• 🫒 •

A nő feladva a folytonos forgolódást a hatalmas paplan alatt, dobta azt oldalra, majd oldalra fordulva tette le lábait a puha szőnyegre, majd térdein megtámaszva könyökeit temette arcát tenyerébe és egy sóhajt engedett ki ajkai közül, majd lassan egyenesedett fel újra, éppen amikor valaki becsúsztatott valamit a szoba ajtaja alatt.

Zoya döbbenten nézte az ott becsúsztatott papírt, és figyelte a beszökő árnyékot az ajtó előtt és megvárta amíg az árny elmozdul onnan, hogy végül ő is felemelkedhessen az ágyról és felvegye a papírt, ami mint kiderült egy boríték volt, neki címezve a szokásos és ismért kézírással.

Zoya szemeit lecsukva forgatta meg ujjai között a borítékot majd elindult a kertre néző erkélye felé. A szél már delütán is fújt, most azonban méginkább feltámadt, így a kék medence vizét is felkavarta, mintha a tenger hullámai csapkodnának, ez már szinte megnyugtatta a nőt.

A smaragdszín selyempizsamája fölé felvett egy hosszú hófehér köntöst, majd kinyitott az erkélyajtót, ahol azonnal el is indult a lépcsőn, ami levitte a hatalmas kertbe. 

Zoya mezítláb és egy köntösben állt a medence parján, és onnan figyelte a vihardúlta kertet, őt pedig az egyik emelet ablakából Lance kísérte figyelemmel. Fogalma sincs róla, hogy mégis mire készül a nő, de az biztos, hogy nem fogja hagyni, hogy ilyen időben sokáig álljon kint, úgy, hogy szinte semmi sincs rajta.

Amikor Zoya elindult a kert közepén álló impozáns télikertbe Lance felkapott két plédet, ami a kinti gartnitúra használatához volt a szobában hagyva, majd ő is elindult a hatalmas kert felé, és csak remélni merte, hogy a nő nem fogja elkergetni, vagy nekivágni egy cserepet.

A hatalmas lépcsősor közepén a kanadai férfi egy hátba szaladt bele, mire meg kellett torpannia, és két lépcsőt vissza is kellett lépnie a férfi pedig akibe beleütközött felvont szemöldökkel fordult  hátra.

- Hova-hova?- tette fel a kérdést, miközben saját tempóját tartva haladt tovább a földszint felé.

- A kertbe.

- Miaz, viharvadásznak állsz?- nevetett fel a férfi utalva a kinti időjárásra- Éjszakára htalamas vihart jleeztek, vigyázz merre bóklászol.

- Milyen vihart?- kérdezett vissza azonnal a kanadai, hiszen ha vihar lesz, kénytelen valahogy behozni az udvarról a nőt, aki valószínűleg nem lenne hajlnadó vele tartani.

- Esőt, akár jeget is.- legyintett a férfi- Szerencsére a kocsikat behajtották garázsba, ha az érdekel.- jegyezte meg, miközben Lance már a bejárati ajtó felé tartott.

- Nem igazán, Zoya kint van a kertben.- ingatta meg fejét a kanadai, mire a másik férfi most először mérte végig alaposan a vele szemben álló pilótát, ekkor fedezte fel a kezében tartott két takarót, mire ajkai majdnem egy félmosolyra húzódtak.

- Áh, a Császárnő.- kapott a fejéhez a spanyol- Igazán kellemes társaság a hölgy, sajnáltam, ami ma történt vele az asztalnál.- húzta el ajkait Fernando, miközben a kanadai férfinak egyre feljebb szökött a vérnyomása, mégis milyen jogon viszonyul így a nőhöz?- Biztos kellemetlen volt neki.- bólintott Fernando- De azt hiszem, az kellemetlenebb volt, amikor hirtelen veled találta szembe magát, amikor belépett a szobába, ahol te álltál a kanapénál. Nem most találkoztatok először, nincs igazam?

- Nem, nem először találkoztunk.

- És tetszik neked.- tapogatózott tovább azonnal a pilóta, mire a kanadai csak sóhajtott egyet, majd elnegedte a kilincset, amit eddig szorongatott.

- Talán.

- Csak talán?- vonta fel szemöldökét a spanyol- Nos, akkor gondolom nem zavar, ha esetleg elhívon a fiatal hölgyet egy ebédre.- húzta mosolyra ajkait a férfi, mire kanadai társában itt pattant el valami, és szinte azonnal társa előtt termett.

