-Jessi! Látod azt ott?- Mutatott a semmi közepére, egy nagyobb sziklára. Bólintottam, ő pedig visszanézett a cél tárgyra. -Emeld meg mentálisan, és dobd el addig a fáig!- Mutatott jó messze. A fa tőlem legalább lehetett, ötven méterre.

-Hát szerintem az messze van!- Hitetlenkedve néztem rá.

-Menni fog! Csak higgy magadban!- Ránézett ismét a sziklára. Hát legyen!
Az említett tárgy felé emeltem a kezem. Erősen koncentráltam arra, hogy egyáltalán megbírjam emelni. Talán sikerült 10 métert repíteni rajta. -Hát ez meg mi volt?- Felvont szemöldökkel pillantott rám.

-Hát!- Zavarba jöttem, és megemeltem kezeimet azt jelezve, hogy nem tudom. Ezt követően, kiröhögött. -Nem vicces!- Nevettem el magam.

-Na próbáld meg újra!- Utasított, én pedig visszahoztam a sziklát nagy nehezen. Következő próbálkozásra sem sikerült sokkal messzebbre repitenem, végül színténi kinevette a reakciómat. De legalább sikerült jó kedvre deríteni, és már ennyiből megérte az egész!

-Na most mindent beleadok!- Ismét visszahoztam a cél tárgyat. Sóhajtottam egy nagyot, és lassan kifújtam a széndioxidot. Kezemet újból a szikla felé emeltem. -Most menni fog Jessica!- Buzdítottam magamat, a tárgyat pedig sokkal magasabbra emeltem, mint eddig. -Állj hátrébb Damian!- Kiabáltam, ő pedig eleget tett kérésemnek. Csak tartottam a magasban, és éreztem remegni a lábaimat. Ezt követően, éreztem feltámadni a szelet. A copfomból kiszökött hajtincsek, csak úgy lebegtek. Apróbb kövek kezdtek körülöttem keringeni, de én csak a sziklára összpontosítottam. Egy hatalmas üvöltés kiséretében, elrepitettem. Nem volt esélyem megnézni, hogy milyen messze repült, mert erőtlenül térdre rogytam, majd pedig négykézlábra.

-Az nem semmi, ez volt hetven méter is!- Szólalt fel. -Jessica!- Odarohant hozzám, és letérdelt mellém. Vádlimra akartam ülni, de erőtlenül a karjaiba borultam. -Jessi jól vagy?- Tartott karjaival.

-Igen!- Feleltem alig hallhatóan. -Újra!- Fel akartam állni, de ő megfogott.

-Pihenj!- Fürkészte arcomat.

-Rendben.- Segített felállni, és vissza vitt a kocsi árnyékába. Leültetett, ezt végül adott egy palack vizet. -Köszi!- Leült mellém.

-Nagyon ügyes voltál! Legalább hetven méterre repítetted.- Mesélte büszkén.

-Igen?- Néztem a távolba, a szikla irányába.

-Megfelelő mennyiségű gyakorlással, legyőzhetetlen leszel!- Megsimogatta a hátamat, én pedig mosolyogva pillantottam arcára, ahogy nézett a cél tárgy felé.

Egy fél óra pihenés után, tovább gyakoroltunk. Párszor földet fogtam, de nem adtam fel! Újra meg újra és újra csináltam. Éreztem hogy nagyon elfáradtam, de az már biztos, hogy egyre jobban ment! Na és amiben még biztosabb voltam, az pedig nem más volt, mint hogy Alexander a nyomomba sem érhet!

Majdnem négy óra gyakorlás után, vissza vezettünk hozzánk.
-Be jössz egy üdítőre, vagy valamire?- Kérdeztem mosolyogva, az anyósülésen ülve.

-Hát már nagyon késő van, és még sokat kell hazáig vezetem!- Utasított vissza szomorúan. -De legközelebb nagyon szívesen!- Mosolygott rám.

