Kiro a tükörben nézegette magát, ma igazi házimacska lesz, ezt eldöntötte. Megpiszkálta a csengős nyakörvét, ami vidám csilingeléssel válaszolt az érintésére. Meg akarta lepni Hirokot amikor hazajön. Tudta, hogy jól esnek neki az ilyenek. Egy elég szexi szíjas öltözék volt rajta, egy olyan alsóval, amiből kint volt a formás feneke, így a macskafarka is teljesen szabadon kunkorodott a háta mögött. Elégedett volt a külsejével, már előre örült Hiro reakciójának. Vajon mennyire lesz meglepve? Kilépett a fürdőszobából. Az első, ami szembejött vele az egy zavarodott szempár volt, ami értetlenül mérte végig.

- Te meg mi a fenét művelsz?- kérte számon a rókafiú Kirot. - Mért öltözöl ribancnak? A gazdának nem kurva kell, hanem egy szerető család, szerető házikedvenc. - mondta eléggé dühösen. Igazából irigy volt, és rosszul érezte magát, amiért Kironak eszébe jutott ilyesmi, de neki nem. Pedig ő is ugyanúgy ki akarta elégíteni a gazdája vágyait.

- Nekem is kell ilyen-jelentette ki. - Én is akarok. - úgy állt ott, mint egy kisgyerek, akinek megtetszett a másik játéka, és most követeli, hogy neki is vegyenek olyat.

- Oh, hát... Vannak nekem még hasonló cuccaim. Gyere. Akkor csábítsuk el ketten. - a szobájába ment, a régi ruhái alatt tartotta ezeket a felszereléseket. Volt ott még jó pár szíjas is, de nem azt emelte ki. Egy csipkés fehérnemű szettet választott, ami bár férfiakra volt tervezve, mégis nőinek hatott. A világos rózsaszín anyag leheletvékony és puha volt, még át is látszott. - De... Én olyat akarok, amilyen neked is van-vágta be a durcit. Persze, hogy nem volt jó neki az, ami lányos és csipkés volt.

- Látott valaha Hiro-san téged ilyesmiben?- kérdezte Kiro kíváncsian. Ő azt hitte, hogy ezek ketten már mindent kipróbáltak, így biztos volt benne valami csipkés ruha is. A fiú azonban megrázta a fejét.

- Sose aggatott rám ilyeneket – morogta. - nem engedtem neki és így végül nem erősködött.

- Szóval akkor szeretne ilyenben látni téged, nem? Próbáld fel. Ha nem tetszik, akkor leveszed és kész. - próbálta meggyőzni őt.

- De én... Nem. - rázta meg a fejét. Tekintetét le sem merte venni a ruhadarabról. Ahogy elképzelte magát benne, fülig vörösödött.

- Jól állna. Tudod én is hordtam, ha egy vendégem úgy kívánta. Igaz nekem nem sok beleszólásom volt a dologba.

- Rád kényszerítették?- nézett rá ártatlanul. Számára olyan, hogy erőszak nem is létezett, hiszen Hiroko óvta mindentől, és mindenkitől.

- Mondhatni igen. Egy vendégtől kaptam, és ő óhajtotta, hogy viseljem. Kötelességem volt engedelmeskedni, hiszen fizetett értem.

- Én ezt nem értem-rázta meg a fejét. - sose értettem, hogy tehet valaki ilyet a másik emberrel. Megerőszakolják a másikat, eladják, megveszik, megverik, megölik. - felsóhajtott. – azt hiszem, ez semmiség lenne ezekhez képest - vette a kezébe a felső részt.

- Nyugodtan próbáld fel-mosolygott rá. - segítsek?- kérdezte kedvesen.

- Hát. Én ezekhez nem értek. Ha nem megy, akkor segíts. - neki is vetkőzött azonnal. Szemérmetlenül dobta félre a levetett ruháit. Az alsót csak-csak magára húzta, de rosszul. Kiro nevetve nézte, ahogy próbálkozott.

- Gyere, rád adom inkább én-odament hozzá és levette róla. Eszébe jutott Aito, aki annyiszor fel akarta venni ezeket a darabokat, és őt is ugyanígy fel kellett öltöztetni, mint most Kokurot.

- Ezt így kell. És itt van a csipke zokni is-az ölébe húzta a lábát és felhúzta a combig felérő zoknit.

