Gabe

Már két napja, hogy lelőttem apámat.
Már két napja, hogy majdnem meghaltam.
Már két napja, hogy Clementine elment megkeresni AJ-t.
Kint ülök a kapunál az egyik őr helyén. Valami nő volt az, aki a lelkemre kötötte, hogy figyeljek amíg ő elmegy szünetet tartani. Mint ha nem tudnám, hogy egy kis légyottra ment a társával.
Szemeim előtt még mindig azok a szörnyű rémképek lebegnek.
Apa és én.
A kocsival száguldunk...
A homlokom lüktet az erős ütéstől, amit ő mért rám, miközben Javival verekedett.
Jött az a horda járkáló, az út pedig csúszott a sártól és az esőtől.
Apa elvesztette az irányítást a kocsi felett és...
-Hé, itt vagy haver?-szól fel egy hang. Összerezzenek, majd látom, hogy Javi bácsikám az.
-Már mindenhol kerestünk Katel.-mondja, majd fejével a mellettem lévő helyre int, én pedig bólintok. Leül, és sokáig csak nézzük az őszi tájat. Idén kemény tél lesz, legalábbis Jézus szerint.
-Gabe-szólal meg végül-Tudnod kell, hogy szerettem apádat. Jó testvér volt, még ha néha igazán bunkón is viselkedett velem. És azt is tudnod kell, hogy rettentően szeretett téged és Marinat is.-Legszívesebben csak ordítanék. Ordítanék amíg be nem rekedek, és vért nem köpök fel. Ez a "szeretett téged" duma csak elviselhetetlenné teszi a gyászt és azt az űrt ami a lelkembe keletkezett. Javi hosszasan néz, mire csak ennyit nyögök ki.
-Tudom...-tovább kémlelem a falon túli világot. Hirtelen mozgást vélek felfedezni az egyik bokorból. Felpattanok, és már nyitnám a kaput, amikor látom, hogy csak egy muertos* hömpölyög ki az erdőből. Csalódottan ülök vissza. Javi szája mosolyra húzódik, én pedig értetlenül nézek rá.
-Mi van?-kérdem felháborodva.
-Hiányzik Clementine, igaz?-arcomba szökik az összes vér, hangom vagy két oktávot ugrik, úgy tiltakozok.
-Dehogy! Vagyis, egy kicsit aggódok érte, mert a barátom! És a barátok ezt teszik, igaz Javi?- nevetve a szemembe húzza a piros, kötött sapkámat. Elfordulok, miközben újra a helyére nem teszem.
-Ugyan már haver...Tudod, hogy csak ugratlak.-kedvesen mosolyog, amit muszáj viszonoznom. Megrázom a fejemet.
-Szerinted miután megtalálta AJ-ét, visszatér? Mármint minden oka megvan rá, hogy tovább álljon.-zavaromba a tarkómat vakarom. Régi rossz szokásom, nem mint ha számítana a jelen körülmények közt.
-Szerintem Clem nem hagyna itt minket. Hűséges azokhoz, akik megérdemlik.
-És mi megérdemeljük Javi?-vágyom arra, hogy valaki megnyugtasson, visszajön majd. Bácsikám csak néz maga elé, és bólogat.
-Minden bizonnyal, Gabe. Legalábbis remélem.
***
Clementine

