Teljes káosz.

Ez uralkodott az egész világban.

Már senki sem tudta, hogy kiben bízhat és kiben nem.

Honomi migrénnel szenvedett már hónapok óta.

Még mindig nem adott választ a Kazekagénak, és nem is fog. Szerette, de nem érezte úgy, hogy képes lenne mellette leélni az életét.

Éppen ezért próbálta elkerülni, mégsem tudott teljes megnyugvásra lelni...

- Baj van! – rontott be az Inukage irodájába az egyik ninja. – A Kazekagét elrabolták!

Csend ült a szobára. Katsuma megdöbbenve nézte az előtte álló, ziháló alakot.

- Kik? – kérdezte pár perc elteltével.

- Az Akatsuki!

A férfi idegesen csapott az asztalra.

- Miért nem ezzel kezdted? – kiáltotta. – Azonnal értesítsd Kuro csapatát!

- Uram... a lányát is?

- Még kérded? Takarodj a szemem elől és vissza se gyere addig, amíg nem értesítetted őket!

A ninja esetlenül hajolt meg, majd szalad ki a nyílt utcára, hogy megkeresse Kurót.

Nem kellett sokat keresnie, szinte azonnal megtalálta az iskola udvarán.

- Kuro! – kiáltott oda neki. – A Kazekagét... elrabolták.

A ninja fáradtan támaszkodott meg térdein és kapkodott levegő után.

- Hogy micsoda? – kiáltotta megdöbbenve Kuro. – Honomit értesítetted már?

- Nem, még nem.

- Nagyon helyes! Majd én értesítem! Most pedig menj vissza az Inukagéhoz és jelentsd neki, hogy értesítve lettünk!

- Értettem! – hajolt meg sietősen a férfi, majd elszaladt.

Kuro gondterhelten állt meg a kertben az egyik fa takarásában.

Idegesen szorította ökölbe kezeit, majd engedte el, ezt sokszor megismételve. Közben le sem vette szemét a hintán ülő lányról.

- Kuro, tudom, hogy ott vagy – mondta a lány hirtelen, mire ijedten rázkódott össze. – És hallottam, hogy mi történt. Nem megyek.

- Honomi! – csattant fel a férfi. – Ez nem akarás kérdése! Szövetségesek vagyunk a Sivataggal!

- A nem megyek... melyik rész nem volt érthető? – kérdezte nyugodtan Honomi, még mindig lehajtott fejjel.

- Apád nem fog ennek örülni...

- Mióta érdekel engem apám és a követelései? – kapta a lány hirtelen fejé a fejét.

Kuro megdöbbenve nézett a lány szomorúságtól és méregtől csillogó szemébe.

- Nélküled nem tudjuk megmenteni – mondta lágyan a szőke férfi. – Kérlek.

- Minek menjek? Naruto már biztos fejvesztve szalad hozzá, hogy megmenthesse a barátját. Csatlakozzatok hozzá. Ő úgyis erősebb, mint én.

- Mégis miért sajnáltatod magadat? Én nem ilyennek ismerlek! – csattant fel Kuro.

- Menj. Azonnal. Takarodj.

Kuro habozva nézett a lányra.

Érezte, hogy ezt fogja mondani, éppen ezért akarta ő személyesen értesíteni. Máskülönben, annak a ninjának már nem lenne feje.

Mélyet sóhajtott. Úgy döntött, hogy hagyja a lányt.

„Ha nem akar jönni, akkor nem jön. Ez van. Majd az apja úgyis leordítja a fejét, amikor nem csatlakozott a csapathoz."

- Jól van, akkor majd még találkozunk – intett Kuro, sarkon fordulva.

Kuro nem tétlenkedett. Azonnal összehívott egy három fős csapatot a kapuhoz, ahol felvilágosította őket, hogy miért mennek.

- Hogy micsoda? – döbbent meg az egyik lány. Kuro szörnyen csúnyának tartotta, de tudta, hogy ez most nem számít. Idegesen csettintett nyelvével, mire a lány megszeppenve folytatta. – Mármint... A Tiszteletreméltó Kazekage... elrabolták. Értem. És Kankurót pedig megmérgezték? Nem kéne egy gyógyító ninja is akkor a csapatba? Hol van Honomi?

- Mi lenne, ha nem járna a szád és elindulhatnánk végre? – csattant fel Kuro. – Honomi nem tud velünk jönni, mert más dolga akadt!

- Ja, sír a párnájába – morogta az orra alatt az egyik fiú.

