Másnap Kokuro orrát valami finom illat kezdte csiklandozni. Megindult a nyáltermelése, ahogy a gyomra tudtára adta, hogy ő bizony éhes. Azonnal felébredt és kicsoszogott a konyhába. Kiro éppen az asztalra tette a gőzölgő sonkás tojást és két bögre teát.

- Reggelt-motyogott a rókafiú.

- Jó reggelt. - Kiro mosolyogva viszonozta a köszönést, majd leült. - gyere, egyél. – Kokuro habozás nélkül levágta magát egy székre.

-A gazda már elment?-kérdezte belekortyolva forró italába.

- Igen, gondolom. Nem találkoztam vele, már nem volt itt, amikor felkeltem. - válaszolta a cicafiú, majd falatozni kezdett. A finom falatok simogatták a nyelvét. Jó szakács volt, ezt mindig is tudta.

- Ehhez mindig értett. Eltűnni reggelre szó nélkül-morgott kelletlenül Kokuro. - Egy kezemen meg tudom számolni mikor volt olyan, hogy mellette ébredtem.

- Túl sokat kell dolgoznia.

- Igen, tudom. Amikor szabadnapja lett volna, akkor is mindig bement. –felsóhajtott - nyaralni se mentünk soha.- kicsit szomorú arcot vágott.

- Hát ezt most vehetjük nyaralásnak, nem? Végre kijöhettem a házból. Már nagyon elegem volt a bezártságból. - gyorsan eltüntette a reggelijét, majd hátradőlt kényelmesen.

- Neked nyaralás. - bólintott Kokuro, elmerült a gondolataiban. Vörös tincsei játékosan álltak össze-vissza a feje tetején. - Bár mivel egy hotelben vagyunk, tényleg vehetjük annak. És ma még vásárolni is megyünk. - erre gyerekes csillogás költözött a szemébe.

- Igen. Remélem, kaphatok új ruhákat. Amik normálisak. - Kiro egyetértett a fiúval, mosolyogva gondolt arra, hogy az összes eddigi életét felidéző holmija elégett. Minden, amit még az előző életéből magával hozott. Egyáltalán nem bánta.

- És ha végre kaphatnék egy telefont. - mosolyogva álmodozott a vöröske, majd befejezte ő is a reggelit. Közösen elmosogattak, még beszélgettek is közben. Kettejük viharos kapcsolata ellenére, most rendesen viselkedtek, Kokuro sem akart kiszúrni Kiroval, egy egészen új oldalát mutatta meg neki.

- Hahó, fiúk, kész vagytok?-Hiroko lépett be a lakosztályukba, kezében egy szatyorral, amit le is tett az asztalra. A fiúk a kanapén ülve TV-ztek, Kokuro fejét az idősebb vállára hajtotta. A férfi hangjára azonban odapillantott.

- Kész vagyunk, persze. -állt fel, majd odarohant Hirokohoz és a nyakába ugrott. Majdnem eldőltek, hogy kibillent Hiro az egyensúlyából, de végül sikerült talpon maradniuk.

- Oh. Szia, kincsem-puszilt bele Kokuro nyakába. - Tudod azért elég nehéz vagy. Nem foglak mindig elbírni.

- Akkor menj el gyúrni-morogta, majd rácuppant a másik szájára. Kiro mosolyogva állt fel, nem akart kimaradni a jóból. Végigsimított gazdája hosszú tincsein, aki ezt megérezve hagyta félbe a csókot.

- Szia, cica. - mosolyogva túrt bele a hajába és megvakargatta a fülénél.

- Hmm, ez jó. -Kiro nevetve hagyta magát, majd odahajolt, követelve a saját részét is. Ajkaik egymásra találtak, amit a vörös irigyelve nézett, végül széttolta őket.

- Hé! Én is akarok csókolózni vele-nézett durcásan Kirora, de ő csak mosolyogva simizte meg a buksiját.

-Csináld inkább velem - mondta kedvesen.

- Ez jó ötlet-tette le a kezéből Hiro a rókafiút.

- Nem!- vágta rá. –Ez egy borzalmas ötlet. Nem akarok vele smárolni. - jelentette ki határozottan.- Na, menjünk vásárolni.

- Menjünk.- sóhajtott fel. Nagy nehezen sikerült elindulniuk. Hiro hozott mindkettejüknek egy sapkát, hogy elrejthessék a füleiket. Így már nappal is biztonságban voltak a nemkívánatos tekintetek elől.

Autóba szálltak, majd a sebességkorlátokra nem figyelve szelték át a várost a hatalmas plázáig. Kiro sose járt még ilyen helyen, mindenfelé boltok és embertömegek. Furcsán szabadnak érezte magát. Ilyen sok ember között még sosem járt így, hogy nem kellett félnie a lebukástól.

Elsősorban a ruhaboltokat vették célba, Hiroko tudta hova kell menni, hogy jó minőségű és márkás darabokat találhassanak.

