Tyson hatalmasat ásított, de egyelőre nem tudott elaludni. Tina viszont édesen szuszogott a vállának dőlve. Cain felé nézett, aki még mindig a lépcsőn ült, de most megérezte a pillantását, mert felemelte a fejét.

Már nem tűnt annyira morcosnak, de jókedvűnek se. Nem tudta mit kéne mondani, vagy csinálnia, aztán a haverja legyintett, üzenve, felejtsék el. Tyson kételkedett benne, hogy ennyire egyszerű lenne, de úgy döntött kezdésnek megteszi.

Felfigyeltek mind a ketten egy váratlan megszólaló hangra. Ezek szerint a városban is végre észrevették a tüzet, ami már elég nagy területen pusztította a házakat. Idáig szerencsére nem terjedt el, mert egy szélesebb utca az útját állta. De legalább küldtek ki oltójármúveket, amiket már távolról is lehetett irányítani.

− Hogyan tovább? − tette fel Tyson hirtelen a kérdést.

− Fogalmam sincs. Darkness vadászni fog rám, mert összerakta az információkat, amiket Matt fejében talált és rájött Shadow bennem van. Szerintem ezért is akart titeket megöletni, hátha megromlik a kapcsolatunk és én Shadet fogom hibáztatni, de szerencsére nem jött össze neki.

− Hála Tina apjának, aki ásott egy alagutat a másik ház pincéjéig − tájékoztatta Ty, hogy a barátja is tisztában legyen vele minek köszönhetően úszták meg.

− A Farkasokhoz nem mehetünk, mert így is veszélyben vannak, mi csak tovább növelnénk egy újabb támadás esélyét − elmélkedett tovább Cain.

− Ez a Darkness támadt rájuk múltkor?

− Igen.

− Rohadék! De legalább tudjuk nem sebezhetetlen. Le lehet győzni! − és Tyson harcra késznek tűnt.

− Shadow szerint már sokkal óvatosabb lesz. Ráadásul pont tárgyalt a katonákkal, amikor éjszaka beléjük futottunk. Újabb eszközöket kért, amivel elkaphat minket.

− Akkor jól jönne néhány szövetséges nekünk is − morfondírozott el.

− Claw szerint esélyes, hogy Darkness kiküldött egy üzenetet és újabb genosymek jönnek a Földre. Csak remélhetjük valaki a mi oldalunkra is áll majd.

− Tanuljak meg gyorsan imádkozni − hangzott el szarkasztikusan Tysontól a kérdés.

− Lehet nem ártana − húzta el Cain a száját.

− Srácok! − ásított hatalmasat Jess, aki felébredt. − Oké, hogy ti halkan dumáltok, de azért zavaró. Aludjatok inkább! Majd ott és akkor foglalkozunk a problémákkal, amikor kell.

− Nem bújt beléd véletlen Shadow? − kérdezte gyanakodva Cain. − Ő szokott így beszélni.

~ Nincs olyan szerencséd − szólalt meg jókedvűen a genosym, aki eddig csendben maradt.

− Nem tudom, de amilyen fáradt vagyok az se érdekelne, nemhogy a problémák. Szóval aludjatok! Vagy, ha nem megy, akkor is maradjatok csendben! Kérlek! − és a lány már vissza is csukta a szemét.

− Oké! − ásított Tyson újabbat, neki nem fog gondot okozni az alvás, pedig farkas éhesnek érezte magát.

Be is hunyta a szemét miközben a fejét a falnak döntötte. Cain nézte hogyan válik egyenletessé a légzése. Fáradtnak érezte magát ő is, főleg fizikálisan. Most jött ki rajta az egész éjszaka. A harc, a futás, az újabb harc.

~ Kiüsselek? − tudakolta Shad.

− Ne! − vágta rá gyorsan. − Mennyi az esélye, hogy fognak mellénk állni?

~ Az attól függ kik jönnek. Ha a csatlósai, akkor semmi esélyünk, ha más is fogta, akkor van némi remény. Sokan nem bírják Darknesst, persze más kérdés szembeszállni vele.

~ Lehet nekünk is fel kéne venni a katonai erőkkel a kapcsolatot. Hátha meg tudnánk győzni őket, ő a rossz, ti viszont a jók.

~ A katonaság valószíni olyan feltételeket szabna, amiket egy genosym sem szívesen tartana be és mindezt azért kéne elviselnünk, mert félnek tőlünk.

~ Azért nem megalapozatlanul.

~ Jó, ezt elismerem. De mikor becsapódott az űrhajóm, semmi okot nem adtam rá.

~ Igaz − bólintott rá Cain. ~ Nincs semmi, amit fel tudnátok ajánlani a befogadásért cserébe?

