- Biztos nem lesz baj? - Kokuro már szinte sírt. Úgy kapaszkodott, ahogy csak tudott, mintha azzal megmenthetné magát attól, ami történni fog. Kiro teljes egyetértésben vele, mellette fogódzkodott, hasonlóan kétségbeesve.

- Hiro-san, mi van, ha valami baj lesz? Én nem akarom-rázta meg a fejét.

- Hát, ha gond lesz, akkor megszívtátok-sóhajtott fel a férfi. - Reménykedjünk benne, hogy épségben odaérünk. –mosolyogva nézte a fiúkat, akik amint elindult a repülőgép, szinte belepréselődtek az ülésekbe. A repülést nem macskáknak vagy rókáknak találták ki.

***

Hiroko a fiúkat először egy hotelbe vitte. Miután minden ingóságuk elpusztult a tűzben, nem maradhattak ott tovább, és valahol mégis csak aludniuk kellett. Tetőtéri lakosztályt kaptak, Kiro legnagyobb meglepetésére, ám később kiderült, hogy igazából az egész, és a felső rész neki van fenntartva. Medence, gyönyörű kilátás a városra, szokásos aranyozott bútorok, modern konyha és fürdő. A személyzet ide nem jöhetett fel, amíg itt voltak, Hiro sose szerette, ha kiszolgálják. A hűtő feltöltve, minden a rendelkezésükre állt.

- Sajnos muszáj itt maradnunk egy-két napot. Addig rendezem a dolgokat a házzal meg a biztosítóval. Ti meg ellesztek itt ketten ugye?- kérdezte Hiroko. A fiúk egymásra néztek, Kiro megvonta a vállát, Kokuro meg fülig vörösödött, leszegett fejjel inkább csöndben maradt. Egyikük számára sem volt túl kellemes a helyzet, hiába a luxus lakosztály.

- Ezt beleegyezésnek veszem-bólintott erre a házigazda. - És most, elmegyünk. - kezdett bele, de amint kinézett az ablakon, félbe hagyta. A Nap már jócskán lemenőben volt, a vörös fénynyalábok belestek az ablakon, hogy mindenkit figyelmeztessenek az éjszaka közeledtére.

- Hát ma már nem igazán jutunk el sehova. Csak ha esetleg szeretnétek kint enni valahol, bár én jobb szeretek magamra főzni. Szóval ehetnénk itt fent, hármasban, mint otthon. Na? Mit szóltok? - mivel erre megint nem kapott választ, úgy értelmezte, hogy a fiúk is benne vannak.

- Remek!- csapta össze a tenyerét. Ennél jobban nem is lehetett kínosabb a hangulat. A konyha felé indult. Kiro azonnal követte, Kokuro kicsit várt, míg végül kényelembe helyezte magát a kanapén. Nem igazán érdekelte a vacsora, hiszen úgyis megcsinálják helyette. Az foglalkoztatta, hogy minden holmija bent égett a házban. A ruhái, az egy-két könyve, a bútorai. Persze minden a gazdájáé volt, de a magáénak érezte. Hiányozni fognak neki a tárgyai. Gondolataiba mélyedve piszkálta a körmeit.

- Gazdám. Nem akartam leejteni-hallatszódott Kiro hangja a konyhából.

- Csináld csak. Hiszen nem is csinálok semmit. Gyerünk, Kiro-chan. - duruzsolta Hiroko. A rókafiú dúlva-fúlva tapasztotta a fülére a kezét, hogy ne hallja, ahogy az a kettő odakint enyeleg. Két percig bírta, majd berontotta konyhába. Egy pillanat alatt felmérte a helyzetet, Kiro a serpenyőben sütött valamit, Hiroko keze a cicafiú gatyájában kutatott. Feldobta magát a konyhapultra, így még kevesebb helyet hagyva a főzéshez, onnan meresztgette megvető szemeit a párosra.

- Ko-chan- kipirulva nyögte Kiro a fiú nevét.