A reggeli napfény szinte égeti a szemeimet, mikor kinyílik a cellám ajtaja. Számomra egy idegen nő áll ott, teljes fegyverzetben. Kezében géppisztoly, mellkasán golyóálló mellény. Vörös loboncát lágyan fújja a szél.
Végzetes hiba-jegyzem meg magamnak. Lee nem véletlen vágta le a hajamat rövidre annak idején.
-Mire vársz már törpe? Tapsra? Gyerünk, mozgás! Jessy beszélni akar veled.-Felállok, és követem ahhoz a kis házhoz, ahol tegnap is jártam. Most sokkal többen tartózkodnak az utcán, mint tegnap. Látni lehet itt egészen idős embereket is. Sőt, több korombeli ül a házak tornácán és olvas vagy csak beszélget. Többen meg is néznek ahogyan újdonsült "barátnőmmel" haladok a saras kis úton.
A fénykép tovább tart, seggarcok.
A ház előtt most kettő őr áll, rezzenéstelen arccal. Ahogy meglátnak minket, nyitják az ajtót. Csizmáink talpa hangosan kopog az öreg parkettán, visszhangzik a szinte teljesen üres nappaliban. A kis fotelben Jessy ül.
-Köszönöm Rue. Most menj ki kérlek.-Rue kicsit bizonytalan, de teljesíti a kérést. Ismét magunk vagyunk a kicsiny szobában. De most Jessy se jött üres kézzel.
-Remélem nem veszed sértésnek, ha ezt a kést magamnál tartom. A tegnapi...-itt megköszörüli a torkát- kis incidensünk érzékenyen érintett.
-Nos, engem meg az, hogy elvesztett egy alig egy éves gyereket!-le kell nyugodnom, különben sose jutok dűlőre vele. Jessy a kabátja ujját piszkálja, kerüli a tekintetemet.
-Nem tudok semmit se tenni ebben az ügyben. A nő aki eltűnt valószínűleg őrségváltás közben lépett meg. Gyorsnak kellett lennie, hiszen ez egy perc leforgása alatt szokott végbemenni. Talán...talán gondját tudja majd viselni AJ-nek.-a lábaim remegnek és könnyek marják szemeimet.
-Tehát ennyi?-kérdem ingerülten-Elküld ennyivel és ül majd tovább a seggén, mint aki jól végezte a dolgát?!
-Clementine! Mégis mit kéne tennem?-csattan föl- A falakon túl holtak jönnek vissza és eszik meg az élőket! Azt várod el tőlem, hogy keressek meg egy nőt aki egy kölökkel rohangál?! Gondolkodj kérlek!-Csak a fejemet rázom. Nem küldhet el! Szükségem van AJ-re!
-Kérlek Jessy-nyüszítek akár egy megrugdosott kölyökkutya.-Biztosan tehetünk valamit!-De ő csak néz magaelé.
-Kérlek...-a szó reménytvesztve hagyja el a számat. Jessy feláll, kezében egy kisebb táska. Felém nyújtja.
-Van benne egy üveg víz, meg egy kis konzerv és gyufa. Vigyázz magadra és Richmond embereire. Nem maradtunk már sokan mint élők, és minden élet számít.-elveszem a táskát és a hátamra veszem. Nevetnem kell ettől a dumától.
-AJ is emberi élet volt.-mondom és elhagyom a dohos nappalit.
***
Gabe

Az asztalnál ülünk. Kate és Javi semmiségekről beszélnek, akár csak régen, amikor még a benzin ára és a másnapi ebéd kérdése volt a legfontosabb dolog. Furcsa így látni a bácsikámat és a nevelőanyámat. Mégis, mikor feléjük nézek, olyan mint ha mindig is így teltek volna a napjaink.
-És te mit gondolsz pajti?-kérdi Javi. Zavaromban elejtem a villámat. Kate felhúzza a szemöldökét.
-Minden rendben van Gabe? Mostanában olyan fura vagy. Mint ha máshol járnál lélekben.
-Nem vagyok az.-felelem dacosan. Felállok és a mosogató szélére rakom a tányéromat.
-Megyek lefeküdni.
-Meg se etted a vacsorát.-a tányérom valóban teli van bab és borsó konzerv elegyével. Megrántom a vállamat.
-Nem vagyok éhes. Jóéjt.-az emeletre baktatok. Mint mindig, most is megnézem, hogy van-e valaki a szemközti szobában. Clemnek és AJ-nek tartjuk fent. Nyikorogva nyílik ki az ajtó. Sóhajtok és becsukom.
-Üres...-Csalódottan megyek be a szobámba. Ez már a második este, hogy Clem nincs itt. Az ablakomhoz sétálok és csak bámulok kifele a sötét utcára. Csak pár őr, semmi több. Egy percig megfordul a fejemben, hogy esetleg baja eshetett odakinn. Valamilyen perverz, portyázó megtámadta, vagy megharapták és éppen egy fának támaszkodva ül várva a kínkeserves halált.
Hagyd abba Gabe!-szól rám egy belső hang.
Clementine túl kemény csaj, hogy ilyesmi megtörténjen vele. Ha megtámadná egy élő vagy akár holt, akkor ő kerülne ki győztesen.
Sóhajtok, majd ágybabújok. Mélázva bámulom a plafont, végül az álom elnyom. Még mielőtt elaludnék, a sötétbe suttogom:-Vigyázz magadra Clem. Szükségünk van rád...

Ha lesz energiám, még ma folytatom és karácsonyra kint is lesz! Addig is türelem❤❤❤