Savage még azelőtt széttépte és részben elnyelte Devastationt, hogy földet értek volna. A testét használva az épülethez húzta magát és már rohant is az oldalán, célba vége a még utolsó élő mesterséges genosymet.

Fortyogott benne a düh, átjárta a keserűség és meg kellett tapasztaltatnia valakivel azt a fájdalmat, amit ő érzett jelen pillanatban. Ray ott lapult benne, pedig épphogy eszméleténél volt, de küzdött.

Számára a srác jelentette az utolsó mentsvárat, hogy ne veszítse el értelmének utolsó kis szikráját, ami bosszúra szomjazott. Sokat kockáztatott, mert ha túlontúl kihasználja Rayt, akkor abba bele is halhat. De kockáztatnia kellett és ezt a srác is tudta, miatta, érte nem adta még fel és hullott az eszméletlenségbe.

A trió látótávolságba került. Cam kifogyhatott a Dem ellen bevethető lőszerekből, mert leginkább hátrált és védekezett. Dark Bladet is láthatóan megviselte a harc, mert ő is igyekezett távol tartani magát a mesterséges genosymtől.

Demolition messze nem tűnt sértetlennek, de mégis jól láthatóan ő állt nyerésre és megállíthatatlanul nyomult a másik kettő után. Savage vicsorgott, mert hamarosan úgyis kiderül melyikük a strapabíróbb.

Hatalmas lendületet vett és a közelükben ért talajt, berepesztve maga alatt a betont. Látványos érkezésével pedig felhívta magára az antracit szürke egyed figyelmét, aki felé fordult.

Savage nem tudta menny ideje maradt még, meddig képes Ray kitartani. A lehető leggyorsabban kell a földbe döngölni, ezért már rohamozott is. Dem sem maradt le mögötte, a talaj megremegett kettejük léptei alatt.

Ütésre emelte a karját, ahogyan ellenfele is. A két ököl keményen csattant. Demolition arcára pedig kiült a meglepetés, mert nem gondolta olyannal fog összecsapni, aki felveszi vele erőben a versenyt.

− Te is megdöglesz! − morogta oda neki Savage.

− Adj neki! − jött egy fáradt, de egész lelkes kiáltás Tysontól, akibe Cam visszavonult, látva őt.

Nem mintha rászorult volna a biztatásukra, ahogyan Dem sem. Emelkedett a másik kar, hogy onnan csapjon le rá. Ha Rayt nem viselte volna meg ennyire az előbb robbanás, akkor hagyja becsapódni, de jelen helyzetben ezt nem engedhette meg. Az ő szervezete a felfokozott érzelmek miatt berzerker módba kapcsolt, de a srácé semmivel sem lett ellenállóbb.

Épphogy de elhúzta magát és az ütés nem talált. Ráfogott a karra és meglendítette Demolitiont és belevágta a közeli, már romos épületbe. Utána vetette magát, de ellenfele gyorsan talpra állt és már vissza is támadt.

Védekezésre kényszerült és azt tapasztalta, nem ő az egyetlen, aki életveszélyessé válik, ha feldühítik. Nem tudott támadni, Dem mégis fájdalmasan felkiáltott, aminek kiváltója Dark Blade, aki úgy döntött továbbra sem marad ki a harcból. Tysonnal ellentétben, aki tisztes távban keresett magának egy törmeléket és leült, onnan figyelte az összecsapást.

Nem tudta mióta küzdöttek, de a mesterséges genosym kezdett kifogyni az erejéből, aminek Savage örült, mert hosszú idő óta most ő is megtapasztalta ugyan ezt. Dark nem volt rest kihasználni és nekiállt magába olvasztani ellenfele egy-egy darabját.

Savage ugyan ezt tette az előbb Devastationnal, mégis most undorodva nézte. Eddigi élete során legyőzött már rá támadó fajtársakat, akik meg akarták szerezni a képességét, de ő sosem élt ezzel.

Senki nem érdemelt ilyen véget, még ez a mesterséges genosym sem, mert genom szempontjából közéjük tartozott. Most Dark Blade húzásának köszönhetően a harc véget ért, mégis mind a ketten készültségben maradtak.

Darkness soha nem volt a szíve csücske és az utálat kölcsönösnek bizonyult. Ez az új személyiség, amit Razorral együtt alkotott szintén hordózta magában a köztük lévő ellenséges viszonyt. Farkasszemet néztek.

Minél tovább szemeztek, benne újra egyre jobban fellángolt a düh. Darkness volt ennek az egésznek az okozója. Ha ő nem ad át magából egy darabot, akkor ez a három soha nem születik meg és Cecile nem kerül veszélybe és hal meg.