- Mi az? A gazdád nevét nyögdécseld, ahogy szoktad. Nem én érek hozzád, hanem ő-szólt be gorombán. Szemrebbenés nélkül végignézte a műsort.

- Ko-chan, ne féltékenykedj. Segíts te is a konyhában, és akkor veled is csinálok ilyet. – dorgálta meg Hiroko. Látszólag teljesen nyugodt volt, pedig jelenleg is a kis kedvencét molesztálta.

- Nem segítek- keresztbe tette a kezét. Egyáltalán nem akart megmozdulni. Kiro újra felnyögött, a férfi keze gyorsabban mozgott a tagján. A kezében remegett a serpenyő. A fakanál, amivel kevernie kellett volna a húst és a zöldségeket, a földre esett.

- Gazdám-könyörgött neki. Kicsit megszégyenítve érezte magát, bár hozzá volt már szokva az ilyenhez most mégis zavarta a róka jelenléte. - nem fogom bírni-lihegett. Párpercen belül be is következett az, amitől félt, élvezete bepiszkította nadrágját és Hiroko kezét. Őt ez cseppet sem zavarta, csak megtörölte magát egy zsebkendővel.

- Tetszett a látvány, Ko-chan?- nevetve nézte a megszeppent fiút, akire láthatóan mély benyomást tett az előbbi jelenet.

- Ne haragudj, Kokuro. - nézett rá Kiro kifulladva. -Ő kezdte, nem én.

- Mit mentegetőzöl?- paskolta meg a fenekét Hiroko, majd átölelte hátulról. - Nem volt ellenedre. De úgy látom az zavar téged, hogy nem Ko-chan csinálta ezt veled, hanem én.

Erre megint csak nem válaszolt senki, kínos csend telepedett hármukra.

- Együnk-sóhajtott fel Hiroko, majd kitette a kaját az asztalra és megterített. - Tudjátok azzal, hogy nem beszéltek, csak még egyértelműbbé teszitek, hogy kedvelitek egymást. Nem tudom, mért nem akarjátok bevallani. Persze fogalmam sincs melyik lenne a jobb, ha egész nap falnátok egymást, vagy ha továbbra is utálkoznátok. - a férfi mintha a falnak beszélt volna, kezdte megelégelni a csendet. Kiro gyorsan leült és ő is nekilátott, Kokuronak sem maradt más választása, csatlakozott hozzájuk. Csak az evőeszközök csörömpölését lehetett hallani néha a tányéron. Az étel kifogástalan volt, hiszen Kiro nagyon jó szakács volt.

- Szóval holnap közösen elmegyünk vásárolni. Kiro, te is jössz. Tudom, hogy nem nagyon engedtelek ki eddig, de azt hiszem, nem lesz baj. - szólalt meg Hiroko, a cicafüles erre bólintott.

- Kiro sose akart elhagyni téged, nem értem, mért volt szükség ilyenre-morgott közbe Kokuro.

- Igen igazad van. - bólintott Hiroko. - De tudod, hogy te is elszöktél párszor, úgy hogy nem tudtam hol vagy, pedig szerettél itt lenni. Volt, hogy vissza se akartál jönni, amikor megtaláltalak. Valami gyerekes hülyeség miatt.

- Állandóan hazahoztad azt a nőt! Ki nem állhattam-fakadt ki.

- A titkárnőm volt! Nagyon is jól tudtad, hogy nem szerettem, és nem akartalak lecserélni senkire.

- De rád mászott!- a fiú felemelte a hangját.

- Ellöktem magamtól és utána ki is rúgtam, rémlik?- állt fel az asztaltól, szeme szikrákat szórt. - És ne beszélj így velem. Ezt már réges-rég tisztáztuk. Az asztalnál pedig nem tűröm ezt. Itt nem veszekszünk. Inkább egyetek csendben-hangja szigorúan csattant vissza a falakról.

- Chh...-Kokuro végül inkább csendben maradt. Magában még mindig sértettnek érezte magát az akkori incidensben. Azóta nem járhatott Hiroko egyik munkabeli ismerőse sem a házban, mert a fiú azonnal letámadta az urát a számon kérő kérdéseivel. A férfi pedig engedett neki, mivel nagyon szerette, bármit megtett volna érte.

