A két fiú egymás mellé ült. Egyikük sem mert felnézni, még mindig az előbbi kínos pillanat volt a szemük előtt.

- Jó étvágyat!- törte meg a csendet Hiroko. Kiro összerezzent a hirtelen hangra.

- Jó étvágyat!- motyogta utána ő is. Halkan eszegettek, máris visszatért közéjük a hallgatás. Hiroko ezt kezdte már megelégelni, így a jó régi trükkhöz folyamodott. Lábával molesztálni kezdte a fiúkat. Elégedett vigyor ült ki az arcára, amikor látta a dühös, meglepett arcokat.

- Kiro etesd meg Ko-chant. - biccentett a fejével. Ez után úgy tett, mintha oda se figyelt volna. Szórakozottan falatozott.

- Nem akarom!-csattant fel a vöröske. Az arca teljesen kipirult. Felállt az asztaltól, dühösen nézett Hirokora. - Én azt akarom, hogy te etess meg. - közölte vele akaratosan. A férfi felvonta a szemöldökét. Ahogy végignézett a kis rókáján, megesett rajta a szíve.

- Jól van. Megetetlek. Gyere, ülj ide. - paskolta meg a combját mosolyogva. Kokuro arca azonnal megváltozott. Odasietett hozzá és befészkelte magát az ölébe. Maga elé húzta a tányérját, a kanalát meg a gazdája felé nyújtotta. - Tessék!

- Na gyere, kicsim - becézgette. Mi közben Kokuro hagyta, hogy etesse, Kironak feltűnt, hogy őt nézi. Szúrós pillantásokat lövellt a cicafiú felé, mintha csak azt mondta volna, hogy nézd csak, ahogy engem etet. Lesütötte a szemét, nem volt kedve újra kezdeni a harcot vele, de látszólag ő nem szándékozta befejezni.

- Ko-chan! Hé. -szólt rá Hiro. - Te most velem akarod féltékennyé tenni Kirot?

Újra elpirult, durcásan bújt hozzá Hirokohoz. Megrázta a fejét, arcát a vállába temette.

- Na! Mi a baj?-Hiroko bedőlt neki, és máris kedves szavakkal vigasztalta, simogatta a haját.

- Chh…- mordult fel Kiro. Elege volt. Az előbb még itt falták egymást és láthatóan élvezte is, most meg hisztizik. Gyorsan megette a vacsoráját, majd sietősen távozott az asztaltól.

- Kiro!- szólt utána. - Velem alszotok mindketten. Gyere át majd hozzám. - mondta, majd folytatta a róka etetését.

-  Chh… Persze. Majd átmegyek. Ha akarok. - feléjük se fordult. Felment a szobájába.

- A cica durcis lett. - sóhajtott fel Hiroko

- Nem érdekel Kiro. Velem foglalkozz. -a férfi mosolyogva zárta a karjaiba.

- Nem lehetsz ennyire önző- tudom, hogy eddig csak ketten voltunk, és csak veled foglalkoztam, de ezt most már nem tehetem meg. Szeretlek és jobban, mint Kirot, de őt is szeretem. Nem hagyhattam a bordélyban. A helyemben te is ezt tetted volna.

- De én nem tettem volna a házi kurvámmá. – villant rá a tekintete. Kikerekedett Hiroko szeme. Ezt nem hitte volna. Ezek szerint ez a véleménye róla. Ami még jobban megdöbbentette az az, hogy igaza volt a fiúnak.

- Igaz. Még most is úgy kezelem, mintha nem éreznék iránta semmit. - lehajtotta a fejét. Ebbe sose gondolt még bele.

- Igen. Én legalább riválisomként tekintek rá és nem egy olcsó kurvaként.

-A riválisod?- lepődött meg, majd elnevette magát.

- Igen az!- a férfi tovább mulatott rajta.

- Nem értem ez mért ilyen nevetséges-duzzogott.

- Hát tudod. Én eredetileg azt terveztem, hogy ti majd testvérekként szeretitek egymást. Bár felőlem szerelmesek is lehettek, engem nem zavarna. Nem akartam, hogy rivalizáljatok.

- Hát most már késő. Nem szeretem őt sehogy se. Én téged szeretlek. - hajolt közelebb hozzá, hátha sikerül elcsábítania Hirokot.

