Zack nem érte utol Dawnt, gondolta talán a köztük lévő geran csatahajók zavarhatnak be, amikből már csak kettő maradt harcképes. Kiszállt és szóba elegyedett néhány arra járó katonával, hogy pontosan hogyan is áll a helyzet, amikor hirtelen megszólalt a vészjelző.

− Omega parancs, mindenki a helyére! Omega parancs, mindenki a helyére! − szólalt meg a helyi parancsnok hangja a rádión keresztül.

− Ez mit jelent? − akarta tudni, hisz nem volt képbe az EGE belső kód parancsaival.

− Valami rosszul alakult lent és visszavonulási parancsot kaptak az ottaniak. Kapaszkodj, hamarosan teljes tűzerőt bevetünk a hajók ellen, hogy elérhessük a bolygót szükség esetén.

A katona alig fejezte be a mondatot megremegett a hajó, amint minden tartalék energiát mozgósítottak és minden fegyverből és ágyúból teljes össztűz zúdult a geranokra. Nem kérdezhetett többet, mert otthagyták.

− Skarlát! − indult meg Zack az egyik folyosó felé, bár fogalma sem volt, hogy melyik vezet a kantin felé.

Aztán nekiesett a falnak, mert viszonzásra talált a heves támadás, a Deus 4 pajzsai pedig végleg megadták magukat és találatok közvetlenül csapódtak a hajótestbe. Ellökte magát és indult volna tovább, amikor egy alak kivált a falból.

− Mehetünk! Mi az? − torpant meg Skarlát, mert a srác igencsak megdöbbent arcot vágott.

− Megváltoztál − nyögte ki, mire a genosym társa végignézett magán.

Eddig inkább izmos, bár nyurga alaknak tűnt, Saviorhoz hasonlónak, most viszont inkább már Shadowra hajazott a formája. Eszébe jutott az utolsó kép, amit Primeryvel látott, amiről azt mondta az ő. Legalábbis az lehet, ha nem bujkál tovább.

− Úgy tűnik az Ikas akció kihozta belőlem a végső formámat − szólalt aztán meg, mintha nem lenne nagy dolog, de valójában megdöbbent a változásán ő is.

− Black tátani fogja a száját, ha meglát − vigyorodott el Zack, aztán sarkon fordult és a géphez indult, közben pedig genosym társa beleolvadt. Lendületből ugrott és érte el a Pacsirta felső részét és huppant is bele az ülésbe. Csatolta be az övet, Skarlát közben már izzította is a motort és csukta volna le a tetőt, amikor valaki felkapaszkodott.

− Én is jövök! − közölte Ika.

− Egyszemélyes − ellenkezett Zack.

− Nem vagy nagydarab, húzd előre az ülést és elférünk. − És a lány már neki is állt betuszkolni magát mögé.

− Ez nem lesz jó így − motyogta Zack, de azért eleget tett a kérésnek, mégha így a térdét nagyon fel kellett húznia.

− Hát repülj úgy, hogy ne legyen bajun − értette félre Ika a megjegyzést.

~ Add oda Ikának a sisakot −mondta Skarlát, Zack nem kérdezett, hiszen bízott a társában, így lecsatolta.

Alig nyújtotta hátra a lánynak, másik formálódott rajta, amit Skarlát alkotott magából és legnagyobb meglepetésére ugyanúgy funkcionált, mint az eredeti. A kijelző felvillant és már látta is rajta a csatahajókat és a vadászokat is.

− Klassz − jegyezte meg elismerően a srác, majd már emelte is a gépet. A hangár ajtó nyílt, hisz Skarlát már intézkedett is és engedélyt kért a távozásra, amit nem tagadtak meg tudva a srác számára fontos személyek vannak a The Destroyer fedélzetén.

~ Köszi − válaszolt Skarlát, kissé megilletődöttnek tűnt a hangja.

Zack amint elhagyta Deus 4-et már rá is kapcsolt és a bolygó felé vette az irányt. Elképesztő reflexekről téve tanúbizonyságot cikázott át a lézerlövedékek sűrűjén. Útjába került egy geran vadász, amire tüzet nyitott, el is talált, de aztán nem vette üldözőbe. Most sokkal fontosabb volt, hogy elérje a The Destroyert, vagy legalábbis kapcsolatba tudjon vele lépni.

