Apám nem tudta elérni Damian-ék Szakaszvezető-jét, azonban megkapta az engedélyt, a Mexicoi Kormánytól, az új mentőexpedíció indítására. Erősködtek hogy más vezesse a 10 fős csapatunkat, mert nincs meg a rangom hozzá. 

Hajnali egy órára, megjelentek a Kormány főbb emberei a házunk udvarában, a be toborzott újoncokal egyetemben. Kaptunk egy Katonákat szállító teherautót, mellé pedig egy sofőrt. Fegyelmezetten néztem végig, a sürgő forgó embereken, és csak azon járt az agyam, hogy nehogy kifussunk az időből! 

-Benson!- Egy rekedtes idősebb férfi hang szólított, a hátam mögött állva. Nyomban megfordultam, és szemben találtam magamat, a volt kiképzést vezetőmmel. 

-Uram!- Rögvest egyenes tartással tisztelegtem, és az újoncok is felvették a sorfal alakulatot, szintén tisztelegve. 

-Mostantól hívjanak Őrmester-nek!- Hátratett kezekkel, lassan körbejárta a 10 fős átmeneti katonai bázisunkat. -Engem neveztek ki, a maguk osztagának a vezetőjévé.- Ekkor rám nézett. -Azonban maga lesz az alattam lévő, rang nélküli Parancsnok, Benson!- 

-Igen is Őrmester!- 

-Szóval az én parancsaimat kell követniük, de Benson Parancsnokot sem becsülhetik le! Értették?- Megemelte hangját. 

-Igen Őrmester!- 

-Pihenj!- Utasította az újonc Katonákat, végül ismét felém fordult. -Benson Parancson!- Felém sétált. -Remélem tisztában vele, hogy nem kapott rangot, csak magát választottam erre az expedícióra, mint segítőm!- Kezembe nyomott egy voki tokit. -Maga van teljesen tisztában a háttér történettel, szóval az utazásunk alatt, fel kell világosítania a Katonákat! Értette?-

-Értettem Őrmester!- Tisztelegtem.

-Pihenj! Álljon be segíteni, a többieknek!- Utasított. 

-Igen is Uram!- Már futottam is az emberek irányába. 

Be pakoltuk a fegyvereket, az élelmi szereket, és minden más szükséges dolgot. Amint végeztünk, az Őrmester megállt előttünk. Tudatta velünk, hogy szűkösen leszünk az út alatt, de minket nem lepett meg a hír, elvégre tisztán lattuk a Teherautó belsejét. El fogunk férni, de azért szorosan leszünk egymás mellett.
Megkaptuk a parancsot, hogy foglaljuk el a helyeinket a járműben. Mielőtt beszálltam volna, egy utolsó pillantást vetettem a büszke apámra. Be ültem legbelülre, mert nekem kellett szólnom az osztaghoz. Láttam a kis ablakon keresztül, hogy az Őrmester a sofőr mellé ült, végül elindultunk. 

Lassan végig néztem, a korombeli embereken. A fele férfiak voltak, a másik fele egyértelműen nők. Figyeltem őket, ahogy beszélgettek. -Katonák!- Szólaltam fel, majd mindenki rám nézett. -Köszönöm hogy ilyen gyorsan ide fáradtak, az éjszaka közepén! Szeretnék maguktól, egy gyors bemutatkozást kérni, hogy még is tisztában lehessek a neveikkel!- A kezemben lévő mappából, elővettem egy jelenléti ívet, és egy toll kisérletében körbe adtam. -Haladjunk sorban!- Néztem a jobb oldalam mellett ülő nőre, aki már aláírta a papírt. 

-Az én nevem, Mia!- Egy szőke kék szemű, húsz év körüli nő. 

-Engem Emily-nek hívnak!- Szólalt fel, egy barna hajú, zöld szemű lány. 

-Abigail!- Magára vette a mellényét, végül rám nézett kék íriszeivel, vörös fürtjeivel. 

-Madison a nevem!- Figyelt rám figyelmesen a barna szemeivel, a sötét barna hajú lány. 

-Charlotte a nevem Parancsnok!- Felelte az utolsó női tag, aki szintén szőke volt, kék szemekkel. 

-Köszönöm!- Tekintetemet a velemszemben ülő, barna göndör fürtös, zöld szemű srácra szegeztem. 

-William!- Felelte egyszerűen. 

-James a becses nevem!- Vigyorgott a kékszemű, kopaszra lenyírt hajú férfi. 

-Oscar!- Rezzenéstelen arccal felelte, az afroamerikai srác.

-Engem George-nak hívnak, Benson Parancsnok!- Nézett rám határozott barna szemeivel, a barna tüsis hajú férfi. 

-Thomas!- Kék íriszeit, a vele szemben lévő ülés lábára szegezte, a szőke srác. 

-Köszönöm!- Idöközben vissza érkezett hozzám, a jelenléti ív. -Már csak az érdekelne, hogy tisztában vannak-e azzal, hogy milyen expedíció tagjai?- Néztem ismét körbe, és szúró szeműen, kiválasztottam egy lányt. -Madison?- 

-Az Amerikai Kormány terveik szerint, törbe akarják csalni, a másik mentő Katonai egységünket!- 

-Igen! Na és ki tudja, hogy miért?- Vizslattam ismét arcukat, de senki nem adott jelzést arról, hogy tudná-e.

-Azért, mert téged akarnak Benson!- Vágta rá, a szélén ülő Thomas, azonban nem nézett rám. 

-Hogy mondja Katona?- Nem tetszően vettem szavait. 

-Elkapják a másik osztagot, ahogy minket is el fognak, hogy kísérleteznek rajtunk!- Sziszegte. 

-Fejezze be! Nem kell a felesleges pánikkeltés!- Kiabáltam rá. 

-Te csak ne parancsolj nekem!- Szegezte rám, ideges kék íriszeit. 

-Ha nem akar részt venni a mentőexpedíció-ban Thomas, akkor most azonnal szálljon ki, a teherautóból!- Felálltam, közben mutattam az ajtó felé. -Nekünk elkötelezett Katonák kellenek, akik annak szentelték az életüket, hogy segítsék az elveszett, elrabolt, képességekkel rendelkezőket! Ha maga úgy érzi, hogy nem alkalmas erre a feladatra, akkor most közölje!- Sziszegtem. Hogy merészel velem ez az alak így beszélni, amikor nem is ismer még?!