− Utoljára mondom Cain, nem jössz velem! − mérgelődött Shadow miközben a hangár felé haladt, és ugyan nem sietett a férfinek erőteljesen szednie kellett a lábát, ha lépést akart tartani vele.

− Te meg én összetartozunk! Mégis mi bajom lehetne veled? − próbálkozott tovább Cain.

− Sok minden. Az űr nem a Föld. Itt mi előnyben vagyunk, de számtalan faj van, ami meg tud minket szorongatni, vagy épp erősebb nálunk. Szóval nem jössz, mert neked ott a három gyerek, akiknek még szükségük van rád − érvelt ellene Shad. − Különben is, Claw kinyírna, ha bajod esne.

− Ez utóbbi üres kifogás! − nézett fel barátjára a férfi lesújtón. − Különben is, miért téged küldenek?

− Mert az én ötletem volt a veletek való egyezségkötés.

− De nem te hívtál ide mindenkit, hanem Darkness! Nem javaslod, ha más nem jön ide!

− Csak azért tettem, mert nem akartam, hogy Darkness prédájává váljon a bolygó. Mindegy! A lénye, ha van esély a saját bolygónk visszakapására, akkor annak utána kell járni.

− Nem miattad pusztult el! Épp ezért nem fair, hogy téged küldenek! − Cain továbbra is mérgelődött pedig már elérték az űrsiklót.

− Ezt mond meg a Tanácsnak − húzta el a száját Shad, mert nem szívesen hagyta itt a társát, aki csak felhorkant.

− Semmit nem érnék vele. A mai napig rejtély nekem Cecile miként tudta őket meggyőzni a maga igazáról.

− Kislányként! − tette hozzá a genosym.

− Az biztos, hogy nem hétköznapi a húgom. Mondjuk gyakrabban hazajöhetne, mert az elmúlt hét évben, ha háromszor jelent meg, akkor is csak pár napra. Ha én nem hívnám rendszeresen, még csak nem is gondol ránk! − morogta sértetten Cain.

− Ha netán összefutok vele átadom az üdvözleted − vigyorodott el Shadow, mire a férfi megeresztet egy sóhajt.

− Vigyázz magadra, és gyere vissza! Ha nem! Utánad megyek! − szegezte neki az ujját Cain a genosymnek, egyértelművé tette be is tartja a szavát.

− Szoktam! − használta Shad azt a szót, amit Cain ad mindig válaszként Jessnek, de a férfi most nem értékelte ezt. − Rendben, óvatos leszek. De tedd meg, hogy nem nyíratod ki magad, míg visszajövök.

Az elmúlt időszakban többen is hangot adtak annak nem nézik jó szemmel azokat, akik genosym társakkal élnek együtt. Cain pedig elég alaposan megmondta a véleményét nekik, amikor másik városban jártak egyeztetni, vagy éppen segíteni.

A légkör mostanra normalizálódott a Földön, egyesek pedig úgy érezték többé nincs szükségük az idegen lényekre, jobban teszik, ha távoznak. Ugyan még kevesen osztották a véleményüket, de idővel nőhet a táboruk.

Ugyan Shadow nem mondta Cainnek, ha nem is adódik ez a lehetőség, akkor is megfontolják a távozást, és saját otthon után néznek. Senki nem marad ott, ahol nem látják szívesen, és ez valóban nem az ő bolygójuk.

A segítségért cserébe egy már kihalt várost kaptak a genosymek, amit a saját igényeikhez igazíthatták. Ráadásul látva milyen haderőt képviselnek szinte minden országból érkeztek önkéntes katonák, akik társnak jelentkeztek, a többségük pedig családdal együtt érkezett.

Shelter City így nem csupán a genosymek menedéke lett, hanem megalakult egy országoktól függetlenné vált haderő is, mert a Tanács egyértelműen kijelentette egy nemzetnek sem lesznek az alárendeltjei. De nem csak katonák éltek itt, nagyon sok civil is úgy döntött ide költözik, így másoktól független infrastruktúra alakult ki.

