•🫒•

A nő cipőjének talpa kopogott a márványon, miközben a szobája felé tartott. Valahol félúton elhagyta a férfit, amikor egy nagypbb turistacsoporton vágott át, akik éppen a szervezett túrájukat tartották a hotel állandó műalkotás kiállításán.

Zoya a szobája előtt megállva érintette neki a leolvasónak a kátyáját, ami ki is nyitotta az ajtót, így éppen akkor léphetett be a szobába, amikor a kanadai férfi is befordult az emeletre a lépcsőről, majd sűrűn szedve a levegőt kezdte el tekintetével kutatni a nőt.

- Persze szívem, biztos feljött a szobájába Zoya.- hallotta az érkező hangokat maga mögül a férfi, mire arra fordult, így pontosan láthatta, ahogy egy talán vele egyidős férfi és egy nő sétált fel az emeltre.

- Sziasztok.- szólította meg őket azonnal a kanadai, mire mindkét fiatal felé kapta a fejét- Bocsánat, Lance Stroll vagyok,- nyújtotta kezét a férfi felé, mire ő is kezetnyújtott neki, de még mindig értetlenül nézett a férfira- és hallottam Zoya nevét, találkoztam vele már korábban, és most is láttam, de rosszul volt mielőtt vihettem volna neki vizet feljött a szobájába, azt megondta, hogy melyik emelet, de azt sajnos nem, hogy melyik szoba.- hadarta el a férfi egy szusszra, igyekezve elhitetni, hogy minden amit mond teljesen valóságos.

- Lance Storll?- húzta el a kezét a férfi, majd ismét a mellette álló nő csípőjére tette azt- Mit is mondtál, hol találkoztál Zoyaval?- kérdezett vissza azonnal a francia, hiszen húge egy szóval sem említette neki ma, hogy ismerné a férfit.

- Rómában, még nyáron, ugyan ott nyaraltunk, sajnos csak az utolsó pár napban találkoztunk, de igazán jól el tudtunk beszélgetni.

- Valóban? Zoya nem említette.- ingatta a fejét a férfi, miközben ujjai között az aranyszínű kártyájával játszadozott.

- Drágám,- szólalt meg a nő, miközben belecsimpaszkodott a férfi felkarjába, mire mindketten felé kapták a fejüket- hiszen te magad mondtad, hogy annyira nem ápoltál közeli kapcsolatot Zoyaval, lehet, hogy csak nem gondolta, hogy érdekelne.- vont vállat mosolyogva a nő.

A férfi csak egy morgással díjazta a nő beszólását, de csak a vele szemben álló kanadai pilótát vizslatta tekintetével, mintha bármit is ki tudna húzni belőle szavak nélkül, hiszen mi van akkor, ha valóban Victorianka van igaza, és a nő valóban nem tartotta olyan fontosnak, hogy elmondja neki, hogy talákozott vele?

- Szerintem meg nem.- jelentette ki a férfi, miközben farkasszemet nézett a vele szemben álló kanadaival.

Végszóra azonban kivágódott a mellettük lévő ajtó, az ajtóban pedig megjelent a francia nő maga mögött húzva kis bőröndjét.

- Ti most egy egyetemista lánybandát alapítatok az ajtóm előtt, vagy?- tette fel a kérdést Zoya, miközben becsukta az ajtót.

- Asszonykórust.- kontrázott azonnal a francia férfi, de még mindig a kanadai pilótával nézett farkasszemet.

- Sokkal jobb. Nekem mennem kell.- jelentette ki a nő, majd ellépett a két férfi között, és be is nyomta a lift hívógombját.

- Hova mész Zoya?- fordult el a pilóta felől testvére, majd közelebb lépett a lift előtt álló nő felé.

- Felhívott az egyik egyetemi professzor, hogy holnap jelenjek meg én is még pár szaktársammal a francia főbíróságom, segítseg kell neki egy gyilkossági úgyhöz.- vázolta fel a helyzetet a nő, ami egy kiváló ürügyet is szolgáltatott neki jelen helyzetben, jobbkor nem is érkezhetett volna a hívás- Otthon találkozunk.- lépett mosolyogva a francia férfi felé, majd egy puszit nyomva arcára lépett be az éppen megérkező liftbe.

