...
Kiro hirtelen puha anyagot érzett kezén, lassan összefonódott ezzel az anyaggal és megszorította. Hirokoval összefonódó ujjaik immár elválaszthatatlanok lettek. Rámosolygott a férfira, majd így kézen fogva mentek tovább.
...

Kicsit vártak kint Girouval, nézték, ahogy eltűnik az ezüstös zuhatag az ajtó mögött. Pár perc múlva Kiri feleszmélt és a bejárathoz sietett. Ahogy benyitott rögtön a kiszemeltjére esett a pillantása, akit Aito kísért fel a lépcsőn. A most érkezett vendég hátranézett az ajtócsukódásra. Megakadt a szeme a sapka alól kikandikáló fehér tincseken. Mosolyogva intett Kironak, aki erre egyszerűen elvörösödött és csak jó pár másodperc múlva intett vissza.

Amint eltűnt a jövevény a főnök ajtaja mögött, Kiro érezte, hogy barátja bökdösni kezdi az oldalát.

- mi az?- sziszegett kelletlenül. Nagyon nem tetszett neki amit látott. Tudni akarta miről beszélhet az imádotja a főnökével.

- te teljesen belezúgtál ebbe a fószerbe mi? Le se tagadhatnád. - Intett Girou fejével az ajtó felé az emeleten. -Jó ízlésed van. Irtó dögös a pasas.-bólogatott elismerően majd megpaskolta a fiú vállát és otthagyta gondolataival.

Kiro hajlandó se volt elmozdulni onnan. Úgy döntött felmegy közvetlenül a főnök ajtaja elé és ott fogja megvárni amíg végeznek a tárgyalással.

Nyílt az ajtó és Aito kócos feje jelent meg. Felsóhajtott és odament Kirohoz.

- Csak annyit hallottam, hogy az a férfi téged akar kivinni...- ránézett kicsit hitetlenkedve a szavait kíváncsian váró fehér hajúra. - vacsorázni akar veled... Szóval igazából ez randinak tűnik nekem. De a főnök nem adja könnyen. Úgy látszott, hogy ezért bármennyit hajlandó elkérni tőle. Fél, hogy ha kivisz innen valaki, akkor elrabol és nem is hoz vissza többé. - tájékoztatta a fiatal fiú majd nekidőlt a falnak Kiro mellett.

- köszönöm Aito - mosolygott rá hálásan. -remélem nem kér olyan sokat, hogy nem tudja kifizetni és inkább többé vissza se jön értem. - kicsit aggódóvá vált az arca. Bárhova képes lett volna elmenni ezzel a férfival. Aito kicsit meglepődött rajta. Kissé szomorkás kifejezés futott át rajta.

- még sose láttalak ilyennek. - mondta. - te... szereted ezt az embert?- hangja félénknek tűnt.

- igen azt hiszem szeretem. Még nem éreztem így semelyik vendégemmel kapcsolatban sem.

Csend telepedett közéjük. Mindkettőjüket elfoglalták eddig nem ismert érzelmeik. A fiatalabbik bármit megtett volna a mellette levőért. Ez kölcsönös volt ugyan, de Kiro egészen más fajta érzéseket táplált a fiú iránt. Úgy érezte ő egy védelemre szoruló csiszolatlan drágakő. Úgy óvta mindentől, mintha a tulajdon öccse lenne. Ha rajta múlt volna, akkor nem is hagyta volna egy férfinak sem, hogy hozzáérjen. Inkább takarításra vagy főzésre ítélte volna, de persze ezt nem ő döntötte el.

Negyed óra múlva végre újra kinyílt az ajtó. Elsőnek az ezüst hajú lépett ki. Azonnal összeakadt a tekintete egy végtelen hosszú pillanatra Kiroével. A főnök mögötte felzárkózva jött és amint meglátta a két várakozót, felderült az arca.

- Kiro itt is vagy! - csapta össze tenyerét. -így nem is kell érted küldetnem. Ez az úr téged óhajt. Szeretné ha vele vacsoráznál és sétálnál a parkban. Aztán visszatérve ide természetesen eltölthetitek az időtöket. Jó szórakozást!- mosolygott kedvesen, Kiro azonban érezte, hogy itt nem kis dologról van szó. Vajon mennyit fizethetett érte a férfi, hogy ilyen jókedvű a főnök? Ez járt a fejében akkor is amikor ő már el is tűnt a színről.

- Jó szórakozást!_ motyogta halkan Aito, majd elsomfordált, cseppet sem vidáman.

- Visszajöttél hozzám Hiroko-san - mosolygott boldogan Kiro a férfira. Tett felé egy óvatos lépést, mert egyáltalán nem volt biztos benne, hogy most is ugyanolyan kedvességgel köszönti majd mint a múltkor.

- Csak Hiro - mosolygott vissza a fiúra majd kitárta karjait. A fehér hajúnak több se kellett, karjaiba vetette magát, és így ölelték egymást. Végül ez az ölelés gyengéd csókokba váltott át. Csendes szenvedéllyel falták egymás ajkait, mint az éhes farkasok. Hosszú percek után aztán kibontakoztak az ölelésből.

- Hiányoztál Kiro - simította meg az arcát, majd kézen fogva levezette az emeletről. - engedelmeddel, kicsit szokatlan helyzetbe hozlak és vacsorázni viszlek. - mosolygott a fiúra kedvesen.

- veled bárhova elmennék - viszonozta a mosolyt, tele szenvedéllyel, kipirult arccal. Teljesen kimelegedett, igaz, hogy még a kabát is rajta volt. Kisétáltak az ajtón. Elengedték egymás kezét hirtelen. Egyikük se akarta, hogy meglássák őket olyanok, akik nem néznék jó szemmel a két férfit. Kiro zsebre dugott mancsokkal, magában vigyorogva sétált Hiroko mellett.