-Apu!- Fordultam felé, nyugalmat szimulálva. -Nem tudom mi ütött belém!- Homlokomra tettem kezem. Mi a fenét mondjak? 

-Csak elragadtattad magad nem igaz?- Zavartan felnevetett Damian, és barátiasan megpaskolta vállamat. 

-Az biztos!- Kínomban elnevettem magamat. -Hát az a tudat, hogy a legjobb fiú barátom is megajándékozott, nagyon jól esett!- Egy érdekes mosolyt varázsoltam magamra, de nagyon látszott rajta, hogy egy szavunkat sem hitte el. 

-Nos?- Felvonta szemöldökeit. 

-Charlie!- Szólt rá Olivia. -Ne rontsuk el a karácsonyt!- Megsimogatta Apám hátát. 

-Igazad van! De erre holnap visszatérünk!- Jelentette ki, még mindig nem tetszően vizslatott, végül vissza nézett a feleségére. 

-Apu! Holnap is karácsony!- Vágtam rá, ő pedig rám nézett. 

-Igaz! Akkor ma megbeszéljük, holnap meg karácsonyozunk! Inditsatok a konyhába!- Mutatott kezével, az említett helyiség felé. Gratulálok Jessica! 

-Charlie!- Szólt rá ismét Olivia, kérlelő hangon. 

-Drágám!- Megsimogatta a vállát. -Maradj itt a többiekkel, mindjárt visszajövünk!-

-De!- Félbeszakította egy puszival, végül ismét ránk nézett. 

-Inditsatok!- Mutatott ismét a konyhára, mi pedig egymásra néztünk Damian-el, és szót fogadtunk. Hát hogy ennek mi lesz a vége, arra kíváncsi vagyok! 

Apám becsukta maga mögött az ajtót, mi pedig leültünk az asztalhoz. Olyan mint valami rossz vallatás! 

-Nem értem Charlie, hogy miért kell ekkora felhagyjtást csapni, egy ártatlan pusziból!- Karba fonta kezeit a mellettem ülő fiú.

-Ártatlan puszi? A szádra?- Sóhajtott, majd közelebb lépkedett hozzánk. -Na ki vele! Mi van köztetek?- 

-Semmi!- Vágtam rá, de Damian a vállamra tette a kezét. 

-Hagyd Jessica!- Sóhajtott, majd felállt mellőlem, és oda sétált Apuhoz. -Figyelj Charlie!- Megfogta vállát. -Charlie, én szeretem a lányodat! Mindent megtennék érte!- Ahogy hallgattam szavait, elkapott egy fajta kellemes, meleg érzés! -De gondolom ez feltűnt neked a kórházban! Nem nagyon hagytam magára, szóval ezzel is elárultam magam!- Szóra akarta nyitni Apa a száját, de Dam folytatta. -Tisztában vagyok vele hogy fennáll a veszélye, hogy esetleg valamelyikünk megsérült a Mission.- Félbe szakította Apám.

-Mondhatnék én is valamit?- Váltakozva pillantott arcunkra, Dam pedig levette kezét a válláról. -Én csak annyit akartam mondani, hogy nagyon örülök nektek!- Mosolygott, a szívemről pedig egy orbitálisan nagy kő esett le. De akkor miért csapott ekkora cirkuszt? -Csak az nem tetszett, hogy ezt így kellett megtudnom!- Elővette a zsebéből a cigarettáját, és rágyújtott. -És igen, tudom hogy mire akartál kilyukadni Damian!- Kifújta a füstöt. -Tudjátok gyerekek, én bízok abban, hogy ti megtudjátok védeni egymást ha az kell, na és persze az egész osztagot!- 

-Köszönöm a bizalmadat Charlie!- Öröm mosoly ült Dam arcára. 

-Én is apu!- Felálltam és oda caplattam hozzá, végül átöleltem. 

