• 🫒 •

- Mindenbizonnyal.- forgatta meg szemeit a nő, majd ismét a laptopjába kezdett gépelni, mit sem törődve a vele szemben álló férfival.

- De ne már, komolyan.- sziszegte a férfi, mintha fogalma sem lenne arról, hogy mire is gondol pontosan Zoya.

- Én biztos, hogy nem fogom a te kis privát házibulid után maradt mocskot takaríteni.- csapta le a laptop tetejét a nő, miközben szemüvegét feje tetejáre tolta.

- De Zoya!

- Nem! Közösen kaptuk a lakást, és ez nem azt jelenti, hogy mindent meg kell engednem neked, amit csak szeretnél.

- De ez csak egy kis buli.

- Engem az se érdekel, ha csak egy embert akarsz áthívni, akkor sem, nekem vizsgáznom kell, és csak úgy mellékesen megjegyezném, hogy neked is.- szúrt oda mellékesen a nő, hiszen tudta, hogy most oda kell ütnie, ahol a legjobban fáj neki.

- Ne húzd ki a gyufát Zoya.

- Mert?- kérdezte nevetve a nő- Mi vagy te puskapor, hogy felrobbanj?- vonta fel a szemöldökét a nő.

- Baszd meg!- csapta be szinte kiabálva a férfi a bejáratni ajtót.

Zoya maga alá húzva lábait emelte ismét ölébe a laptopját, hogy megírja az esszéjét, amit át kell, hogy adjon a nemzetközi háborús jogviszonyok órájára. Egészen addig haladt is a gépeléssel, míg újra ki nem csapódott a bejárati ajtó, ahol a még mindig feldúlt bátyja lépett be.

- Ez neked jött.- szinte morogva dobta a zöld borítékot a nő ölébe, és már lépkedett is tovább a maradék papírokat lapozgatva kezében. 

Zoya felvont szemöldökkel emelte meg a borítékot, amire valóban az ő neve volt felírva, mint címzett, de fogalma sem volt róla, hogy ki küldhetett neki papíralapú levelet, egészen addig, amíg meg nem fordította és fel nem fedezte a rajta található feladó nevét.

A dolgozószoba felé haladva a nő manikűrözött kezével babrált a leragasztott tetejével, mintha már-már ideges lenne. Az apró szobába belépve ujjai közé fogt az ezüst levélbontó kést, és óvatosan vágta fel vele a finom papírt, majd lassan széthajtogatta a benne lévő színezett sárga papírokat, amin így lassan megjelent a kézzel írott szöveg.

Egy olasz körút, erre szeretném önt meginivitálni, Tesoro!

Miért is ne lehetne az első megállónk Milánó? Gondolj csak bele, te fent ülsz a milánói dóm tetejének egy részén, én pedig arról faggatlak, hogy mivel is foglalkozol pontosan? Hogy milyen volt a gyerekkorod és hol nőttél fel, tanulsz-e még, szereted-e a fagyit, sportolsz valamit...? Esetleg hogy valóban vissza szeretnél-e menni Rómába? Csak mert ha igen, akkor jövőre, mondjuk ugyan ebben az időpontban találkozhatnák a kútná, csak hogy valóban megtörténjen a megtörténhetetlne, és egy érme írja meg a sorsunk?

A nő lassan ereszkedett le a puha fotelszerű székbe az íróaasztal mögött, és megfordult, hogy a mögötte elterülő várost figyelje, és nem a nyugodt szobát, majd ismét beletemetkezett a sorokba. 

A szél lasssan belekapna a hajadbe (Jézusom ez nagyon nyálas lett), és mosolyogva tűrnéd a füled mögé a hajad, hogy semmi nem lógon bele a mosolyodba, amit a szemeid is tükröznek, éé az ember ha nem figyel, akkor képes lenne elveszni azokban az óceánkék szemekben, melyben a kis aranysárga pöttyök, mintha az égen a csillagok lennének.

A lényeg mégis akkor jönnek, amikor éppen előadnám neked, hogy melyik étterembe is vinnélek el, és te tiltakoznál, szinte biztos vagyok benne, hogy így lenne, majd amikor kijelenteném, hogy márpedig ha nem akarsz eljönni velem, akkor feldoblak a vállamra és úgy viszlek el, te kinevetnél így kissé megbillennél, vagyis kénytelen lennék elkapni téged, ami miatt magamhoz kellene, hogy öleljelek.

Soha nem gonoltam volna, hogy kénytelen leszek fejben lejátszani azt, hogy milyen randevúra vinném el a nőt, aki tetszik nekem Tesoro, mindenesetre talán érdekes is lehet. Már ha kapok választ majd a levelemre. Nos, a lényeg azonban:

Lassan engednél el, és talpraállítanálak, hogy nehogy tényleg lepottyanj nekem a mélybe, hiszen még a legtöbb kérdést meg sem válaszoltad nekem, amire kíváncsi vagyok. Lévén, hogy alacsonyabb vagy, mint én, így lassan hajolnék le hozzás, és egy óvatos csókot nyomnék éppen a szád sarkába Tesoro, egyetlen egy apró elcsent fél csók...

Tanti cari saluti: Lance S.

Ui.: Várom a mielőbbi válaszod, és azután a következő leveled, ahol a következő városba kalauzolsz el engem Zoya!

A nő felvont szemöldökkel ejtette ölébe a papírokat. Remélni sem merte, hogy a férfi egyszer megkeresi őt, hiszen alig találkoztak prá pillanat erejéig, mégi talán rá is elég erős hatással volt a kanadai férfi, mégis csak ült és bámulta az ülébe ejtett papírokat.

Soha nem tett szinte semmi olyan dolgot, aminek ne tudta volna megmondani a következményeit, mégis, talán most az egyszer kísértést érzett. Kísértést érzett volna?

• 🫒 •

Ui.: 

• relatív rövid részek, hozzávetőleg 24, talán több, talán kevesebb (matek vizsga előtt nem a számok az erősségeim, bocsi)

• szívesen fogadok észrevételeket, mert még magam sem tudom, hogy a könyv így olvasói szemmel élvezhető-e, de hideg és meleg is jöhet (csak szél ne kérlek, az van itt elgé, az kollégium körül)

• részek mondjuk egy hét közben, egy pedig hét végén?