Amikor a felvonó ezüst színű ajtói becsukódtak és a szerkezet megintul lefelé Lance Stroll végignézett a vele maradt két személyen, majd azonnal sarkon fordult és futni kezdett a földszint felé.

A lift csengője jelezte, hogy megérkezett a nő, így a recepció elé lépve adta le kártyáját, hogy végre nyugodtan elhagyhassa a szállodát. Megköszönve a recepciós segítségét indult el a kijárat felé, de a lépcső előtt elhaladva, valaki szabályosan fellökte a nőt, így ő a bőröndjén, míg az ismeretlen rajta landolt.

- Zoya.- ejtette ki a férfi lágyan a nevét, mintha félne, hogy eltűnik mellőle.

- Parancsol?- tette fel a kérdést a nő, mire a férfi szemöldöke hirtelen összefutott homlokán.

Nos, nem, amennyiben parancsolna, már réges régen nem itt lennének, futott át a gondolta a férfi elméjén, miközben felállt, hogy ne nyomja tovább a nőt saját súlyával, majd kezét nyújtotta Zoya felé, aki azzal mit sem törődve állt talpra, mintha csak nem is magassarkú és estélyi lenne rajta.

- Kérlek Zoya, had magyarázzal meg.- fogta meg a nő felkarját mindkét felől a férfi, hogy még véletlenül sem szabadulhasson tőle, amíg nem sikerült beszélniük- Hiszen ismerjük egymást.

A kisebb jelenetet szemlélő társaság mely köréjük verődött szinte lélegzetvisszafolytva várta, hogy mi lesz a nő válasza, hiszen ha más élete rosszabb, mint a miénk, akkor a miénk már szinte jó, nemde?

- Nem.- jelentette ki Zoya, hangjában egy csöppnyi ellentmondást sem tűrve, miközben fejét pontosan úgy emelte fel, ahogyan azt az apja elvárta tőle, minden helyzetben. Ellentmondást nem tűrően és kifejezve felsőbbrendűségét.

Kékvér... A nő ezeleőtt soha nem gondolta, hogy egyszer is hasznára lesznek apja tanításai, most mégis, ez volt az egyetlen ok, aminkiatt a nő könnyei nem folytak végig arcának mindkét oldalán.

- Te kékvérű vagy Zoya, soha senki és semmi sem ejthet rajtad akkora sebet, hogy az emberek sírni lássanak, gyengének, mert te a sebek okozója felett álsz, amit ő tesz veled, az csak karcolás... - csendültek fel a szavak a nő gondolataiban, viszont cseppet sem így érezte magát. Sokkal inkább, mintha valaki kitépte volna a mellkasából a még dobogó szívét, majd egy életlen szikével apró cafatokra vágta volna azt.

- Nem.- csendült fel ismét a szó a nő ajkai közül- Én Lance Strulovitch-ot ismerem. Maga számomra egy ideg.

Ezzel sarkon fordult, hiszen lezártnak tekintette az egész vitát, mégis megállt az üveg forgóajtó előtt, majd visszafordult a még mindig döbbenten egyhelyben álló férfi felé.

Kézitáskájába nyúlva húzott onnan elő egy borítékont, majd megforgatta ujjai között, mintha fontolóra venné valamit, de végül bármi volt is az, elvetette, majd a levelet a márvány padlóra dobta, nem törődve senkivel, sem az őt vizslató tömeggel, sem a bátyjával és annak barátnőjével, sem a férfival, sőt még az idősebb úrral sem, aki a bálterem előtt állva figyelte az eseményeket, csak megfordult, állát felemelte és minta csak egy egyszerű keddi napon lenne túl, elhagyta a szálloda épületét, majd a rá váró fekete autóban foglalt helyet.

A tömeg lassan szétszéledt, de a kanadai férfi még mindig ugyan ott állt, mint aki nem hiszi el, hogy ez valóban megtörtént, a tömeggel együtt pedig az idősebb úr is elindult, majd felvette a levelet, és elolvasta annak címzését.

- Lance Strulovitch?- tette fel a kérdédt a kanadai pilóta felé igyekezve, a fia felé lépkedve, aki csak lehajtott fejjel bólintott egyet- Szégyelled a neved fiam?

•🫒•