Cain nagy távot tett meg, egy órával később pedig az erdő sűrűbb részében talált is vadat, amit elejtett. Kora délelőttre ezzel a tempóval visszaért volna a házukhoz, de családi övezetként nem jellemezték hosszanti szakaszon árnyékok. Jessnek pedig nem fogja tudni bemagyarázni, hogy minden sérülés nélkül szelte át a napos távokat.

Úgy döntött felesleges lenne sietni, napnyugta előtt semmiképp nem bukkanhat fel. Akkor is valami módon meg kell magyaráznia a lánynak, hogy egy közeli házban lapult, mert kicsit megcsúszott az idővel és nem kockáztatott. Ezt biztos megérti, azt már nem fogja, miét nem jelzett neki. Nem mintha ilyen eshetőségre lett volna ötlete.

Arról pedig szó sem lehet, hogy besétál fényes nappal és közli; nyugi élek egy földönkívüli lénynek köszönhetően, de semmi gáz, nem bánt. Jess lehet szívrohamot kapna, mert hajlamos mindent túlreagálni az aggódása miatt.

~ Már megint mi olyan mulatságos? − figyelt fel Shadow jókedvére.

~ Semmi, csak elképzeltem a jelenetet. − Kuncogott a genosym, Cain viszont nem találta viccesnek.

Shadow könnyen van, nem az ő fejét fogják leharapni amiért nem ért vissza időben és ez miatt idegesre aggódták magukat. Csak remélhette nem látták az űrhajót lezuhanni, mert akkor még egy ok, ami miatt Jess a körmét rágja.

~ Sokat agyalsz, teljesen feleslegesen. − Közölte vele hirtelen Shadow. ~ Majd akkor old meg a problémát, amikor az eléd kerül. Előre ne gyárts magadnak lehetőségeket, mi hogyan és miért.

~ Te nem ismered Jesst! − akadt ki a srác. ~ Fel kell készülni arra mit mondok, mert kiszúrja, ha hazudok.

~ Te legalább tudsz.

~ Ezt hogy érted? − lepődött meg Cain.

~ Mesterséges faj vagyunk, és nagyon sok mindenben különbözünk másoktól, így tőletek is. Ténylegesen nincsenek szerveink, csontjaink, de bármit meg tudunk alkotni. Agyunk sincs, a tudásunkat genetikai szinten tároljuk és ez nagyrészt öröklődik is. Gondolkodunk, a többségünk intelligens, bár akadt néhány zakkant is, a lényeg, hogy nem vagyunk képesek hazudni. El tudunk hallgatni tényeket, de ha konkrét kérdést kapunk, arra csakis az igazságot tudjuk válaszolni.

~ Hát ez kellemetlen − szólalt meg néhány másodperccel később.

~ Van előnye és hátránya is. Nem kerülsz amiatt bajba, mert hazudtál.

~ Jah, csak azért, mert megmondod az igazat! − horkant fel Cain. ~ Tudod létezik nálunk a kegyes hazugság fogalma, amikor azért teszed, hogy egy nagyobb fájdalomtól óvd meg, akit szeretsz.

~ De ha utólag derül ki, akkor még jobban fog fájni neki, nem csak az igazság, hanem az is, hogy hazudtál. − Mutatott rá Shadow, ő pedig nem tudott vitába szállni vele.

~ Mindegy, a lényeg, nem bukkanhatok fel csak akkor, ha már hosszúak az árnyékok − tett pontot a véleménycsere végére Cain. ~ Egy közeli házban meghúzzuk magunkat, ott fogok tudni aludni is egy keveset, na meg víz is lesz, mert kezdek nagyon szomjas lenni. Tényleg neked mi kell az életben maradáshoz?

~ Időnként élelem, amiből energiát nyerek, de semmi másra nincs szükségem.

~ Ha nincsenek szerveid, akkor hogyan emésztesz? Bár hülye kérdés részemről, mert az előbb mondtad, hogy agyad sincs mégis beszélgetünk. Az emberek legjobb tudása szerint, ami nem rendelkezik vele, nem is gondolkodik, és nem kommunikál.

~ Nagyon el vagytok maradva. A legtöbb növénynek sincs agya mégis kommunikálnak egymással. A tudat nem függ össze egy konkrét szervvel, ahogyan az emésztés sem. Más módon, de lebontjuk a táplálékot és egyből energiává alakítjuk, amit tárolunk.