- Gazdám, nézd! Ez jól áll?- bújt elő Kokuro az egyik fülkéből, egy csipkés felső volt rajta, ami igazából női volt, de őt ez nem zavarta. Direkt ezt választotta elsőnek, hogy meglepje vele Hirot. Kiro kipislogott a mellette lévő öltözőből, mert kíváncsi volt a fiú szerelésére.

- Nem, Ko-chan. Most rendes ruhákat veszünk, amiben kimehetsz az utcára. Majd utána nézünk ilyeneket-nevetett rajta Hiro. Valami hasonlóra számított a fiútól.

- Nekem tetszik. Nagyon aranyos vagy benne. - motyogta oda neki Kiro, de az ő véleménye úgy sem számított sokat.

- Chh.-Kokuro duzzogva bújt vissza. A továbbiakban normálisabb darabokat próbált fel, bár ezek között is sok volt az olyan, ami egy kis bőrfelületet szabadon hagy.

- Kiro? - pillantott be hozzá Hiro, mert már régóta szöszmötölt egyedül. A fiún egy hétköznapi, mégis menő összeállítás volt. Bőrdzseki, fekete farmer és ing kombóban pislogott a gazdájára, akinek tátva maradt a szája. A haját felkötötte copfba, egy-két rakoncátlant tincs kandikált ki a sapkája alól. Akár egy modell is lehetne, aki egy fotózásra készülődik.

- Hát ő... Valami ilyesmire gondoltam, Ko-chan amikor azt, mondtam, hogy rendes. -nyögte ki nagy nehezen. Eléggé megdöbbentette Kiro ízlése. Azt hitte, ő is a világosabb, kicsit aranyos, szolid stílust kedveli. Ezzel szemben akár egy gengszternek is elmehetett volna. Már csak egy napszemüveg hiányzott. Kokuro átkukucskált, ő sem reagált másképp. Leesett állal bámulta Kirot.

- Hú.- nyögte ki. –Én ennél menőbb ruhákat fogok találni!! - jelentette ki. Azonnal felfedezőútra indult a boltban.

- Ami most rajtad van, azt mind megvesszük-mondta Hiro komolyan, majd ő is arrébb ment nézelődni. Kiro magában vigyorgott. Remélte, hogy tetszeni fog nekik, de ennél jobb reakciókat nem is várhatott volna. Félretette, amiket kiválasztott. Még nézett mást is, mivel nem hordhatta csak ezeket minden nap.

Mind a hárman jókora adag ruhát vettek, Hiro cuccai is elégtek, így ő sem maradhatott ki. A horribilis összeget látva a pénztárgépen, Kiro elszégyellte magát. Kokuro viszont teljesen szemtelenül meredt a végeredményre. Ő tisztában volt vele, hogy Hirokonak ez semmiség.

- Ezeket be kellene tennem a kocsiba. Ott van egy cipőbolt. - mutatott a szemben lévő üzletre a férfi.-Oda menjetek be, és nézzetek zárt cipőt, meg papucsot, meg, ha bármi tetszik. Mindenképpen maradjatok ott és várjatok meg- hangsúlyozta szigorúan, mire a fiúk bólogattak.

Bementek a cipőboltba, ahol Kokuro azonnal le is vált Kirotól, a saját ízlésének megfelelő lábbeliket keresni. Szerette a színes dolgokat. Kiválasztott egy narancssárga, barna sportcipőt. Pont jó volt rá, ott illegett a tükör előtt. Nagyon tetszett neki. Kiro egy sorral arrébb nézelődött, bár ő előnyben részesítette a fekete vagy szürke színeket. Hiro csatlakozott hozzájuk, leellenőrizte őket, majd magának is keresett valamit. Végül mindenki elégedetten lépett ki a boltból.

- Nem vagytok éhesek? Elmehetnénk valami étterembe-nézett körül Hiro.

- Menjünk. - lelkesedett a rókafiú. - régen ettünk már kint. - belekarolt a gazdájába és féltőn húzta magához a karját, ezzel mindenki tudtára adva, hogy ők bizony egymáshoz tartoznak, és jaj annak, aki közéjük mer állni.

- Nekem mindegy. Én bármit megeszek-vont vállat Kiro szerényen. Irigykedve nézte Kokurot, hogy ilyen nyíltan viselkedett vele.

- Akkor ez eldöntve. Ott fogunk enni. - mutatott egy étkezdére. Innen látszott, milyen előkelő és drága a hely. Bár Kirot ez zavarta, mégse szólt egy szót se. Majd valami olcsót fog kérni. Vagy nem is eszik semmit. Olyan kényelmetlen érzése támadt az ilyen sznob helyektől. Hiszen ő sose tartozott az elit közé.

Helyet foglaltak az egyik asztalnál, már jöttek is a pincérek, és felvették a rendelést. A macskafiú nem tudott mit kezdeni a helyzettel. Ahogy lapozgatta a menüt, valami olcsóbbat keresve, idegességében leverte az egyik kitett boros poharat. A nagy csörömpölésre mindenki felkapta a fejét, az összes vendég őket nézte. Szégyenében igyekezett elbújni a sapkája alá elég kevés sikerrel. „A fenébe már... Ez de kínos. Vajon mennyibe került az a pohár?"