--mindjárt jövök, csak leszaladok a szekrényemhez-kiabált a fekete hajú barátai után.
--rendben chittaphon-bólintott jeno.--a teremnél megvárunk.
--majd leakarom másolni a házid, szóval siess-pillantott fel a társaság legfiatalabb tagja a telefonjából pár pillanatra.
--azt elfelejtheted-forgatta meg chittaphon a szemeit.--mindjárt itt vagyok-kezdett el szaladni a melléklépcső felé, majd lement a földszintre a szekrényéhez.
sietősen matatott a táskájában, hogy megtalálja a jól elrakott szekrénykulcsot. eléggé szorította az idő, és egyáltalán nem foglalkozott azzal, hogy jisugnak oda kell adnia a füzetét. sieti akart, hiszen csak percek voltak hátra a húsz perces nagyszünetből és nem akart elkésni.
-végre meg van-motyogta halkan magának, majd a zárba helyezte, és kinyitotta a fém ajtót. nagy lendülettel csapta félre az ajtót, ami egy hangosabb, fájdalmas nyögést keltett a folyosón. megijedt. nem tudta mi történhetett. lassan hajtotta be picit a szekrény ajtaját, majd felpillantott a mellette álló srácra.
--hé, jobban is figyelhetnél!-kapott a homlokához a magasabb, barna hajú, miközbe chittaponra sandított fél szemmel.
--mi az, hogy jobban kellett volna figyelnem?-háborodott fel a fekete hajú.--minek jöttél neki a szekrényemnek? láttad, hogy kinyitom, simán arrébb is mehettél volna-tette csípőre kezeit, mire a magasabb ajkát egy halk sóhaj hagyta el.
--akkor is a te hibád-húzta fel orrát sértetten.--és kárpótolnod kell-vigyorodott el érdekesen, ami megfélemlítette a thai fiút. minden rossz gondolat fészket vert a fejében, alsó ajkát idegesen harapta be, úgy várta mit fog mondani a másik.--kérek rá egy puszit.
--micsoda?-döbbent le teljesen az alacsonyabb.--felejtsd el. azt se tudom ki vagy, nem fogom egy idegen homlokát megpuszilni-pirult el halványan, amit a másik megmosolygott.
--lucas vagyok-mosolygott.--most hogy már tudod hogy ki vagyok,adhatsz egy puszit a sebemre.
--milyen seb?-nevetett fel chittaphon feszülten, majd a falon lévő órára pillantott fel.
egy perce volt lekoptatni lucast, kivenni az angol könyveit a szekrényéből, és gyorsan feljutni az emeletre.
--nem látod?-bökött sima homlokára a másik.--lehet meg is halok-tette drámaian kezét szemei elé.
--sajnos nincs olyan szerencsém-válaszolt kicsit gúnyosan az alacsonyabb.--elfogok késni óráról. szóval megköszönné ha elengednél...
--felejtsd el! addig nem mész sehova, amíg meg nem kapom a gyógypuszim-erősködött továbbra is. chittaphon feltudott volna robbanni mérgében.
--nem!-szólt kicsit erélyesebben, de szíve egyből kétségbeesetten kezdett verni, amint meghallotta a becsengőt.
--hoppá-vigyorodott el a magasabb.--becsengettek. elfogsz késni. mi lesz most?-gúnyolódott. chittaphon még mérgesebbnek érezte magát.--ha adtál volna gyógypuszit már rég az órádon lehetnél. nem kell itt kéretned magad-döntötte el a fejét.
chittaphon nem akarta megtenni. de lassan belátta magának, hogy más lehetősége nem igen akad. lábujjhegyre állva igyekezett megközelíteni a másik sérülését. lucas arcán csak nőtt a mosoly. átkarolta a fiatalabb derekát, úgy húzta közelebb magához, és hagyta hogy az alacsonyabb egy apró puszit nyomjon homlokára. chittaphon beleborzongott. egész testét valami érdekes érzés lepte el, miután megérezte ajkaival lucas puha bőrét.
--na látod, nem is volt olyan nehéz-nézett le vigyorogva lucas chittaphonra, aki halvány pírrel az arcán viszonozta a szemkontaktust.
--mostmár elengednél?-sóhajtott halkan a fekete hajú.
lucas nem válaszolt, csak a másik szemeibe nézett, amik csillogtak, szinte látta benne magát. tekintete lecsúszott a másik ajkaira. egyre közelebb hajolt, ami megijesztette chittaphont. egész teste remegett, az a különös érzés ismét ellepte egész lényét, majd ez az érzés csak erősebb lett, mikor rövid időre ugyan, de megérezte lucas ajkait sajátjain. rövid csók volt, de pont elég ahhoz, hogy chittaphon egész testébe megremegjen. ha a másik karjai nem fonódtak volna dereka köré biztos elesett volna. arca pírba borult. szíve hevesen dobogott. lucas pár perc után engedte el chittaphont, majd a megsimította az arcát.
--mostmár mehetsz órára. majd találkozunk még, chittaphon-mosolygott fogait kivillantva, majd ott hagyta.
chittaphon fejében több kérdés is megfogalmazódott. honnan tudta lucas a nevét? miért csókolt. miért érzi ilyen furcsán magát? nem tudott rájönni. de nem is foglalkozott vele tovább miután meglátta, hogy már bő tíz perce megy az angol óra. gyorsan kapkodta ki cuccait a szekrényből, majd kettesével szelve a fokokat ért el a teremhez. idegesen kopogott az ajtón, majd a tanárnő egy szemforgatás kíséretében engedte be. chittaphon gyorsan iszkolt a helyére.
--hol voltál?-suttogott mellette jisung.--nem tudtam leírni a házit, a vén sárkány leharapta a fejem. ugye tudod, hogy ezért jössz nekem eggyel-morgott a fiatalabb, de chittaphon nem tudott koncentrálni. végig a másik puha ajkaira tudott gondolni, és azt kívánta, bárcsak újra élhetné a pillanatot.