Az itt élőknek teljesen természetessé vált a genosymek jelenléte, ami bűnözés szempontjából igencsak visszatartó erőnek bizonyult. Néha akadtak összezördülések mind a két faj tagjai között, de ezeket városon kívül rendezték le, és soha nem ért véget halálos kimenetellel.

Mivel a genosymek létszáma töredékére csökkent, így a Tanács nagyon szigorú szabályokat hozott, és ügyeltek is ezek betartására. A többségnek volt elég esze, hogy belássák valóban nem engedhetik meg maguknak a halálos összecsapásokat.

Ráadásul úgy tűnt a genosymek többségére jó hatást gyakorolt az, hogy találtak egy állandó társat maguknak. Ettől függetlenül Cain úgy gondolta a Földnek csak az előnyére válik a maradásuk. Nem mintha tartaniuk kellett volna külső támadástól, de sok más szempontból az emberek fejlődését szolgálta a jelenlétük.

Ugyan a Tanács kikötötte, ők döntik el milyen technológiát, és tudást osztanak meg velük, de amiket eddig átadtak, mind hatékonyabbnak és környezetbarátabbnak bizonyult, mint amivel rendelkeztek.

Ráadásul eddig nem igazán rendelkeztek olyan fegyverekkel, amivel magát a bolygót tudták volna védelmezne, de az utóbbi években a genosymek a Föld több pontján is pajzsokat telepítettek, tanulva a saját hibájukból. Segítettek a vadászgépeket átalakítani, hogy képesek legyenek akár a légkört is elhagyni, és az űrben harcolni.

Ennek természetes ára volt. Minden országnak meg kellett semmisíteni a tömegpusztításra alkalmas fegyvereit. Elsődlegesen nem magukat féltették a genosymek, csupán nem akarták, hogy az emberek egymásnak essenek azt gondolva a másik több segítséget kapott tőlük.

Cain bennfentesként sokkal többet tudott, mint a különböző országok politikai, és katonai vezetői. Mégha el is mennek egy nap a genosymek sem maradnak védtelenek. Maradnak itt tervek, amik alapján saját hadi űrhajót építhetnek lézerfegyverekkel felszerelve. De nagyon remélte nem lesz rá szükségük.

Ugyan ott voltak a wergonok, akik felrobbantották a genosymek bolygóját, és itt megjelentek, de nem mertek semmit tenni. Méghozzá az emberek miatt. Ugyan kimaradtak a galaktikus életből, attól még sokan nem nézték volna jó szemmel, ha kiirtanak egy olyan fajt, ami soha nem ártott nekik. Gazdaságilag sem érte volna meg nekik.

Savior információi szerint a wergonok bolygója nem sok lehetőséget adott élelemtermelésre, és hamar éhen halnának, ha felbontaná velük a kereskedelmi szerződéseket a többi faj. Éppen ezért elmentek, és békén hagyták őket, a túlélő genosymekkel együtt. Ettől függetlenül biztos figyelték minden mozdulatukat, erre Cain mérget mert volna venni.

Sok év eltelt azóta, ráadásul felhozhatták már saját védelmükre, hogy segítettek az embereknek túlélni, és feljavítani a bolygó minőségét. Ezzel bizonyították nem csupán gyilkolásra, és pusztításra képesek. De valószínű sose lesznek barátok a wergonokkal a genosymek.

Cain nézte az űrsikló hangtalan emelkedését, majd a hangár ajtón keresztüli távozását. Követte a tekintetével, ameddig tudta, majd egy újabb sóhaj kíséretében visszaindult. Hiányozni fog neki Shadow, mert vele tényleg mindent megbeszéltek, még azt is, amit más emberrel nem osztott meg. Még a legjobb barátaival sem. Remélte tényleg vigyáz magára, és visszajön.