Dark Blade tudta mi jár a fejében, mert karjai továbbra is pengét formáltak, ami hívogatta Savage-t. Nem tudta a másikban mennyi erőtartalék maradhatott, de azt, akire leginkább emlékeztette nem olyannak ismerte meg, aki fut.

Felmordult, lépett egyet azzal a szándékkal a földbe döngöli a másikat, amikor gyors mozgást érzékelt a szeme sarkából. Valami lendült, ő pedig megtorpant. Centikkel az arca előtt egy fekete kasza szelte át a levegőt és állapodott meg kettejük között.

Dark arcán is meglepettséget látott, de ő már nem őt nézte, hanem azt, aki a pengét tartotta. Savage is arra fordította a figyelmét és nem akarta elhinni azt, amit látott.

Fiatal, vékony genosym lebegett tőle nem messze. Alsó teste csillogó feketében játszott, ahogy az alkarja is. testének többi része fehér, arca előtt maszkként felkötve egy sál, melynek vége mögötte terültek el. Fején fehér csuklya, amiből egy mély lila szempár nézett a barna genosymre, akit viszont a két bőrszárny lepett meg, mely lusta csapásokkal tartotta fent gazdáját.

− Nyugodj meg! − a hang kettős szólamban csendült fel.

A mélyebb lejtés parancsolón, míg a lágyabb, magasabb kérőnek hatott. Még soha nem látott az ifjúhoz hasonlót, nem tudta hova tenni, bár a szempár nagyon ismerősnek tűnt neki.

− Cecile él − szólalt meg újra a fiatal genosym. − Kellően megerősödtünk, hogy a következő fejlettségi szintre lépjünk és összefogva megmentsünk őt.

Savaga nem akart hinni a fülének. A két kis ivadék tényleg összedolgozott a kislány érdekében? Nem tévedett, tényleg különleges. Fiatal korban gyakori a rivalizálás és az sem meglepő, ha az erősebb elnyeli, vagy megeszi a gyengébbet.

De Angel és Black láthatóan hallgatott Cecile-re, félretették azt, amit az ösztön diktált és inkább a közös boldogulást választotta.

− A nevünk most Black Angel és nem akarjuk, hogy tovább harcoljatok! Ők meghaltak − utalt a három mesterséges genosymre.. − Vége van.

− Igaza van − Sage hangja felülről jött.

Felemelték a fejüket és hasonló látvány fogadta őket, mint a fiatal ivadék esetében. Az öreg hátán is hasonló fehér szárnyak nőttek, amikkel most leereszkedett melléjük. Alaposan végigmérte Black Angelt.

− Már kezdtem azt gondolni, senki nem fogja örökölni a génvonalamban ezt a képességet. De te, Angel most erre rácáfoltál − aztán Savage felé fordult. − A harc véget ért, és ha továbbra is makacskodsz megölöd a társad.

Ezt ő is tudta. Ráadásul nem akart Sage-dzsel összecsapni. Még egyszer ránézett ellenségesen Dark Blade-re, utána a türelmesen várakozó Black Angelre, aki továbbra sem engedte le fekete kaszáját.

Fújt egyet, majd visszavonult Raybe, pedig akár le is vállhatott volna róla, de így legalább figyelhette az életjeleit. A srác elvesztette az eszméletét, amint ő eltűnt, és a földre zuhan, ha az öreg genosym nem fogja meg.

− Elviheted a siklóm − szólalt meg Sage, szavait Darknek címezte, aki felnézett a felettük lebegő járműre.

Nem kellett rá nagyon biztatni. Az épületet használva kellő magasságba jutott, hogy elérje aztán. Bepattant, lecsukta a tetejét és már hagyta is el a várost, és az űr felé vette az irányt.

− Hagyod elmenni? − pattant fel Tyson felháborodottan, de a rá szegeződő pillantástól behúzta a nyakát.

− Nincs értelme itt tartani. Hibás és ezzel ő is tisztában van. Ráadásul két kis ivadéknak és a velük lévő kislánynak köszönheti az életét. Szerintem ez a tudat épp elég nagy büntetés számára, nincs másra szükség. De ne aggódj, fogunk még róla hallani.

− Kétlem, hogy bármi jót − dörmögte Tyson, majd felemelte a fejét a közeledő helikopter hangjára.

Hamarosan leereszkedett, de a törmelékek miatt leszállni nem tudott. Fred pattant ki a másodpilóta ülésből és sietett oda hozzájuk.

− Úgy látom későn értem ide − és megnézte magának a két szárnyas genosymet.

