Szerdán kénytelen voltam az ébresztőm előtt felkelni, köszönhetően annak, hogy anya mit sem törődve az én alvási szokásaimmal, konkrétan reggel hatkor elkezdett le-fel rohangálni a magas sarkújában. Így aztán remekül indult a reggelem. A szobámban átöltöztem egy hatalmas pink felsőbe és leggingsbe, majd mit sem törődve a hajammal vagy a sminkemmel trappoltam át a fürdőszobába, ahol gyors arc- és fogmosás után már el indultam. Ha már fel kellett kelnem ilyen embertelen időpontban, akkor veszek kávét, gondoltam miközben elsétáltam a robogó mellett, egyenesen a legközelebbi Starbucks felé.
- És akkor buszozok... - morogtam alig hallhatóan. Gyorsan megnéztem, hogy a zsebemben lévő bérlet még érvényes-e, majd látva, hogy biztosan nem lesz semmi gáz a buszon, visszatettem azt a khaki dzsekim zsebébe. Az október kezdetével kicsit lehűlt az idő, így a rövidnadrág, póló összeállításban magukat rázó korombeliekre igen csak ferdén néztem. Ezért utálok én annyira a belvárosban lakni...
- Egy karamellás jegeskávét kérek – mondtam az eladónak kialvatlanul. – Extra cukorral – tettem hozzá.
- Nem baj, ha jeges?
- Mivel jegeskávét kértem, nem baj – ült ki az arcomra akaratlanul is egy halál lenéző kifejezés. Végül kis sorbaállás után megkaptam a babám, amiben egyébként nem volt extra cukor, de negyed nyolckor még nekem sem volt kedvem balhét csinálni. Pedig aztán a lexikonokban a dráma királynő kifejezés alatt a Kis Mia név található...

Hét ötven előtt kicsivel beértem, amiért aránylag büszke voltam magamra.
- Busszal jöttem – jelentettem be a roppant nagy hírt, mire innen-onnan gyér tapsot kaptam.
- Beszart a robi? – kérdezte Lili, mikor elhaladtam a padja előtt. Éppen puskát gyártott. De mi így szeretjük őt.
- Nem, csak nagyon ráértem és nem akartam háromnegyed előtt beérni – válaszoltam neki mosolyogva, majd ledobtam a táskám a padom mellé.
- Mizu? – lépett oda Dávid. Dávid? Kérdő tekintettel fordultam hozzá, majd ültem fel a hátam mögött lévő padra, ezzel arrébb tolva Geri cuccait.
- Mondanám, hogy semmi, de az úgy üres lenne. Vettem magamnak reggel kávét – rántottam meg a vállam. – Veled mizu?
- Azon gondolkodtam, hogy mikor kezdjük a korrepetálásokat – mondta. Oké, mondjuk gondolhattam volna, hogy nem szerelmi vallomással jön oda, de azért meglepett, hogy ennyire szófogadó. Hallgat Etelre... kicsit sem jó pont.
- Felőlem akár ma.
- Oké, akkor majd utolsó óra után jössz velem terembe. Majd még beszélünk, Őzike – jelentette ki, majd otthagyott.
- Őzike? – kérdezett rá Roni, mikor leültem mellé.
- Ne kérdezd, lehet, hogy ez valami japán szokás. Majd megkérdezem Fannit, ő úgyis nagyon vágja a japán dolgokat... - kezdtem bele a mesélésbe, de ekkor a csengő és a beérkező tanár fékbeszakított, így kénytelen voltam fejest ugrani a földrajz csodálatos világába.

