- Kokuro! Mondd el mit nem szeretsz Kiroban.

Erre csak csönd volt a válasz.

- Na, gyerünk!

- Hát. - habozott a fiú. - Én nem tudom. Azt, hogy átvette a helyemet, és most már őt szereted. Én nem akarok osztozni rajtad. - válaszolta.

- És ez kinek a hibája?

- Az övé. Ez egyértelmű.

- Nem az övé. Az enyém. - mondta komolyan. - Semmi értelme annak, hogy őt hibáztatod. Én hoztam ide, az én hibám. Nincs jogod ezért mást megutálni. - kezét a fejére tette és összeborzolta a haját.

- Most azt mondd el, mit szeretsz benne-mosolygott rá. Erre elvörösödött és megrázta a fejét.

- Nem tudom. Én nem is... nem is szeretem őt.

- Na, Ko-chan. A jó tulajdonságaira vagyok csak kíváncsi

- Ahj. Jól van már. Hát - elgondolkodott. - nagyon kedves tud lenni és törődő. Bár néha túlságosan is anyáskodó. És tudja, hogyan kell csinálni azokat a dolgokat. - utalt az intimebb helyzetekre.

Ezen Hiroko jót vidult.

- Jól van, Kiro, te jössz.

- Mi? Most én mondjam el ezeket?- nézett körbe. Kokuro szeme felcsillant. Nagyon kíváncsi lett arra, vajon mit gondol róla. Még ha ő nem is mondott túl kedves dolgokat, azért remélte, hogy Kiro valami jobbat fog mondani róla.

- Jó, hát, amit utálok benne. Hmm...- tartott egy kis hatásszünetet, szeme a rókára villant. - gyerekes és akaratos, nem szól, ha valami baj van, és nem értem miért utál engem ennyire. Viszont nagyon aranyos és hát nem is tudom. Én nagyon megkedveltem őt, de fogalmam sincs, miért. - a végét már egyre halkabban motyogta. Nem mert felnézni rájuk, most hogy elárulta az érzéseit.

- Na. Most, hogy tudjátok mit gondol a másik rólatok, így jobban kijöhettek egymással- csapta össze a tenyerét. - maradjatok és beszélgessetek, vagy teperjétek le egymást, nekem mindegy. Majd szólok, ha kész a kaja. - azzal ott is hagyta őket, becsukta maga után az ajtót, de nem zárta be. Ha valamelyikük menekülni akar, akkor megteheti.

Jó ideig csak rá se néztek a másikra, végül összetalálkozott a tekintetük.

- Tényleg kedvelsz engem?- szólalt meg Kokuro.

- Aha-bólintott.

- Én, akkor sem kedvellek-makacskodott tovább.

- Rendben. Egy nap majd remélem bevallod magadnak, és nekem is, hogy szeretsz-nézett egyenesen a szemébe. Ezzel is csak próbára akarta tenni őt, hiszen Hiroko előbbi szavai még a fülében visszhangoztak.

- Nem szeretlek, fogd már fel. Soha nem is foglak!- akadt ki. Dühös szemei ölni tudtak volna.

- Szerinted azért zárt be minket, hogy dugjunk?- tűnődött el Kiro.

- Neked állandóan a dugáson ját az eszed? Undorító. Pedig még én voltam kiakadva a gazdára, hogy ne kezeljen téged kurvaként. De úgy látszik, tényleg csak egy ribanc vagy. - olyan lenézően közölte ezt vele, hogy ezzel Kiro szívébe mart. Dühösen felállt.

- Értem. - Kiro is felemelkedetett, kívülről semmit se lehetett leolvasni az arcáról. – Szóval valójában ezt gondolod rólam.

Egyszerűen kisétált a szobából. Azért így szemtől szembe ritkán kurvázták le. Az utóbbi hónapokban ráadásul nem is mondta neki senki, így ő sem érezte magát annak. Most viszont pont Kokuro, akitől a legkevésbé akarta hallani. Akitől végképp nem várta, hogy szajhának lássa.

Lement a konyhába, ahol Hiroko meglepve nézett rá.

- Azt hittem ennél tovább fogjátok bírni egymást. - csalódott sóhajjal fordult vissza a tűzhely felé.

- Mindig is egy kurva leszek. Tökmindegy, bármit csinálhatok, a szemében az maradok akkor is-ült fel a konyhapultra, szórakozottan lóbálta a lábait.

