Jaime kijelentése nyomán Rhaenysben szívverése kihagyott egy ütemet.

- Rendben – csak ennyit tudott kipréselni magából.

Lehetséges, hogy mégsem sikerült úgy az ujjam köré csavarnom a septát, ahogy azt hittem és távozásuk után rögtön Lady Starkhoz rohant árulkodni? A hír pedig természetesen Cersei-ig is eljutott, akitől most semmi jóra nem számíthatok...

Igyekezet erőt venni magán és kipréselni magából egy mosolyt, de a végeredmény elég vérszegényre sikeredett.

- Úgy néz ki, hogy el kell halasztanunk a körbevezetést Robb.

- Ami késik nem múlik hercegnő... - biccentett a fiú, majd egy meghajlás után magukra hagyta őket.

Rhaenys leszegett fejjel hallgatta az egyre távolodó lépéseinek zaját. Tudta, hogy az őt vizslató Jaime hozzá hasonlóan arra vár, hogy Robb hallótávolságon kívülre kerüljön, hogy belekezdjen a kigúnyolásába.

- Szóval egészen pontosan mióta is legyeskedik körülötted a Stark fiú?

- Nem legyeskedik körülöttem, én kértem meg rá, hogy alkalomadtán vezessen körbe. Érdekel a kastély...

- ...És persze azt megöröklő farkaskölyök is.

Rhaenys a fogát csikorgatva faképnél hagyta a lovagot. Meg akart szabadulni a férfi vesébe látó tekintetétől, ezért megszaporázta a lépteit és elindult abba az irányba, ahol a királyné lakosztályát sejtette.

Úgy volt vele, hogy Casterly-hegy nőstény oroszlánjának barlangja egy fokkal kevesebb veszéllyel fenyegethet, mint ikertestvére arcpirító élcelődése.

- Biztosíthatlak róla Ser, hogy az érdeklődésem csupán gyakorlati jellegű. Különben is, amikor egy nap királyné leszek jól fog jönni, hogy a fiú kezesbáránnyá válik a közelemben.

- Kevesebb időt kéne a drága nővéremmel töltened. Lassan te is olyanná válsz, mint ő...

A kijelentést válaszra sem méltatva témát váltott.

- Egy kiadós dorgálásra számíthatok?

- Engem csak azzal bíztak meg, hogy hozzalak ide.

Balját a kardja ékkövekkel kirakott markolatán nyugtatva közönyösen megrántotta a vállát.

Jaime Lannister balszerencséjére azonban a hercegnő túlságosan is jól ismerte őt ahhoz, hogy a legapróbb rezdülésekből is meg tudja állapítani, hogy a férfi mikor mond igazat és mikor nem.

Röpke orr-ráncolásáról pedig ordított a hazugság.

– De ha elfogadsz tőlem egy baráti jó tanácsot hercegnő, a helyedben óvatos lennék. Drágalátos nővérem nincs a legjobb kedvében.

Most Rhaenysen volt a vállvonogatás sora.

- A modorommal sosem volt probléma Ser.

- Nem is attól félek, hanem az éles nyelvedtől, amit aztán előszeretettel köszörülsz olyanokon, akik nem veszik észre a szavaidat átitató gúnyt.

- Mondd csak, ilyen borzalmas nőszemély lennék, vagy csak te rendelkezel ilyen sajátságos értelmezéssel a bókolás nemes művészetével kapcsolatban?

Jaime zöld szemeiben egy pillanatra aggodalom csillant, mint, aki attól fél, hogy ezúttal túl messzire ment és szavaival halálos sebet ejtett a Targaryen hercegnő önbecsülésén.

- Korántsem vagy borzalmas Rhaenys, csak... Nos egyedi eset.

A férfi szabadkozása olyan esetlenre sikeredett, hogy önkéntelenül is nevetnie kellett.

- Szóval az utóbbi...

Jaime-nek nem igazán tetszett, hogy megcserélődtek a szerepek. Bosszúsnak tűnt, de ennek hátterében több volt, mint az az ártatlan baráti piszkálódás, aminek ezúttal Rhaenys helyett, ő vált a céltáblájává.

- Csak emlékezz arra, amit mondtam.

- Lakat lesz a számon.

