Nyolcadik óra előtti szünetben hulla fáradtan kászálódtam ki a padból, majd ültem át Geri asztalára, mit sem törődve azzal, hogy ezzel lelöktem a fizikafüzetét. Nem mintha őt annyira érdekelte volna a dolog.
- Szerinted nagyon gáz lenne, ha ellógnám a nyolcadik órát? – kérdeztem tőle tanakodva.
- Ja, a szüleid kitagadnának őket ismerve – vonta meg a vállát, mire én egyetértően bólintottam. – Mindenki utálja a fizikát, nem vagy egyedül – küldött felém végül egy bíztató mosolyt, majd felvette a könyvét, amit az imént löktem le.
- Legyen már szünet – sóhajtottam fáradtan.
- Jó lenne – mondta Geri, majd a csengő hallatára átvonult a fizikaterembe.

Az enyhén szólva unalmas óra után mind felüdülve, de hullafáradtan özönlöttünk ki a teremből. Mindenkitől elbúcsúztam, majd az elsők között rohantam le a lépcsőn és léptem ki a sulinak nevezett börtönből. A pillanatban, mikor kiértem az épületből, az őszi nap fáradozó sugarai kíméletességet nem ismerve süttetek a szemembe.
- Mia, helló – hallottam meg Ádám hangját a közelből.
- Mit csinálsz itt? – kérdeztem tőle igen csak bunkó módon, mellőzve a köszönést és a hasonlóakat.
- Liló mondta, hogy nézzek rád, mert ő nem ér rá – rántotta meg a vállát lazán. Fekete kapucnis pulcsit viselt sötét, a térdénél szaggatott farmerrel. Haja szokásosan fel volt zselézve, és még így, délután négy tájt is tökéletesen állt.
- Nagyon össze akar hozni minket – sóhajtottam nagyot, mire Ádám elmosolyodott.
- Én is így látom – mondta. Az osztálytársak sorra mentek el mellettünk. Minden lány megcsodálta Ádámot, majd perverz mosolyt villantottak rám, mire én nem győztem nemlegesen csóválni a fejem.
- Akkor tegyük boldoggá – rántottam meg a vállam, majd karon ragadtam Ádámot és a legközelebbi buszmegálló irányába kezdtem húzni.
- Merre megyünk? – kérdezte, ahogy mosolyogva pillantott le rám. Körülettem mindenki ilyen istenverte magas, vagy én vagyok az apró?
- Hozzám. Nézzünk meg egy filmet – dőltem neki egy lámpaoszlopnak. – A szüleim úgy sincsenek otthon, még ha otthon is lennének, akkor dolgoznának – magyaráztam a bérletem után kutatva.
- De a film előtt egyél valamit, mert idáig hallom, ahogy korog a hasad – közölte Ádám, mielőtt felszálltunk a buszra.

Az út csendben telt, én a magam részéről belevetettem magam a matekháziba, hogy ne otthon keljen majd vacakolni vele, ő meg a számolásokkal kapcsolatos bénázásaimon röhögött.
- Mit szoktál csinálni, amikor semmi dolgod nincs? – pillantottam fel rá, miután leszálltunk a buszról.
- Neked elmondom, mert nagyon cuki csaj vagy, és tudom, hogy nem adod tovább. Van ez a kék bálna dolog – kezdett bele.
- Te nem vagy normális – gyorsítottam meg a lépteim.
- Nem, nem, hallgass végig. A kék bálna ellen pedig van a zöld elefánt. Lényegében embereket beszélek le a kék bálnáról – vont vállat.
- Ez nagyon menő – mondtam csillogó szemekkel. – Van valamilyen feltétel, hogy ki lehet zöld elefántos? – kérdeztem határozott arccal.
- Nincs. Ha gondolod legközelebb találkozunk, majd odaadom a listát, hogy miket kell csinálni – mosolygott rám.
- Van egy osztálytársam, aki biztos csatlakozna – gondolkodtam hangosan, majd már írtam is egy SMS-t Fanninak, összefoglalva a helyzetet.
A lakásba beérve Hambi azonnal Ádámra ugrott, pitizett, nyalogatta a kezét és úgy általánosságban kifejezte, hogy mennyire írja az embereket.
- Éhes vagy? – kérdeztem Ádámtól, mire ő megcsóválta a fejét, így csak egy személyre rendeltem pizzát. Hagymásat, mert úgysem fogok a közeljövőben csókot váltani senkivel.

Estefelé, a film végeztével Ádám elindult, én pedig jó házigazdaként kikísértem őt.
- Jól volt ma veled – villantott rám egy mosolyt.
- Én is jól éreztem magam – válaszoltam, majd összehúztam magamon a pulcsimat.
- Majd még találkozunk – mondta, majd közelebb lépett. Láttam, ahogy arca egyre csak közeledik. Ez meg akar csókolni. Hirtelen hátrébb akartam lépni, azonban az ajtó az utamban volt. Az édes istenit...
Jobb ötlet híján végül oldalra fordítottam a fejem, így szája csak az arcomat érte.