− Cam szerint van még mit tanulnod az időzítésről Saviortól − tolmácsolta társa szavait Ty, amivel elérte Sage elmosolyodjon és megcsóválja a fejét.

− Ahogy vesszük, a többieket már begyűjtöttem a tetőről, de Shadow és Claw − itt elakadt a szava. − Őszintén szólva nem tudom élnek-e még, ami maradt belőlük azt egy tartályba tettük.

− Add oda és meglátom mit tehetek értük − szólalt meg Sage.

Megindult a helikopter felé karjában Ray-jel és lefektette a padlóra, nem messze a hordágyhoz rögzített két barátjától. Pillantása a két tartályra esett, amit a benn ülő egészségügyis szó nélkül felé nyújtott.

Hátrébb lépett, Tyson pedig fáradtan mászott be és foglalt helyet az egyik oldalsó ülésen. Fred követte, de aztán zavartan visszanézett az apró, fekete-fehér genosymre. Már megkérdezte volna ő kicsoda, amikor Sage megszólalt.

− Ideje ifjak visszavonulnotok. Nem fáraszthatjátok tovább ennek a kislánynak a testét.

A lila szempár kifejezetten dacosan nézett rá, mint aki azon gondolkodik ellenkezzen-e vagy sem. De végül Angel győzött, Black pedig hallgatott rá. Beszálltak a gépbe, Cain melletti székekre feküdtek és visszavonultak. Cecile eszméletlenül, de egyenletesen szuszogott.

Sage bólintott, majd megfordult és miután tisztes távba ért a rotoroktól felfelé vette az irányt. Ő és két másik genosym, akikben megbízott végig figyelemmel kísérték az eseményeket.

Láthatatlanul lebegtek a házak felett siklóikkal készen arra, ha bekövetkezne a robbanás, akkor pajzzsal védjék meg a város többi részét. Szerencsére nem volt erre szükség, mert Shadow és a többiek, embertársaikkal együtt megoldották a helyzetet. Hogy mekkora árat fizetnek ezért, hamarosan kiderül.

− Komolyan a frászt hozta rám ez a genosym − jegyezte meg Tyson, amikor Sage már nem hallhatta.

− És ő még a jobbik fajtából való. Képzeld el milyen lenne, ha Darkness típust képviselné − húzta be Fred a helikopter ajtaját és már szálltak is fel és a kórház felé vették az irányt.

− Cain! − suttogta Cecile halkan a bátyja nevét, majd közelebb hajolt − Bátyus!

A szem megrebbent, a fény bántotta, így csak laposan pillantott fel. Kicsit homálynak tűnt a kép, de aztán felismerte. Nem akarta elhinni, valóban azt látja-e, amit, ezért feltolta magát és igyekezett kinyitni rendesen a szemét. A kép, amit látott eltávolodott.

− Cecile? − nyögte és körbenézett hol van.

A hely egy kórházra hasonlított és nem a mennyre. Legalábbis azt nem így képzelte el. Teljesen összezavarodott és igyekezett helyre rakta az információkat, amiket tudott és amit most tapsztalt.

− De, te lezuhantál és − itt elcsuklott a hangja.

− Arra nem emlékszem, csak egy öltönyös férfira, aki elől el akartam menekülni, de aztán elsötétedett minden. De állítólag Angel és Black mentettek meg. Összefogtak. Mondtam én nekik, hogy a testvéri szövetség a legerősebb, de nem akarták elhinni. És igazam lett! Szóval egy szót se szólhatnak.

Cain nem tudta nevesen örömében, vagy sírjon megkönnyebbülésében. Egyszerűen csak magához húzta a húgát és szorosan átölelte. Szüksége volt rá, hogy tényleg elhiggye él, és nem csak az agya játszik vele csúnya játékot.

A szomszédos ágyról nyögés hallatszott, odanézett és Jesst pillantotta meg. A lány megmozdult, majd hirtelen mozdulattal ült fel, és meg is ingott. Ennek ellenére is ugrásra készen nézett körbe, mintha azt várná valami megtámadja.

− Élünk vagy meghaltunk? − kérdezte meg, amint meglátta és felfogta Cain ül tőle nem messze.

− Éltek − biztosította Cecile, akit Jess ekkor vett észre és eltátotta a száját. − Igen, én is.

Rámosolygott és megindult felé. Cain nem akarta elengedni, mert félt elillant, mint egy déli báb, de ha a húga oda akart menni a lányhoz, akkor nem tilthatja meg neki.

− Semmi baj − tette kezét Jessére.

A lány szemébe könnyek gyűltek és megremegett a szája, ő sem tudta eldönteni nevessen vagy sírjon. Megszólalni nem tudott, mert nyílt az ajtó és Tyson jött be, mellette Tina, nyomukban pedig Fred jött. Láthatóan ők nagyon jól voltak.