-Az a lényeg kicsim, hogy boldogok legyetek!- Vissza nézett arcomra. -Már bőven rátok fér!- Eltotta a még félig sem elszívott cigarettát. -Gyertek! Menjünk vissza!- Maga elé engedett minket, Damian pedig megfogta kezemet. Nem túlzok azzal, ha azt mondom, hogy nem csak Ava örült nekünk hangosan! Olivia büszkén nézett Charlie-ra, végül átölelték egymást. 

-Te már megint bagóztál?- Mérgesen nézett Apura, közben felrakta a nyakamba a láncot Dam. 

-Nyugi drágám! Karácsony van!- Vágott vissza, mi pedig fel nevettünk. 

*Jessica szemszöge vége.*

Mind eközben Alexander, úton volt Amerikába. 
-Akkor sem leszel másé Jessica!- Bosszúsan meredt a végtelen tájba. -Vagy enyém leszel, vagy pedig senkié! Erre megesküszöm!- Sziszegte. -Még találkozunk Cicám!-

*Jessica szemszöge*

Nagyon sokat beszélgettünk, a karácsonyi vacsora közben! Mindenki nagyon jól érezte magát, azonban nekem volt egy nagyon rossz előérzetem! Nem tudom elmagyarázni, hogy mit éreztem, de azt tudom hogy elég rossz volt! 

-Na és mi a véleményed a hiper szuper távcsőről?- Kérdezte a velem szemben ülő barátnőm. 

-Szerintem hatalmas hasznát fogom majd venni!- Feleltem mosolyogva. -Köszönöm!- Ha majd a nyomában leszek annak az átkozottnak! Meg fogom bosszúlni mind azt, amit velem tett! Átkozom a napot, amikor megismertem! Biztos vagyok benne, hogy miatta volt rossz előérzetem! 

-Mi lefekszünk!- Szólalt fel Apám, és felálltak Olivia-val. 
Azért sajnálom szegény nőt! Nem lehet neki könnyű, hogy tudatosult benne a fia tette. Csak azt nem értem, hogy ha annyira szerette a fiát, akkor miért nem ment vele? Ennyire szeretné az apámat? 

-Rendben!- Feleltem. -Jó éjszakát!- Elbúcsúzott mindenki mindenkitől, és nyugovóra tértek. 

-Mi is megyünk Jessi!- Felemelte Alicia-t. -Lefektetem hadd aludjon! Jó éjszakát nektek!- 

-Nektek is!- Mosolyogva néztem, ahogy a már félig alvó kislányt kivitte a konyhából. 
Ekkor a mellettem ülő fiú, gyengéden eltürte nyakamból fürtjeimet. Arca pedig szépen lassan, az említett testrészembe temette magát. -Kérlek ne Damian!- Elhúztam magamat tőle. Ő csak értetlenkedve nézte reakciómat. Igyekeztem elfojtani, a lelki fájdalmat!

-Sajnálom!- Suttogta. -Már értem!- Arcán megjelent, a bosszú szomj. 

-Ne haragudj!- Megfogtam kezét. -Idővel majd könnyebb lesz!- Remélem! 

-Dehogy haragszom! Türelmes leszek ígérem!- Egy halvány mosoly jelent meg arcán. -Szeretlek!- 

-Én is szeretlek!- Feleltem, és felálltam az asztaltól. -Lefekszem!- Nem néztem szemeibe. Eluralkodott rajtam, a szégyenérzet. -Jó éjszakát!- Elhagytam a helyiséget. 
Nem akarom őt megbántani, isten ments! De most hogy minden emlékem tisztán él a fejemben, egyszerűen képtelen vagyok az miatt, magamhoz engedni őt! 

Felcaplattam az emeletre, végül a szobámba. Kinyitottam szekrényem ajtaját, hogy magamhoz vegyek valami pizsamát. -Egy életre elég a hálóingből!- Elővettem egy egyszerű piros pólót, és egy melegitő nadrágot. Be slatyogtam velük a mosdóba, és lepakoltam őket a mosógépre. 
Ma már zuhanyoztam egyszer, de úgy érzem hogy újra le kell mosnom magamról a bűnt! Újra meg újra magamra érzem telepedni! 