Másnap a sulihoz közeli erdőben kocogva (és emiatt lihegve) meséltem el Dávidnak az esti kínos szituációt.
- Úgyhogy mostantól már nem kamu-kavarunk Gerivel – fejeztem be a mondókám, majd lassítottam a tempómon.
- Értem – mondta Dávid szűkszavúan.
- Amúgy van barátnőd? Sose mesélsz másról a League-en kívül – nevettem el magam, majd már éreztem is, ahogy beszorul a levegőm.
- Semmi. Aki tetszik enyhén szólva firend zone-olt. Szerelmes nem vagyok, csak jófej lány – vonta meg a vállát.
- Ja, egy barátodnak meg tetszek – ironizáltam.
- Nem rólad beszéltem – nézett le rám. – Nem vagy az esetem. Szeretem a buta lányokat, mert bármire kaphatóak. Ezért veled nem jönnék ki úgy, mivel te okos vagy – rántotta meg a vállát.
- Jó, hogy ezt megbeszéltük, mert nekem sem esetem a sportos srác – kamuztam azonnal, rezzenéstelen arccal. Liló megtanított jól hazudni. Neki megy születése óta, így segített nekem is. És milyen jól jött ez.
- De azért tetszik az izmom, nem? – kérdezte Ping Pong.
- Nem különösebben – vontam meg a vállam, majd mikor telefonja elkezdett csipogni az idő lejártakor, lihegve álltam meg.
- Holnap bokszolni megyünk, ki kell adni a stresszt – mondta, majd intett egyet és otthagyott az erdőben. Micsoda egy úriember...

Aznap este elmeséltem az egészet Roninak, aki párkapcsolati szakértői oldalát elővéve adott nekem tanácsokat.
- Hazudott. Ha ismerne, tudná, hogy te is könnyen kapható vagy – mondta ki kíméletlenül.
- Hé, nem vagyok könnyűvérű – háborodtam fel.
- Nem is azt mondtam. Arra utaltam, hogy nem vagy apáca-hajlamú, sőt, kifejezetten perverz vagy – magyarázta.
- De nem tudja, hogy te sem az igazat mondtad, ezért azt hiszi, hogy Ádám el fog hódítani tőle, viszont nem egy harcias fiú, így ahelyett, hogy érted küzdene, holnap bokszzsákot akar ütni – vonta meg a vállát végül, jelezve, hogy elmefuttatása végéhez ért.

Kivételesen volt egy nyugodt vasárnap délutánom. Anyáék többnapos üzleti útra mentek, így az enyém és Hambié volt az egész lakás. Délután négy óra felé boldog mosollyal az arcomon fetrengtem a kanapén egy isteni pizza és a laptopom társaságában. G-eazy Been on-ját dúdolgatva gépeltem le a jövő heti blogposztot, néha pedig beleharaptam a gombás pizzámba. És akkor hatalmas puffanást hallottam a szobámból. A hideg futkározott a hátamon a gondolattól, hogy meg kell védenem magam. Aranyhaj módjára a kezembe vettem egy éppen száradó serpenyőt, majd fegyveremmel indultam meg a hang irányába. Benyitottam a szobámba, majd a következő pillanatban a röhögéstől eldobtam a serpenyőt. Liló összezavarodott tekintettel ült az ágyamon és éppen egy üzenet próbált hagyni nekem.
- Miért nem az ajtón jöttél? – foglaltam helyet mellette.
- Azt hittem, hogy itthon vannak a szüleid és nem akartam őket zavarni a munkában – vont vállat.
- Persze, kicsit sem feltűnő, hogy egy hatalmas puffanás után valakivel beszélgetek – nevettem fel. – De imádom azt a hülye, kék fejed – öleltem meg.
- Na, de hagy mondjam azt, amiért jöttem – mondta mosolyogva. – Tudod, Zolival már vagy fél éve kerülgetjük egymást...
- Ja, nehezen felejtem el, mivel annyira szomorú voltál miatta, hogy nem vetted észre, hogy tavasz van – morogtam kedvetlenül. Esküszöm, az a Zoli gyerek engem lehoz az életről.
- Összejöttünk – mondta nevetve, mire arcán apró pír jelent meg. Pont úgy nézett ki, mint egy anime karakter. Pont úgy nézett ki, mint mindig.
- És azt mondta, hogy jövő héten az apjához be kell mennie az árvaházba, úgyhogy lehet, hogy megtaláljuk az ijesztő elveszett testvéredet – mondta jóval komolyabban.

All the love, Ch