Már megközelítette a bolygó légkörét, amikor meglátta a folyamatosan emelkedő ősi csatahajót, melyeket a kisebb szállítóhajók kísértek. Sértetlennek tűnt, tehát ez nem lehetett az ok, amiért az előbb nem érte el. Most úgy döntött, hogy újra próbálkozik.

− Itt Pacsirta! The Destroyer veszed az adást?

− Már az előbb is vettem, de fontosabb dolgom volt, mint a te kíváncsiságodat kielégíteni − kapott választ Dawntól, aki gyanította miért hívta az előbb. − Mindjárt elhagyjuk a légkört és be tudsz szállni. Aztán a kis mentőakciódról még társalgunk később.

− Hajjaj morcosnak tűnik − jegyezte meg Ika, erre Zack is rájött magától.

~ Azt hiszem nem értékelte a húzásunkat − tette hozzá a maga gondolatát Skarlát.

~ Így járt! Nem fogom végignézni egy barátom halálát, csakhogy az ő kicsikéjének ne essen baja. Se senkiét.

~ Számomra egyértelmű − biztosította genosym társa.

A csatahajó elérte az űrt, így Zack megközelíthette. Elszáguldott két szállító között, megkerülte a The Destroyert és a túloldalról dokkolt be. Hallotta a rádión Zinta parancsnok utasítását, hogy minden vadász a hozzá legközelebbi csatahajón tegye le a gépet. Ezek szerint ripityára törték az utolsó ellenséges hajókat is.

Finoman tette le az egyik rögzítő pontra, az érzékelős ékek be is szorították, hogy ne mozdulhasson el. Nyílt a tető és kiugrott belőle. Talajt érve egyből körbenézett, majd futólépésre váltott és meg sem állt a szüleiig.

− Anya! Apa! − térdelt le melléjük.

− Zack! − Jess sírva ölelte át épp karjával, a sérültet mostanra bekötözték.

− Claw? Shadow?

− Ivory akciója kicsit megviselte őket és próbálják összeszedni magukat − tájékoztatta az apja, magyarázatként hozzátette. − Csinált egy baromi nagy villámot és a levegő megtelt elektromossággal. A közelben voltunk és mivel a harc már amúgy is leszívta az erejüket, ez egyáltalán nem esett jól nekik.

− Aha − nézett el a lány felé a srác, aki már magához tért, bár elég kómásnak tűnt, mint aki azt se tudja hol van és legszívesebben inkább aludna.

Ika közben odarohant Zephyrhez és olyan erővel vetette magát a nyakába, hogy a földre estek mind a ketten. Ziar mosolyogva figyelte a jelenetet, majd mikor észrevette a srácot intett neki.

− Skarlát? − kérdezett rá Cain.

− Szuperül van. − Nem részletezte mit értett alatta, gyanította nem véletlenül nem dugta elő az orrát. − Mindenki...?

− Igen − bólintott az apja. − Legalábbis közülünk, de sokan ott maradtak és nagy eséllyel semmit sem fogunk tudni még később se hazahozni belőlük.

Zack torka összeszorult. Egyszerre örült, hisz a szülei, a barátaik és a genosym társaik jól voltak. Azokat is sikerült visszaszerezni, akik geran befolyás alá kerültek. Ugyanakkor sok arcot nem fog újra látni.

− Mi történt?

− A föld alatt, a radarok által sem látva még annyian várakoztak, mint akikkel küzdöttünk. Tyson ugyan nem szólt róluk, de a kijáratokhoz bombát tett. A robbanások viszont veszélyessé tették a környéket és nem volt biztos, hogy mégse jutnak ki, így D kiadta a visszavonulási parancsot − válaszolt Cain.

− Reméljük hajókat nem rejtegetnek, mert amik voltak, azokat szétlőtték a Deusok, szóval, aki kijutott élve se tud sehova se menni. − lépett oda az emlegetett ősgenosym. − Őket később lenyomhatjuk, ha már kicsit kiéheztek és akár megtizedelek egymást az életben maradás reményében.

Zack összenézett az apjával, nem igazán tudta, hogy mit kellene erre reagálni. Egy okét, vagy valami mást, hogy majd meglátják. Ő jelen pillanatban a háta közepére sem kívánt egy újabb harcot. Örült annak, hogy él és mindenki más is, aki számára fontos.

− Hogy vannak a többiek? − kérdezte inkább meg a srác.