Kuro idegesen kapta felé a fejét, de inkább annyiban hagyta a dolgot.

Intett, hogy kövessék, majd elindult.

„Gaara, te barom! Remélem, életben leszel, amikor megtalálunk! Nem elég, hogy fájdalmat okoztál a barátomnak... de még a bajt is a fejünkre hozod!"

Egy nap elteltével, sikeresen odaértek Sunába, ahol nagy volt a felhajtás.

Először nem akarták őket beengedni, mivel azt hitték, ők is az ellenséghez tartoznak.

- Ne legyen már ennyire bolond! Hiyama Kuro vagyok, Hirasakuréból!

- Sajnálom, de nem engedhetjük be – utasította el az őr.

- Komolyan fel akar húzni? – ragadta meg a felsője gallérját Kuro. – Vagy most azonnal beenged, vagy megölöm!

- Kuro, kérlek! – kiáltott oda neki a távolból egy női hang. – Nyugodj meg!

A fiú még mindig nem eresztette az őrt, úgy fordult a hang irányába.

Egy szőke hajkoronát látott közeledni, ami Temarihoz tartozott.

Legyezője nyomta vállát és néha megcsapta lábát, ahogy szaladt feléjük.

- Temari – lepődött meg Kuro, végre elengedve a férfit, aki fájdalmasan szorította meg a nyakát. – Hagyd már magadat, annyira csak nem fájhatott!

- Sajnálom, nagy a felfordulás. Kérlek, kövessetek! – intett neki a lány, szúrósan nézve a földön ülő őrre. – Te meg kotródj innen!

Sietős léptekkel közelítették meg a Központot.

- Kérhetnénk részletes jelentést? – kérdezte Kuro.

- Amint beértünk, elmondok mindent – nyugtatta meg Temari, majd végig nézett a csapaton. – Hol van Honomi? Nem kéne neki is lennie, mint gyógyító ninja?

- Én is ezt kérdeztem! – kiáltotta félénken a lány, majd inkább csendben meghúzódott a háttérben, amikor egyszerre két gyilkos pillantást kapott. – Bocsánat.

- Honomi nem tudott eljönni – mondta Kuro, bizalmasan pillantva a szőke lányra.

Temari mindent értve bólintott.

„Hát persze... még mindig."

Szinte azonnal a gyengélkedőre mentek, ahonnan fájdalmas kiáltások szűrődtek ki.

- Sakura éppen próbálja megmenteni Kankurót – felelte egyszerűen Temari. – Nagyon remélem, hogy sikerülni fog neki.

- Ne aggódj! – simította meg a karját Kuro kedvesen. – Minden rendben lesz.

- Hozzatok még vizet! – kiáltotta egy ismerős hang, mire megdöbbenve néztek össze.

- Ez... nem...? – makogta döbbenten Temari.

- Honomi! – fejezte be helyette a mondatot a fiú, majd gyorsítottak a tempón és berontottak a szobába.

Nem tévedtek. Honomi volt ott. Felkötött hajjal, csapzottan, miközben Nishi a keze körül körözött, apró alakjában, ezzel segítve a lánynak a gyógyításban.

- Hát itt meg mi történt? – kérdezte Temari Sakurától, aki a körmét rágva nézte a fehér hajút.

- Egyszer csak itt termett. Sárkány háton. Semmit se kérdezett, csak adta az utasításokat, hogy miket hozzunk neki.

- Akkor mit álltok itt? – ripakodott rá azonnal Temari.

- Szentelt föld van esetleg? – kapta feléjük Honomi a tekintetét.

A két segítő orvos ijedten nézett össze.

- Nem hallottátok? Honomi szentelt földet szeretne! – kiáltott oda Temari feszülten, mire azok ketten azonnal elindultak a szentélyhez, hogy összeszedhessék a kért dolgot.

Honomi közben kicsit megpihenhetett, míg várt.

Nagyokat sóhajtva nézett a szőke lányra és társára.

- Te meg mit keresel itt? – kérdezte Kuro, karba font kezekkel. – Nem azt mondtad, hogy nem akarsz jönni?

Honomi megdörzsölte kézfejével a homlokát, ezzel is időt nyerve a jó válasz kitalálásához.

- Hát... Apa eléggé leszidott. Úgyhogy megidéztem Nishit és bár nem tetszett neki, sárkányoltam egyet. Így előbb ide tudtam érni, mint ti.

- Értem – mosolyodott el Kuro. – Örülök, hogy végül eljöttél.

A lány most Temari felé fordult, aki zavartan kapkodta rajta tekintetét.

