Az utazással töltött hosszú napok alatt Rhaenys már olyannyira megszokta a hintójuk zötykölődését, hogy képes volt biztos kézzel fonogatni a mellette ülő Myrcella hercegnő aranyos fürtjeit.

A velük szemben utazó anyakirályné csak elvétve tett rájuk megjegyzéseket. Átható tekintetű zöld szemeit azonban egy pillanatra sem vette le a két lányról. Cersei Lannister már rég megtanulta, hogy kislánya túlságosan is akaratos volt, ha a Rhaenys iránti szeretete volt a téma.

A tiltás csak ellenállást szült volna, aminek következtében Myrcella az összes velük utazó szolgálót elhajtotta volna, aki a frizurája megrendszabályozására törekedik, amíg a Targaryen hercegnő közelébe nem engedik. Máskülönben képes lett volna az egész udvarra szégyent hozni azzal, hogy kócosan áll ki az érkezésüket váró Starkok elé.

Rhaenys hiába volt első szülött fia jegyese, a királyné nemigen szívlelte őt. Túlságosan sok volt benne édesanyja dorni véréből, ez pedig – legalábbis Cersei szemében – sokkal inkább viperává tette őt, mintsem sárkánnyá.

Az igazság az volt a Targaryen hercegnőben – ha a szemszínén és családnevén kívül nem is örökölt túl sok mindent apjától - megvolt a néhai Rhaegar herceg megfontoltsága, ezen tulajdonsága pedig – az udvar nyomásával kiegészülve - látszólag engedelmes leánnyá formálta őt.

A valóság azonban egészen más volt. Rhaenys a királyi udvartartás többi tagjával egyetemben ugyanis olyan maszk viselésére kényszerült, ami igaz elrejtette valódi arcát, de meg is védte törékeny nyakát a bárd suhintásától.

Cersei Lannister gyakorlott szemeit azonban nem tudta megtéveszteni ezzel a színjátékkal. Egy hazugot csak egy másik hazug leplezhet le.

Az anyakirályné bárhogyan is erőlködött nem volt képes fogást találni a lányon, aki a Vörös toronyban töltött hosszú évek alatt többször bizonyította, hogy van annyira okos, hogy az orránál fogva vezesse jegyesét, mindezt pedig úgy, hogy a hercegecske törékeny önérzetén se essen csorba.

Ha valódi hatalom nem is összpontosult a kezében, Rhaenys Targaryen veszélyes játékos volt. Cersei ezért sokáig rimánkodott, hogy nem való Joffrey mellé, ellenvetései azonban süket fülekre találtak. Egészen idáig.

Ned Stark lánya szelíd és szófogadó teremtés hírében állt, aki a szépség terén sem szenvedett hiányt. Tökéletes társ Joffrey mellé.

Nem mintha Rhaenys kinézetét illetően az anyakirálynénak vagy fiának bármi oka lett volna panaszra. A Targaryen hercegnő szépségéről a Hét Királyság szerte dalnokok énekeltek.

A királyné határtalan hiúsága pedig elegendő volt hozzá, hogy ferde szemmel nézzen egy olyan lányra, aki mellett saját szépsége – amire a hosszú évek rányomták már a bélyegüket – igencsak fakónak tűnjön.

A Rhaenys iránt táplált ellenszenv másik oka szintén a féltékenység volt. Cersei képtelen volt megérteni, hogy ikertestvére miért viseli ennyire a szívén a Targaryen hercegnő sorsát. Egy a múlt homályába veszett ígéret egy rég halott hercegnek – legalábbis Cersei szemében – nem ért annyi fáradtságot, amit Jaime képes volt a nyakába venni általa.

Ha ikertestvére nem lett volna akkora bolond a lány – anyjához és öccséhez hasonlóan – már rég halott lenne. Így a királyi udvarnak és személy szerint neki is egyel kevesebb dolog miatt főhetne a feje.

- Mikor érünk már oda? – kérdezte Tommen herceg az édesanyja karjába csimpaszkodva. – Már alig érzem a lábamat.

- Hamarosan drágaságom. Ha megállás nélkül utazunk talán délutánra oda is érünk.

A királyné által használt, ha szócska hallatán Rhaenys felkapta a fejét. Tudta, hogy ha megállnának az nem a nyavalygó gyerekek miatt lenne, hanem azért, mert a király egy újabb útszéli fogadóba betérve akar dorbézolni.