A vacsorát a továbbiakban csendben töltötték el. A végén Kiro pattant fel legelőször, direkt sietett, hogy ő mosogathasson. Hátha akkor azok ketten kibékülnek, vagy beszélgetnek. Persze ez nem következett be. A hangulat továbbra is síri volt.

- Én lefekszem. Holnap aludhattok bármeddig, reggel még dolgom lesz, utána felveszlek titeket. Szerzek sapkát, amivel eltakarhatjátok a füleiteket - mondta Hiroko, majd otthagyta őket. Nem egészen úgy sikerült ez az este, ahogy eltervezte. A hosszas, szenvedélyes szeretkezések helyett, megint csak veszekedtek a semmi miatt. Tudta, hogy nem csak az ő hibája, de felelősnek érezte magát a kialakult helyzetért. Persze az is közrejátszott, hogy a két fiú továbbra sem hajlandó felvállalni magát, és odaállni a másik elé, hogy beismerje az érzéseit.

- Köszi. Kiálltál mellettem Hiro-san előtt-mosolygott Kokurora Kiro, amikor Hiro már eltűnt a szobából.

- Ne bízd el magad, nem miattad csinálom. Nem szeretem, ha a gazdám ilyen. Volt, hogy engem se engedett ki egy ideig, szóval mindig kiszöktem. A végére belátta, hogy semmi értelme az egésznek.

Kiro bólogatott. Ettől függetlenül jól esett neki, hogy kiálltak mellette. Főleg, hogy pont Kokuro volt az.

- Na, mindegy. Öhm- zavartan túrt a hajába. - Én is megyek aludni. Sok volt ez nekem mára- motyogta.

- Én is megyek majd-bólintott a fehér hajú. - Csak utánatok. Megvárom, amíg végeztek-biccentett a fürdő felé, ahonnan kihallatszott a csordogáló víz hangja.

- Ha akarsz, bejöhetsz velem - említette meg a vörös- De nem érhetsz hozzám, sőt rám se nézhetsz-tette hozzá gyorsan, mielőtt még bárki azt hihette volna, hogy kedves akart lenni, vagy más hátsó szándékai lennének.

- Ugyan. - Kiro mosolyogva nézte a fiú kipirult arcát. - Nem kell. Tudok várni. Egyedül akarsz amúgy is fürdeni, nem?

- Én...- halvány pír költözött az arcára- Nem szeretek egyedül lenni. Csak ennyi –félrepillantva próbálta leplezni a zavarát.

- Aha - nyögte ki Kiro. - Akkor fürödjünk együtt-egyezett bele könnyedén.

Hiroko azonnal a hálóba ment, de feltűnt neki, hogy a két kis kedvence együtt ment be zuhanyozni. Magában mosolygott. Csak sikerül megszeretniük egymást előbb vagy utóbb.

Kiro mindent betartott, amit a fiatalabb kért tőle, de azért egy-két pillantást megengedett magának. Elbűvölő volt. Hófehér bőrén a víz szabálytalanul folyt le, egészen az intim részeihez is eljutott, ahova Kiro is szívesen követte volna a cseppeket. Megnyalta az ajkát, majd gyorsan elfordította az arcát, hogy ne essen még jobban kísértésbe. Az alsó fele már így is majdnem mozgásba lendült. Erősnek kellett maradnia, ha meg akarja magát kedveltetni.

- Ez gyors volt. Pedig azt reméltem legalább egy óráig bent lesztek - Hiroko meglepve pillantott fel egy könyvből, amit a kezében tartva olvasott. A fiúk szó nélkül feküdtek be mellé, mire ő egy elegáns mozdulattal csukta be a kötetet, és félre rakta.

- Gyertek - húzta magához őket. Mindketten kaptak egy-egy gyengéd csókot, majd a villanyt leoltva, ölelkezve aludtak el.