!!!FIGYELEM!!!
Beleestem abba a hibába, hogy esetleg, nem mindegyik olvasóm látta még a Shippuudent...
Úgyhooogy, csak annak tudatában olvasd ezt a fanfictiont, ha láttad, vagy elfogadod a tényt, hooooogy vannak benne spoilerek :D 
Nagyon sajnálom, hogy nem szóltam erről előbb, figyelmetlen voltam.

-----------------------------------------------------------------------------

Minden kezdődött azzal, hogy a Kagék találkozójára bejutott Uchiha Sasuke, a körözött ninja.

Majd pedig folytatódott azzal, hogy Tobi háborút kiáltott ki.

Nagy volt a felfordulás, senki sem tudta, mit tegyen.

Honomi csak annyiban tudott pozitívan gondolni az egész helyzetre, hogy végre nem rágták a fülét az eljegyzés miatt.

Mégsem tudott teljesen elszakadni a fiútól.

- Kakutama Honomit nevezem ki Gaara helyettesének a háborúban! – mondta ellentmondást nem tűrően Tsunade.

- Hogy tessék? – csapott az asztalra tenyereivel a lány bosszúsan. – Arról volt szó, hogy én a Különleges hadműveleteket végrehajtókhoz kerülök!

- Ez nem az a helyzet, amikor elégedetlenkedünk! – ordította feszülten a Hokage asszony. – A többi Kagéval így döntöttünk! Vita nincs!

- Én ezt nem fogadom el! – makacskodott Honomi továbbra is.

- NEM ÉREKEL! – bömbölte a nő. – Tedd félre a kislányos problémáidat és viselkedj a családod rangjához méltóan! Te az egyik Kage harmadik leánygyermeke vagy! Nem elfogadott ez a viselkedés, értve? És most pedig szépen fogod magadat, átöltözöl a harci ruhádba, magadra veszed a kis felszereléseidet és mint egy érett nő, kiállsz a társaid elé! Nem úgy, mint egy kislány! MINT EGY NŐ! Ne hozz szégyent a családodra!

- Tsunade asszony, kérem... - próbálta nyugtatgatni Shizune a szüntelenül ordibáló Hokagét.

- A Hokagénak igaza van – szólalt meg a Inukage, lányát bámulva. – Egy háború küszöbén állunk. Nincs időnk a gyerekes problémáidra. Mind tisztában vagyunk a kettőtök közötti helyzetről, de ezt most félre kell tenned, értetted?

Honomi kelletlenül, de végül bólintott.

Szeme sarkából a vörös hajú férfira nézett, aki csendben hallgatta az előbbi beszélgetést.

- Narutót és Bee-t egy biztonságos helyre küldtük. Ebből akár még jó is kisülhet, mivel az öcsém megtanítja a kölyöknek, hogyan irányítsa a Kyuubi erejét – szólalt meg a Raikage, ezzel is oldva kicsit a feszültséget.

- Köszönjük – bólintott Tsunade, majd a még mindig az asztalnál álló lányra nézett. – Nem megmondta, hogy menj öltözni? Egy óra múlva jelenésed van... Púderezd be a kis nózidat, vagy bánom is én... csak menj a dolgodra.

- Tsunade... - kezdte Honomi.

- Hálátlan kölyök... - morogta a Tsuchikage. – Nem hallottad, amit mondtak neked? Menj és öltözz át. Nem akarom, hogy miattad veszítsük el a háborút.

Honomi felháborodottan kapta fejét az öreg felé. Egyszerűen utálta, de tisztelnie kellett, mert ez volt a szabály.

Gyűlölte a szabályokat. Gyűlölte, amikor parancsolgattak neki.

- Honomi... - szólította meg az apja, mire bosszúsan nézett oda. – Engedelmeskedj. Most nem otthon vagy. Az van, amit mi mondunk. Ne hozz szégyent édesanyádra.

Igaza volt... és ezt Honomi nagyon nehezen látta be. Az anyja csalódott lenne, ha nem fogadná el azt a kitüntetést. Meg kell védenie a családját a bajtól. Egy boldog világot kell teremtenie számukra.

Gaarára nézett, aki még mindig csendben üt a helyén és hallgatta a beszélgetést.