Rhaenys homloka ilyenkor gyakorta ráncba szaladt, de rosszallását inkább megtartotta magának. Férje hűtlensége volt az egyetlen ok, amiért Rhaenys bármikor is sajnálni tudta a királynét. De azt meg kellett hagyni, hogy az asszony példamutató méltósággal viselte az egészet. 

Mindannyiuk legnagyobb megkönnyebbülésére – mivel a király úgy döntött, hogy megelégszik a deresi szajhák társaságával – hosszú utazásuk lassan a végéhez közeledett.

Rhaenys hamarosan már csillogó szemekkel kukucskálhatott ki a Deres kapuján begördülő hintó elfüggönyözött ablakán. Az anyja mellett gubbasztó Tommen csak elgémberedett tagjait akarta kinyújtóztatni, a Targaryen hercegnő azonban észak szívének számító kastély összes titkát fel akarta fedezni.

A hintóból kikászálódva fázósan húzta össze köpenyét, miközben elfoglalta az őt megillető helyet Myrcella hercegnő oldalán. Mivel az út nagy részét a hintó hideg szélrohamoktól védelmet nyújtó belsejében töltötte, nehezére esett hozzászoknia a fagyos északi klímához.
A rátörő didergéssel dacolva összepréselte ajkait, hogy összekoccanó fogai ne hívhassák fel rá a figyelmet.

Szemeit az érkezésük tiszteletére felsorakozott Starkokra emelte. A rég maga mögött hagyott harcos napjai csillogását idéző hatalmas csataménjéről lekászálódó király azonban, – amelyet manapság csak azért használta, mert más ló nem bírta volna el termetes súlyát – eltakarta őket.

Rhaenys ellenállt a kísértének és hidegvérét megőrizve - a mellette álló Myrcellával ellentétben - nem kezdte el nyújtogatni a nyakát. Megvárta, hogy a lovászfiúk elvezessék Robert csataménjét az útból.

A Starkok udvartartásukkal egyetemben tekintetüket gondosan a földre szegezve féltérdre ereszkedtek királyuk előtt. A király intésére viszont mindannyian felemelkedtek, a hercegnőnek így lehetősége nyílt rá, hogy megvizsgálja észak őrzőjének és családjának arcát.

Eddard Stark nagyúr zord ábrázata – Robert király borvirágos orcaival ellentétben – tiszteletet parancsolt. Feszültnek tűnt, mintha az előtte álló termetes férfi személyében nem is egy régi jó barátot, hanem egy teljesen ismeretlen és ezáltal kiszámíthatatlan embert köszöntene.

Mondják, hogy a hatalom megváltoztatja az embert, Stark nagyúr pedig majd' tíz éve nem látta barátját. Közösen átélt gyermekkori emlékek ide vagy oda, Robert most már koronát viselt, így Rhaenys megértette Eddard Stark óvatosságát.  

- Felség... - köszöntötte régi barátját Stark nagyúr.

- Dagadt vagy.

Rhaenys azt hitte, hogy rosszul hallotta a király szavait. Ez a mondat eléggé hihetetlennek tűnt egy olyan férfitól, aki csak akkor nem tömi a száját, ha éppen a kupája fenekére néz.

Egy végtelenül hosszúnak tűnő feszültséggel teli másodperc erejéig egyik férfi sem szólt semmit. Csak álltak ott és nézték egymást, majd szinkronban kirobbant belőlük a nevetés.

A király ezután tovább sétált, hogy egyesével köszöntse a Stark család tagjait, Rhaenys pedig követte őt a szemével. Robert először a férje balján álldogáló gesztenyebarna hajú asszonyt köszöntötte, csontropogtató ölelésben részesítve őt.

Ezután apjuk jobb oldalán felsorakozott gyerekek következtek.

- Te bizonyára Robb vagy – jelentette ki a legidősebb Stark gyerek jobbját megszorítva.

A fiú néhány esztendővel ugyan fiatalabb lehetett Rhaenysnél, magasság tekintetében azonban így is túlszárnyalta őt. A rendezettebb hatás kedvéért szolgálói megpróbálhatták hátrafésülni fürtjeit, de hullámos sötétbarna tincsei nem igazán akartak a helyükön maradni. Apjához hasonlóan Rob Starknak is markáns vonásai voltak, de az ő arcán még megtalálható volt az a kisfiús báj, ami egy fokkal lágyabb küllemet kölcsönzött neki.