Shadow bekapcsolta a pajzsot, áthatolt a légkörön, majd kilépett az űrbe. Betáplált egy, a találkozási ponthoz közel eső koordinátát, majd megnyitotta a féregjáratot. A sikló felgyorsult, és extrém sebességre kapcsolt. Minél kevesebb időt akart a köztes térben tölteni, ahol a fizika alapvető törvényei nem érvényesültek.

Alig néhány másodperc telt el, amikor nyögésre lett figyelmes. Hátranézett, és nem akart hinni a szemének. A sikló hátuljában az ülés mögött Cain fia, Zack bújt el, és most egyáltalán nem nézett ki jól.

Megengedett magának egy káromkodást, majd bontotta is az alakját, és körbevette a srácot. A genosymek testére nem hatott negatívan az itteni utazás, így nem is szerelték fel olyan pajzzsal a sikóját, ami hatástalanítja a féregjáratban uralkodó körülményeket. De Zack ember volt, és már rövid távon belehalhatott az itt uralkodó körülményekbe.

Elképzelni nem tudta hogyan juthatott eszébe a srácnak elbújnia a gépen. Shad morgott magában, hogy micsoda ostoba kölyök. Biztosra vette, Cain amint rájön az eltűnésére biztos aggódni fog. Zacket ismerve valószínű senkinek nem szólt a tervéről. Önfejűen cselekedett, amikor kigondolt valamit. Ebben hasonlított az apjára, de Cain sokkal alaposabban tervezett a srácnál, mielőtt bármit is tett volna.

Eldöntötte, amit kilépnek a hipertérből felhívja Sage-t, és közli vele mi történt. Addig is meggyógyítja a srácot. Legalábbis ez volt a terve, ami percekkel később meg is hiúsult mikor kilépett a járatból.

Tűzharcban találta magát. Két csatahajó lőtte egymást, több tucatnyi vadász cikkázott közöttük. Ugyan Cain mellett leszokott a káromkodásról, most újfent megtette. Átvette az irányítást az automatától, és igyekezett a veszélyzónából kijutni a lehető legrövidebb úton.

Csakhogy az itt lévők nem gondolták, hogy csak úgy elengedik, és lézertűz alá vették. Nem akart visszatámadni, mert annak súlyos következményei lennének, így maradt a kitérő manőverezés, míg tisztes távba nem jut.

A kijelző vörös villogásba kezdett, jelezte bemérték. Méghozzá az egyik csatahajó. Nem tudott kitérni a lövése elől, ahhoz túl közel járt hozzá. A találat csak súrolta, de így teljesen lemerítette a pajzsot, az egyik vadász ki is használta ezt, és oldalba támadta. A sikló megsérült, a légnyomáskülönbség bármelyik más faj tagját kirántja, és megöli, de nem őt. Maximumra tolta a sebességet, már semmit nem kellett kerülgetnie. A közeli bolygó felé vette az irányt.

A vadász elmaradt, ő pedig igyekezett lelassítani mielőtt eléri a légkört. Pajzs híján a hajótest felizzott körülötte. Abszurdnak tűnt, hogy ugyan olyan helyzetbe került, mint tizenhét évvel ezelőtt. Égett a siklója, és hamarosan becsapódik egy ismeretlen bolygóba.

A hő már most felhólyagosította a testének felszínét, ennek ellenére még várt egy darabig, de Zack miatt nem húzhatta sokáig. Katapultált, a lángok belemartak, de elviselte. Jól tette, hogy elhagyta a kabint, mert a gép hegyoldalnak tartott. Becsapódott hatalmas robbanással, és teljesen megsemmisült.

Shad egy forrón gőzölgő, és bugyborékoló vízfelszín felé zuhant. Legalábbis remélte az, mert ha savas, maró folyadék, akkor végük. A part ahhoz túl messzinek tűnt, semhogy rövid idő alatt elérje. Így is sérült, hosszú távon nem tudná már magát regenerálni.