− Felkészültetek? − nézett rájuk Cain, amikor látótávolságba került a Vorn.

− Fel lehet? − kérdezett vissza Ray.

− Bármire fel lehet készülni, ha tudjuk mire számítsunk − válaszolt Ziar. − Jelen esetben csak részinformációink vannak.

− Felkészültünk amennyire lehet. Kár azon agyalni, hogy tudtunk volna-e jobbat kihozni magunkból az elmúlt napokban, vagy sem − állt határozottan fel Cecile a székéből.

− Zack még mindig itt maradhatsz Zephyrrel és Akashival a hajón − fordult a fia felé Cain.

− Nem maradok itt! − villant a srác szeme.

− Én se! − csatlakozott hozzá a másik fiú is. − Nem érdekel mit mondasz!

Ment a nagybátyja megszólalása elébe Zephyr. Tőle jobbra Akashi állt, aki csak sóhajtott egyet, mert tudta mit jelent ez. Neki is mennie kell, mert mégis hogyan nézne ki, ha maradna. Gyávának gondolnák, márpedig nem az. Ráadásul, hajó fegyverzete ide vagy oda, még mindig nagyobb eséllyel él túl csapattal, mint egyedül.

− Akkor mindannyian megyünk − mondta végül ki a shy'mari nő.

− Remek! Skarlát mikor szállunk le? − fordult a vöröske felé Cain.

− Ezt a pontot néztem ki, úgy harmincöt perc és ott vagyunk - tájékoztatta a genosym, ismét a földi mértékegységet használta.

− Akkor készüljön össze mindenki! − adta utasításba Cain.

Ziar már korábban mindegyiküknek felajánlotta, hogy ad fegyvert, ami jól jöhet akkor, ha netán leszakadnának a szimbiótájukról. Arról nem esett szó, hogy ő és Dark külön-külön vagy egyként fognak harcolni, de nem is zargatta emiatt a fejvadászt. Azt sem tudták hány ellenféllel kell számolni.

Három genosymet tudtak biztosan. Doomot, azt, aki a mérget termelte és egy garani alakját vette fel, illetve azt, aki a piacon mentálisan támadta meg őket és egy pix bőrébe bújt. Cecile ahogy jobban belegondolt, lehet vele futottak volna össze a felrobbanás előtt álló bolygón, és ha ugyan így megbénítja őket a csapásával, akkor esélyük sem lett volna elmenekülni.

Egy romvárostól nem messze szálltak le, amit a helyiek kerültek, mert életveszélyes volt, de a szállítóhajó érzékelői szerint igen sok életjelet mutatott. Gyanították, hogy Doom bújtathatta el itt a seregét, amivel még nem tudták hogyan fognak megküzdeni. Igazából róla sem sokat tudtak meg, hogy milyen képességei lehetnek és mekkora az ereje pontosan. Sage elég szűkszavúan beszélt, így a legrosszabbra készültek.

A légkör számukra is megfelelőnek bizonyult, ennek köszönhetően úgy szálltak le, hogy a genosymek nem mutatták magukat, Dark Blade-et kivéve, aki Granaval együtt föléjük magasodott és leghátul zárták a sort. Cain, Cecile és Ray ment elől, mögöttük a két srác, akiket Akashi és Ziar fogott közre.

− Kellemes bolygó, tetszik a légköre − szólalt meg Akashi, mert kínosnak érezte a szótlanságot.

− Nem tudom, nekem elég száraznak tűnik a levegő − jegyezte meg Ray. − És nem túl sok növényzetet látok.

− Elsősorban bányászatból élnek − tájékoztatta őket Ziar. − Van, hogy kész hegyeket csupaszítanak le, hogy hozzáférjenek az érchez.

− Annyira emlékeztet az emberekre − dünnyögte Cain.

~ A garaniak is emberek, csak kicsit másabbak testfelépítésre − világosította fel Shadow.

~ Jókor mondod.

~ Eddig nem nagyon mutattál érdeklődést iránta, én meg nem tartottam fontosnak. Amúgy elég sok emberféle van a galaxisban, így esélyes, hogy valamilyen szinten ti is mesterséges faj vagytok − gondolkodott Shad.