~ Jó kérdés. Nekik nem hiszem, de a kinn rekedt emberek életét meg tudnánk könnyíteni. De majd gondolkodom rajta.

~ A saját bolygótokon is hordozóra szorultatok?

~ Nem szorulunk rá, de egyfajta ösztönös kényszer, hogy keresünk mindig egyet, illetve segít kihozni belőlünk a maximumot és ez fordítva is igaz. Márpedig az űr tele van olyan fajokkal, akik ránk is veszélyesek. A saját bolygónkon biztonságban éreztük magunkat. Eddig.

~ Tudjátok az okát?

~ Nem küldtek előtte üzenetet, szóval csak gyanítom valaki durva dolgot művelt. És talán nem először, így betelt náluk a pohár és úgy döntöttek, akkor végeznek a fajunkkal.

~ Kedves − húzta el Cain a száját. ~ Azért hátborzongató a képességetek, hogy milyen kicsire össze tudtok menni, közben pedig mekkora is a valódi méretetek.

~ Nem említettem még, hogy nekünk nincsenek szerveink, csontjaink, izmaink, mint a többi fajnak?

~ Nem tudom, már annyi infót kaptam veled kapcsolatban, hogy nem emlékszem a felére se. Ami talán nem baj.

~ Mindegy. A lényeg, részben ennek köszönhetően tudjuk a méretűnket és az alakunkat változtatni.

~ Aha. Szóval, ha nincsenek szerveitek, akkor valójában levegőre sincs szükségetek és gyakorlatilag bárhol életben tudtok maradni.

~ Valóban, majdnem minden körülmény között. De ez igaz a hordozónkra is. Téged akár az űrben is életben tudnálak tartani.

~ Azért ez klassz dolog. Ezt kipróbálnám egyszer.

~ Rajtam ne múljon − és Cain érezte mosolyog a genosym. − De most már aludj, különben tényleg kiütlek!

~ Jó-jó − egyezet bele.

Lement a lépcsőn és keresett magának egy helyet. Nem gondolta, hogy el tudna aludni egyhamar, de percekkel később már be is borította a pihentető sötétség. Shadow pedig csendben figyelte egy darabig, majd kinyúlt Claw felé.

~ Meddig bírja még ez a macska?

~ Nem sokáig. Szükségem van Jessre − nézett el a lány felé.

~ Miből gondolod, hogy alkalmas?

~ Mikor először megláttam, akkor három férfi támadt rá. Elvesztette az eszméletét én pedig amúgy is éhes voltam, így megöltem őket és falatoztam egy keveset. Akkor megnéztem magamnak közelebbről is őt, de tudod, hogy nem erőltetem rá magam senkire.

~ Tudom. Miért nem kérdezed meg tőle?

~ Még nincs rá felkészülve. A megfelelő alkalomra várok.

~ Csak nehogy későn legyen az a megfelelő alkalom − adott hangot aggodalmának Shadow.

Claw nem válaszolt neki, amit a párja tiszteletben tartott. Nem szólhat bele mit és hogyan csináljon. nem tehetett mást, mint reménykedik abban Jess nyitott lesz, mikor eljön az ideje.

Eltelt a nappal, de még le se szállt az éjjel mindenkit felébresztett a gyomra. Víz akadt, de az is csak rövid ideig csillapította az éhséget.

− El kéne menni vadászni. Éhen pusztulok − panaszkodott Tyson.

− Megkérhetnéd Clawt fogjon neked néhány patkányt − viccelődött Cain, mire mind a ketten csúnyán néztek rá. − Kimehetnénk Shaddel vadászni, de őszintén szólva nem szívesen hagylak magatokra a tegnapi éjszaka után.

− Mi lenne, ha mi is mennénk? − kérdezett rá Jess. − Nem tudják hol lehetünk és a városban fognak keresni, nem azon kívül.

~ Okos a csajszi. Jó érv és még kifogásod sem lehet ellene.

− Van bennetek annyi erő, hogy eljussunk az erdőig, aztán vissza, ha ettünk? − kérdezett rá.

− Bármit a kajáért! − tört ki Tysonból. − Ha kell még Cecile-t is cipelem!

− Engem nem kell! − tiltakozott a kislány. − Nem vagyok fáradt, csak éhes, de nagyon. És Angel is az. Különben sem jártam még a városon kívül, szóval nagyon szeretnék menni.

Azzal hatalmas szemeket meresztett a bátyjára és még mellé mosolygott is, amit most lehetett látni, mert nem takarta kendőként az arcát a kis genosym.

~ Micsoda édesen zabálni valónak tűnik − jegyezte meg a társa.

~ Shadow! − szólt rá Cain.

