Taehyung's pov:

Miután Hoseok elviharzott a szobám elől, becsuktam az ajtót, majd visszadőltem az ágyamra a párnák közé. Elgondolkodtam, vajon miért keresheti Hoseok ennyire kétségbeesetten Yoongit. Lehet veszekedtek és Yoongi mérgébe lelépett valahova. Remélem nem esik semmi baja. Lehunytam a szemeim és élesen szívtam be a levegőt. Magányos voltam. Egyedül éreztem magam. Ami nálam szokatlan volt, hiszen nem ilyen vagyok. Folyton jó kedvű voltam, mindig mosolyogtam. De ez elmúlt. Ahogy Jungkook eltávolodott tőlem, úgy a kedvem is fokozatosan lett ilyen szomorú. Hiányzott. De én biztos nem hiányoztam neki. Elvan az új barátaival. Engem, aki ott voltam neki mindig, elfelejtett. Azt hittem a mi barátságunk van olyan erős, hogy bármit kibírjon, de tévedtem.
Az ágyba való szenvedésemből az ajtó nyitódása zavart meg. Nem kopogott senki, nem tudtam ki lehet az, ezért szívem hevesen dobogott. Gondolataim egyből Jungkook felé szárnyaltak,de inkább csak megráztam a fejem. Biztos Hoseok Hyung jött be, hogy újra megnézhesse, hogy Yoongi itt van-e. Igen, ez a legvalószínűbb.
-Hyung, nincs itt Yoongi-ültem fel háttal az ajtónak.
-Miért hol van?-kérdezett vissza. A hangja egyáltalán nem volt olyan mint Hoseok hyungé. Másabb volt. De nem igazán törődtem vele.
-Fogalmam sincs-motyogtam.-Hoseokkal volt egy kis vitájuk és eltűnt.
-Tudtam, hogy az a srác borzalmas. Elüldözte őt a boldogságával. Bleh.
Elmosolyodtam. Olyan volt, mintha Jungkook mondta volna.
-Ez vicces. Mintha Jungkookot hallanám-nevettem fel halkan.
-Talán azért volt olyan, mert én mondtam..
Szemeim hatalmasra nyíltak ki, egész testemben remegni kezdtem. Lassan tornáztam fel magam az ágyba, és hátrafordultam. Jungkook teljes egészében állt az ajtóban, kezében egy sporttáskával. A szívem hevesen kezdett dobogni, éreztem ahogy szemeim bekönnyesedtek. Visszajött volna? Rájött, hogy hiányzom neki és visszaköltözik?
-Miért nézel így?-döntötte el mosolyogva a fejét és halkan felkuncogott, ami megmelengette a szívem.-Csak pár cuccért jöttem vissza, kicsit koszosak a ruháim és nincs mit felvennem. Majd ha megyünk haza hozzád akkor anyukád megkérem hogy mossa ki.
Ledermedtem. Csak ennyi miatt jött vissza? A ruhái miatt? És még elvárja, hogy ezek után el is vigyem hozzám? Mérges lettem. Sose tudtam volna bántani őt, de akkor legszívesebben felpofoztam volna. Éreztem ahogy a düh szét árad a testembe. Könnyeim gyorsan indultak meg arcomon, majd lassan kerültem álló helyzetbe. Kezeim ökölbe szorítottam, úgy indultam meg felé.
-Mire készülsz?-mosolygott rám, majd lendült a kezem, és az arcán csattant.-Ezt most miért kaptam?-kérdezett vissza sértetten, mire dühösen néztek szemeibe.
-Még van pofád ezt megkérdezni tőlem?-motyogtam halkan, de egybe dühösen. Remegett a hangom, próbáltam nem teljesen összetörni előtte.-Itt hagytál, kihasználtál, nem foglalkoztál azzal mi van velem, leszartad az érzéseim, most pedig képes vagy idetolni a képed a ruháid miatt, és hogy majd jössz velem haza? Nevetséges vagy! Kérd meg a többi barátod hogy elmehess velük! Vagy tudod mit, menj haza a saját szüleidhez. Évek óta nem voltál náluk, biztos örülnének neked. De az biztos, hogy velem többet nem fogsz sehova se jönni! Nem akarlak többet látni Jungkook...

