• 🫒 •

Minden bizonnyal, ha valakinek nyáron bent kell ülnie egy tárgyalóteremben, nos az az emberek nagy többségét nyomasztaná, Zoya azonban teljesen felszabadultnak érezte magát, ezt viszint nem biztos, hogy a terem atmoszférája tette vele, csupán az, hogy ideje sem volt gondolkodni, mivel minden szabad pillanatát lekötötte ez, hogy mások dolgaival foglalkozva oldja meg ismeretlenek dolgait.

Így amióta csak betette a lábát Rómába, egyetlen saját gondolata sincsen, ami megmenti attól, hogy el tudjon gondolkodni azon, hogy mennyire elbaszott élete van, amióta találkozott a pilótával...

- Zoya,- szólította meg őt professzora- esetleg meg tudná nekem nézni a városi archívumban ezt?- tette fel a kérdést a férfi, mire a nő csak bólintott, majd le is jegyezte magának a feladatot- Ha jól tudom a kisasszony beszél olaszul.- Zoya csak bólintott a kérdésre, mire a férfi elismerően bólogatott- Kap rá három napot,- csukta be mappáját a férfi- Három napot kap rá, ha előbb befejezni, akkor töltse szabadon a fennmaradó napjait,- állt fel a professzor, majd összecsukta szemüvegét- itt van már több mint egy hónapja Olaszországban, és már ne vegye sértésnek kisasszony, viszont Drakula is megirigyelné a fehér bőrét.

A teremben többen halkan felnevettek, és még Zoya ajkaira is egy kisebb mosoly terült el, még ha nem is feltétlenül a felhőtlen boldogság miatt. Pontosan tisztában volt azzal, hogy mióta nem is volt a természetben, ami az egyik kedvenc időtöltése volt Franciaországban.

- Köszönöm, Professzor úr.- csukta be a nő határidő naplóját, majd ő is minden dolgát táskájába dobálva mindent lépett ki a bíróság egy kisebb terméből, majf azonnal el is indult a város legnagyobb könyvtára felé, mivel elhatározta, hogy ha bele szakad is, de lesz három szabad napja.

Zoya átlépve a Biblioteca nazionale centrale di Roma küszöbét azonnal a pulthoz lépett, majd elmondta, hogy mégis milyen üggyel kapcsolatban keres valamivel idősebb, mint negyven éves újságcikkeket, mire a nő elvezette az archívumhoz, ahol harminctól ötve évig visszamenőleg fel voltak sorakoztatva az újságok, neki pedig volt hat órája átrágni magát valamennyin.

Tematikusan sorba rendezve minden újságot a munka könnyebben ment, mint amire a nő számított, így amikor 10 perccel a könyvtár zárása előtt szóltak neki, hogy ideje lenne végeznie, ő már csak pár régi divatlapot lapozgatott, hiszen már rég végzett mindennel, amire a professzornak szüksége lehet, így már csak el kellett küldeie mailben a férfinak, ezzel hárok szabad napot szerezve magának.

Zoya ledobva táskáját és cipőjét nyúlt végig nyári apartmajának kanapéján, majd bekapcsolva a TV-t keresett egy adót, ahol követheti a Forma 1 e heti nagydíját, hiszen megígérte Alonsonak, hogy nézni fogja! És még azzal is megpróbálkozok, hogy megértse, hogy mi történik a kígyószerű aszfaltcsíkon, ahol húsz autó jár körbe-körbe, miközben nem érkeznem meg sehová. Komolyan próbálja megérteni! Egy nagy adag bon-bonnal a hasán fekve, és közben a könyvét olvasva...

A francia nő már csak arra ébredt fel, hogy valaki a készülékben eszeveszetten azt kiabálta, hogy az Aston Martin hihetetlen módon dupla dobogóval lepett meg mindenkit. Zoya erre felmordult, majd ki is kapcsolta a készüléket, és miután gratulált Nandonak a sikeres szereplése miatt, hiszen ő állt feljebb a pódiumon, a nő felvette az edző ruháját, és olyan tettet kísérelt véghez vinni, amit már évek óta nem, mert a szó szoros értelmében rühellte: elindult futni, majd a negyedik nehezen megtett kilóméter után leereszkedett az egyik padra, miközben előhúzta zsebéből telefonját, majd egy kis pötyögés után már tudta is, hogy hogyan fogje eltölteni a következő szabadnapját.