A királyné lakosztályát őrző vastag tölgyfaajtó előtt mindketten megtorpantak. 

- Helyes... - Jaime bátorítóan megveregette a vállát. Úgy tűnt, hogy mondani akar valamit, de a folyosó végén strázsáló Lannister katonára sandítva végül meggondolta magát.

A korábbi bosszúsága egy másik érzelemnek - talán a bánatnak - adta át a helyét, de a hercegnőnek nem volt ideje hosszabban elmerengeni rajta, mert az őt kísérő lovag két határozott koppintással jelentette be érkezését.

Nem tehetett mást, izzadó tenyerét a kilincsre csúsztatva benyitott a szobába.

- Hivatott felség? - kérdezte egy meghajlás után.

Cersei Lannister aranyos fürtjeit vörösesre színezte a kandallóban lobogó tűz. A szembe levő falra vetülő árnyéka - mely még nyúlánkabbnak mutatta amúgy is karcsú alakját - nem lett volna teljes a jobbjában szorongatott kupa nélkül.

- Kerülj beljebb Rhaenys és foglalj helyet... Bort?

- Köszönöm nem, felség.

- Nagy kár pedig ez jó fajta vörös bor... - morfondírozott, miközben kiürült poharát újra teletöltötte a vérvörös nedűvel - Hosszú utat tett meg idáig. Egészen a te drága jó édesanyád szülőföldjéről ide érkezett.

Az édesanyja említése nyomán az ajtó és a Cersei által kijelölt szék között félúton torpant meg. A királynénak egyelőre nem igen tűnt fel a dolog, dallamos hangon folytatta tovább a megkezdett monológot.

- Kopár és szánalmas egy hely, de meg kell hagyni, hogy a borkészítéshez nagyon is értenek arrafelé. Majdnem annyira, mint amennyire a kecskék abajgatásához, ahogyan a rossz nyelvek beszélik.

Nem mert megszólalni. A levegőtlen szobát a bor édeskés illata töltötte be. Miután Jaime figyelmeztetése egy csapásra értelmet nyert számára, ösztönösen hátrált egy lépést.

Ha nem tartott volna túlzottan is a királyné haragjától, szíve szerint fejvesztve menekült volna a fülledt lakosztályból. Semmi kedve sem volt az alkohol mámorában úszkáló Cersei-el egy légtérben tartózkodni, hiszen az ital csak felerősítette amúgy is kiszámíthatatlan természetét.

- Ülj le! - rivallt rá ellentmondást nem tűrő hangon az asszony, mire Rhaenys összerezzent,

Sietős léptekkel megindult a kandalló közelében álldogáló székhez, hogy aztán helyet foglalva a vidáman táncoló lángnyelvek - akik fittyet hánytak a szobában uralkodó feszült hangulatra - megnyugtatóan melegíteni kezdjék a hátát.

Cersei, aki miután megbizonyosodott róla, hogy Rhaenys végre valahára teljesítette az utasítását, bizonytalan, imbolygó léptekkel átvágott a szobán.

- Nem merült fel benned a kérdés, hogy miért utaztunk ilyen sokat, hogy aztán naphosszat a Starkok savanyú ábrázatát bámuljuk? - tette fel a kérdést a lány székének karfájára téve kezét.

Olyan közel hajolt, hogy Rhaenys érezhette a Dorne-i bor illatával átitatódott forró leheletét.

- Nem az én tisztem megkérdőjelezni őfelsége döntéseit... - motyogta Rhaenys.

- Ez a folytonos modorosság – habár érkezése óta csupán most másodjára nyitotta szólásra a száját, Cersei mégis láthatóan kezdte elveszíteni a türelmét. Megmarkolta az arcát és kissé megbillentve azt kényszerítette őt, hogy a szemébe nézzen. – Mérföldekről megmondani, hogy a Vörös Toronyban nevelkedtél. Használd kicsit a fejed, elvégre meglehetősen agyafúrt cafka hírében állsz. Pontosan tudod, hogy a mi jó Robert királyunk nem azért lovagolt el idáig és hozta magával az egész udvartartását, hogy csak nosztalgiázzon egyet a gyerekkori barátjával.

- Új segítőre van szüksége - suttogta, miközben igyekezett kipislogni a fájdalomtól a szeme sarkába gyűlő könnycseppeket.