- Ha belegondolok, igazából nem is rossz, hogy így versengtek értem. Jól esik. - mosolyogva húzta magához. Nyomott egy puszit az arcára. - Én is szeretlek-suttogta a fülébe. - Na gyere, menjünk fel. - csípett bele Kokuro fenekébe.

- Héé! - visított fel a fiú. Kiugrott az öléből és sértődött tekintettel mérte végig. A másik csak nevetett rajta. Annyira édes volt a kis rókafüleivel. A pamacsokkal a feje tetején. Hiro is felállt és együtt mentek fel a szobába. A férfi szomorú szemekkel nézett Kiro ajtaja felé. Be akart menni hozzá, és megölelgetni őt, megmondaná neki, hogy szereti, és össze-vissza csókolná egész nap. Kokuro bedobta magát, elterült az ágyon, levette gyors a felsőjét, és ajkait harapva várt a gazdájára. Az eltátotta a száját, amint meglátta.

- Ennyire nem lehetsz kanos-nevetett rajta. Dühös szemek villantak rá. Még ki is röhögte… Bunkó…

- Rám ne számíts ma éjjel-kapta fel a pólóját a fiú, azzal kiviharzott a szobából.

-A fenébe. - morgott utána Hiroko. Most mégis mit fog kezdeni magával? Egyik kis kedvence sincs szociálisan aktív állapotban. Mással meg eszébe se jutott csinálni.

Estefele Kiro kidugta az orrát a szobájából egy kis kajáért. Hangtalan léptekkel suhant le a lépcsőn. Teletömte a pocakját azzal, amit talált, majd lopakodott is visszafele. Az ajtaja előtt megállt egy pillanatra. Hiro pont ezt a pillanatot választotta, hogy kilépjen a saját birodalmából. Tekintetük összeakadt, hosszú másodpercekig csak bámultál egymást.

- Hol van Kokuro?- szólalt meg a fehér hajú.

- Megsértődött és bezárkózott-vonta meg a vállát—Nem akarsz bejönni hozzám?-mosolygott rá szomorúan. Hosszas gondolkodás után, Kiro végül rábólintott és odament a férfihoz. Legszívesebben még tartotta volna a durcit, de ő már nem volt kisgyerek. És ha a gazdája hívta, akkor ő ment. Hisz olyan sokat fizetett érte.

- Gyere ide-nyújtottaki felé a kezét Hiroko. A karjaiba zárta a fiút. Beleszuszogott a hajába, ahogy megérezte a finom illatot, ami mindig körbelengte őt- Lehunyt szemekkel élvezték egymás közelségét, megszűnt számukra a külvilág.

- Szóval, ha én nem vagyok, akkor hívod Kirot és vele elégítteted ki magad-hirtelen váltak szét, értetlenül pislogtak a betoppanó, dühös rókára. Ő egyenesen a fehér hajúra nézett, szinte ölni tudott volna a tekintetével.

- Mivel nekem ez a dolgom - válaszolta halkan Kiro. Lehajtotta a fejét, nem értette mért szégyellte el magát lőtte. Hiszen neki mindig is ezt kellett csinálnia.

- Te meg hagyod, hogy továbbra is egy ringyónak gondolja magát. - köpte a szavakat Hiroko arcába, ki eléggé lebénult. Már megint ezzel jött. Nem tudta, hogyan álljon ehhez a témához. Erre nem volt felkészülve. Sosem gondolkodott ilyeneken, csak tette, ami épp az eszébe jutott.

- Ko-chan te most rám, vagy Kirora vagy féltékeny?- tette fel a kérdést, ami már régóta foglalkoztatta. Válasz nem igazán érkezett erre, a fiú csak hápogott. Kinyitotta a száját, mintha mondani akarna valamit, majd újra becsukta. Végül egészen a füléig elpirult. Megindult ki az ajtó felé, de egy kéz megállította.

- Én szeretnék veletek lenni. Veled is. - motyogta Kiro. Maga felé húzta, mivel nem ellenkezett, így sikerült maradásra bírniuk.

- Reméltem, hogy átjössz. - Hiroko mosolyogva húzta magához a fiút és megcsókolta. Kiroval is így tett, majd lefeküdt az ágyra és várakozva nézett rájuk.

- Na, gyerünk, fiúk. - vigyorgott.