Egy igazán lenyűgöző hangulatos étterembe vitte őt Hiroko. Belül minden a mély érzékiség, elegancia és szenvedély színeiben pompázott. Teljesen lenyűgözte a macskafiút, aki még soha életében nem is járt étteremben. A falak mélyvörösek voltak, néhol megszakítva egy-egy gyönyörű tölgyfa lambériával. Az előhelységben nem volt semmi szokatlan egy átlag embernek. Asztalok foglalták el a terem nagy részét, némelyik több férőhellyel. Ide bárki beülhetett. Azonban a férfi beljebb vezette Kirot. A függönnyel elválasztott helységben már jóval meghittebb és romantikusabb volt a hangulat. Az egyes asztalok paravánokkal voltak elválasztva, amiken csodálatos kanyargó japán minták tündököltek.

Egészen hátra, a legeldugottabb asztalhoz mentek és helyet foglaltak. Egymással szemben ültek le, mintha még alig ismernék egymást és sose értek volna a másikhoz. Kirot zavarta ez a távolság, de nem mert közelebb ülni a férfihoz. Elvégre ő rengeteget fizetett most érte. Zavarban volt és nem tudta, hogy mihez kezdjen magával. A csendet, ami rájuk telepedett hirtelen megtörte egy pincér aki felvette a rendeléseiket.

Miután újra kettesben maradtak, visszatért közéjük a hosszú csend. Kiro a kezét kezdte bámulni az asztal alatt.

- Kérdezhetek rólad pár dolgot?- erre felkapta a fejét. Buzgón bólogatott.

- Bármit! Mindenre válaszolok-nézett rá lelkesen.

- Mióta vagy a bordélyházban?- kérdezte Hiroko komolyan.

- Hát úgy 14 éves korom óta. - mondta némi agymunka után. - Árva vagyok... vagyis... Igazából nem tudom, hogy élnek-e még a szüleim. Egy árvaházban nevelkedtem egy elkülönített részen. Nem is találkozhattam senkivel csak ritkán például ünnepekkor, vagy néha közös étkezéseken. Megelégeltem és 14 évesen elszöktem. Mivel nem találtam magamnak menedéket éjszakára, így kint aludtam az utcán. Kihűltem teljesen amikor rám talált a főnök Girouval. - foglalta össze gyorsan és röviden a történetét.

- Akkor... gondolom nem rögtön kellett vendégeket fogadnod-jegyezte meg kicsit reménykedő pillantással Hiroko. A fehér meg rázta a fejét.

- Nem. Csak két év után. 16 évesen. Addig megtanultam amit lehetett, és bent segítettem. Rögtön tudta a főnök, hogy mekkora kincs vagyok, és mennyi pénz van bennem. Nagyon vigyázott rám. Főleg a tisztaságomra. Az első alkalmamért iszonyú összeget kapott végül amikor feltette az árverésre. - mesélte halványan mosolyogva. - persze azután ő is kipróbált. Nehéz ellenállni a macska füleknek - tapogatta meg a sapkáját, mely alatt a puha szőrös testrészei lapultak. Hiroko elmosolyodott. Szemei megpihentek az említett füleken melyeket Kiro gondosan eltakart.

- Igen azt hiszem ez tesz téged különlegessé. De lefogadom, hogy ennél több is van benned. Szeretnélek megismerni, hogy megtudjam igazam van-e. - nézett a fiú szemébe mélyen. Erre megint zavarba jött. Pedig eddig olyan simán ment. Még beszélni is tudott normálisan.

-Igen... Öhm - motyogott. - Én is szeretném megismerni az igazi valódat. - nyögte végül ki. Tényleg így érzett. Mindennél jobban tudni akarta, hogy mégis ki ez, aki ilyen hatást gyakorolt rá. És vajon mért érdeklődött iránta ilyen élénken? Mélyen magában remélte, hogy a nyugodt külső mögött idővel találni fog gyengéd érzelmeket is.

-Meg fogod Kiro. Sőt a valódi célomat azt hiszem már most megoszthatom veled.-nézett tovább mélyen a szemébe.

-Igen szeretném ha ezt tennéd-viszonozta a pillantását kissé elpirulva.

-Meg akarlak szerezni magamnak. Szeretnélek megvenni téged és kiszabadítani innen, ahol bárki egy kis pénzért megkaphat. Szeretném, ha csak az enyém lenél senki másé-mondta teljesen komolyan.-Mit szólsz hozzá? Szeretnél velem jönni? Az otthonomba?

Hirtelen jött ez a kérés. Kiro anyira meglepődött, hogy pár percig csak bámulta kitágult szemekkel a férfit. Amikor felfogta a hallottakat végül bátortalanul bólintott.

-minden vágyam az, hogy a tied lehessek, téged szolgáljalak és veled legyek életem végéig.-kaparta össze az illedelmes választ, ami a szívéből szólt. Elmosolyodott magán, szégyenlősen lesütötte szemeit.-Nagyon boldoggá teszel ezzel Hiroko-san-tette még hozzá halkan.

Az említett mosolyogva átnyúlt az asztal felett és állánál fogvamegemelte, hogy a szemébe tudjon nézni.

-Köszönöm Kiro-mondta majd odahajolt, és ajkaik egy gyengéd csókban forrtak össze.

A pincér kihozta a rendelést nekik, rögtön fizettek is, csakhogy ne zavarhassa őket többet. Az étel kifogástalan volt. Kiro próbált illedelmesen enni, de nagyon ízlett neki a vacsora. Még ő se tudott ilyet főzni. Közben elhangzott pár jelentéktelen szó még közöttük az ételről, hogy miket csináltak az elmúlt időszalban amíg nem látták egymást. Szerencsére a szégyenlőssége Kironak hamar eltűnt, és fesztelenebbül tudott végre beszélgetni Hirokoval.

-Szóval egy nagy multi vezetője vagy? Akkor már értem honnan van annyi pénzed-nevetett. a legtöbb ember nem engedhet meg magának egy ilyen különleges macskát mint amilyen én vagyok-mosolygott.

-Hát igen szerencséd van, hogy van pénzem és megmentelek a többi pénzestől-halkan csevegtek tovább és néha nevetgéltek néha elkomolyodtak. Elég gyorsan eltelt így az idő. A kellemes pár óra beszélgetés után végül felálltak és elindultak kifelé az étteremből.