- Pontosan. – Cersei végre elengedte őt, de a lány biztos volt benne, hogy a bőrébe fúródó éles körmökkel való találkozás emlékét egy ideig még biztosan kénytelen lesz az arcán viselni. - De itt még nem ér véget a dolog. A király új segítője nem egymaga érkezik a fővárosba, hanem magával hozza a pereputtyát is. Hiába vetettem lapba minden befolyásomat, Robert továbbra is úgy gondolja, hogy minden áron szorosabbra kell fűznünk a viszonyt a családjaink között, amire a legjobb módszer a....

- ...házasság.

- Nem tűröm, hogy a szavamba vágjanak! - csattant fel Cersei, mire Rhaenys összeszorított fogakkal igyekezett felkészülni a második találkozásra a királyné körmeivel. A várt fájdalom azonban elmaradt. - De most az egyszer elnéző leszek veled mert megértem, hogy mennyire felzaklathat téged az eljegyzésed felbontása.

Rhaenys nagyot nyelt, majd megpróbálta rendezni az arcvonásait. Csalódottnak kell lennie... Mindenki azt várja el tőle, hogy szomorkodjon, elvégre nem lehet Joffrey hitvese.

Azé a kegyetlen fiúé, aki abban leli örömét, hogy kisállatokat kínozhat és előszeretettel élcelődik a nála gyámoltalanabbakat nyomorán, de ha valaki netalántán mégis visszavágna neki fejvesztve menekül az anyja szoknyája mögé.

Emiatt a hitvány, elkényeztetett hercegecske miatt kéne neki szomorúnak lenni? Hiszen legszívesebben Cersei arcába nevetett volna, hogy aztán menten táncra perdüljön a szobában.

Minden akaraterejére szükség volt, hogy megőrizze semleges ábrázatát. A szemeinek viszont képtelen volt parancsolni, ezért más eszközökhöz kellett folyamodnia. Leszegte a fejét és halk szinte suttogás szerű hangszínre váltott.

- Köszönöm felség. Mindazonáltal biztos vagyok benne, hogy Lady Sansából remek feleség és királyné válik majd egy nap...

- A galamb lelkű, gyámoltalan kis Sansa... - lassan beszélt, mintha csak ízlelgetné pirosló ajkait elhagyó szavakat – Talán tényleg jobb választás lesz az én Joffom mellé, mint te kedvesem. Legalább őt nem veszed el tőlem...

- Felség ezt meg mégis, hogy... - kezdett bele, de a királynő letorkolta.

- Tiszta szívből ellenzem a dolgot, de a király szava törvény. Viszont azt az örömöt nem adom meg neked, hogy tőlem tudd meg.

Egy pillanatra farkasszemet néztek egymással, a királyné fenyegetően villogó zöld szemében pedig a kandallóból visszatükröződő lángok táncoltak.

Azzal viszont Cersei Lannister sem számolhatott, hogy a tűz - legyen az bármilyen perzselő is - sosem árthat egy sárkánynak.

- Elmondtam, amit akartam, most pedig takarodj a szobámból és ne is lássalak... - sziszegte, Rhaenysnek pedig nem kellett kétszer mondani a dolgot.

Felpattant a helyéről és a kijárat felé iramodott. A folyosóra kiérve elfojtott szipogás zaja ütötte meg fülét, de nem állt meg, hogy ellenőrizze valóban így van-e, vagy csupán a képzelete játszik vele.

Olyan távol akart kerülni a királynétól és a fülledt lakosztálytól, amennyire csak lehetett, ezért behúzta maga után az ajtót és könnyed léptekkel elsétált a sarkon strázsáló Lannister katona mellett. Jókedvében még egy tőle szokatlan biccentést is megeresztett felé.

Soha életében nem érezte magát ilyen szabadnak, mint abben a pillanatban. Nem akart foglalkozni Cersei furcsa kirohanásával vagy az égető kérdéssel, hogy vajon Robert kit is szán a fia helyett hitveséül.

Meg akarta ünnepelni újdonsült szabadságát, erre pedig a legjobb módszernek az tűnt, ha Robb mellé szegődve végre valahára sort kerítenek az elmaradt kastély túrára.