Cain nem szállt vele vitába, nem is igazán volt érdekes a küldetésük szempontjából. Nem az itteniek miatt jöttek, őket csak Doom és a csatlósai érdekelték. A helyiek lehet észre sem fogják venni, hogy harcolnak egy régi városuknál.

Már kezdték megközelíteni a várost, amikor feltűnt négy alak. Messziről tudták, hogy négy genosym az, mögöttük jóval kisebb alakok sokasága érkezett, de azok megálltak egy parancsra, csupán egy nem maradt le.

− Nord! − ismerte fel Cecile és a keze ökölbe szorult. − Rohadékok!

A barbár nem tűnt igazán magának. Düh torzította el az arcát, szemének fehér részét neon zöld szín festette meg, ami pontosan olyan volt, mint amit Savage-nél és Ray-nél is tapasztaltak.

− Grana agran − lépett előrébb a faóriás jelezve, hogy majd ő foglalkozik Norddal.

Tisztes távolságban álltak meg egymástól, más-más érzésekkel és célokkal érkeztek és ez egyértelműen meg is látszott.

− Hát, csak megtaláltatok − szólalt meg a legmagasabb, aki még Darkra és Savage-re is rávert magasságban. − Doom vagyok.

Sárkánygyíkra emlékeztetett, melynek hátán szépen összehajtva ott pihent két szárny. A bemutatkozás nélkül is bármelyikük kitalálta volna, kicsoda. Normál esetben fejtörést okozott volna nekik, hogy ki harcoljon ellene, de abban már megegyeztek korábban, hogy az ősgenosymmel Cecile és két társa fog foglalkozni, és feltartani míg a társait a többiek leverik.

− Tudjuk ki vagy! − szólalt meg a nő, és felöltötte magára Black Angel alakját, még a kasza is megjelent a kezében.

Cain kicsit tartott tőle, hogy nem fog tudni uralkodni magán és támad még mielőtt többet megtudhatnának az ellenfeleikről. Doom viszont nem jött zavarba, sőt olyannak tűnt, mint aki pont erre számított és most elégedett volt magával.

− Igazán figyelemre méltó, hogy kettővel is szinkronban tudsz lenni, de mégis milyen áron? − kérdezte. Sikerült ezzel meglepnie Cecile-t és Cain is ráncolta a homlokát, hogy mire gondolhat. − Arra kényszeríted az egyik társad, hogy elnyomja azt, aki valójában. Miért tűröd Black?

− Egyikünk sincs kényszerítve erre. Közös az akarat, közös a cél. És bármennyire is szeretnéd megbomlasztani ezt, nem fog összejönni. Tudjuk mit akarsz, Sage elmondta! − közölte Cecile, jelenleg még ő irányított.

− Sage? − vágott elgondolkodó arcot, ezek szerint ő sem tudott mindenkiről mindent. − Akárki is ő, attól még nekem van igazam. Harcra, gyilkolásra alkottak meg minket és mellettem Black ezt nyugodt szívvel megteheti, kiélheti magát. Nem kell elnyomnia a kényszert, ami feszíti belülről. Valld be, hogy így van, és csatlakozz hozzám!

− Nem kevered te össze véletlen Dark Blade-del? − szólt bele a társalgásba Cain.

− Nem. Hívnám őt is, hogy csatlakozzon, de ő túl irányíthatatlan és csak a saját feje után megy − válaszolt neki az ősgenosym.

− Szóval azt mondod Black irányítható? − kérdezett rá a férfi. Doom tekintete dühösen villant rá, hisz elég volt egy rossz szó, és amit felépített össze is dőlt.

Cain tudta, hogy sikert ér, és megengedett magának egy elégedett mosolyt. Ezek után mondhat bármit, Black nem fog hozzá csatlakozni, még akkor sem, ha igaza van és valóban elnyomja egy részét. A férfi mondjuk biztosra vette, ha így is van, akkor Cecile miatt teszi, mert kedveli őt és fontos neki, ami fordítva is igaz.

− És kik a barátaid? − nézett végig a másik három genosymen Ray.

− Ők, mondjuk azt, hogy az ivadékaim − válaszolt neki Doom. − Shy'mari barátotok már találkozott Rage-dzsel, te és a társad pedig már tapasztaltátok mire képes.