~ Egyből? − akadt meg Cain figyelme a szón.

~ Igen. − Erősítette meg Shad. ~ Nem telik órákba megemészteni, mint nektek.

~ Nincs több kérdésem, de ha lenne is, nem kell megválaszolnod − tette hozzá gyorsan.

Elérték a várost, a genosym pedig láthatatlanná vált a vállukon könnyedén hozott zsákmánnyal együtt, amit szintén beborított magával, hogy ne okozzon benne kárt a Nap. Cain jól ismerte a terepet, és most még csak rejtőzködni sem kellett, így jóval rövidebb idő alatt elérte a házukat.

A légkondicionáló már ment, Jess bekapcsolta és a függönyöket is behúzta arra az időszakra, amíg a Nap erről az oldalról süti az épületet. Akármit is csináltak éjszaka Cecile már biztos alszik, ha a lány nem is. Lelkiismeret furdalást érzett, mert biztos aggódik érte.

Bement az egyik túlsó oldalon álló házba, ahonnan rálátott a sajátjukra, és ami felé, majd az árnyék vetülni fog. Már tudta előre nem lesz képes nyugodtan aludni. Nem mintha beszélgetni lett volna kedve. Át kell gondolnia a történteket és azt hogyan tovább.

Shadowt keresni fogják, ezt tudták mind a ketten. A kérdés az, vajon róla lesz-e tudomásuk a katonáknak. Ha igen, azt hiszik-e majd, hogy meghalt, mert megette a furcsa lény, vagy pedig tisztában lesznek vele, nagyon is él.

De még akkor sem fogják tudni nagy eséllyel hol lakik, így idő míg rábukkannak. Addig meg kitalálja hogyan mászhatnának ki mind a ketten a bajból, amibe csöppentek.

Miközben gondolkodott megkereste a fürdőt. Megmosta a kezét, az arcát és átdörgölte a haját is, aztán ránézett a felsőjére. Már a luk is épp elég árulkodó, nemhogy még a folt. A nadrágjánál még mondhatja azt elakadt és kiszakadt, illetve nem a saját, hanem a vadnak a vére.

Nézte egy darabig, majd lehúzta egy mozdulattal és úgy döntött megpróbálja kimosni, estig pedig megszárad ebben a melegben. De alig nyúlt újra a csap felé, amikor megjelent rajta egy ugyan olyan felső, amin semmi szakadás, sem folt nem látszott. Pislogott párat.

~ Probléma megoldva. − Közölte Shadow.

~ Te ruhát is tudsz csinálni magadból? − lepődött meg.

~ Bármilyen alakot és színt tudok reprodukálni. Persze ez nem állandó, velem együtt lefoszlik rólad, de addig is, míg nem tudsz mást felvenni, megoldom én a ruha problémád.

~ Kösz, ez megment néhány kellemetlen kérdéstől.

~ Semmiség! − Cain nem érezte annak.

~ Azért megpróbálom kimosni, és majd megvarrni. Nincs túl sok ruhám, a többség apáé volt, kicsit nagyok is rám − és egy pillanatra elkapta a szomorúság, de nem hagyta, hogy úrrá legyen rajta. ~ Mit tudsz még?

~ Az alakváltáson, a gyógyításon és a láthatatlanságon kívül? Szinte bármilyen felülethez hozzá tudok tapadni, aminek köszönhetően az épületek oldalán gond nélkül felmászom. Rugalmasságomnak köszönhetően tompítani tudom nagy részt az ütéseket, becsapódásokat. Immunis vagyok a legtöbb méregre és gyilkos gázra.

~ Regenerálódsz is − tette hozzá Cain. ~ Elpusztíthatatlannak tűnsz.

~ Nem vagyok az. Addig vagyok képes rendbe hozni magam és a gazdatestet, ameddig van rá energiám. Sebződöm ha vágnak, bár nem olyan mértékbe, mintha erőteljes elemi- vagy energiatámadás ér hozzám. Ezek képesek lassan felemészteni, mert önmagam gyógyítása erőt vesz ki, ha nem tudom pótolni, amit felhasználok, akkor nekem is végem. Ráadásul vannak dolgok − szándékosan nem akarta megnevezni −, amik megbontják a sejtjeim közötti kommunikációt, olyankor pedig védtelenné válok teljesen.