- Nekem- kezdte Hiroko, de végül nem fejezte be. Nem akart hazudni neki, valami még mindig ott volt benne. Nem lehetett kitörölni a tényt, hogy egy bordélyban élt. Kiro tisztában volt ezzel. Tudta mit gondol róla valójában. Ez egyáltalán nem esett jól neki.

- Értem. A saját bejáratú házi kurvád vagyok - bólintott. - Sose leszek fontos senkinek. Mindig is egy ribanc maradok - azzal leugrott a pultról és kiment. Egyedül akart lenni. Igazából nem, mert a szíve mélyén vágyott valakire, aki szereti, és feltétel nélkül elfogadja őt. Aki nem tekinti egy luxus prostinak. Az se érdekelné, ha öreg és kövér lenne. A testiségek már rég nem számítottak neki. Csak egy kis igaz szeretetre volt szüksége.

Kokuroval ütközött össze a konyhaajtónál. A fiú nagy, meglepett szemekkel bámult rá. „Tuti hallotta." Futott át az agyán. Kifejezéstelen tekintettel nézett át rajta, majd felment az emeletre.

- Nem szép dolog hallgatózni. - Kokuro összerezzent a konyhaajtóban. Félénken belépett, odasomfordált Hiro mellé.

- Nem elég, hogy én leribancoztam, utána még te se bírtál neki semmi szépet mondani. - jegyezte meg halkan.

- Nem tudtam hazudni neki. Kimondani se tudtam, mert én nem akarom, hogy az maradjon. A szeretője akarok lenni és a gazdája. A védelmezője, mint neked. Minél hamarabb-beletúrt a hajába.

- Ha így lesz, akkor meg én leszek féltékeny-szólalt meg a fiú.

- Igen - bólintott. - Ördögi kör. Sose lesz senkinek se jó. Legfeljebb, ha az egyikünk elmegy innen. - nézett rá. Ezt meg hogy értette? Hisz ő vette magához mindkettejüket. Mégis mért akarná most kidobni őket?

- Én nem akarlak elhagyni. És Kiro se akar.

- Tudom, ne aggódj-mosolyogva ment oda hozzá. - Nem küldelek el titeket. Egyikőtöket se foglak-ölelte magához. A nyakába szuszogott. A fiú kétségbeesetten kapaszkodott belé, száját az övére tapasztotta. Le akarta teperni, megszerezni a figyelmét, hogy csak vele foglalkozzon. Felültette a konyhapultra, Kokuro örömmel ölelte körbe a csípőjét lábaival. Mivel Kiro jelenleg duzzogott, így senki se zavarhatta meg őket. Ajkaik egymásra találtak, forrón tapadtak a másik testéhez. Bár Hiroko agyában bevillant Kiro képe, de a vörös ezt azonnal elfeledtette vele. Szinte lenyúzta kezeivel a ruhát a másikról, minél előbb a férfié akart lenni.

A nagy egymásra találást egy telefon zavarta meg. Megálltak pár pillanatra, nehéz volt visszatérni a valóságba az előbbi szenvedélyes percekből.

- Nem hiszem el. Pont most- sziszegte Hiroko dühösen. Még mondott valami cifrát, majd felvette és nem épp udvariasan letárgyalt valamit, de egyre csak vörösödött a feje a dühtől.

- Jól van, akkor bemegyek! Nem vagytok képesek semmire se nélkülem. - csapta le a vonalat, villogó szemmel lépett el a fiútól.

- Munka?- kérdezte az szomorúan. Pedig annyira örült neki, hogy végre vele foglalkozott.

- Igen, munka. Hogy ennyi szerencsétlen van egy rakáson. - morgott tovább. nyomott egy puszit a rókafiú szájára, majd felvette a kabátját. - Majd jövök- azzal kilépett az ajtón, amit gondosan be is zárt, ezzel a házi kedvenceit is biztosan tartva.

Kokuro nem igazán tudott mit kezdeni a helyzettel. Ha már a gazdája félkészen itt hagyta, befejezte a dolgot, kielégülve nézett valami kaja után, majd kimászott az ablakon. A szomszédok már csak annyit láthattak, hogy egy rőtszínű róka mászik ki a kerítés alól. Kiro egyedül maradt a házban, és nem is tudott róla. Fent duzzogott a szobában, ezzel halálos veszélybe sodorva magát. Egy óra is eltelt már, amikor füstszagot érzett, és furcsa, recsegő hangot is hallott.