− Angyalkám, most hogy már evett kicsit összeszedte magát, a fejvadász vigyáz rá. Primary jelen pillanatban szünetet tart, azért az ő képességei is végesek, látom rajta, hogy fáradt. A barátaitok is ki vannak merülve, és rájuk férne egy lelki fröccs. A hordozóik egyelőre kiütve fekszenek, kaptak valamit Midnight egyik okostojásától, ami megkönnyíti az elvonási tünetek átvészelését majd.

− Akkor talán nézzük meg őket! − mondta Jess, Zack az édesanyját átkarolta, hogy segítsen neki, míg az apja gond nélkül felállt.

~ Továbbra sem szándékozol előjönni? − tudakolta meg közben Skarláttól.

~ Megvan a maguk baja, nem hiszem, hogy jól érintené őket, ha közben azt látnák én meg még fejlődtem is.

~ Pedig lehet pont arra van szükségük, hogy valami elvonja a figyelmüket és ne magukkal foglalkozzanak − érvelt ellen a srác.

− Black nem a te hibád! − hallották meg Angel hangját, aki valamiről igyekezett meggyőzni a testvérét, aki makacsul nem nézett rá.

− De igen! Ez nem történik meg, ha jobban figyelek, ahelyett, hogy duzzogok.

− Én sem szúrtam ki őket. Ha nincs ott Dark, akkor engem is elkapnak − próbálta jobb belátásra bírni Angel az ivadéktársát.

− Nem érted! − kapta fel fekete színű testvére a vizet. − Téged még, ha el is kapnak se tudnak veled mit kezdeni, mert annyival másabb vagy, mint én. Benned nincs meg az, ami bennem igen és ami − itt elhallgatott. −, örömmel tört elő, amikor a sámán hívni kezdte.

Lehajtotta a fejét és a földet nézte. Angel nem tudta mit mondjon. Segítségkérőn nézett fel az érkezőkre. Leginkább Zacket nézte, akiben érezte a benne lapuló Skarlátot.

− Szörnyeteg vagyok. Pont olyan, mint amilyennek ők a genosymeket eredetileg formálták.

− Nem vagy szörnyeteg! Ne mondj ilyeneket Black! − Angel kezdett kétségbeesni.

Reaper és Savage valamivel arrébb állt, de ők sem szóltak hozzá a beszélgetéshez. Nem cáfolták meg a fekete genosym szavait. Talán, mert pontosan ők is így éreztek.

− Black! − sétált oda Primery és megállt az ifjú genosymmel szemben, aki ülve volt nagyjából akkora, mint ő állva. − Nézz rám kérlek!

Black egy darabig dacosan bámulta maga előtt a padlót, majd felemelte a fejét és a lila szempár az apró fajtársa fekete szemébe nézett. Látványosan összeszorította a száját, nem szándékozott megszólalni.

− A notok annak idején nem egy jó lényt hoztak létre, hanem egy semlegest, akinek elsődlegesen a gyógyítás lett volna a célja. A geranok ugyanezt a képességet rosszra használták. De ettől a lény, azaz a genosymek nem lettek rosszak.

− Valamitől mégis azok lettünk − morogta neki oda dacosan Black, talán kissé dühösen is.

− Gondolj úgy magadra, mint egy kardra, ami egyszerre képes életet védeni és életet kioltani. A kard semleges, az nem tehet a képességéről. Hogy mire használják dönti el, hogy az jó vagy rossz. −  Primery itt tartott egy kis szünetet. − Amit mondani akarok neked. A jellemedet nem az határozza meg, hogy a származásod honnan ered. Hanem az, hogy mivé hagyod magad formálni a téged érő események által. Hogy gyilkos penge, vagy védelmező kard leszel, az csak rajtad áll. Ha szörnynek gondolod magad és úgy cselekszel, akkor az vagy, de ha nem... − Nem fejezte be a mondatot.

− De! − makacskodott továbbra is Black.

− A geranok irányítottak, gyilkos pengének használtak, de ez nem jelenti azt, hogy te ezentúl csak az lehetsz, semmi más − mondta ki egyenesen Primery.

− Én élveztem! − fakadt ki.

− Valóban? Akkor most miért van lelkiismeret furdalásod? − kérdezett vissza az apró genosym, Black nem tudott neki válaszolni. − A harcot talán élvezted, de nem a pusztítást. Azt, csak az a sötét erő, ami irányított téged.

− Gondolod? − nézett reménykedve az eredetire Black.

− Tudom − mosolyodott el Primery. − Különben nem emésztenéd magad.