-Rendben!- Egy pici csalódott mosoly kúszott arcomra. -Akkor jó éjszakát!-

-Neked is!- Kiszálltam félig az autóból. -Jessi!- Szólt utánam, végül vissza pillantottam rá. -Soha ne add fel! Hidd el, sokra fogod még vinni!- Odahajolt hozzám, és az arcomra nyomott egy puszit. Annyira jól esett, hogy az már félelmetes!

-Jó éjszakád Damian!- Mosolyra húztam ajkaim.

-Jó éjt!- Amint elköszönt, kiszálltam az autóból. Félre álltam hogy végignézzem, ahogy kihajt az udvarból. Gyújtást akart adni a motorra, de nem történt semmi. Próbálkozott még párszor, de a végeredmény ugyanaz lett. Ez valami jel akarna lenn? Kiszállt hogy megnézze a motorteret. -Ez nagyszerű!- Szólalt fel, én pedig odamentem hozzá. -Ebből önindító biztosíték csere lesz!- Fújtatott. Nem akartam, de véletlen kicsit elnevettem magamat. Számhoz kaptam a kezemet, ő pedig rám nézett felvont szemöldökkel. -Ez ilyen vicces?- Sóhajtott.

-Nem akartam. Bocsi!- Komolyabban próbáltam nézni, a motor felett álló Fiúra. -Nyugodj meg! Szólunk apunak, ő pedig biztos kicseréli neked!-

-Hát jól van!- Lecsukta a motorháztetőt, és lezárta a kocsit. -Hát akkor mégis maradnék egy kicsit.- Zavartan gyenég nevetett fel.

-Semmi gond! Gyere csak.- Mosolyogtam rá, és bementünk a házba. Ekkor megpillantottam Olivia-t, a konyhából kijönni.

-Sziasztok!- Mosolygott ránk.

-Szia Olivia! Apu?-

-Itt vagyok!- Szólalt fel, a lépcsőről lefelé jövet. -Sziasztok!- Megállt előttünk. -Valami gond van?-

-Charlie, lehet kellene egy kicsit a segítséged, a kocsival kapcsolatban. Vetnél rá egy pillantást?- Mutatott a válla felett, a kint álló járgányra.

-Persze Damian! Meglátom mit tehetek!- Felelte mosolyogva. Egymásra néztünk egy másodpercre Dam-el, végezetül kimentek az udvarba.

-Mi történt veled Jessi?- Meglepetten lépkedett közelebb hozzám Olivia.

-Hát, a mai kiképzésen sikerült összezúzni magam.- Zavartan elnevettem magam.

-Jaj te lány!- Megsimogatta a hátamat. -Csináltam egy kis csokis pudingot. Gyere egyé!- Elindult a konyha felé. -Meg majd kínáld meg Damiant is!- Követni kezdtem, de ekkor megpillantottam a lépcső tetején, engem bámuló Alexandert. Mit sem foglalkozva vele, betértem az említett helyiségbe. Amint odaértem hozzá, lerakott egy tányér pudingot, az asztalra.

-Köszönöm Olivia.- Leültem a székre.

-Majd ha megetted, le kezelhetnénk a sebeidet, ha gondolod.- Leült mellém.

-Már le kezelte Damian, de fürdés után vissza térhetünk rá, és köszi.- Feleltem, és megkóstoltam az édességet. -Nagyon finom!- Még egy kanállal ettem belőle, majd ekkor betértek Apuék a konyhába.

-Hát ma éjszakára itt marad velünk Damian, mert holnapig nem tudom kicserélni az önindító biztosítékot, mert nincs itthon tartalék.-

-A vendég szobába elfér!- Jelentette ki Olivia.

-Nagyon köszönöm, a kedvességeteket!- Mosolygott Dam.

-Jaj ez természetes! Hisz olyan vagy, mint ha a fiam lennél!- Megveregette a hátát apu.

-Kérsz csokis pudingot Dam?- Felálltam az asztaltól. -Olivia csinálta!-

-Elfogadom- Leült a velem szemben lévő székre.

