− Figyelj! Jobbról! − dőlt balra Ray az ülésben.

− Látom! − dünnyögte vissza Zack, akit kifejezetten zavart, hogy a többiek időről-időre beleszóltak a játékba.

− Én ezt nem bírom nézni! − kezdett mászkálásba Savage, már nem először.

Shadow jót mulatott magában rajtuk. Ő már hozzászokott, hogy a srác képes pengeélen táncolva játszani és csak az utolsó pillanatban gyógyítani magán, vagy menedéket keresni, hogy visszatöltődjön az élete. Halk hangra figyelt fel és bölcsen inkább ellépett az érkező útjából, és ahogy nézte Savage is sunnyogva arrébb oldalazott. Volt oka lapítani.

− Meg fogsz halni! − Közölte egy hideg hang a sráccal a jobb válla felett, és ő abban a pillanatban megmerevedett.

Skarlát egyből megállította a játékot és mentette, sőt eltüntette a képernyőről. Közben Zack óvatosan, enyhén elhúzódva az apja felé fordult, ugrásra készen.

− Én... − kezdett bele Ray.

− Itt maradsz! − Cain még csak arra se fordult, a fekete hajú férfi beletörődötten ült vissza a székbe.

− Garran garara − szólalt Grana.

− Igen, mind bajban vagytok, amiért falaztatok neki − meredt továbbra is hideg dühvel a fiára Cain, Zack nyelt egy nagyot, de megszólalni nem mert.

− Narag gan! − háborodott fel a fa kolosszus.

Shadow sóhajtott egyet, mert ő tudta, hogy Grana egyáltalán nem azt mondta, mint amire Cain gondolt, hanem azt, ebből balhé lesz. Intett neki, hogy nyugodjon meg és inkább ne szóljon egy szót se.

− Figyelj! − kezdte meg Ray a védőbeszédet a srácért. − Szerintem túl szigorú vagy.

− Felelőtlenség, amit csinált! − fordult felé Cain, és lövellt most dühös pillantást a barátja felé. − Emiatt Zaphyr élete veszélyben van. Nem is mondta ki egyikük sem, tekintve a foglalkozásukat, olyan helyre mentek, ami bűnözök tanyája.

− Mondtam, hogy akartam neki szólni, csak nem hagytad − emlékeztette Zack.

− Meg kellett volna mondanod! Nem pedig falazni neki − Cain hangja a bosszúságtól és dühtől kemény volt, ami ritkán jellemezte.

− Miért te mit csináltál, mikor Tina egy másik városba ment segíteni, és Tyson titokban utána ment, hogy kövesse minden lépését és vigyázzon rá? − váltott taktikát a srác.

− Az más volt! − mordult fel az apja.

− Nem volt más! − tiltakozott Zack. − Zephyrnek, Ziar a nagybátyja. És bár kicsit tart tőle, mert nem tudja eldönteni, hogy hányadán is állnak tulajdonképpen, de attól még ragaszkodik hozzá, mert a rokona és kicsit úgy tekint rá, mint második apja. Nem akart tőle elszakadni és csak ülni távol tőle egy biztonságos hajón, mikor tudja, hogy veszélyes dologban vesz részt és talán nem látja viszont.

A srác monológját csend fogadta. Még Cain is először meglepetten majd elgondolkodva nézett rá. Némi hallgatás után szólalt meg.

− Ezt ő mondta neked? − kérdezte aztán meg a férfi. − Csak mert eddig úgy tűnt, hogy nem kedvel különösebben.

− Nem is! De, ha a többieknek mondja, ők elárulják, mert félnek annyira Ziartól, hogy ne vívják ki a haragját. Rólam viszont tudta, hogy nincs miért tartanom tőle, és bízott abban is, megértem az okát, ha elmondja. És őszintén szólva én se csináltam volna mást, ha rólad lett volna szó, és lehetőségem van a közeledben maradni.

Cain sóhajtott, de most már legalább nem haragudott Zackre, mert megértette az indokait. Viszont továbbra is úgy gondolta, felelőtlenség volt, hogy nem szólt.

− Nekem akkor is el kellett volna mondanod. Megoldottuk volna a helyzetet anélkül, hogy Ziarnak szólunk.

− Ő megbízott bennem, ha elmondom neked és te mégis tovább adod Ziarnak, akkor az egyenlő az árulással, amiről pontosan tudom mi a véleményed − érvelt a tette mellett a srác.

− Igazad van − ismerte el Cain.