− Köszönöm − motyogta Black, mire az apró genosym bólintott.

− Látod! Mondtam! Nekem meg nem akartad elhinni! − vágta a fejéhez Angel, mire az ivadéktársa bocsánatkérőn nézett rá.

− Ha összekapartátok magatokat, akkor kezdjetek valamit a hordozóitokkal is, hogy minél előbb talpra álljanak − jött oda Midnight.

− Akkor talán vendégeld meg őket. − D a beszólása miatt kapott egy csúnya pillantást.

− Az én készle...

− Baj van! − érkezett rohanva Twilight és csúszva fékezett.

− Ne mond, hogy még van hajójuk legalább ugyan ennyi! − nézett rá Midnight, hisz így sem úszta meg a kicsikéje sérülés nélkül.

− Csak egy jelent meg váratlanul a radaron.

− Eggyel csak elbánnunk! − mordult fel az éjfekete genosym, hisz ez messze nem akkora baj, mint aminek az ivadéka beállította.

− Csakhogy ez a Földnél bukkant fel és az otthagyott szonda szerint izzítja a sugárágyút.

− Tessék? − A döbbent kérdés több helyről is felhangzott.

− Dawn már rákapcsolt, de szerinte nincs annyi energiánk, hogy még azelőtt odaérjünk, hogy el tudná sütni a saját ágyúját − foglalta össze a tényeket röviden a színes ivadék.

− Megcsapoljuk a csillagot és a foton fegyverrel kilőjük. Az pillanatok alatt bevetésre kész lesz, amint odaértünk! Járatot nyitunk! Intézkedj! − adta utasításba Midnight, pedig tisztában volt, hogy ilyen kis távon a hipertér használata veszélyes, mert nagyobb eséllyel lyukadnak ki rossz helyen.

− Azt nem teheted! − pattant fel Angel. − Ha csökken a Napj ereje, akkor a bolygó eljegesedik és élhetetlen lesz az emberek számára.

− El tudnak költözni és inkább az, minthogy felrobbanjon velük együtt a bolygó! − vágott vissza az éjfekete ősgenosym.

− Majd én szabotálom a fegyvert! − jelent meg Skarlát Zack mögött és bár kapott néhány meglepett pillantást a kinézete miatt senki nem szólt egy szót sem.

− Ez nem egy kis hajó, már csak a fegyver kisülésének megakadályozásába belehalhatsz! − figyelmeztette Midnight.

− Tudom és vállalom! − mondta ki határozottan, Midnight végigmérte. − Inkább én, mint több milliárdan.

− Mi! Nem! − akadt ki Zack. − Veled megyek!

− Nem! − Skarlát meglökte a srácot, hogy az hanyatt vágódott és szánkázott néhány métert a talajon. Aztán kiröppent az alkarjaiból a tüske az egyik a nadrágjánál a másik az oldalánál a felsőt átszúrva szögezte Zacket a padlóhoz anélkül, hogy felsértette volna a bőrét.

− A hajóm! − mordult fel Midnight.

− Hatástalanítsátok a pajzsot, a többit megoldom − indult meg Skarlát a vadászgép felé.

− Elkéstél! − szólalt meg csendesen Primery, mire a vörös genosym megtorpant, és minden fej felé fordult. − Hellraiser már elment.

Mindenki nekiállt körbenézni, de a vörös-fekete ősgenosymet sehol nem látták, viszont Ivory eszméletlenül feküdt a padlón. Zack, amint észrevette nem törődve a ruhájával és azzal, hogy talán a tüske felsebzi a bőrét, kiszabadult. Félig négykézláb igyekezett a lányhoz, hogy megnézze él-e még.

Mindannyian tudták, hogy D pályázik a lány képességére és míg senki nem figyelt rá, megcsapolta az erejét és ideiglenesen a hordózójává tette, hogy megszerezze, amit már régóta akart. A tűz elem használatának képességét.

− Dawn! Látni akarom mi zajlik a Földnél! − szólt bele a nála lévő rádióba Midnight.

Hamarosan a szonda által közvetített kép megjelent. Egy hatalmas csatahajó fordult oldalt a bolygónak. Aztán megjelent egy fényesen izzó, narancs színű gömb, ami nekicsapódott a burkolatnak.

A robbanás egyelőre nem sok kárt tudott tenni az ellenséges hajóban, de már érkezett is az újabb támadás. Aztán a lézerágyúk lőni kezdtek a támadóra. Nem látták D alakját, mert ahhoz a szonda messze volt és túl aprónak hatott a hatalmas csatahajóhoz képest.