Bár nyugodtnak látszott, Honomi észrevette, hogy megfeszültek az izmai és feszülten nézett vissza a szemeibe.

- Értettem – mondta végül. – Nem hozok szégyent senkire. A legjobbat fogom nyújtani.

- És...? – türelmetlenkedett Tsunade egy halvány mosollyal az arcán.

- Köszönöm, hogy engem nevezett ki a Kazekage helyettesének, annak ellenére, hogy nem ez lett megbeszélve – mosolygott vissza.

- Pimasz lány vagy, tudod-e? – kérdezte szórakozottan a nő.

- Édesapámtól örököltem a makacsságomat.

- Most már aztán eredj! – szólt rá apja.

Honomi meghajolt, majd távozott a helyiségből.

Az ottmaradtak az orruk alatt mosolyogva hallgattak.

- Büszke lehetsz a lányodra, Katsuma – dőlt hátra karba tett kezekkel Tsunade. – Ő egy erős személyiség.

- Pont, mint az anyja – értett egyet a férfi. – De most beszéljünk a további intézkedésekről, aztán a többi parancsnok is vegye fel a harci páncélzatát! Kevés időnk maradt a háború kezdetéig...

Alig fél óra elteltével, Honomi a ruháját igazítgatva lépett ki az egyik szobából.

Vállán Nishi tekergett izgatottan.

- Nyugodj meg, Nishi. Ez nem egy olyan dolog, aminek örülnöd kéne – dorgálta meg az állatott a lány. – Tudom, hogy rég volt már, amikor utoljára harcban használtalak... De próbáld meg magadat visszafogni.

- Nem bír magával? – kérdezte Kankuro a falnak támaszkodva, karba tett kezekkel.

- Nem hát – mosolygott Honomi. – Vársz valakire?

Kankuro ellökte magát a faltól és a lány mellé állt.

- Ami azt illeti, rád.

- Rám? - döbbent meg a lány.

- Vigyázz magadra, kislány – bokszolt a vállába a festett arcú. – Én nem tudlak megmenteni, ha esetleg valami bajod esik. Még mindig nem tudtam visszaadni azt, hogy meggyógyítottál.

- Kankuro, kérlek... Nem tartozol nekem semmivel. Barátok vagyunk, ez a legkevesebb, amit tehettem érted.

- Attól még vigyázz magadra.

Honomi szemét marták az éppen előtörni vágyó könnyek. Nehezére esett visszafogni magát.

- Ígérem – mondta megdörzsölve arcát.

- Reméltem is – rántotta magához a férfi, és szorosan tartotta.

A lány esetlenül viszonozta a gesztust és a ruhájába dörzsölte az arcát, ezzel is letörölve arcáról a könnyeket, amiknek végül szabad utat engedett.

A hátuk mögött valaki köhentett, így a lehető leggyorsabban lökték el magukat egymástól.

- Mindenki foglalja el a helyét – mondta szigorúan Gaara, a két fél között kapkodva tekintetét. – Ez parancs.

- Igenis – motyogta Honomi, majd Kankuróhoz fordult. – Még találkozunk!

- Abban biztos lehetsz! – vigyorgott rá a férfi, majd öccsére nézett.

Az elkapta a fejét és megindult az emelvény felé, Honomi pedig utána sietett.

Amint halótávolágon kívülre kerültek, Gaara megragadta a lány csukóját és a falhoz szorította.

- Gaara, mégis mi a fenét csi...

- Mi van közted és a bátyám között? – vágott a szavába azonnal.

- Hogy mi van? – fintorodott el a lány arca, majd ellökte a fiút szabad kezével. – Csak barátok vagyunk!

- Az előbb nem úgy látszott, mintha csak barátok lennétek – támaszkodott meg a kezével Gaara, közelebb hajolva Honomi arcához.

Honomi kellemetlenül érezte magát.

Sakkban tartották.

- Nishi – nyögte a lány, mire a sárkány azonnal megjelent a fiú arca előtt és veszélyesen rászisszent.

Gaara ijedten távolodott el a lánytól és farkasszemet nézett a nála kicsivel nagyobb sárkánnyal.