A fiú - mintha csak megérezte volna, hogy bámulják - a Targaryen hercegnőre emelte tekintetét. Ahogy a kék szempár találkozott a lilával, Rhaenys sietve elfordította a fejét. Végtelenül zavarba jött, hogy bámulás közben csípték fülön.

Olyannyira feszélyezve érezte magát, hogy a többi Stark gyereket már csak egy futó pillantásra méltatta. A két lányt úgyis fogom még látni eleget a hímzéshez hasonló lányos elfoglaltságok alatt gondolta keserűen. Sokkal szívesebben gyakorolta volna a bajvívást és az íjazás ahelyett, hogy egy sötét szobában gubbasztva pletykálkodjon a többi lánnyal. Még akkor is, ha ez azt jelentené, hogy kénytelen elviselni drágalátos jegyese jelenlétét.

A királyné eközben a felsorakozott Starkokhoz sétált. A családfő elé érve kinyújtotta a kezét, hogy észak őrzője megcsókolhassa azt. Szép arcán ugyan az a fagyos kifejezés ült, ami miatt az északiakat oly sokszor bírálta.

- Az egyik Stark kölyök alig tudja levenni rólad a szemét – súgta a fülébe a mögötte álldogáló Faye olyan halkan, hogy a Targaryen hercegnőn kívül senki más nem hallhatta meg szavait.

- Melyikük?

A kérdés inkább költői volt, mintsem valós. Rhaenys sejtette, hogy a felsorakozott Stark gyerekek közül udvarhölgye melyikükre is gondolhat. Faye hosszú ideig nem szólt semmit, látszott rajta, hogy az ajkain elterülni akaró kaján vigyorral viaskodik.

- A legidősebb – bökte ki végül. 

Rhaenys megfogadta, hogy ezúttal nem fogja elkapni a fejét és állni fogja a Stark fiú pillantását. Amikor a két ifjú tekintete másodszorra is összefonódott Rhaenys képes volt betartani a szavát.

- Hadd bámuljon csak... - motyogta, mire udvarhölgye száját egy apró alig hallható kuncogás hagyta el.

- Vigyél a kriptába – fordult Stark nagyúr felé Robert. Szavai inkább tűntek parancsnak, mintsem kérésnek. - Lerónám kegyeletemet.

- Egy hónapig utaztunk kedvesem. – szólalt meg a királyné, Rhaenys azonban tudta, hogy minden szava hiába való. Robert zászlóján ugyan egy koronás szarvas díszelgett, de határtalan makacssága miatt az öszvér talán jobban illett volna hozzá. - A halottak várhatnak.

- Ned – biccentett a férfi felé a király, és azzal a lendülettel faképnél hagyta háborgó feleségét.

Ha a király csapot-papot hátrahagyva a deresi kriptába készül, annak csupán egyetlen egy oka lehetett.

Annak a lánynak a sírjánál készült gyertyát gyújtani, akinek elrablása miatt mind a Hét Királyság lángba borult, végső soron a Targaryen dinasztia bukásához vezetve ezzel.

Rhaenys Targaryen fejében nem volt kétség Lyanna Stark ritka különleges asszony lehetett, ha saját tulajdon apja, - akit korábban mindenki a becsület bajnokának tartott - ilyen könnyen megfeledkezett miatta hitvesi esküjéről és Királyvárban hagyott családjáról, akik minden egyes nap hazavárták.

Lehet, hogy szülei szomorú példájából kiindulva, de Rhaenys már ideje korán elhatározta, hogy ő bizony nem lesz szerelmes. Hisz a gyengéd érzelmek csak bolonddá és sebezhetővé tennék őt.

- Felség, engedelmével megmutatnám a lakosztályaikat – csendült fel Catelyn Stark óvatos hangja, megtörve ezzel a beálló feszült csöndet.

- Menjünk – bólintott a királyné, szikrákat szóró zöld szemeivel továbbra is férje távolodó alakja után nézve.

- Robb, Theon, Sansa gyertek ide kérlek...