Levetettem ruháim, és beálltam a zuhanykabinba. Lassan magamra folyattam a forró vizet, ami által fel is szisszentem. De ezen a mocskon ami rajtam van, még talán ez sem segít! Ha lehunyom szemeimet, magam előtt látom azt a kis lyukat, ahova bedugott! Bár ne tértek volna vissza az emlékeim! 
Hátast álltam a csempének, végül nem bírtam tovább könnyeimmel. Lassan lecsúsztam raja, és leültem. Nem harcoltam tovább, csak hagytam had törjön ki belőlem a fájdalom! 

Másfél óra önpusztítás után, megtörölköztem. Magamra öltöttem a pizsamát, és megszárítottam fürtjeimet. 
-Hol rontottam el?- Meredtem a tükörbe, a mosdókagylóra támaszkodva. Sajnálkozva, és undorodva néztem végig magamon! 
-Elég!- Sziszetem, végül felegyenesedtem. -Legyen már benned, egy kis tartás Jessica!- Buzdítottam magamat. -Eljön még a te időd, és meg fogod őt ölni!- Soha sem láttam még arcomon, ekkora gyülöletet, megvetést és bosszút! Tudom hogy csak úgy nyugodhat lelkem, ha végzek vele! 

Miután megnyugtattam nagyjából magamat, visszatértem a szobámba. Bebújtam az ágyamba, majd igyekeztem terelni gondolataimat. Azonban órákig ébren voltam, és csak forgolódtam. Kínok kínjával sikerült elaludnom. 

*Álom*

-Kélek Alex! Ne tett!- Üvöltve sírtam, ahogy a hajamnál fogva vonszolt végig a földön. Miután elért a matracig, rántott egyet fürjeimen, ezzel rá is kényszerített. 

-Tudod hogy mi jár, a szökési kísérletért?- Kaján vigyorát megvillantotta, és felém lépett. 

-Kérlek Alex! Ne bánts!- Össze kuporodtam és próbálkoztam védekezni, de ő csak letépte rólam a hálóingemet. Kigombolta nadrágját, elővette a himvesszőjét, végül neki látott. -Ne!- Üvöltöttem fel a fájdalomtól! 

*Álom vége.*

-Alex!- Orditottam zokogva, az ágyamban ülve. Ekkor berontott Damian, egy fegyverrel a kezében, és csak nézett körbe. 

-Jessica!- Odaszaladt hozzám, és át akart ölelni, de én csak őrjöngve el húztam magamat. -Nyugodj meg Jessi! Ez csak álom volt!-

-Nem Damian!- Tenyereimbe temettem arcomat. -Ez megtörtént!- Szívem szakadjából zokogtam. 

*Damian szemszöge.*

Azt sem tudtam, hogy hogyan vigasztaljam meg! Nem tudtam hozzáérni, a szavaim pedig nem jutottak el hozzá! Tétlenül fürkésztem, ahogy vigasztalhatatlanul sírt. Időközben Ava-ék is megjelentek, de én eltessékeltem őket kezemmel. 

-Jessica! Kérlek!- Lassan karjára tettem, említett végtagomat, de ő csak reszketett. Nem bírtam tovább a látványt, így leültem mellé és átöleltem. Óvatosan simogattam vállát, ő pedig csak úgy kapaszkodott belém. Egyszerűen átéreztem fájdalmát, és napról napra jobban gyűlölöm azt az embert! Ember? Férget! Az ilyen nem érdemli ezt a becses megnevezést! 
Nehezen de megnyugodott, de én nem engedtem el őt. -Szeretnéd, hogy itt maradjak veled?- Suttogtam, ő pedig csak gyengéden bólogatott. Beljebb húzódott az ágyon, én egy hangyányit közelebb fészkeltem magamat hozzá. Elfeküdtem, ő a mellkasomra hajtotta fejét, végül betakartam magunkat. -Most már ne félj! Itt vagyok veled!- Magamhoz vontam, közben simogattam fürtjeit. -Most már nem bánthat!-

*Damian szemszöge vége.*