Mindent hó borított karácsony napján, Jessica-t pedig kiengedték a kórházból. Charlie és Damian mentek a lányért, és segítségüket adták neki! Összepakolták közösen a ruháit, és az ajándékokat, amiket a csapattársai küldtek neki. 
A kiképzett új Katona nőt, Charlie-ék házánál várták a riporterek, és Jessi levizsgázott társai. A lányt ért traumájáról faggaták az újság írok, de a lány nem tudott nyilatkozni, azonban a kitüntetést megkapta a Mexico-i Kormánytól, és személyesen gratulált a Parancsnoka Jessica-nak. Mindenki bízik abban, hogy felépül teljesen, és hogy vissza tudja majd magát edzeni, a Missziókra. 

*Jessica szemszöge*

Semmit nem értek! Egy ágyon ülök, egy szobában, amiről azt mondják hogy az enyém! Látomások gyötörnek azóta, amióta átléptem ennek a háznak a küszöbét. Nem vagyok tisztában azzal, hogy miket is látok! Talán az emlékeim térnének vissza? Halványan kezd derengeni a Katonaság, és hogy azt a célt választottam, hogy szembe szálljak az Amerikai Kormánnyal! De abban sem vagyok biztos, hogy ezek az én emlekeim! Igaz nagyon valósághűek, és átérzem a fájdalmakat, a látottak alatt. 

Felálltam az ágyról, és oda caplattam az ablakhoz. -Miért akart megölni Alexander? Miért tett volna ilyet? Mit ártottam én neki?- Sóhajtottam. -Bár tisztában lennék a dolgokkal!- Lassan körbe sétáltam a szobába, közben a tárgyaimat fürkésztem. Végig húztam kezemet a polcokon, de újra meg újra képek villantak be. Egyszerűen kikészítenek, mert semmit nem értettem belőlük! A fejem pedig már nagyon fájt! -Nem értek semmit!- Suttogtam. 

-Jessica?- Az ajtóban állt a kislány, akit a kórházban is láttam. Oda sétáltam hozzá, végül leguggoltam. 

-Bár emlékeznék rád tündérkém!- Mosolyogtam rá, és megsimogattam pici pofiját.

*Látomás*

-Amerikai vagy?- Kérdezte kis bársonyos hangján. 

-Igen!- Próbáltam hallhatóan válaszolni. Ekkor a néni valamit mondott, amit a kislány rögtön fordított is. 

-Azt kérdezi Abuela,(Nagymama) hogy mi a neved, és mi történt veled?- Próbáltam értelmezni szavait, de rettentő tompán hallottam őt. 

-Jessica-nak hívnak, és elraboltak! De megszöktem!- Feleltem alig hallhatóan, a lány pedig rögtön adta is a választ a nénikének.- Téged hogy hívnak?- 

-Engem Alicia-nak!- Mosolygott rám. Ezt követően a bácsika is kérdezett valamit. 

*Látomás vége.*

Térdeimre borultam, a kislány pedig teljesen megrémült. Letérdelt hozzám, és megfogta a karomat. 

-Alicia!- Szóltam fel, zihálva. 

*Látomás*

Miért nem tudok teljesen Spanyolul?- Próbáltam értelmezni. -Kérlek, te menni messze Alicia. Vigyázni és mondani mi nagyon szeret!- Lassan de megértettem, ekkor egy hatalmas sikítást hallottam, végezetül eldördült egy lövés. Oda rohantam az ajtóhoz, és résnyire kinéztem rajta. A könnyektől bőrig ázva, álldigáló kislányt láttam, ahogy a háló felé nézett. Kiléptem egy pillanatra, és megláttam egy sötét bőrű férfit, ahogy valami után kutatott, a Nagyapa pedig a földön feküdt, felette pedig a Nagymama sírt, haldokolva. Megragadtam Alicia karját, végül behúztam a fürdőszobába. Ajkaira tettem kezem, közben pedig próbáltam csititgatni. 

-Figyelj ide Alicia! Most nagyon erősnek kell lenned!- Suttogtam. 

-Meghaltak!- Sírt, én pedig átöleltem. Simogattam pici hátát, és csak remélni mertem, hogy nem jön be a férfi. 