− Még egyszer nem fog előfordulni − biztosította a fekete hajú férfi, tudta jól, Savage ellenállóvá vált, így már az is megvolt, hogy ők ketten ki ellen fognak harcolni.

A megbeszéltek alapján Dark Blade lett volna a harmadik, mindenki más pedig nekik segít be, de mivel számba került egy negyedik ellenfél is, akiről nem tudtak semmit. Így talán az lesz a legjobb, ha az ismeretlen ellen fog a fejvadász menni.

− Dark Blade − pillantott hátra a válla felett Cain.

− Tiétek a kisebb − lépett előre a fejvadász miközben Ziar háta mögé került.

A shy'mari azt vette észre, hogy csápok nyúlnak ki érte és pár pillanattal később már Dark Blade-en belül találta magát. Most nem vékony ruhaként tapadt rá, hanem teljes valójában, mégsem volt idegenebb az érzés a múltkorihoz képest. Még valamivel nagyobb biztonságban is érezte magát.

− Torment-et akarod ellenfélnek? − nézett rá Doom.

− Remélem felkészültél a fájdalomra − lépett előre a nevezett vigyorogva.

− Volt elégben részem, hogy hozzá legyek szokva! − biztosította a fejvadász és karjai pengévé váltak.

De nem csupán ennyi történt, ugyanis Ziar érezte, hogy az ő kezébe is pengék kerülnek, amik felett irányítása van. Dark megváltozott, két kar helyett, négy lett neki, amitől így még félelmetesebbnek tűnt.

− Durva − nyögte csodálattal telve Zack.

− Akkor nekem te maradtál? − lépett előre a négy közül a legkisebb genosym, és Cainre nézett.

− Meg én! − állt mellé a srác, és már elő is hívta Skarlátot, akinek egyből kicsúsztatta a pengéit. Vörös társa ugyan nem akart itt lenni, de kedvelte annyira srácot, hogy ne hagyja magára ebben a harcban. Ettől függetlenül eldöntötte, ha úgy alakulna a helyzet, átveszi az irányítást és lelépnek, hogy legalább ők maradjanak életben.

− Biztos, hogy képes leszel rá? − kérdezett rá Despair, majd elindított kifejezetten Zack ellen egy támadást. A srác szívverése felgyorsult, a szája kiszáradt, a gyomra csomóba ugrott és úgy érezte, hogy képtelen megmozdulni, mégis megtette. Méghoza előre és nem hátra.

− Van valami, amitől jobban félek, mint te! − szűrte a szavakat, amivel sikerült meglepnie a genosymet.

Cain büszkén nézett rá, és előhívta Shadow alakját. Ray sem maradt le mögöttük, Savage is láthatóvá vált és mindannyian készen álltak arra, hogy megvívjanak az ellenfelükkel.

− Nagyon impozáns kis társaság − szólalt meg Doom. − De sajnos nincs időm rátok. És talán jók vagytok, de nem annyira, hogy velünk és a kis seregünkkel is elbírjatok.

− Ne olyan gyorsan Doom! − szólalt meg egy hang a fejük fölül.

− Sage? − lepődött meg Cecile, hisz az öreg a semmiből tűnt fel.

− Szóval te vagy Sage? Ismernem kéne téged? − nézett fel a szárnyaival lustán csapó fehér genosymre az ősgenosym.

− Elkövettem fiatalon egy hibát, de még egyszer nem fogom − ereszkedett kicsit lejjebb Sage.

− Ezek szerint az én oldalamon harcoltál − vonta le Doom a következtetést. − Nem rémlik, hogy fehér lett volna a követőim között.

A többiek kicsit meglepve néztek az öregre. Azt mondta, hogy részt vett benne, de azt nem, melyik oldalon. Akárhogy is, az már a múlt és most az ő pártjukat fogja és csak ez számított.

~ Törd fel! − utasította Sage a benne rejtőző Főnököt.

~ Biztos, hogy azt akarod, hogy feltörjem a pecsétet? − kérdezett rá az elfa.

~ Igen! − erősítette meg a szándékát.