- Mint mondtam, csak barátok vagyunk – állt a lény mellé a lány karba tett kezekkel. – Ne próbálj meg uralkodni felettem, Gaara, vagy megjárod. Egy szívdobbanásnyi idő alatt végzek veled, ezt te is tudod. Fogadd el, hogy elutasítottam az eljegyzést! Nem akarod tőled semmit. Még barátoknak sem vagyunk nevezhetők. Értetted? Semmi közünk egymáshoz. A helyettesed vagyok. Ennyi. Most pedig fejezd be a féltékenységi rohamodat és állj ki az emberek elé! Tarts egy mélyenszántó beszédet arról, hogy mennyire fontos a csapatmunka, fogadjuk el a másikat és hasonló sablonos szarságok. De tartsd észben, hogy nem fogom megmenteni a seggedet, ha esetleg beleharapsz a fűbe.

- Elég lesz – szakította félbe Gaara lesújtottan. – Felfogtam. Mi csak két idegen vagyunk, akiket egy osztagba raktak be. Az eljegyzést pedig tartsd meg nem történtnek, ha csak nyűg a válladon.

Honomi mérgesen csettintett a nyelvével, majd magához hívta Nishit és tovább ment az emelvény kijárata felé.

Utálta a helyzetet, de nem tehetett ellene semmit...

- ...és a főparacsnok, Sabaku no Gaara! – kiáltotta egy férfi a tömegnek az emelvényről. – Helyettese Kakutama Honomi!

A tömeg egy emberként kezdett el mozgolódni és nemtetszését kiáltozni.

- Hogy az Inukage lánya? Ez csak valami vicc lehet!

- Egy ilyen cafka lett Gaara-sama helyettese?

- Én ezt nem fogadom el!

Honomi hanyagul sétált ki Gaara mellé, aki a szeme sarkából bámulta.

Feszülten fonta mellén keresztbe karjait és szigorúan nézett le a háborgó emberekre.

- Be lehet fogni! – kiáltotta Kuro a tömeg elején. – Legyetek tisztelettel, a Parancsnok helyettessel!

Gaara feltartotta a kezét, hogy mindenki hallgasson el és elmondhassa a bátorító szavakat, de senki sem figyelt rá.

Vagy egymással veszekedtek, vagy a fent álló helyettest szidták.

- HÉ! – ordította Honomi, amikor megunta a történéseket. – Mindenki befogja a száját! A Főparancsnok beszélni akar!

- Ez az Honomi! – kurjantotta Kuro és Akino, Honomi bátyjai egyszerre. – Mondd meg nekik!

A tömegre egy hatalmas árnyék vetődött le. Mindenki ijedten kapta fel a fejét.

Nishi körözött felettük, tekintélyt parancsolóan.

- Ha nem fejezitek be a többi ninja, vagy az én szidásomat, akár haza is mehettek! Viszont akkor oda a drága országotoknak, mert az ellenség nyer! Nem hagyhatjuk, hogy összerombolják azt, amin Mi, emberek dolgoztunk olyan keményen, több évtizeden keresztül! Legalább a háború ideje alatt tegyük félre ezt a „Ki ellenség és ki nem" problémát! Most egy ellenségünk van! Tobi és a csapata! Védjük meg egymást és a családunkat! Ők lebegjenek a szemetek előtt, miközben az ellenséggel harcoltok! Mindent adjatok bele, hogy visszahozzuk a békét! Utána felőlem annak a torkának estek neki, akinek akartok! Ha nem dolgoztok össze, nem váltok csapattá, szart sem ér az egész! Úgyhogy most szépen mindenki szembe fordul a másikkal és kibékül, ha csak egy kis időre is! Mindannyiunknak ugyanaz a célja... NYERNI! Megvédeni a családunkat, barátunkat... A VILÁGUNKAT!

- Ez az, kölyök... - bólintott Katsuma büszkén.

A tömeg éljenzően kiáltott fel.

Honomi bosszúsan sóhajtott fel, majd a mosolygó Gaarához fordult.

- Te meg mit vigyorogsz?

- Szép kis sablonos, mélyenszántó beszédet mondtál...

- Ó, fogd be! – morogta Honomi, majd szórakozottan felnevetett.

- Vigyázz magadra, Honomi – mondta komoly arccal a férfi.

- Te is, Gaara.

„Kérlek, Fentiek... ha halljátok, amit mondok. Vigyázzatok ránk... Rá."