~ Mik ezek? Csakhogy tudjam mit kerüljek el, amíg velem vagy − tette hozzá, nehogy Shadow félreértse a kérdést, mert érezte rajta nem akarja a gyengepontját feltárni előtte.

~ Elektromosság és bizonyos tartomány feletti rezgések. − adott választ némi hallgatás után.

~ Áram és hanghullámok − morfondírozott magában Cain. ~ Ami durván sebez, az elemi, ha jól sejtem a tűz, az energia pedig a lézerfegyverek, amikből szerencsére nincs sok. Ezeket kell elkerülnünk, illetve a kaszabolást és tépést is.

~ Nagyjából összefoglaltad, de az extrém hideg sem tesz nekem jót, mert megáll a kommunikáció a sejtjeim között és mozdulatlanná dermedek.

~ Én amióta az eszem tudom, itt nem esett hó, meg talán már előtte se jó ideje. Talán innen északabbra, de nem szándékozom arra költözni. Mondjuk folyékony nitrogén lehet a katonák birtokába, de csak nem tudják mire vagy érzékeny.

~ Nem hiszem, de próbálkozhatnak bármivel, ha tényleg el akarnak kapni, vagy pusztítani. De majd megoldjuk a helyzetet, ha netán elénk kerül, addig felesleges rágódni rajta.

~ Te nagyon lazán veszed − jegyezte meg a srác.

~ Ezt jól látod, nem szoktam rágörcsölni semmire.

Cain csak sóhajtott egyet, majd nekiállt a ruhát egymáshoz dörgölni a víz alatt, hátha sikerül teljesen kimosnia. Az anyag sötét színe előnyt jelentett, de azért, ha valaki alaposabban ránézett, annak feltűnt a folt.

Valamivel később sikerült néhány órát aludnia, sőt még egy pincét is talált, ahova le tudta vinni a vadat, így legalább nem kellett tartania attól meglepik és beköpik a legyek. Fura mód, ezek a bosszantó rovarok bírták az UV sugárzást, és igen nagyra meg is nőttek. A patkányoktól kevésbé tartott, azok csak ott ütötték fel a fejüket, ahol tartósan tároltak élelmet.

Végre eljött az idő, amikor a házuk árnyéka elért idáig, így biztonságosan ki tudott menni. A légdeszkán maga után húzta a vadat. Az ajtót háttal közelítette meg, óvatosan nyitotta ki, betolatott, nehogy leessen a zsákmány, majd megfordult.

És egy kés hegye szegeződött az orrának, alig néhány centiméterre tőle. Akaratlanul rábandzsított a fegyverre, amit a lány szegezett neki.

− Cain? − Jess arcán egyszerre látott megkönnyebbülést és meglepődést. − Már szétaggódtam magam! Hol voltál eddig?

− Hát akadt egy kis felfordulás, ami miatt késve értem el a várost, és egy közeli házig jutottam csak, de onnantól nem kockáztattam. Inkább megvártam míg kellően hosszúak nem lesznek az árnyékok − és nagyon remélt hisznek neki.

− Igen, láttuk Cecile-lel azt, ami lángcsóvaként húzott át az égen, mikor pont a csillagokat nézegettük.

~ Na ennyit arról, hogy nem tud róla. − Kotyogott közbe Shadow.

− Nem sokkal később pedig elhúzott a közelben néhány légmotor, valamivel utánuk két roham kocsi.

~ Kettő? − lepődött meg Cain, az legalább harminc embert jelentett.

Ennyien haltak meg az éjszaka, hogy ő és Shadow életben maradhasson. Vajon még mennyien fognak? Nem ringatta magát abba a hitbe többé nem kell harcolnia, de egy biztos, megpróbálja elkerülni a gyilkolást. Bőven elég, ha leszerelik és kiütik a támadóikat.

~ Néha nem elég. − Közölte Shadow.

~ Tudom, de nem ölünk, ha nem muszáj − maradt határozott az elképzeléséhez.

− Cain mi történt az erdőben? − Tért magához Jess hangjára.

− Az, amit láttatok becsapódott, de nem tudom mi lehetett. Talán meteorit, vagy régi műhold − vont vállat.