Sage mellkasán lévő angyalra emlékeztető szürke jelen fekete repedés jelent meg, ami nekiállt terjedni és a fehér szín feketére cserélődött. A szárnyak belseje vörösre, ahogyan a szem is. Majd megjelent egy fehér nyelű, de fekete pengéjű kasza a kezében, ami nagyon is hasonlított Blackére.

− Reaper − jelent meg Doom arcán egy mosoly a felismerés nyomán. − A fiatal korod ellenére a legjobbak közé tartoztál, és rászolgáltál a nevedre.

− Ostoba voltam és megvezethető − húzta az öreg vicsorra a száját és nem emlékeztetett a mindig nyugodt Sage-re.

− Akárhogyan is. Még veled sem győzhetnek ellenem és a seregem ellen! − maradt magabiztos Doom.

− Én is készültem a sajátommal − jelentette ki Sage, mindenki legnagyobb meglepetésére.

Ahogyan ő is a semmiből jelent meg, úgy mondhatni a többiek is. Cain hátrafordult és nem akart hinni a szemének. Jess volt az első, akit felismert. A felesége alig lépett kettőt felöltötte magára White Claw alakját. Aztán megjelent Ty és vele Cam, Fred és Savior sem maradt ki a harcból, és még számtalan katona, akik Shelter City-ben szolgáltak és kapcsolatban voltak genosymekkel.

Mindegyikük emberként bukkant fel és utána öltötte fel a társa alakját, ezzel is jelezve Doom-nak, hogy nem csupán a fajtársai lesznek ellene, hanem az emberek is támogatják őket. Cain nem tudta, hogy ennek most örüljön, vagy aggódjon miattuk.

− Lesz egy kis megbeszélnivalónk − villant Claw sárga tekintete a párjára és Zackre is.

Ennek ellenére Cain legszívesebben itt és most megcsókolta volna és a karjaiba zárja. Hiába viselték most a genosymük alakját. Helyette elmosolyodott csak és határozottan bólintott. Kifejezetten büszke volt Shadow-ra is, hogy nem bújt el. A mosoly egy pillanatra viszonzásra talált, aztán el is komorult az arc és a közeledő seregre szegeződött, amik változatos fajok tagjaiból állt.

− Hello Savage − vigyorgott Savior nagydarab barátjára.

− Legszívesebben darabokra tépnélek − morogta oda a nagydarab, utalva arra, hogy tudja, Ray-t ő csempészte fel a hajójára. − De köszönöm.

− Szívesen − és nem lehetett a vörös-fehér genosym jókedvét letörni.

− Ki a vöröske? − ért Fred melléjük.

− Skarlát − mutatta be a srác.

− Csinos tüskék − jegyezte meg Ty a másik oldalról. Még megvárta míg a srác és újdonsült társa felé fordul, aztán már bele is olvadt a környezetbe.

~ Hova lett? − döbbent le Skarlát.

~ Camouflage-nek ez a specialitása, észrevehetetlen − világosította fel Zack.

~ Klassz − ismerte el a vöröske.

− Mi foglalkozunk a sereggel − nézett Claw Shadre. − Ti lássátok el ezek baját.

− Úgy lesz! − biztosította Cecile és felvillantott egy Black féle mosolyt.

− Oké − nyögte Akashi. − Most totál kicsinek és sebezhetőnek érzem magam.

− No para! − fordult hátra Savior mosolyogva. − Vigyázunk rátok.

− Arrgh! Elég! − dörrent Doom hangja, láthatóan dühös volt az alakuló események miatt. − Talán feltarthattok és megtizedelhetitek a seregem, de nem győzhettek! Pusztulás a végzetetek!

− Micsoda szöveg! Jobbra nem futotta? − szólt be neki Savior.

− És még engem neveztél trollnak Cain − mosolyodott el Ray.

− Pofa be! Jönnek! − mordult rájuk Dark és mind a négy kar, harcra készen felemelkedett.

Senki nem szólt vissza, hanem követték a példáját. Savior, Claw kisorolt mellőlük, hogy elhúzhassanak a négyes mellett és a sereg tagjaival foglalkozhassanak. Nem jött mindenki el a Földről, nem kockáztatták meg. De elegen voltak ahhoz, hogy távol tartsák a többiektől az agymosott sereget, és ne szólhassanak bele a legfőbb harcokba.