− Dark Blade? − szólalt meg Angel hangja aggódva, többen arra fordultak. A fejvadász összegörnyedt és a fejét fogta. Olyannak tűnt, mint akinek fájdalmai vannak. Morgott és vicsorgott.

− Sámán van a fedélzetükön! − kiáltotta Midnight. − Befejezik, amit elkezdtek nála!

Ebben a pillanatban Dark Blade felemelte a fejét és pontosan úgy tűnt, mint aki nincs magánál. Nagyon is emlékeztetett azokra, akiket sikeresen irányítás alá vontak a geranok. A fejvadász egyenesen Angelre vetette magát, akinek sem ereje, sem ideje nem maradt a védekezésre.

− Nightwing − Primery hangját alig lehetett hallani. A kis genosym egy pillanat alatt előkerült, Dark pedig felrobbant még mielőtt elérhette volna Angelt. Akik még nem voltak az ivadék hatalmának szemtanúi most döbbenten pislogtak.

− Ha D sikeresen kiiktatja a hajót? − kezdett Zack bele a kérdésbe.

− A mágia hatása akkor is megmarad Dark Blade-nél − adott választ neki Primery. − Újra.

Nightwing engedelmeskedett és az éppen újra formát öltő fejvadász megint felrobbant és darabjai beterítették a környéket.

− Rendbe tudod hozni, ugye? − fordult szinte könyörögve az apró genosym felé Angel.

− Csak akkor, ha újra szétválasztom őket. Csak az elméjére nem tudok hatni. Márpedig genom szinten kell őt rendbehoznom, hogy megszabadítsam a sámánok mágiájának hatásától.

A válasz többeket is megdöbbentett. Pontosan tudták mit jelent és azt is a fehér genosym hogyan érez a mogorva, fekete fajtársuk irányába. Ebben senki nem szólhatott bele, még Twilight is hallgatott, pedig ő a kezdetek óta ezt akarta.

− Nem számít! − rázta meg Angel a fejét, közben nagyon is fájt a lelke. − Csak semlegesítsd a hatást.

− Rendben. Ha ezt szeretnéd. − Az apró genosym belenézett a lila szempárba, a megerősítés néhány pillanattal később megérkezett egy bólintás formájában. Angel képtelen volt újra kimondani.

Másodjára Dark Blade már jóval nehezebben formálta újra magát. Megjelent az ezüst színű szempár, egyenesen a feketébe mélyedt, hisz Primery mellé sétált. A test megmozdult, hogy elnyelje a nála apróbbat, de amint összeértek meg is merevedett, majd vonaglani kezdett. Olyan hangot hallatott, ami túlmutatott a sikításon. Túlviláginak tűnt, aztán a kínlódás látszólag kezdett megszűnni és a fekete anyag kétfelé kezdett válni. Egy ugyan olyan színű kisebb és egy fémes szürke árnyalatot viselő másikra.

− Darkness? − lépett egyet közelebb Twilight az ivadéke felé. Örülnie kellett volna, de most mintha mégis kétségek gyötörték volna, hogy valóban ez volt-e a helyes megoldás. 

− Gyerünk! − motyogta Skarlát, aki viszont a kijelzőt is figyelte.

A geran csatahajó lángokba állt, de a fegyvere még mindig láthatóan töltött. Nagyon úgy tűnt, hogy nem számít semmi csak a Föld elpusztítása. Az energiasugár kicsapott, a genosymek által telepített bolygópajzs felvillant, de tudták nem tarthat ki ellene sokáig, hisz alig néhány volt telepítve mégcsak, azok is kezdetlegesek. A védő energiamező megszűnt, a fehér fény tovább folytathatta az útját. Aztán a csatahajót végső robbanás rázta meg és az energia utánpótlás megszűnt. A támadó folyam elillant még mielőtt ténylegesen elérhette volna a felszínt.

Többekből megkönnyebbült sóhaj szakadt fel, aztán a fejek lassan a rakteret kezdték pásztázni. Várva, hogy Demon újra felbukkanjon. Nem történt semmi, így ránéztek Twilightra, aki ennek hatására a nála lévő kézi eszközről nézett a radarjai eredményére.

− Nem látom a jelét − közölte feszengve.

− Ekkora robbanást még ő sem élhet túl − jegyezte meg csendesen Midnight.