Egyszerre érzett büszkeséget, hogy sikerült ilyenné nevelnie Zacket, ugyanakkor szomorúságot is, mert ez sajnos, most rosszul sült el. Ők pedig csak reménykedhetnek benne, a hegyes fülű srácnak nem lesz baja.

− Na jó! Lássuk le tudod-e őket gyűrni, vagy nekem lesz igazam és meghalsz − mosolyodott el halványan Cain. A fia egy pillanatig meglepetten nézett rá, majd elvigyorodott pofátlan módon.

− Nem fogok! − fordult vissza a képernyő felé és kezét a hologram irányító fölé rakta, ami érzékelte a mozdulatait. Cain ránézett Skarlátra, aki egyből felrakta megadón a kezét.

− Én tényleg nem tudtam róla − nyögte ki.

− Nyugi. Tudom − biztosította róla a férfi. − Most indítsd el a játékot.

− Oké − fogta fel úgy, mint egy parancsot és már intézte is a dolgot a vöröske.

Néhány másodperccel később Zack már folytatta is a harcot, mintha abba se hagyta volna. És neki lett igaza, győztesen jött ki a szorult helyzetből. Igaz, addig is még el kellett viselnie néhány közbe kotyogást mind az apja, mind Ray részéről, és persze Savage döngő léptei is újra felhangzottak.

− Megmondtam! − dörgölte az apja orra alá Zack, aztán a képernyőn felvillant egy értesítés.

− Megérkeztünk az Araráthoz − közölte Skarlát a többiekkel.

− Ararát? Mint a bibliai hegy? − nézett rá Cain homlok ráncolva.

− Nem tudom miről beszélsz, bár tény, elég sok hegység húzódik rajta − válaszolt a vörös genosym.

− Mindegy − legyintett a férfi.

− Szép nagy piaca van − szólalt meg Ray. − Savage-dzsel jártunk egyszer itt, bár a genosymeket nem szívesen látják.

− Hát igen − húzta el Skarlát a száját. − De senkinek nem fogunk feltűnni egy hordózóval.

− Pedig reméltem, hogy kinyújthatom magam − morogta Savage.

− Majd teszünk egy kört a várost körülvevő erdőben, mielőtt visszaindulunk − próbálta jobb kedvre deríteni Ray, aztán a többiekre nézett. − Időbe belefér nem?

− Szerintem igen − bólintott rá Cain. − Mindenkinek jót fog tenni, ha kiszabadulhatunk a hajóról egy időre.

− A ti mértékegységeitek alapján, nagyjából egy óra múlva szállunk le, de a fővárosban most éjszaka van. Szóval, ha jól számolok, akkor a piac és a boltok nyitásáig van még legalább hat óránk − számolt fejben Skarlát.

− Akkor van időnk rápihenni a vásárlásra, mert gyanítom nem lesz egyszerű menet − nyújtózott egyet Cain. − De előtte harapok valamit, már ha még maradt némi kaja Black és Cecile után.

− Én is megyek veled apa − pattan fel a székből Zack.

Egy mosolyt kapott, majd egy kéz pihent meg a vállán és együtt indultak el a kantin és az onnan nyíló konyha felé. A többiek csak néztek utánuk.

− Gagaran − szólalt meg Grana.

− Igen. Végül mégis megúszta a büntetést − értett egyet Shadow.

− Hé, Skarlát! − szólalt meg Ray. − El tudsz nekem is indítani egy játékot? Kipróbálnám.

− Persze! − vigyorodott el a vöröske, Savage viszont felnyögött.

− Shad, nincs kedved egyet bunyózni? − kérdezte inkább meg.

− Csak, ha nem mereszted ki a mérges tüskéidet − nézett rá Shad, bár nem igazán volt kedve agyonveretni magát. − Bár mindegy, így is úgy is alulmaradok veled szemben.

− Majd kesztyűs kézzel bánok veled − vigyorodott el a barna genosym.

− Grana aran!

− Jó − bólintott rá Savage. − Úgy legalább lesz már benne némi kihívás is, ha csatlakozol.

- Grana barang! − ropogtatta meg az ujjait a fa kolosszus.

− Majd meglátjuk mennyire leszel ellenfél − szűkült össze Savage fekete szeme, de közben szélesen mosolygott, amit nem lehetett barátságosnak nevezni, messziről sem.

A trió távozott, Skarlát elindította Ray-nek a játékot, de bölcsen a legkönnyebb nehézséget állította be. Így is gyanította, hogy többször meg fog halni, mire belejön az irányításba és kitapasztalja mit mikor és hogyan érdemes használni. Még arra is felkészült, hogy kicsit belepiszkáljon, ha kezdene elkeseredni a férfi a sikertelenség miatt.