~~~

Yoongi's pov:

Nagyon hálás voltam aznap este Baekhyunnak amiért ott maradhattam nála. Minden problmámat kibeszéltem neki, elmeséltem neki, mennyire zavar, hogy Jungkook hogy viselkedik Taehyunggal, és persze a Hoseok miatti rossz kedvemet is sikerült eltüntetnie. De sajnos hamar eljött a reggel, és mivel nem voltak tiszta ruháim Baek szobájába, kénytelen voltam visszamenni a saját szobánkhoz, vissza Hoseokhoz.
-Nyugi, nem lesz semmi baj-biztatott barátom, miközbe a hajával kínlódott a tükör előtt. Ha bent is lesz csak felkapod a cuccaid, és ha gondolod visszajöhetsz utána-mosolygott biztatóan, mire mosolyogva bólintottam egyet.
-Köszönöm-.
-Igazán nincs mit Yoongi. De siess, hátha sikerül úgy odaérned, hogy nincs ott.
Tanácsát megfogadva siettem vissza a szoba felé, reménykedve, hogy Hoseok nem lesz ott. Utánam se jött. Mindegy is lenne neki ha eltűnnék. Nem is értem, miért vártam többet. Nem érdeklem őt. Csak a fogadás miatt foglalkozott velem. Igen, ez teljesen logikus. A gondolkodás közepette odaértem a szoba bejáratához, ami nyitva volt. Lassan néztem be az ajtón, felkészülve a legrosszabbra, de ami bent fogadott azon ezerszer jobban meglepődtem, és nem is gondoltam ilyesmire. A portás és a suliorvos álltak Hoseok ágya mellett, amibe az előbb említett srác feküdt. Elfelejtve hogy megbántott szaladtam oda az ágya mellé a vén, morgós portást arrébb lökve, aki morogva fejezte ki nem tetszését.
-Mi a baja?-guggoltam le, majd kezem a homlokára helyeztem, ami tűzforró volt.
-Tegnap este kint volt a szakadó esőben egész éjjel viszonylag szegényes öltözetben. Megfázott. De nagyon-magyarázott az orvos, a szemüvegét fentebb tolva orrán.
-Min Yoongi, azt hittem ennél több esze van-morgott a portás. Igen, sose kedveltük egymást a vén hülyével.-Hogy engedhette ki a szobatársát ilyen zord időbe? Ráadásul még azt se mondta el neki, hogy meddig lehetnek kint! Szégyen-rázta a fejét.
-Már nem azért, de semmi közöm ahhoz, miért ment ki-néztem szúrósan az öreg szemeibe.-Másodszor pedig. Ha látja, hogy milyen redvás kint az idő, simán beengedhette volna. Ennyi-vontam vállat.
-Nem kivételezek-vont vállat.
-Egyszer igazán belefért volna. Vagy belehalt volna? Így már dupla annyira bánom, hogy nem engedte be Hoseokot-vágtam vissza, ami nem nagyon tetszett neki. Az arcára volt írva, mennyire kidobott volna akkor a szálló ablakán,amit őszintén szólva nem is bántam volna.
-Yoongi maradj itt vele. Holnap hazautazik a családjához, de ezt a mai napot még itt tölti. Kapsz igazolást amai napra-mosolygott, mire egy halk köszönömöt hallattam. Karon ragadta a fiatal orvos az idős portást, majd legnagyobb örömömre elhagyták a szobát.
Vissza néztem a fekvő fiúra. Arca ki volt pirosodva, de még így is jó képűnek találtam. Jung Idióta Kanos Hoseok.. kihasználtál.. de még is sikerült elcsavarnod a fejem..