− Talán sikerült elteleportálnia! − próbált Zack optimista maradni. − Csak nem ide, hanem a Földre jött.

− Ne reménykedj! A biztos siker érdekében az utolsó pillanatig ott kellett maradnia. − Azzal az éjfekete ősgenosym Primery mellé térdelt, aki szomorúan állt és nézett maga elé. − Ős...

De aztán nem tudta mit mondjon. Egészen eddig Hellraiser gondoskodott róla, és most valakinek be kell töltenie ezt a szerepet. Nem közölhette vele, majd ő a helyére lép, csupán felajánlhatta és bízhatott abban Primery elfogadja.

Nightwing is ott állt az apró genosym mellett és olyan bánatos képet vágott, mint aki pontosan tudja mi történt az előbb. Ezüst keretes lila szemét aztán a két kupacra szegezte, akik lassan sikeresen felöltötték az alakjukat.

Sem Darkness, sem Razor nem úgy tűnt, mint aki jól van. Zavart arcot vágtak, és próbálták helyre tenni az emlékeket és az elmúlt évek eseményeit. Többször is megrázták a fejüket, mint akik rémképekkel küzdenek. Aztán a szürke felemelte a tekintetét, fehér szemek meredtek Angelre vádlón. Vicsor és gyűlölet jelent meg az arcán. Elrugaszkodott, hogy megölje, bekebelezze a másikat. A fehér genosym képtelennek bizonyult megmozdulni.

− Tesó! − lépett Black, de megelőzték.

Egy fekete árny vetette rá magát a szürkére, összekeveredtek, hol ez, hol az bizonyult dominánsnak. Aztán lassan már csak a sötétebb szín látszott. A humanoid alak újraformálódott, a fekete mellkason megjelent egy ezüst színű minta. A fatörzsben jelenik meg áram hatására, mint egyfajta szerteágazó villám. Középen ezüstösen csillogott a szürke szín, a széle felé terjedve egyre sötétebbet vett fel, majd beleolvadt a feketébe.

− Angel? − Darkness hangja bizonytalannak tűnt és a méregzöld szemek zavartan néztek a fehér genosymre. Ismerte, ott volt az emlékeiben, egy része mégis tudta, hogy ők ketten még sose találkoztak.

− Mit csináltál Darkness? − vonta kérdőre Twilight az ivadékát.

− Én nem tudom −  válaszolt, zavartnak tűnt. − Muszáj volt elnyelnem.

Továbbra is a padlón térdelt. Egyáltalán nem arra a Darknessre emlékeztetett, akivel Cain a Földön találkozott és aki szolgaságba akarta taszítani az emberiséget. Sebezhetőnek tűnt, bizonytalannak.

− Köszönöm − mosolygott rá Angel, bár szomorúnak tűnt.

− Én... − nem tudta Darkness mit kéne mondani. Érzelmek, emlékek, gondolatok kavarogtak benne, és fogalma sem volt, hogy az övék-e, vagy valahonnan jöttek.

− Gyere! − vonta fel Twilight az ivadékát. − Sok mindenen mentél keresztül, de majd rendbe szeded magad és minden visszatér a régibe.

− Ezt erősen kétlem − jegyezte meg Midnight.

Angelre nézett, aki mellé Black állt vigasztalón. Sőt Nightwing is odareppent és befúrta magát a mellkashoz, hogy a karok átöleljék. Aztán tekintetét Primeryre fordította ismét az éjfekete ősgenosym.

− Dawn! Leszállunk a Földre, amint odaérünk és maradunk is egy darabig. Küldj ki valakit és nézzétek át a roncsokat!

Nem mondta ki, mégis mindenki tudta mi után kutat. Talán mégis maradt valami Hellraiserből. Talán mégis túlélheti Primery képességének hála, ha be tudják gyűjteni. Persze mindenki tudta, erre az esély szinte nulla. A robbanás után a hajóból is alig maradt valami, nemhogy bárki túlélje azt a nagy erejű és pusztító detonációt, mint ami bekövetkezett.

Primery hátat fordított a társaságnak és a szobák felé vette az irányt. Senki nem tudott semmit mondani neki. Mindenki veszített el ma valakit, akit ismert. De míg nekik számtalan barátjuk volt, addig az apró genosymnek életébe eddig csak két személy volt. Nightwing és Hellraiser, akit most elveszített. Csak remélhették, hogy ahogy ők is, megtanul élni a fájdalommal.