− Ezek szerint nem voltál a közelében? − A lány intenzíven nézte és várta a választ.

− Nem − mondta aztán ki.

~ Végül is nem hazudtál, bár attól függ mit értünk közeli táv alatt. − Kommentált Shad, mint egy rossz hallgatóság történetmesélés közben.

− De a katonák miatt óvatosnak kellett lennem, nehogy észre vegyenek, és ezért nem értem el időben a várost − magyarázta a lánynak a késés okát.

− Akkor annyira távol se voltál tőle. − Vonta le egyből Jess a következtetést.

~ Okos. − Bókolt neki Shadow.

~ Megtennéd, hogy csendben maradsz? Zavaró, hogy rád is figyelnem kell, meg rá is! − és Cain feje kezdett zsongani, mert nagyon is számított hogyan válaszol.

− Eléggé ahhoz, hogy ne vegyenek észre − védekezett, mert Jess gyanakodva nézett rá.

− Úgy örülök, hogy jól vagy! − Enyhült meg az arca, majd átölelte, amitől Cain zavarba jött, de végül kissé sután viszonozta.

Amikor a lány ellépett, némi pír díszítette az arcát. Tudta, ő is rájött a mozdulata elég félreérthetőre sikerült. Nem mintha Cain úgy gondolta volna bejönne neki barna hajával és szemével, mert elég átlagos kategóriát képviselt. Hű de magasnak, meg szédítően izmosnak sem nevezhette magát.

Jess egyszerűen csak egy gyerekkori barát, aki kedveli őt, talán azért, mert sok más sráccal ellentétben normális maradt és nem játszotta a nagymenőt, és ez erőset. Biztos felüdülés lehet neki, hogy nem nyomul rá és próbálja levenni a lábáról.

− Na nézzük, mit sikerült elejtened! − Esett a pillantása a háta mögé. − Hű, ez termetes. Elég lesz nektek, akár egy hétre is.

− Neked is jut belőle − közölte Cain, mire meglepetten nézett rá Jess. − Amiért vigyáztál Cecile-re. Biztos ő is aggódott miattam.

Igazából, ha még aznap este visszaér, akár zsákmánnyal, akkor is adott volna a lánynak, de nem akarta kellemetlen helyzetbe hozni, hogy úgy érzi lekötelezi. A megjelenő mosoly, majd bólintás jelezte, elérte a célját.

− Jess? − Totyogott ki kómásan Cecile, majd egyből felébredt, mikor meglátta őt. − Cain!

Már rohant is és hozzábújt, ő pedig átölelte megnyugtatásképpen. Mikor elengedték lehajolt és kapott két puszit is, amit hajborzolással viszonzott. A húga fújt és igyekezett csúnyán nézni rá, de nem igazán jött össze. Mondhatni ez egyfajta rituálé volt náluk.

− Hű mekkora! − Lelkesedett a kislány. − Azért sajnálom szegényt.

Nem is ő lett volna, ha nem érez együtt egyből szerencsétlen párával, de farkas törvények uralkodtak. Vagy levadásszák, ami ehető, vagy éhen halnak. Márpedig utóbbit Cain nem akarta megtapasztalni.

~ Meg tudom gyógyítani, de ahhoz át kell mennem belé. − Közölte hirtelen Shadow.

~ Nem! − és talán túl gyorsan is vágta rá. ~ Amíg nem muszáj, addig nem.

~ Ahogy akarod! − Hagyta rá a genosym és Cain érezte, megbántotta egy kicsit.

Igen, vágyott rá, hogy a húga egészséges legyen, de az éjszaka történtek ellenére még nem bízott annyira Shadowban, hogy ezt hagyja neki. Gyanította, ez valamilyen szinten kölcsönös is, bár tény, a genosym a fejébe látott, tudhatta milyen, ami fordítva már nem volt igaz.

− Ha megnyúzod, akkor segítek feldolgozni. − Vonta Jess magára a figyelmét. − Így is állt már egy napot.

− Találtam pincét, levittem oda, szóval talán nincs baja − kezdte húzni a konyha felé, majd azon keresztül a hátsó udvarra.

A Nap ugyan még nem ment le, de egy melléképület már árnyékba borította a nagy részét. A konyhát mégsem akarta a belsőségekkel összekoszolni, és azért a szagot is jobban el lehetett kinn viselni.