Nem telt bele sok idő és Rhaenys megbízható udvarhölgyével és két nehéz utazóládáját cipelő északival a nyomában a kijelölt szobája felé tartott. Az előttük haladó Robb - akiknek gondjaira bízták a Targaryen hercegnő elkalauzolását – nem vitte túlzásba a beszédet. Csak néha szólalt meg, akkor is csak azért, hogy felhívja a figyelmet egy-egy csúszós lépcsőfokra vagy éppen alattomosan kiálló gerendára.

- Remélem megfelelőnek találod majd a szobát hercegnő – mondta a fiú, miközben a kilincset lenyomva félreállt, hogy utat engedjen a helyiség felfedezésére induló lányoknak és az utazóládát cipelő szolgálóknak.

A hajlongó szolgálók távozása után Rhaenys lassan végighordozta tekintetét a szobán. A kandallóban lobogó tűz és az ágyra terített állatprémek miatt kifejezetten otthonosnak tűnt.

- Tökéletes lesz, köszönöm... - válaszolta, aprócska bólintásához pedig egy félszeg mosoly is társult.

A Stark fiú egy biccentés kíséretében zavartan viszonozta a gesztust, majd Faye felé fordulva így szólt:

- Az udvarhölgyek szállása két emelettel lejjebb van. Ha gondolod hölgyem megmutathatom azt is...

- Köszönöm, de majd feltalálom magam. – legyintett a lány, fekete szemeiben megvillanó huncut csillanás láttán pedig Rhaenys biztos volt benne, hogy udvarhölgye száját valami hozzá illően pimasz dolog készül elhagyni - Előbb úgyis a hercegnő mosdatásában kell segédkeznem.

A Targaryen hercegnő egy gyors, megrovó pillantással elhallgattatta vigyorgó udvarhölgyét, majd Robb arcára emelve lila szemeit megpróbálta felmérni a Faye által okozott kárt. A Stark fiú orcái majdnem olyan vörösek voltak, mint Sansa nevű húga fürtjei.

- Akkor... Akkor találkozunk a lakomán – motyogta Robb az ajtó felé hátrálva - Hölgyem, hercegnőm... - azzal mindkettőjük irányába meghajolt, majd sarkon fordult és kisietett a szobából.

- Muszáj volt így zavarba hoznod? – csóválta a fejét Rhaenys, amikor már csak ketten voltak a helyiségben.

- Vicces volt – vonta meg a vállát, mialatt az utazóládában kotorászva hozzálátott, hogy kiválassza a hercegnő számára megfelelő ruhát az esti lakomához. – Meg aranyos is, amikor elpirult.

- Csak nem elcsavarta a fejedet a farkaskölyök? – kérdezett vissza mosolyogva. A ládája mellé guggolva ő is segített Faye-nek a válogatásban.

- Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem képzeltem el, hogy mennyire lennének fagyosak az itteni éjszakák, ha ő melegítené az ágyamat...

- Kivethetnéd hát rá a hálódat.

Rhaenys mosolya még a korábbinál is szélesebbé vált, ahogy a kiválasztott sötétkék ruhát magához ölelve feltápászkodott a ládája mellől. Szerette volna boldognak látni udvarhölgyét.

- Ne nevettess, ez a fiú egy nap egész északot uralni fogja... Neki előkelőbb ara kell – érvelt Faye, miközben kivette Rhaenys kezéből a kék ruhát és a szőrmékkel borított ágyra terítette azt.  - És különben is, úgy tűnt neki te tetszel...

- Kisfiú még Faye...

- Ugyan már, nem lehet sokkal fiatalabb nálunk. Vak vagy, ha nem látod, hogy milyen jóképű.

Rhaenys udvarhölgye sokat sejtető pillantását elkerülve inkább kibámult a szobája ablakán. Éppen alkonyodott, így a tiszteletükre rendezett lakoma hamarosan kezdetét vette. Amikor végre valahára megszólalt hangja szokatlanul fásultan csengett.

- Tökéletesen megjárja nem mondom, de nem elég, hogy kísértésbe ejtsen...

.         °         · 　　　　 ·　.           •                °
.              　 ⋆  　　　 ˚  　✧         *               .
.     ˚               ✧　       * 　　 . 　　°       .          .
.        　  .              °          .                  .

┌─────── ✧ ✷ ✧ ───────┐
Hihi kiváncsi vagyok,
hogy kitalálja-e valaki,
hogy egészem pontosan
honnan is idéztem
Rhaenys utolsó sorát! :)
└─────── ✧ ✷ ✧ ───────┘