- Az volt - biztosítottam.

- Legközelebb tartsátok tiszteletben az óra kezdetét! - feddt meg minket, majd a partitúra felé nézett, de hamar visszafordult hozzánk és végignézett mindkettőnkön. - Eldöntöttétek, hogy ki lesz a koncertmester?

- Igen - vágta rá Harry egyből. - Louis.

- Örömmel hallom - bólintott Zayn. - Akkor az engedelmetekkel, elkezdhetjük a próbát?

Mindketten bólogattunk, Zayn pedig a zenekarhoz fordult, hogy szóljon pár szót Dvořákról, mielőtt belevetettük magunkat a zenéjébe. Harryvel az egész óra alatt jól viselkedtünk, bár tömkelegével voltak titkos összenézéseink. A próba alatt előfordult, amikor nem értettünk egyet, de ez egyáltalán nem változott az első próba óta. Nem mondtunk le a saját igazunkról, és amikor a másikat nem sikerült meggyőznünk, megint a többi hegedűsre lett bízva a döntés. Azután pedig az sem okozott csalódást, ha nem a saját ötletünk lett megszavazva. Szóval összességében a köztünk történtek nem változtattak semmin sem.

- Ebéd? - kérdeztem Harryt, miközben a próba végén elpakoltuk a hangszereinket.

- Hol? - kérdezett vissza.

- Hol szeretnél?

- A lakásodon? - ajánlotta egy titokzatos mosollyal.

- A lakásomon, megnyertél - viszonoztam a mosolyt, és szinte biztos voltam benne, hogy felgyorsultak a mozdulataink a pakolás közben.