- Te csak ne hívogasd sehová sem Zoyat!- hadarta el Lance indulatosan a szavakat, de Fernando ajkain csak mégnagyobb mosoly terült el.

- Legalább már tudom a választ a kérdésemre.- jegyezte meg cinikusan, majd már el is fordult és folytatja útját a konyha felé- Menj már, nehogy megfázzon a Császárnő.

Lance azonnal ki is lépett a bejáraton, majd azonnal megindult a télikert felé, hiszen reméli, hogy a nő még mindig nem hagyta el az, vagy ha igen, akkor ilyen időben legalább csak vissza a szobájába ment.

Zoya fent ülve a kertészasztalon húzta maga elé térdeit, majd azokat átkarolva figyelte tovább a hatalmas fák lombjainak élénk mozgását figyelte, miközben pár esőcsepp már a hatalams üvegtáblán koppanva folyt végig a csillogó anyagon.

Lance még éppen belépett a helyiségbe, mielőtt leszakadt volna az ég, és úgy folyt volna a víz, minthacsak valaki öntené. A nő ijedten kapta a fejét a hang felé, hiszen nem számított arra, hogy bárki is itt keresne menedéket a vihar elől, az érkező személyre pedig főleg nem számított, főleg, amikor az illető még egy takarót is felé nyújtott, mintha számított volna arra, hogy itt találj a nőt, aki óvatosan húzta lábai alá az elolvasott levelet, de a férfi így is észrevette zöld levélpapírját, fehér tintával.

- Meg fogsz fázni.- szólalt meg a férfi, miközben a nő felé nyújtotta mindkét takarót, aki bár vonakodva ugyan, de az egyiket elvette a férfitól.

- Ahogy te is.- jegyezte meg rekedt hangon Zoya, miközben magára csavarta a kapott anyagot, és ekkor tudatosult benne, hogy eddig észre sem vette mennyire fázik.

A nő szinte azonnal vissza is fordította fejét a kinti táj felé, mintha látott volna bármit is a haves időjárás miatt. Lance is magára csavart a takarót, még ha nem is érezte úgy, hogy akkora szüksége lenne rá, mint a nőnek, de nem szeretett volna vitatkozni vele, így tette, amit mondott.

- Miért vagy itt Lance?- tette fel a kérdést a nő, de tekintetétvel nem méltatta a férfit.

- Nem jöttél le vacsorázni.- jegyezte meg a kanadai, mire a nő csak bólintott egyet.

- Zabkását tudtam csak enni, nem szerettem volna elvenni az étvágyát senkinek sem.- vont vállat Zoya, miközben hátranyúlva egy narancsot tépett le a mögötte növekvő fácskáról, majd bele is harapott a lédús gyümölcsbe, a férfi pedig le sem tudta venni tekintetét a nő hófehér bőrén végig csordogáló narancsnak a levén, mintha megbabonázta volna őt- De nem arra vagyok kíváncsi Lance Stroll, hogy itt miért vagy, hanem miért vagy a családomnál?

- Az apám

- Kérlek, kímélj meg a borítón szereplő reklámszövegtől, attól függetlenül a csokoládé még mindig nem egészséges, az édesítők még attól károsak, az elekromos autók károsabbak a simáknál, a műanyag újrahasznosítása többet árt, mintha újat gyártanának, szóval a reklámszöveg soha nem a terméket, csak a gyártót segíti.

- Látni akartalak.- jelentette ki a férfi, majd ajkába harapva várta a nőrekacióját, aki csak jobban összehúzta magát, majd bólintott egyet.

Hirtelen egy hatalams villám szelte át az eget, majd a fényt hangos dörgés is követte, de a nő meg sem rezzent, a férfi pedig a hang miatt észrevétlenül közelebb tudott húzódni Zoyahoz, aki viszont mindent látott az üvegen, és szinte már meg is mosolyogtatta volna a férfi gyermeki félelme, ha nem hazudott volna neki.

- Muszáj volt beszélnem veled Zoya. Muszáj.- lépett a nő mellé a kanadai és kezét a nő apró ujjaira fonta, és egy apró mosoly jelent meg ajkán, hiszen Zoya nem rántotta el előle kezét.

- Mégis miért volt muszáj Lance? Lett volna rá lehetőséged, te meégsme tetted, vagyis megtetted, de egyszer sem osztottad meg velem az igazat Lance.- a férfi lassan csukta le szemeit, majd mire kinyitotta azokat már mélyen Zoya smaragszín szemei keresték a tekintetét, arcát azonban egy porcelánbaba is merigyelte volna, olyan érzelemmentes volt.