− Én a szobában leszek. − Szólalt meg Cecile, mert nem szerette nézni és mindig émelyegni kezdett a látványtól is.

− Menj csak! − mosolygott rá Cain. − Megoldjuk ketten.

~ Mit fogsz csinálni a belsőséggel? − Tudakolta Shad.

~ Elásom − közölte egyszerűen.

~ Micsoda pazarlás, ennyi finomságot kidobni! − Méltatlankodott a genosym.

~ Fúj! − borzongott bele a gondolatba. ~ Fura étkezési szokásaitok vannak.

~ Nem vagyunk válogatósak. − És Shadow gondolatban megvonta a vállát.

Cain rosszul volt már a tudattól, de nem várhatja el, hogy éhezzen. Az éjszaka harcolt, meg is gyógyította és neki is kell valamiből az energia.

~ Tudod mit! Majd beküldöm Jesst, míg én arra hivatkozom, hogy elásom, aztán megoldhatod az eltüntetését − ajánlotta fel.

~ Rendben − Egyezett bele, és jobbnak látta nem felvilágosítani a srácot, hogy pótolta ő az elvesztett energia nagy részét az éjszaka, míg eszméletlen volt és nem érzékelte mit is csinál közben ő.

~ De nekem nem lesz belőle bajom, ugye? − állt neki a zsigerelésnek.

~ Már mondtam, bármi szerveset megemésztek pillanatok alatt. Neked fel sem fog tűnni. − Biztosította a genosym.

~ Hát, kösz − de nem érezte magát jobban a tudattól, főleg, ha arra gondolt, akár őt is megemésztheti, miközben körbeveszi.

~ Nem foglak, nyugi. − Shadow jókedve egyértelműen átjött. ~ Amíg a gazdatestem vagy nem bántalak. Meg amúgy sem, rendes srác vagy és jó fejnek tűnsz, még ha kicsit merev is vagy.

~ Nem vagyok merev! − vált bosszússá Cain.

~ De az vagy. Túl sokat gondolkodsz, számítgatsz, tervezel. Lazíts és hagyd, hogy az események alakuljanak körülötted. Úgy sem tudsz felkészülni mindenre.

A srác fújt egyet, mert mintha valami hasonlót már mondott volna neki Shadow és akkor sem értett egyet vele. De bizonyára a genosym nem ismerte a mondást; jobb félni, mint megijedni. Bár jobban belegondolva, neki nem sok mindentől kellett tartania, figyelembe véve az erejét, a sebességét és a képességeit.

Összeráncolta a homlokát és inkább a vadra koncentrált, hogy minél előbb végezzenek és ehessenek. Frisset, puhát. Nem sokkal később pedig az első adag már párolódott is, miközben ő és Jess a többit készítette elő a füstöléshez, lesütéshez.

Órákkal később végeztek, és be kellett vallania elfáradt, de legalább tele volt a gyomra. Összekészítette a lánynak, amit még el tudott vinni magával. Ott álltak a konyhában, a lány elmosta a késeket és a vágódeszkát, majd megfordult és elégedetten elmosolyodott.

Cain viszonozta, látta rajta ő is elfáradt. Akart valamit mondani, de semmi nem jutott eszébe, hirtelen viszont tett egy lépést Jess felé, majd úgy érezte elveszti az egyensúlyát. A következő pillanatban pedig nagyon közel kerültek egymáshoz, mondhatni odaszorította a pulthoz és az arcuk szinte összeért.

Tudta ki a bűnös a helyzet kialakulásáért, bár Shadow most kivételesen nem kuncogott, hanem nagyon mélyen hallgatott. Látta Jesst elpirulni, és ő is zavarba jött. Igyekezett újra tisztes távba lépni.

− Izé, megcsúsztam − magyarázkodott.

− Semmi baj. − A lány nem nézett rá, hanem a padlót tanulmányozta.

~ Ezt nem csinálhatod! − hordta le a genosymet.

~ Miért? Élvezted, nem? − Vágott vissza. ~ Különben is, hülye vagy, hogy nem használtad ki a helyzetet.

~ Nem lesz közöttünk semmi! − vágta rá azonnal, Shad pedig megeresztett gondolatban egy pufogó hangot.