~ Nem szó szerint! Hogyan tudsz ellenállni neki?

~ Úgy, hogy sehogy − vallotta be.

~ Nem csodálkozom rajta, meg már azon se miért sikerült neki Clawt is levennie a lábáról.

− Nos? − zavarta meg a beszélgetést Jess.

− Rendben. Lemegy a Nap és indulunk.

− Ez az! − kiáltott fel Cecile lelkesen, Cain csak sóhajtott egyet.

~ Ha elérjük az erdőt ott már biztonságban lesznek és el tudunk menni vadászni − vázolta a tervét Shadow.

~ Már ha nem vesz észre minket valaki és kezd el követni − jegyezte meg Cain.

~ Ne légy ilyen borúlátó!

~ Csak próbálok felkészülni a rosszabbik esetre.

A genosym inkább nem mondott erre semmit, mivel valahol megértette Cain aggodalmát. Tegnap, ha valamivel később rázzák le a katonákat és érnek oda, akkor lehet Tyson meghal, Tinaval pedig ki tudja mit tesz az alak, mert Claw csak percekkel később jelent meg.

Egy órával később már kis csapatuk úton volt. Siettek amennyire tudtak még Cecile is tartotta a tempót és most először élvezte a kint létet. Elérték a város szélét és tudták most jön a neheze.

Nemcsak a sötétség és az egyetlen terep tartogatott számukra veszélyt. Fedezék hiányában tiszta célpontot jelentettek. Eddig a házak védelmet nyújtottak, meg tudtak lapulni, ha mozgást érzékeltek, de mostantól erre nem számíthattak.

Már jó ideje haladtak, amikor Cecile-nek feltűnt White Claw kezd lemaradni. Nem gondolkodott, hanem megfordult és felvette. A macska alakot viselő genosym meglepetten nézett rá.

− Fogadjunk egész végig vigyáztál ránk, míg mi aludtunk és most fáradt vagyok. De nem baj, majd én viszlek − mosolyodott el a maszk alatt.

Shad viszont tudta nem ez az igazság. Clawnak lassan több erejét felemészti életben tartani szerencsétlen állatot, mint ami haszna származik belőle. Megfordult a fejében szól Cainnek, vagy beszél Jess-szel, mert most még azt se tudná talán a párja megakadályozni. De végül elvetette. Nem akarta magára haragítani.

~ Nem követett minket senki? − kérdezett rá Cain mikor elérték az erdő szélét.

~ Nem. Figyeltem − biztosította Shad.

− Én. Mi elmegyünk valami vadért, ti addig keressetek egy helyet, ahol tüzet tudtok rakni, de lehetőleg beljebb, hogy ne szúrjon szemet.

− Szóval most itt hagysz minket az erdőben, ahol vakoskodunk és vadállat támadhat ránk? − kérdezett rá Tyson.

− Claw veletek marad. Mellesleg ezzel a tempóval hajnalra se lesz kajánk, és amúgy is nagy zajt csaptok − dörgölte az orra alá Cain és közben hátrált.

Nem várva a többiek válaszára megfordult és futásnak ered, amikor pedig úgy gondolta abszolút nem láthatják, akkor magára öltötte Shadowt. Egy faág hangos reccsenéssel tört ketté alatta, amikor rálépett. Ennyit a halk közlekedésről.

Nem nagyon kellet az akadályok miatt aggódnia, mert jól látott és könnyedén ugrott át bármit.

− Hogy néz ki? − tette fel Jess a kérdést, amikor már távol járt a srác.

− Te nem láttad? − lepődött meg Tyson.

− Tegnap mikor kilépett a házból nagyon is embernek tűnt. Aztán meg te úgy landoltál a padlón. Tinat láttam valami fekete anyag teszi le, de onnan ahol ültem többet nem.

− Hát − kezdett bele a másik lány. − Elég ijesztő, de annyira nem, hogy ne lehessen megszokni. Mondjuk nem szeretném látni milyen mikor mosolyog.

− Mosolyogni? Szerintem csak vicsorogni tud, ha olyan fogazata van, mint Clawnak - akadt ki Tyson és csak két pillanattal később kapcsolt, hogy talán megsértette a másik genosymet, aki nagyon is jelen volt.

− Klassz! − lelkesedett Cecile. − A szeme is olyan? És milyen formát öltött? Olyat, mint Claw?

− Nem − nyögte Tyson és nem értette a kislány lelkesedését. − Emberszerű, fekete és vörös szemei vannak.

− Remélem egyszer bátyus megmutatja, mert nagyon kíváncsi vagyok és szeretném látni. Nagyon menőn nézhet ki.

− Nem akarlak elkeseríteni Cecile, de szerintem megijednél tőle, ha a sötét utcán találkoznál vele − próbálta a srác jobb belátásra téríteni.