− Nahát, már ideje volt, hogy felébredjetek. Már másfél napja húzzátok a lóbőrt − vidult fel a nagydarab srác arca, mikor meglátta őket.

− És valaki még húzná, ha nem hangoskodnátok! − fordult Ray a jobb oldalára és bal kezével a fülére húzta a párnát.

− Saviornak igaza van, tényleg kezd olyan lenni, mint Savage − és Tyson nem zavartatta magát a megjegyzés miatt.

A genosymek nevének említésére Cainnek eszébe jutott Shadow és kicsit elszégyellte magát. Eddig eszébe sem jutott, pedig neki köszönhette az életét. Nem érezte magában, és emlékezett rá a robbanás után helyenként látott magán szétfolyt, fekete masszát. Ennyi maradt a társából.

Ránézett Jessre. A lány éppen felhúzta a kezét a mellkasa elé és gyászos arcot vágott. Benne is ugyan ezek a gondolatok játszódtak le.. Győztek, ehhez kétség nem férhet. De milyen áron? Megérte?

Sikerült vajon a genosym és emberi vezetőknek megegyezniük? Még, ha így is van, akkor sem fog soha többé arra vállalkozni, hogy egyiknek a társa legyen. Nem számít mennyi előnnyel is jár egy kapcsolat. Shadow helyére senki nem léphet.

− Csak nem hiányzunk? − szólalt meg egy ismerős hang.

A fekete genosym teljes életnagyságban lépett be, mögötte párjával, aki szintén nagyon épnek és egészségesnek tűnt. A vörös szempár Cainre, az aranysárga pedig Jessre tapadt.

− Shadow!

− Claw!

Tört ki belőlük egyszerre az örömteli kiáltás. A teremben szinte mindenki rajtuk mosolygott és velük együtt örült.

- Áh! − vágta magát hanyatt Ray morcosan, majd felemelte a karját a plafon felé. − Feladom!

− Mi baja? − nézett rá Shadow meglepetten és közben Cain ágya mellé sétált.

− Csak annyi, hogy nem hagyjuk aludni − közölte Tyson egy vállrándítás kíséretében, láthatóan nem zavartatta magát miatta.

− Aha − hagyta rá a fekete genosym.

− Ezek szerint nem éhes − jött beljebb Claw és mikor Ray tekintete felé villant, megeresztett egy aljas mosolyt.

− Végül is! − rántotta meg a vállát és ült fel. − Ha már felkeltettetek, akár ki is mehetek veletek enni.

− Szerintem − vált ki Savior és öltött alakot Fred mögött. − Azért ilyen durcás, mert összeveszett Savage-dzsel.

− Fogd be! − pufogott Ray.

Ezzel csak megerősítette azt, amit a piros-fehér genosym mondott. Belebújt közbe az odakészített papucsba, amiből Cain tudta már jóval előttük felébredt, csak valamiért nem akart csatlakozni a többiekhez, hanem inkább az ágyban maradt.

− Menjünk, ha már felizgattátok a bélbolyhaimat! − morogta oda és majd fellökte Shadow, ahogy az ajtó felé haladt.

− Akarod, hogy felcsempésszelek az űrsiklójára még mielőtt fel nem száll és elhagyja a bolygót? − hajolt le hozzá Savior mikor mellé ért, és csibészesen elvigyorodott.

Ray döbbenten meredt rá, mintha azon gondolkodna ugratja vagy komolyan gondolja. Aztán határozottság költözött a tekintetébe és elszántan bólintott. Látszott rajta nem fogja kihagyni az ajánlatot.

Fred ekkor vette elő a háta mögül az eddig ott tartott kezét. Fekete, katona öltözéket tartott benne, Tyson pedig egy bakancsot nyújtott felé. Mind a ketten benne voltak a cselszövésben, mert látták mennyire bántja a barátjukat az összezördülés a barna genosymmel.

− Útba ejtjük a konyhát is, hogy ne halj éhen! − biztosította Savior.

Visszabújt Fredbe és onnan nézte hogyan áll neki Ray gyors tempóban öltözni, ott az ajtóban, nem törődve semmivel. Eddig is csak egy boxert és pólót viselt, de nem zavartatva magát, utóbbitól egy mozdulattal megszabadult. Bravúrosan azt is megoldotta, hogy a fekete ujjatlan felső rákerüljön.

