-Hirokoooo!!!

Éles hangra riadt fel, amikor újra kiabálni kezdték a nevét, rájött, hogy az anyja keresi.

- Megyek már!- szólt vissza neki. Feltápászkodott és kiment. Azt se tudta miről zagyvált neki, valami céges, üzleti tök unalmas dologról volt szó. Ez pont teljesen hidegen hagyta őt.

- Aha- bólogatott, majd a konyhába ment, faképnél hagyva az anyját. Elkezdett kaját melegíteni.

- Hagyjad, majd Marie megcsinálja. Azért van itt. - szólt be neki, követte őt a konyhába.

- Én meg nem vagyok béna és meg tudom csinálni magamnak. Így is el vagyok kényeztetve, amennyire csak lehet-szólt vissza. Gyakorlott mozdulatokkal kavargatta a serpenyőben a vacsoráját. Nem utált a konyhában tevékenykedni. Mindig is hiányzott neki az a meghitt családias hangulat, ami máshol megvolt. Náluk viszont mindig is elhanyagolták.

- Megteheted, hogy ne neked kelljen főznöd. Ez nem azért van, mert elkényeztetünk, hanem azért, mert megteheted.

- Aha- morogta egyhangúan. Nem érdekelte egyáltalán.

Amint készen lett, tányérba rakta és inkább otthagyta a nőt. Felrohant a szobájába. Magába tömte a kaját egy perc alatt, majd egy jó vastag pulcsit vett fel, és előkészített egy pokrócot. Gyerekkora óta nem aludt kint abban a faházban. Viszont azokban az időkben jó sokszor. Általában egész nyáron. Volt már tapasztalata ilyen téren. Vigyázva ment le, nehogy az anyja észrevegye. Út közben belefutott a cselédjébe.

- Úrfi- szólt a lány-hova megy ilyen későn?

- Css - tette az ujját a szája elé. - Csináld meg úgy az ágyam, mintha aludna ott valaki. Vagy még jobb! – csapta össze a tenyerét - Aludj te az ágyamban. - izgatottan szőtte a tökéletes tervet az agyában. Szegény lány szóhoz se jutott.

-A lényeg, hogy anyám ne jöjjön rá semmire. Reggel jövök. - mosolygott rá, majd elsietett, mert hangokat hallott közeledni.

Alig várta már, hogy láthassa a kis rókáját. Vajon jobban van? Biztos alszik. Akkor lenne a legnyugodtabb, ha aludna, és nem mocorogna össze-vissza. Félő volt, hogy felszakadnak a sebei. Átfutott az udvaron, egyenesen be a faházba. Szerencsére az állat nem mozdult el a helyéről, nyugisan aludt tovább, ahol a fiú hagyta.

- Jól van. Jó fiú. - mosolyogva nézett a táljára, amin még volt neki husi. Reggelre meg kéne ennie. Muszáj lenne, mert úgy könnyebben tud felépülni. Erősödik a szervezete. Viszont, ha nem eszi meg, akkor aggódhat érte, hogy megmarad-e. Körülnézett a házban.

- Ráfér egy kis rendrakás-sóhajtott, miután bárhogy is nézte, de mindenhogyan kupi volt. Nem volt ellenére a dolog, így közben tudott a rókára is vigyázni.

Nem húzta az időt, neki is állt a takarításnak. Talált jó pár régi játékot, amit még kiskorában használt. Volt lyukas labda, tollas, teniszütő, építőkocka, lego. Mindent ide suvasztottak be, amikor úgy döntöttek, hogy már nem kell. Egy kisebb méretű szivacslabdát is előkapart valahonnan. Ez pont jó lesz a rókának. Felsöpörte a padlót, letörölgetett mindent amennyire tudott, elpusztította az összes pókot és egyéb élőlényt, ami az útjába került. Megágyazott magának a padlón, kis kuckót csinált, a kölyköt is betakarta még egy pokróccal, majd lefeküdt. Az álom azonnal rászállt a szemére.

Reggel, vagyis inkább kora hajnalban, valami fura nedves dolog ért a kezéhez. Kinyitotta a szemét, de azonnal megkönnyebbült.

- Szia, kishaver- mosolyogva játszott vele. Hagyta, hogy megharapdálja. Figyelt, nehogy túl sokat ugrátjon és megártson neki. Körbenézett a kisházban. Kikerekedett a szeme.

- Lehet, hogy... Te éhes vagy?- majdnem felkapta az állatot, de a sérülései miatt inkább visszafogta magát. Feltápászkodott a földről és közelebbről is megnézte az üres tálat, amiből eltűnt az összes hús. A róka odabicegett és nagy kölyökszemekkel bámult rá.

- Hozok enni-leguggolt hozzá és megsimizte a buksiját. Egy pillanatra elkomorodott az arca. - Vajon visszaengedhetlek a vadonba, ha felépültél?- erre nyüszögni kezdett, a fiú felnevetett. - Anyáék nem örülnének neked. - sóhajtott. - Mit csináljak?- a mancsát a térdére tette, erre megint nevetni kezdett.

- Tudom tudom. Éhes vagy. Már hozom is.

Felállt és kiment. A nap még csak most kezdett feljönni, így még senki sem volt lent, még a személyzet se. Az anyja ragaszkodott mindig hozzájuk, se az apja, se ő nem akarta, hogy a háznál bárki más legyen rajtuk kívül. Mindig azt mondta, ők megtehetik, szóval muszáj. Hisz minden tehetősebb családnak vannak cselédjei. Legalábbis az anyja szerint. Persze a szolgálók már rég kimentek a divatból, de nem tudták sehogy se lebeszélni erről. Így hát kellett a személyzet, bár felesleges volt.

A konyhából lopott egy kis maradékot tegnapról. Szerencsére volt benne husi is. Tudta, hogy tetszeni fog a kis rókának. Észrevétlenül tudta kicsenni a házból.

Amint belépett a játszóházba, a róka örömében ugrálni kezdett.

- Ne! Ne ugrálj!- szólt rá. Erre abbahagyta és csillogó szemekkel nézett.

- Tessék- tette le elé a kaját. Percek alatt eltüntetett mindent.

- Jól van. Ennyi volt. Nem szabad túlenned magad-beszélt hozzá kedvesen.

Az egész napot együtt töltötték. Amikor Hiroko anyja kiabálva kereste őt az egész házban, akkor sem dugta ki az orrát. A tárgyalását így el kellett napolni. Labdáztak, játszottak. A kisállat nagyon okos volt, meglepően ügyes. Szinte mindent megértett, amit a fiú mondott neki. Este pedig vele aludt. Hamar elnyomta őket az álom, a róka nagyon kifáradhatott a sok mozgásban. Megerőltető volt még ez neki. Reggel Hiroko elég hamar felkelt, de csak feküdt csukott szemmel a helyén.

- Hmm...- nyöszörgött valami.

- Mindjárt hozok reggelit, kicsi-morgott álmosan Hiroko.

- Jó...- már aludt volna vissza, amikor kipattantak a szemei. Felugrott és eléggé ledöbbenve meredt a rókára. Vagyis... A meztelen fiúra, aki egy vastag, bozontos rókafarokkal próbálta takarni magát. Kinyitotta a szemét és megszeppenten nézett körül. Lepillantott magára.

- Oh, basszus...- morogta.