- Ez már túl sok. Kiro, nem kell az. - próbált ellenkezni, el akarta húzni a lábát. Macskaharc alakult ki köztük. Kokuro nyavalyogva tiltakozott bármi ellen, Kiro pedig a végén már csiklandozni kezdte a fiút, egymásba gabalyodva fetrengtek a földön. Hiroko ezt a pillanatot választotta a hazatérésre, benyitott a szobába, mert onnan hallotta a hangokat.

- Mit csináltok?- végigmérte őket. Minden mást hamarabb elképzelt volna, csak pont ezt nem. Kiro Kokuron feküdt, a róka tehetetlenül vergődött alatta és nevetett, de úgy, mint akit kínoztak. Mégis vidámság sugárzott róla. Nagyon rég látta már így.

- Örülök, hogy így elvagytok-leült hozzájuk. A két fiú azonnal elvált egymástól. Kokuro lelökte magáról a fehér hajút és illedelmesen a sarkára ült, vörös fejjel bámult mesterére.

- Bocsánat. Öhmm...- motyogta Kiro. Nem igazán tudta most mi legyen. Igaz, hogy meglepték, de nem így akarta. - Ez nem jött össze. - túrt a hajába tanácstalanul. - mi csak meg akartunk lepni téged Hiro-san.

- Hát azt sikerült. Jól néztek ki. Gyere ide Ko-chan.- intette magához. Ő engedelmesen odamászott hozzá. - meg akarlak nézni. Még sose láttalak ilyen szerelésben. - mosolyogva forgatta meg, végig simított a fenekén, végül az ölébe húzta.

- Tökéletes - puszilt bele a nyakába. - kicsi rókám. Csipkés rókám-boldog mosollyal az arcán csókolta meg.

- Hiro-san. Engem ne hagyj ki. Eleve nekem köszönheted, hogy sikerült rá imádkoznom a csipkés fehérneműt.

- Gyere ide- odahúzta magához és őt is megcsókolta. - köszönöm Kiro-chan. Amit nekem évekig nem sikerült, neked pár hónap alatt igen. – összeborzolta Kokuro haját és a szemébe nézett.

- Kedveled őt, nem? Még ha nem is akarod bevallani. Magadnak se. - duruzsolt a fülébe, de Kiro is meghallott belőle valamennyit. Nem akarta elhinni, amit mondott. Pont ellenkezőleg viselkedett vele, mint Hirokóval. Ezért pedig biztos, hogy a gazdát szerette. Ebből következtette, hogy őt meg utálja.

- Egyáltalán nem kedvelem! Már mondtam, hogy utálom. - dühösen bámult a szemébe, de Hiro csak mosolygott rajta.

- Jól van. Na, gyertek ide mindketten. Elégítsetek ki, aztán pedig egymást - adta ki a mai feladatot.

A fiúk egyszerre teperték le Hirokot a földre és szinte letépték róla a ruhát. Azon versengtek, hogy ki ér előbb oda, ahhoz a részéhez, hogy kényeztethessék. Próbálták a másikat lelökni kisebb bunyóba torkollott, végül egyikük sem foglalkozott többé Hirokoval. Fölötte összefogódszkodtak és le akarták tolni a másikat.

- Hé!- Hiro hangja erélyesen csattant a levegőben. Két kezével szétválasztotta őket. - leülni!- szólt rájuk. Kiro ekkor döbbent rá, hogy az előbb úgy viselkedett, mint egy állat. Meg akarta védeni, vagy meg akart küzdeni a párjáért. Az állati ösztönei vették át felette a hatalmat. Nem is gondolkodott. Kiült arcára a szégyen. Lehajtotta a fejét, füle farka lekonyult.

- Sajnálom, gazdám-motyogott.

- Én is sajnálom-morogta Kokuro kelletlenül. Ő elég sokszor hallgatott az ösztöneire, nem zavarta, hogy ebből akár komoly verekedés is lehetett volna.

- Na, jó. - állt fel a ház ura és úgy nézett rájuk, ahogy eddig soha. Most tényleg rossz fát tettek a tűzre.

- Mostantól egy szobában kell lennetek, és egész nap együtt maradtok. Nincs ellenvetés. - szólt rájuk. - Kokuro! Mondd el mit nem szeretsz Kiroban.

Erre csak csönd volt a válasz.

- Na, gyerünk!

- Hát. - habozott a fiú.