- El sem tudod képzelni, hogy mennyire sajnálom Zoya, magyarázatom pedig nincs rá vagy csak nagyon silány, egyik sem ér fel addig, hogy elhidd nekem azokat, vagy csak elhidd azt, hogy megéri miatta nekem megbocsájtani.- sóhajtott fel a férfi, hiszen veszettnek érezte saját ügyét és helyzetét, mintha önmagát sodorta volna egy olyan helyzetbe, hogy a sakktáblán a királya olyan mattott kapott, hogy önszántából dönti el bábúját, majd felállva kezetnyújt ellenfelének.

- Azért csak próbálkozz meg vele Lance Strulovitch.- jegyezte meg a nő, majd visszafordult a szakadó eső felé, majd lábait jobban összehúzva int fejével a mellette lévő hely felé, ahol lassan és megfontoltan foglalt helyet a nő mellett, majd a a nő hátára terítette saját takarójának nagyobb, fentmaradó részét.

- Olyan őszinte voltál velem Zoya, már az első pillanattól kezdve, és nem tudtad, hogy ki vagyok, ennek pedig annyira örültem, hogy azt el sem tudom mondani neked, szerintem szavakkal nem is lehet kifejezni, mert így tudtam, hogy előtted tisztalappal indulhatok nálad, csak én leszek az, akit meg fogsz ismerni, és nem az a Lance Storll, akinek az apaja Forma 1-es csapat tulajdonosa, és miatta tartok ott, ahol éppen tartok, és annyira boldog voltam, hogy te nem így látsz engem, neked csak valaki voltam a sok közül, egy személy, akivel találkoztál Rómában, egy átlagos srác, és ameddig csak lehetett szerettem is volna az maradni, egy férfi, akinek az apja nem milliomos, egy férfi, akit valaki képes lenne szeretni is, nem csak ítélkezni felette, én csak szerettem volna önmagam lenne.- sóhajtott a férfi, miközben ujjait tördelte, mellette pedig a nő még mindig az esőcseppeket figyelte, Lancnak pedig fogalma sem volt arról, hogy mi is járhat a nő fejében mindazzal kapcsolatban, amit eddig elmondott neki- Szóval annak érdekében, hogy egy ugyan ilyen név nélküli senki maradhassak, mint amilyen szeretnék is lenni a nagyapám vezetéknevét mondtam el neked, valójában ez az igazi családnevünk, de az apám évekkel ezelőtt megváltoztatta, így már nem használjuk. És tudom, hogy akkor sem lett volna jogom így bemutatkozni neked, ha egyszer ez is volt a családnevünk, azonben ezen már nem tudok változtatni, csak mélységes elnézést tudok kérni érte.

Lance lassan fordította fejét ismét a nő felé, majd nézett végig annak sziluettjén, amin olykor táncolt a fény, melyeket a villámok okozta játék idézett elő, de Zoya arca még mindig ugyanolyan nyugalmat árasztott, mindaddig, amíg a férfi hasa meg nem kordult, hiszen ő sem vacsorázott, e miatt a nő ajkai halvány mosolyra húzódtak a férfi pedig szinte elszégyelte magát, amíg a nő ujjai meg nem jelentek előtte felkínálva neki a narancsot, amit az imént szakított magának a fáról.

- Köszönöm Zoya.- vette el tőle a férfi a gyümölcsöt.

- Tudod Lance mélységesen megsértettél.- szólalt meg halkan a nő, mire Lance méginkább elszégyelte magát- És nem azzal, hogy hazudtál nekem, sokkalinkább azzal, hogy úgy gondoltad, hogy képes lennék vesszőt törni feleted azok alapján, amit a média állít rólad, és képes lennék elhinni bármit abból, amit nem személyesen tőled hallok. Mindig is a sztereotípiák ellen küzdöttem, nekem is kijutott belőlük bőven.- mutatott körbe a nő, majd miután egy pillanatra a férfi arcára vezette tekintetét ismét a kinti viharnak szentelte minden figyelmét.

Zoya oldalra fordulva kezdte kémlelni a kinti időjárást és csendbe burkolózva döntötte fejét a hűvös üvegnek, a férfi pedig vele szembefordulva vett fel hasonló testhelyzetet, csak ő nem a kinti eget, hanem a nő arcát figyelte.

• 🫒 •