Honomi semmit sem változott. Talán csak nőiesebb lett, de a szeme még mindig azt mutatta, hogy belül még csak egy gyerek.

- Örülök, hogy újra látlak – mosolygott rá kedvesen a lány, mire megdöbbenve rázta meg fejét.

- Hogy? Ó, igen. Hasonlóképp – bólintott Temari.

Az érzelgős pillanatot Kankuro fájdalmas kiáltása szakította meg.

Honomi azonnal összeszedte magát és felé fordult.

- Amíg nincs itt a szentelt föld, nem tudok neki tovább segíteni. Sakura, kérlek, gyere ide és segíts! Talán egy kicsit tudjuk enyhíteni a fájdalmait...

A rózsaszín hajú odasietett és várta az instrukciókat, hogy mit csináljon.

Pár perc elteltével pedig a két orvos megjelent a földdel.

- Forralják fel egy kevés vízben, utána szűrjék le! Csak a folyadék kell, zacc nélkül! – parancsolta Honomi.

- Azonnal!

- Mit fogsz csinálni azzal? – kérdezte Sakura.

- Le kell erőszakolnunk a torkán. Majd az szépen átmossa belül, minden porcikáját. De ehhez Nishi segítsége is kelleni fog.

A lány a sárkányra nézett, ami aprót biccentett.

- Mármint ő hogyan lesz a hasznodra benne? – kérdezte homlok ráncolna Sakura.

- Majd meglátod – sóhajtott fel Honomi fáradtan.

Közben a két orvos már elkészült a főzettel és óvatosan vitték oda a fazekat a két lánynak.

- Rendben, Nishi, most te jössz – szólt oda állatának Honomi, aki belemászott a gőzölgő fazékba és összecsavarodott az alján.

- Nem fog megfőni? – sikkantott fel ijedten Temari.

- Nyugodj meg – mosolygott rá a lány. – Nem érzi, mivel ugyanannyi hőt bocsájt ki a teste, mint amennyi maga a főzet. Közben mirigyeket termel és a szó legszorosabb értelmében, kiizzadja.

- A folyadék alatt? – kérdezte Sakura értetlenül. – Mégis hogy?

- Hé! Túl sok a kérdés! – intette őket csendre a lány és feszülten figyelte a sárkányt. – Kész vagy már, te mihaszna?

Nishi válaszul csak pár buborékot fújt, mire Honomi kellemesen felnevetett.

- Te kis pernahajder! Ne lubickolj! Inkább végezd a feladatod!

Öt perc elteltével aztán Honomi bólintott.

- Rendben. Temari, Kuro. Az egyikőtök fogja le, a másik pedig támassza meg a fejét, hogy le tudjuk erőszakolni a torkán.

Úgy tettek, ahogy kérték. Temari támasztotta meg testvére fejét, miközben Kuro lefogta a karjait.

Honomi belemerte a kanalat a lábasba, mire a sárkány rámászott. Utána a lány Kankuro szájához emelte a kanalat, megveszítette az állkapcsát és beletömte a szájába.

- Mit csinálsz? – sikított fel ijedten Temari.

- Ez az egészet meg kell vele itatni, miközben Nishi átmossa belül.

- És hogy fog kijönni?

- Hidd el, hogy megoldja, de nyugodj meg kérlek. Tudom, mit csinálok – mosolygott rá a lány bátorítóan.

Mikor aztán az összes lé elfogyott az edényből, vártak.

Kankuro csak pár perc elteltével kezdett el ordítozni és vergődni a fájdalomtól.

- Honomi! – sürgette Temari a lányt.

- Türelem – mondta Honomi, az asztalnak támaszkodva, karba tett kézzel. – Tíz... Kilenc... Nyolc...

- Most te visszaszámolsz? – akadt ki a szőke lány.

- Öt... Négy... Három...

- Honomi!

- Egy – fejezte be Honomi a számolást, mire Kankuro teste elernyedt az ágyon és kisimult arccal feküdt tovább.

A légzése is visszaállt a normális tempóra és nem is kiabált a fájdalomtól.

Nishi, mint egy szellem, jött ki a fiú hasából.

- Ügyes voltál – biccentett az állatnak a lány. – Köszönöm a segítségedet. Most pedig pihenj. Nishi, elzárás.

- Mi... mi van itt? – ült fel Kankuro lassan, közben a fejét fogva.

- Az van, kedves Kankuro - kezdte Honomi mosolyogva, mire a fiú értetlenül fordult felé. –, hogy kibaszott sokkal tartozol nekem.