− Lehet − hagyta rá a kislány. − Claw is félelmetesnek tűnt először, de biztonságot árasztott és kedves volt velem. Szóval most már nem ijednék meg tőle, ha hirtelen felbukkanna előttem. Szerintem Shadow se másabb.

Tyson itt adta fel, hogy meggyőzze a kislányt arról egy ilyen földönkívüli lény veszélyes és nem feltétlen jó dolog vele társulni. Igaz, egy segített Cecile-nek, de arról azt gyanította valami kisebb, gyengébb darabkája lehet Clawnak. Legalábbis nagyon remélte nem fog a kislány hirtelen átváltozni valami olyanná, mint a fehér-fekete macskaszerű genosym.

Inkább intett a többieknek menjenek beljebb. Találtak egy alkalmas helyet a tűzrakáshoz. Már jó ideje vígan lobogott a tűz és a nyársak is vártak a sorsukra, mikor visszaért Cain. Pedig Tyson már azon gondolkodott elinduljon-e ő is szerencsét próbálni.

Kizsigerelve, nyársa húzva hozott egy vaddisznó süldőt. Meglepetten néztek rá, mert erre egyikük sem számított. A srác pedig Tyson kezébe nyomta, hogy fogja meg.

− Elő is készítetted? − lepődött meg Tina.

− Mondjuk azt − ugrott fel egy azért magasabban lévő, kétfelé ágazó ághoz és törte le könnyedén. − Van előnye Shad jelenlétének.

Tyson leesett állal bámulta a jelenetet. Önerőből olyan magasra ugrani és letörni egy olyan vastagságú ágat lehetetlennek tűnt puszta kézzel. Talán meggondolandó ezek után, mikor és hogyan szól be Cainnek, mert egy ütéssel kifektetné.

Viszont, ha ilyen erő van benne emberként is, akkor az éjjel miért nem ütötte ki mindegyik támadót egy ütéssel? Aztán rá is jött a válaszra. Mert feltűnő lett volna, bár így is gyanúsan könnyen intézte el őket. Ez vajon azt jelenti tudja szabályozni mekkora erőt használjon?

Inkább elhessegette a gondolatokat, hisz nem akart ezektől a lényektől semmit. Mire felnézett a nyárs tartója a helyére is került, így fel lehetett tenni sülni a süldőt.

Várniuk kellett, hogy legalább a külső réteg nekiálljon sülni. Cecile már alig várta, de nemcsak ő. Mindannyian hatalmasakat nyeltek, amikor az illat nekiállt felszállni.

Előkerült néhány kés, amivel fokozatosan szedték le, amiről úgy gondolták már ehető állapotba került. A végén még bőven maradt is, amit vihetnek magukkal későbbi alkalomra. Lassan vissza is kellett indulniuk, ha még hajnal előtt biztonságosan vissza akartak érni a városba.

Cecile a visszaút vége felé már elfáradt, de kitartóan hozta mégis Clawt, akinek Shad és Cain hozott egy saját adagot, amit el is tűntetett, míg nem figyeltek rá. A többiek a maradékot ahogyan tudták. Ételmérgezés elkerülése végett nem fog megártani, ha még egyszer majd átsütik egy kicsit.

Látták már a várost, és mindenki megkönnyebbült, hogy hamarosan elérik. Jess viszont hirtelen megtorpant.

- Azok mit? − nézett el oldalra.

Hullacsillagnak túl nagyok voltak, ráadásul már világosodott is ahhoz képest fényesen ragyogtak. Három érkezett együtt, de aztán távolabb még továbbiakat vettek észre.

− Azt hiszem megjöttek a haverod fajtársai − jegyezte meg Tyson.

~ Biztosra veheti − morogta Shad és nem örült neki, mert remélte több idejük lesz az érkezésükig.

~ Menjetek, ha úgy gondoljátok. Mi megleszünk. Dakrness is biztos észrevette és útnak indult. Az emberektől meg napközben nem kell tartanunk, így biztonságban tudhattok minket.

~ Előbb nektek találunk szállást és te velem jössz. Claw jön-e az majd kiderül.

~ Miért hangzik nekem ez úgy, mintha baj lenne?

~ Mert az van, csak roppant makacs tud lenni, de majd megbeszéljük később − vetett véget a beszélgetésnek Shadow.

~ Rendben − hagyta rá Cain.

Elindultak a város felé, a többiek pedig követték, bár még többször elnéztek közben arra, hátha tűnnek még fel újabb űrhajók. Mindenkit foglalkoztatott a kérdés, vajon a városban mennyien látták és ki mit fog lépni? Egy biztos, tétlen senki nem marad.