Egy laza föci és egy ideggyötrő matek után jött az irodalom, ami talán még az összes tárgy közül a legelviselhetőbb volt.
- Ma Ady szerelmi lírájáról fogunk beszélni – jelentette be a tanárnő az óra elején. A mondat végén a fél osztály már a pad alatt telefonozott, mit sem törődve a versekkel. Én pedig kivételesen nem tartottam a drága kis közösségünk ezen felével. Teljesen belemélyedtem az Őrizem a szemedet című versbe és annak elemzésébe. Tipikusan Miás geek pillanatok.
- Aki figyelt az órán, az szerencsés volt, mert megjegyeztem, hogy ki foglalkozott mással és azok következő órán verselemzésből felelnek – mosolyodott el a tanárnő. Szegény idegeit már októberben gallyra tettük. Csak a szokásos nyolcadik b. A szünetben kénytelen voltam odamenni Ping Pong-hoz, hogy pontosítsuk Etel állatságát.
- Pontosan mit fogunk csinálni, hol, és meddig fog tartani? – kérdeztem tőle, miközben nagyban írogattam Lilóval.
- Hetedik óra után egyből megyünk, veszünk neked edzőterem bérletet. Az üllőire megyünk, ott van egy jó hely és négykor végzünk – foglalta össze az elképzeléseit.
- És ezt hetente mégis hányszor tervezed megcsinálni? – húztam fel a szemöldököm. – Csak mert tudod nekem van más dolgom is, amit szívesebben csinálok.
- Heti háromszor, de ebből havonta hármat ellóghatsz – rántotta meg a vállát. – És amúgy mi az a nagyon fontos dolgod?
- Blogolok – vágtam rá olyan „ezt már igazán tudhatnád, ha egy hónapja ide jársz" stílusban.
- Aha, tehát igaz, hogy nem csak viccből olyan jók a fogalmazásaid – gondolkodott el, mikor leértünk az udvarra.
- És csak hogy tisztázzuk. Én tíz percnél többet nem futok. Akkor sem, ha késsel üldöznek, akkor sem, ha az életem múlik rajta. Letelik a tíz perc, és én abbahagyom – figyelmeztettem, majd egy apró mosolyt rávillantva megindultam a mi padunk felé, ahol már a team-ünk elhelyezkedett.
- Roni, majd csórhatok délutánra valamit, amiben lehet edzeni? – ültem le a lánytársaságba.
- Etel tényleg rákényszerített, hogy korrepetáljon tesiből? – esett le Inci álla.
- Ja, nem volt más választásom, különben bukok tesiből – közöltem nagyot sóhajtva.
- Persze, majd hetedik óra előtt felszaladok és hozok valamit – mosolyodott el világosbarna hajzatú barátnőm.
- Jövök neked eggyel.

Etika előtt Roni hozott nekem edzős ruhákat, amiért cserébe hatalmas ölelésben részesítettem. Össznépi zabálást tartottunk az ebédlőben, amikor egyszer csak Eszti telefonja rezgett egyet, mire a lány szájából konkrétan kiesett a falat. A szőkeség sokkos állapotban fordította felénk telefonját, melyen az egyik drága hetedikes tiniribanc volt, úgy konkrétan egy szál csöcsben.
- Ez undorító – reagált először Detti.
- Milyen szalámi melle van már – jelentette ki Lili is, akit annyira nem hatott meg a dolog, nem úgy, mint minket, többieket.
- Még ha nagy vagy szép melle lenne, akkor kicsit jobban megérteném, de az alap, hogy ha már meztelen képet csinálsz, valamit kezdesz a lányokkal, hogy ne csak lógjanak ott – sóhajtottam, majd visszacsomagoltam a szendvicsem. Elment az étvágyam. Ekkor az emlegetett szamár elriszálta magát mellettünk különösen ügyelve arra, hogy haljuk a „pletykás ribancok" motyogását.
- Kiről mondtál te és mit? – jelent meg a semmiből Atesz, és a karjánál fogva visszarántotta a csajt.
- Te ne érj már hozzám – húzta fel az orrát.
- Nem ezt kérdeztem – nézett rá egyre rondábban Atesz. Az ebédlőben mindenki megnémult, késsel lehetett vágni a feszültséget.
- Jól van, bocs – sziszegte a kis kígyó, majd elment.
- Hé, Atesz – állt fel Roni az asztaltól és ment oda a fiúhoz.
- Végre – mondtuk tökéletesen egyszerre Esztivel.
- Ti is shippelitek őket? – lepődött meg Fanni.
- Rotesz az életem – jelentette ki Eszti.
- Még Resztinél is jobban összeillenek – vágtam rá.
- Mia, már sokszor elmondtam, hogy mi nem... - kezdett bele az említett szőkeség.
- Tudom, de ettől függetlenül, ha már lány-lány páros, akkor ti illenétek össze a legjobban.

Az edzőterem öltözőjéből kilépve egyből megláttam Dávidot, aki már a futópadoknál várt.
- Emlékezz, tíz perc – emeltem fel a mutatóujjam fenyegetően mire elnevette magát.
- Pedig most úgy vagy felöltözve, mint aki tudja, hogy mi hogy van itt.
- Mert Ronitól kaptam kölcsönbe a ruhákat és ő márka buzi – vágtam rá.
- Na ne, a full Nike szerelésed alapján erre magamtól nem jöttem rá.