A Villa Borghese kertjében a tó mellett ülve figyelte a meghitten csónakázó párt, miközben ő maga sóhajtva hajtotta kezébe arcát. Egyszer már segített neki megnyugodni ez a hely, most azonban még csak a közelébe sem jutott annak a megnyugvásnak, amit egy éve ilyenkor el tudott érni az olasz fővárosnak köszönhetően.

A férfi már éppen készült felállni eddigi helyéről, amikor valaki hirtelen leült mellé, és szigorúan maga elé nézve keresztbe tette a lábát, a cipő pedig a férfi számára kísértetiesen ismerős volt, így tekintetét felvezette a nő lábáról annak arcára, majd meg is állapodott a mélyen ülő, hatalmas zöld szemeken, melyek kíváncsiságtól csillogva figyelték a tavat.

- Zoya.- ejtette ki bátrotalanul a nő nevét Lance, de amikor keze után nyúlt volna, a nő mintha csak ösztönös mozdulat lett volnam, elemelte azt onnan, majd napszemüvegét feje tetejéről szeme elé húzta, ezzel elkerülve a férfi érintését.

A francia a nő ajkai elváltak egymástól, majd ismőt összezáródtak, és egy gúnyos mosolyra húzódtak, Stroll legnagyobb sajnálatára, és talán félelmére is, semmi nem hagyta el azokat a puha rózsaszínű, szinte párnaszerű ajkakat.

- Mentálisan nincs hozzá energiám.- szólalt meg a nő azok után, hogy már vagy egy órája csendbe burkolózva ültek egymás mellett, majd ahogy a szaka utolsó betűje is elhagyta a nő ajkait, ő fel is kelt a padról, és indult is tovább, a villa kertjének belső része felé, azonban nem egyedül, hiszen a férfi azonnal a nyomába szegődött.

- Nem fogsz velem beszélni Zoya?- tette fel a kérdsét Lance, amikor a nő már egy erdős részben sétált, maga előtt szorosan összefont karokkal, a kérdésre válaszul azonban csak vállatvonva haladt tovább, miközben tekintetéval a madarakat figyelte, amik olyan nyugalmat árasztottak magukból a város közepén, mintha a nő ismét az apró svájci falucskában lenne, ahová a nagyszülei vitték telente.

A nő soha nem tudta miért, de bármikor járt Rómában, az megnyugtatta őt, mintha valami mágnesként vonzaná a városba, a már-már ismerős utcáiba, a tökéletes fagylaltok és borok közötti megnyugtató kis utcák közé, és amikor megtalálja azt a helyet, ami annyira vonzotta, mintha valami megkönnyebbült melegség járná át az egész lényét.

Legutóbb, egy éve, ez a hely a villa volt. Itt tudta elengedni igazán azt a megannyi megaláztatást, melyet volt barátja árulása okozott számára, hiszen a nő bevallása szerint semmi sem mocskol be úgy egy embert, mint amikor megcsalják őt. Vagy talán mégis van valami...

- Tudod,- szólalt meg a nő, Lance pedig mellette itta minden egyes szavát, mint egy szomjazó a Szahara homokja közt az első leszálló harmatcseppeket- tavaly is felejteni jöttem is, szintén egy férfit, hát nem ironikus?- tette fel a kérdést a nő, miközben egyenletesen sétált a hely egyik kijárata felé, miközben a férfi úgy követte, hogy Zoya biztos volt benne, hogy fogalma sincs, hogy merre tartanak- A volt barátomat. Megcsalt engem, a szakvezető professzorom lányával, akivel volt közös órám.- közölte a nő a dolgot olyan tényszerűen, mintha nem szakadt volna akkor bele a szíve, de az már rágen volt, azóta megismerkedett a mellette sétáló férfival, és azt hitte, érezte, hogy képes lenne, és akarna is újra szeretni- Nem hittem volna, hogy valaha nagyobb megaláztatásban lesz részem, férfiáltal báris.- jegyezte meg cinikusan Zoya, miközben megállt a villa kertjének kijárata előtt- De tudod, amikor olyasmi miatt ejt valaki, amit még ő maga sem tud megmagyarázni, akkor kezdem azt érezni, hogy én vagyok kevés a férfiaknak, de még ők maguk se tudják megmundani, hogy pontosan mi is lehet egy átlagon aluli nőben kevés.- vont vállat a nő, majd azonnal fel is lépett az éppen akkor megérkező buszra.

• 🫒 •