~ Látszik, fiatal vagy még. Ezt a döntést sosem te hozod meg, hanem ők. − Utalt arra, a lány nőnemű.

Náluk ugyan nem létezett alapvetően két különböző nem, mégis egyértelműen akadtak, akik inkább nőis beállítottságot képviseltek, míg mások férfiasabbat, ha a többi faj tagjaihoz viszonyították magukat.

Ez viselkedésben nem feltétlen jelent meg, mert mindegyikük magabiztos, harcias és őszinte volt, bár azért akadtak, akik megválogatták mit és hogyan mondanak. A különbség inkább az értékrendben és gondolkodásmódban ütközött ki. Persze ezt nem akarta a srác orrára kötni, mert már így furcsának találta őt.

Cain megköszörülte a torkát, majd a lányra nézett, aki megfogta a csomagját és elindult kifelé. Ideje volt visszaindulnia, mert ő a Sötét Védelmezők területén lakott. Féltette, de tudta, nem fogják bántani, mert tisztelték a lány nagybátyját annyira, ne tegyenek ilyet. Na meg, tartottak is tőle, hisz a kora ellenére még mindig ízig-vérig katona volt, aki jól képzett és veszélyes.

− Vigyázz magadra! − Búcsúzott Jesstől Cecile.

− Én óvatos vagyok, egyesekkel ellentétben. − Nézett fel a srácra, de közben mosolygott.

− Én is az szoktam lenni! − tiltakozott, mire két szempártól is lapos, kétkedő pillantást kapott. − Hazakísérjelek?

− Ide is egyedül jöttem. Különben is miből gondolod, hogy a védelmedre szorulok? − Vett fel harcias testtartást.

Na igen, a lányt szintén kiképezte a nagybátyja. Inkább nem mondott a továbbiakban semmit, épp elég volt, hogy Shadow ismételten ott kuncogott a fejében, és roppant jól szórakozott rajta. Abszolút hiányzott belőle az együttérzés.

− Szia Jess! − nézett aztán rá, amikor a lány már az ajtóban állt.

− Szia Cain! − Indult meg, de még egyszer visszanézett és visszaintegetett Cecile-nek.

Legszívesebben azt mondta volna neki maradjon, gondoskodik róla is, ahogy a húgáról. De egyrészt kicsit félt a visszautasítástól, pláne az előbbi után, másrészt felelőtlenségnek gondolta. Eldöntötte nem alapít családot. Nem, amíg ilyen körülmények között kell élniük.

Ha változna, ha bejutnának a pajzson belülre, akkor igen. De egy ilyen világba nem akart gyereket nemzeni. Szenvedések közepette nőjön fel, netán fiatalon végignézze, hogy a szülei betegség miatt meghalnak, gyógyszerek híján. Vagy neki kelljen ugyan ezt átélni vele kapcsolatban.

Egyértelműen ostoba és felelőtlen döntés lett volna tőle. Ahhoz pedig kellően érett gondolkodású, hogy ezt belássa és ellenálljon a vágynak. Pedig néha nagyon is örült volna annak, ha valakivel tud beszélni a kételyekről, a bizonytalanságról, ami gyötörni szokta. A húgát nem terhelhette vele, ahogyan Jesst sem, hisz semmi közük egymáshoz, és biztos neki is megvannak a maga bajai.

~ Én szívesen meghallgatlak, ha attól jobban érzed magad. − Szólalt meg Shadow.

~ Te belelátsz a fejembe! − vágott vissza.

~ Attól még mondhatod, ha könnyít a lelkeden. − Cain pedig hálát érzett.

Talán kényszer vitte a Shadow-val kötött szövetségbe, de igen, kezdte látni az előnyeit is, amiket akár ki is használhat. Főleg, hogy a genosym ajánlotta fel.

− Bátyus! Olvasunk? − Fogta meg a kezét Cecile.

− Hát, ha nem bánod, hogy közben szundikálok, akkor igen. Mit szeretnél olvasni?

− A Csillaglányt! − Vidult fel a húga arca, ő pedig majdnem hangosan felnyögött.

Már vagy tucatszor olvasták el együtt, volt, hogy Cecile hangosan tette, mintha mesélne neki, máskor neki kellett. Egy biztos, tuti elalszik közben.