Az egy óra letelt, én pedig boldogan rohantam az öltözőbe. Lezuhanyoztam, majd a táskámból elővettem a normális cuccaimat és visszaöltöztem, végül a bérelt szekrényem bezártam.
- Hát te? – kérdeztem Ping Pong-tól, mikor megláttam, hogy rám vár az ajtóban.
- Hazakísérlek – vonta meg a vállát. Hálásan bólintottam egyet, majd a villamosmegálló felé indultam. Ahogy a lemenő nap kicsit megsütötte az arcát, kifejezetten szemrevaló látványt nyújtott.
- Miért költöztetek vissza? – kérdeztem tőle a csendet megtörve.
- Anya azt akarta, hogy magyar középiskolába járjak, és hogy ne keljen hetente oda-vissza repülni, így volt a legegyszerűbb. Meg apám is itt kapott egy új álláslehetőséget – magyarázta. – És neked mi van a szüleiddel?
- Vállalkozók, semmi idejük nincsen rám. Apa még próbálkozik támogatni engem, amiben tud, de anya konkrétan beköltözött az irodába. Szóval ja, szülinapomra robogót kaptam de senkinek nem tűnt fel, amikor figyelem felkeltési céllal két hétre lementem a legjobb barátnőm mamájához vidékre.
- De ez nagyon szar lehet neked – gondolt bele jobban. – Miért nem mondtad el eddig?
- Nem kérdezted, és amúgy sem szeretem, ha sajnálnak. Nincs rá szükségem. Tökéletesen elvagyok így is, a barátaim képében találtam meg a családot, és van hobbim, életem és minden ilyesmim. Meg lehet szokni.

Másnap én tartottam neki spanyol korrepetálást, majd az egy óra lejártával elindultunk a parkból, ahol eddig ültünk.
- Hogy jöhettél egy spanyol-angol szakos suliba, amikor egy kukkot nem tudsz spanyolul? – fakadtam ki.
- Nem tudom, csak ide iratkoztam be – vakargatta a homlokát.
- És amúgy a szörnyű kiejtéseden nem fogok tudni segíteni, annyit tehetek, hogy nézek veled szinkron nélküli szappanoperát – adtam tudtára kegyetlen őszinteséggel a véleményem.

Péntek este moziba ment a squad. Bár igazából most igen csak megcsappant létszámmal, de a logan-t néztük meg. A jegyek és a kaja megvételével nem volt gond, ám amikor beértünk a mozi terembe és el kellett döntenünk, hogy ki ki mellett ül... na, az már jóval nehezebb volt.
- De én nem akarok Detti mellé ülni - hisztizett Inci.
- Én az ikrek között akarok ülni – oldotta meg a problémát Soma.
- Miával ülök – ölelt meg gyerekesen Geri.
- Ez nyilvánvaló volt – forgatta meg a szemét Mr. Anime.
- Ping Pong ül Inci és Geri közé – tett pontot az i-re Soma. Hiába Ő a legnagyobb állat, a problémamegoldás megy neki.
- Hé, én nem vagyok Ping Pong – háborodott fel Dávid.
- Akkor találj ki magadnak valami vicces becenevet – legyintett Detti, mire elkezdődtek a filmet megelőző reklámok.

A film nagyban ment, amikor egyszer csak Inci a sor végéről megindult, hogy ő márpedig most el fog menni vécére.
- Neki is most kell kimennie – morgott az ikre. Teltek múltak a percek, de Inci nem jött vissza.
- Hol van Inci? – kérdezte Geri, mikor Inci már tíz perc után sem jött vissza.
- Neked nem mondott semmit? – nézett Dettire Dávid, mire a lány megcsóválta a fejét.
- Megyek megnézem, hogy mi van vele – álltam fel.
- Én is megyek – követett Geri.
- Mia, ne hagyj itt ezekkel az állatokkal – jött Detti is.
- Így úgy nézünk ki, mint egy meleg pár – állt be a sorba Dávid.
- Tudjátok ti, hogy ki néz egyedül filmet... - bosszankodott Soma is, de végül morcosan jött velünk.

Incit már néztük a vécékben, másik termekben, sőt még a takarítószertárban is (bár oda csak Geri nyitott be véletlenül, de aztán az agyat képviselő Sománk is benézett, hogy biztosan nem-e ott bujkál Inci). Így végül csak a hall maradt lehetőségnek. És Inci ott volt, de még mennyire. Egy nálunk úgy négy évvel idősebb fiút próbált lerázni, nem túl sok sikerrel.
- Idefigyelj, kislány – kezdett bele a srác. – Ha te most nem jössz magadtól, majd én...
De már nem tudta befejezni a mondatát, mivel a nem észlény, de kifejezetten kigyúrt Soma hátulról fejbe vágta. Inci kapott a lehetőségen és odarohant hozzánk.
- Lányok, ti szerintem mennyetek haza – mondta Geri, mikor meglátta, hogy a csávó haverjai is felbukkantak.
- Vigyázzatok, amennyire lehet – súgtam neki, majd az ikrek után menve elhagytam a mozit.

Incit nem hatották meg különösebben a történtek, nagylány módjára nem vette magára a dolgot. Ellenben Detti... mint (még ha csak öt perccel is) idősebb testvérként konkrétan kézen fogva ment haza az ikrével.
- Jól lesztek? – kérdeztem, mikor megérkezett a buszuk.
- Persze – mondták egyszerre, majd felszálltak a járműre, én pedig Gerit megcsörgetve indultam haza.
- Mia, nem kellett volna felhívnod, jól vagyunk – szólt bele Geri a telefonba, mire nekem a szívemről egy hatalmas kő gördült le.

All the love, Ch