*Látomás vége.* 

Leültem a földre, és csak üveges tekintettel döbbenten pásztáztam a kislányt. -Emlékszem rád!- Folytak szemeimből könnyeim, ekkor hirtelen Alicia átölelt. 

*Látomás* 

A férfi kiabálni kezdett az ajtó túloldalán. Felálltam, és magam mögé húztam Alicia-t. Kezébe raktam a papírzacskót, közben fogtam másik kezét. Több sem kellett a férfinak, berúgta az ajtót, a kislány pedig felsikoltott. Ránk szegezte a fegyverét, engem pedig el uralt a harag és a gyűlölet. Rögtön Alexander Diaz jutott eszembe. Kezemet a fickó felé kaptam, és csak suhintottam egy hatalmasat! Ő egyenesen a Tv-ig repült, Alicia pedig csak sírt. -Gyere!- Húztam magam után, és kimentünk a mosdóból.

*Képváltás.*

-Most mi lesz velünk?- Potyogtak könnyei, én pedig megfogtam kezecskéjét. 

-Nyugodj meg, minden rendbe jön!- Igyekeztem nyugodt hangon vigasztalni. Nem tudom hogy most mihez fogunk kezdeni, de a kis levélben rám bízták a kislányt! Nagyon kedves kis család volt, szóval tartozom nekik! Na meg nem is hagyhattam volna magára Alicia-t. Ember az olyan, aki lelépett volna nélküle? 

*Képváltás.*

Közel 2 óra autózás után, rá pillantottam a néma kislányra, aki álomba sírta magát. Csak haladtunk a végtelen táj felé, amikor egy ismerős autó jött velem szembe.

*Látomás vége.*

-Elég!- Kiabáltam el magam, Alicia pedig teljesen megrémült. -Ne haragudj!- Sírva megsimogattam a kis pofiát. 

-Látomások?- Érdeklődött kíváncsian. 

-Igen!- Fújtattam. -De nagyon szörnyűek!- Törölgettem szemeimet, ekkor berohant hozzánk a srác a kórházból, vagy is hát Damian nevén szólítva. 

-Minden rendben?- Leguggolt hozzám aggódó tekintettel, és vállamra tette kezét. 

*Látomás*

Kiszálltam én is félig, hogy intsek a srácnak, hogy jöjjön. Ekkor vettem szemügyre őt! Szőkésbarna haj, a napbarnított karjain, nem kevés tetoválások voltak. Nem volt nagyon kidolgozva a teste, de azért voltak formái, már amiket megmutatott a fehér izomtrikója. Mellesleg a terepmintás gatyája, elég jól állt neki! Ahogy közelebb ért, az arcát is jobban szemügyre vettem. A szemei sötét kékek voltak, a mosolya pedig elég csábos! Már előre tudtam, hogy Ava oda meg vissza lesz érte. 

-Jól megnézted?- Kérdezte flegmán a sofőr. 

-Dugulj el!- Sziszegtem, és ekkor oda ért hozzánk a srác. 

-Helló!- Fogsorát megvillantva mosolygott, és egy kicsit lihegett. -Köszi hogy megálltatok!-

-Helló!- Mosolyogtam. -Merre tartasz?- 

-Amerre az élet visz!- Felelte, én pedig biccentettem a fejemmel, hogy üljön előre. Vissza szálltam a kocsiba, majd ő is beszállt. 

*Látomás vége.*

Hosszú ideig meg sem bírtam szólalni, csak Damian-re meredtem. Fürkésztem arca minden szegletét. 

-Azt hiszem kicsit ismerős vagy!- Félve jelentettem ki. 

-Igen?- Izgatottá vált. -Istenem!- Szólalt fel, és át akart ölelni, de én elhúztam magam. Ő pedig kicsit csalódottan nézett rám. 

-Ne kérlek! Nem akarok egyenlőre több látomást!- Mellkasomhoz húztam lábaimat, végül karjaimmal átöleltem a térdeimet. 

-Meg értem!- Felelte egy nagyon halvány mosollyal az arcán. -A lényeg, hogy már kezd derengeni, hogy ki vagyok!- 

-Igen!- Megszeppenve néztem fel arcára.