-Hallottam a hírt kicsim!- Megsimogatta a hátamat Apu, miközben szedtem egy kis pudingot Damian-nek.

-Miféle hírt?- Megállt a kezemben, a merőkanál.

-Hát a mai kitartásodról mesélt Alexander, hogy bátor katonaként sérüléseid ellenére, mégis felmásztál a hegyre. Ezért pedig holnapra kaptad meg a szabadnapot!- Mesélte. -Büszke vagyok rád kislányom!- Megsimogatta arcomat. -Kicsim holnap elmennél Damian-el a városba? Nekem lesz egy kis dolgom, de amint visszaérek a biztosítékkal, megcsinálom az autót!-

-Persze, szívesen! De miért kellek én oda apu?- Meglepetten néztem rá, majd Damian elé raktam a tányért.

-Ezért kincsem!- Elővett a zsebéből egy slusszkulcsot, én pedig nem is tudtam, hogy hirtelen mit higyjek!

-Ez az enyém?- Döbbenten és izgatottan néztem apámra.

-Igen szívem!- Vigyorgott.

-Jaj apu!- Átöleltem. -Köszönöm!-

-Csak még nem vezetheted, mert ugye nincs meg a jogsid!- Na és ezzel a lendülettel el is vette a kedvem. -Szóval ideje lesz neki állnod!-

-Mindenféleképpen!- Odaadta a kulcsot.

-Holnap elviszlek titeket reggel a városba, aztán ti elhozzátok a kocsit Damian-el, és meg veszitek a biztosítékot. Majd pedig később megcsinálom az autót. Damian-nak sem lesz holnap semmi dolga, szóval az ügy megoldva!- Elégedett mosolyt villantott.

-Jaj apu! Ezt hogy fogom meghálálni?- Ismét átöleltem őt, végül belenézett szemeimbe.

-Úgy fogod kicsim, hogy egy igazi Katona lesz belőled!- Belepuszilt a hajamba, és csak tovább ölelt. -Már most nagyon büszke vagyok rád!- Közben Dam mosolygós arcára pillantottam.

Zuhanyzás után betértem a szobámba, egy szál törölközőben. Magamra vettem, egy fekete pántos hálóinget, és vissza akartam térni a mosdóba, hogy az arcomra új sebtapaszokat tegyek, de összefutottam a folyosón Alexel, aki éppen felém caplatott.

-A kis hős Katona!- Gúnyosan jegyezte meg.

-Mit akarsz Alex?- Karba fontam kezeimet.

-Nem semmi!- Elkezdett körülöttem sétálgatni. -Szép varratok.-

-Mit akarsz Alexander?- Ismételtem meg a kérdésemet, ő pedig megállt mögöttem. Eltürte vizes hajamat a nyakamból, és csókolgatni kezdett. -Hagyd abba!- Elléptem tőle, és az arcára néztem.

-Döntöttél?- Ismét felém lépett, a falhoz kényszeritve.

-Alexander!- Szólította a lépcső mellett álló, Damian. -Vedd le róla a kezeidet!- Parancsolta nem túl hangosan, és felénk lépkedett.

-Te mit szólsz bele?- Sziszegte. Dam pedig maga mögé húzott.

-Nem fog a ribancod lenni!- Csak úgy áradt a színtiszta gyűlölet a hangjából.

-Hát jó!- Önelégült arccal karba fonta kezeit.

-Nem érsz semmit a zsarolásoddal, mert én kérem Jessica áthelyezését az osztagomból!- Adta tudtunkra.

-De Damian!- Rémülten a karjára tettem a kezemet, ő pedig lenézett rám, a válla felett.

-Sajnálom Jessi!- Megfogta, a karján pihenő kezemet. Ezt nem hiszem el! Visszanéztem Alexander kárörvendő arcára.

-Gyűlöllek Alexander Diaz!- Üvöltöttem el magamat, könnyek közt. Kikerültem Damiant, ezt követően neki támadtam, életem legnagyobb hibájának!