Jöttek a zoknik, a nadrág, majd belebújt a cipőbe. Nem ellenkezett, mikor a két másik férfi szinte egyszerre térdelt le, hogy bekösse neki a bakancsot. Ugyan majdnem összefejelt Ray és Fred, de szerencsére elmaradt a baleset és a fekete hajú srác nekik köszönhetően pár perc alatt menetre kész lett.

− Készülj Savage! A második körben esélyed sem lesz nyerni, mert nem fogsz tudni csak úgy otthagyni! − tett ígéretet.

A két ágyban lévőnek még intett, ők pedig sután viszonozták, nem tudva pontosan mi történt. Ray sietős léptekkel, Fred vezetésével nekiállt elhagyni a kórházat, hogy mielőbb kiérjenek a helyre, amit kijelöltek ideiglenesen a genosym hajók és siklók számára.

− Hiányozni fog Savage − sóhajtott Cecile és mindenki egyetértett vele. − Meg persze Ray is.

− Mégis mi történt? − tette fel a kérdést Cain.

− Mire gondolsz pontosan? − nézett rá a húga.

− Ray és Savage között − pontosított.

− Hosszú sztori − legyintett Tyson, sosem volt jó mesélő és amúgy is éhes volt.

− Savior szívesen elmeséli nektek később, mert kifaggatott mindenkit mindenről − biztosította Cecile. − De a lényeg Angel szerint, hogy a végtelenségig kihasználta Rayt, hogy ne veszítse el az önkontrollját, ami akár Ray életébe is kerülhetett volna. Nem akarta még csak véletlenül sem még egy ilyen helyzetbe sodorni, ezért otthagyta.

− Aha − nyögte Cain, bár kicsit zavar volt ez így, hogy csak egy részletet tudott meg.

− Na jó! − csapta össze Ty a tenyerét. − Kiszálltok még ma az ágyból?

− Aha, persze − válaszolt neki kábán.

− Remek! Szerintem mire végzünk a kajával Savior is visszaér és elmesélheti nektek, ami történt. Persze a rám eső részt szívesen elmondom én is.

− Nem akarlak megbántani Tyson, de pocsék mesélő vagy − nézett rá Cecile, azzal megindult a folyosó felé, mert a vele lévő két kis ivadék is benyújtotta az igényét egy-egy nagy adag kajára.

− Ez nem igaz! − sértődött meg a srác és ment utána, Tinával együtt.

− Még Black és Angel is egyetért velem − világosította fel a kislány.

Cain csak nézett utána, mert még mindig hihetetlennek tűnt, hogy élnek, és mindenki fogjuk rá jól van. Sőt nagyban zajlik az élet, hisz Savior cselszövéssel feljuttatja Rayt a barna, nagydarab barátja siklójára. Cecile szokásosan, őszintén oltogatja a maga körül állókat, a lehető legtermészetesebb módon és még csak megharagudni sem lehet rá.

Az ágya végében pedig ott áll az a fekete genosym, aki általában az ő kárára szokott viccelődni, amit megszokott és őszintén szólva nagyon hiányzott volna ez a furcsa, bizonyos szempontból intim és perverz kapcsolat, ami kialakult közöttük.

Felhajtotta a takarót és letette csupasz talpát a kőre. Vele szemben Jess is ugyan ezt tette. Megfogták egymás kezét és elindultak kifelé. Shadow és Claw néhány pillanat alatt eltűnt bennük. A kórházi ruha elég hiányos öltözéket nyújtott, de mire kiléptek az ajtón, társaik gondoskodtak a megfelelő öltözékről számukra.

Nem tudták ugyan merre van az étkező, de követték Tyson hangját, aki továbbra is bizonygatni próbálta Cecile-nek igenis jó mesélő. Még Tinát is igyekezett a maga oldalán belevonni a vitába, de a lány igyekezett kibújni az állásfoglalás alól.

Cain elmosolyodott. Minden olyan normálisnak és természetesnek tűnt, mintha nem is élet-halál harcon lettek volna túl, ami a Föld sorsát is nagyban befolyásolni fogják, hanem csak egy szimpla hétköznapon. Pedig pontosan tudta, innentől minden megváltozik és már semmi sem lesz a régi.

~ Azért marad néhány biztos pont az életedben − szólalt meg Shadow a fejében. ~ Cecile, Tyson, Jess.

~ És te − fejezte be a sort Cain.

~ Reméltem, hogy ezt mondod − vallotta be Shad és érezte rajta jól estek neki a szavak.

~ Idegesítő vagy, de megszokható. Pont, mint Savior.

~ Nem vagyok olyan, mint Savior! − sértődött meg a társa.

Cain elvigyorodott, Jess kérdőn nézett rá, de csak megrázta a fejét és folytatták az utat tovább. Közösen. Remélte, így is marad.