(Ez újra a jelen)
Aito reggel vörös, duzzadt szemekkel ébredt. Az éjjel felét végig bőgte, a másik felében meghallotta Kiro élvezkedő hangját az emeletről, ami pont felette volt. Nem bírt elaludni, főleg úgy, hogy merevedése lett csupán a hangjától. Elszórakozott magával egy ideig, bár most nem volt olyan önfeledt és felszabadult, mint szokott lenni. Pár óra alvás után reggel korán felkelt. Egy hideg zuhany és már mehetett is le a konyhába. A főzés, mosás, takarítás rá volt bízva, meg egy kisebb fiúra, de őt nem volt szíve ilyen korán felkelteni. Reggelit készített, betette az aznapi szennyest a gépbe, majd evett valamennyit. Az ott lakó fiúk, férfiak lassacskán szállingóztak lefelé. Elfogyasztották adagjaikat, majd mentek a dolgukra. Persze nappal kevesebb volt a vendég, így ilyenkor sokszor összegyűltek a nappaliban és beszélgettek, játszottak valamit, vagy csendben elfoglalták magukat. Valaki olvasott vagy rajzolt, valaki írogatott. Úgy éltek napközben, mint a rendes kollégiumi diákok. Csak egyikük se volt az. Persze volt, aki magántanulóként beiratkozott, így neki a szabadidő a tanulásból állt.

A nagy része a társaságnak azonban még az igazak álmát aludta. Ki társaságban, ki egyedül. A reggeli készítése és elfogyasztása után, Aito a mosással foglalkozott. Ez hosszadalmas munka volt, mivel húsz férfira igen hosszadalmas volt a művelet.

- Aito! Pont jókor-csapott a vállára valaki. Ijedten ugrott egyet, majd megfordult.

- I..Igen?- nézett az idősebb fiúra.

- Miyakawa-san mit szeretne?

- Egy kérésem lenne hozzád. - húzta el a száját, mintha kínosan érezné magát. - Tudod a tegnapi vendégemmel csináltunk egy kis… koszt... mocskot az SM szobában. Szóval kérlek tegyél rendet és az eszközöket is fertőtlenítsd, meg hasonlók.

- Ahj… sejtettem. Már a múltkor is ez volt-morgott kelletlenül.

- Igen tudom, és ne haragudj, de délután is jön egy vendégem. Addig muszáj pihennem. Köszönöm-ölelte meg és ott is hagyta a nyakába varrva ezt a nem éppen kellemes feladatot.

Miyawa egy nagyon keresett fiú volt, főleg az idősebb, érettebb és agresszívebb férfiak körében. Ha valaki vért akart látni, vagy kiélni beteg fantáziáját, őt kérte. Látszott is, hogy ez mennyire megviselte testileg, lelkileg.

Bőrét korbács ütések kék zöld foltjai tarkították. A társaira mindig mosolygott, azonban mindenki tudta mennyire boldogtalan valójában. Sokszor kapott szabadnapot, amit legszívesebben egyedül a szobájában töltött. Nem is zavarta senki. Tudták, hogy nem látná őket szívesen.

Aito nem repesett az örömtől, de tudta, hogy a házban egyedül ő fogja ezt a feladatot megcsinálni. Felment az említett szobába és összeszedte a használt játékokat egy helyre, hozott egy vödör vizet, fertőtlenítővel, majd felsikált mindent. Az egész padlót, aztán a különböző tárgyakat, amikre vér vagy más egyéb anyag száradt rá. Nagyon lelkiismeretesen dolgozott, ezzel segíthetett társainak egy kicsit abban, hogy elkerüljék a fertőzéseket. Mindent nagyon tisztán tartott.

A nagytakarítás után még pakolászott egy kicsit lent a közös társalgóban, összetalálkozott egy két sorstársával, de rájuk se nézett.

- Köszönök mindent Kiro. - hallotta hirtelen kintről. Máris az ajtóban termett és hallgatózott.

- Én tartozom hálával Hiro-san.

- Ugyan. - megölelte a fiút és megcsókolta. Aitonak mintha tőrt döftek volna a szívébe.

Hátat fordított a búcsúzkodó szerelmes párnak, meglátta Fushimit. Ő volt a legidősebb a prostituáltak között ebben a házban. Éppen olvasott valamit. Szépen kidolgozott teste volt, nem látszott öregnek egyáltalán, inkább csak egy érett férfinak. Aito elé állt magabiztosan.

- Igen? Mit szeretnél?- tette félre a könyvet. A fiú csak erre várt. Belemászott az ölébe vele szemben, átkarolta a nyakát.

- Csókolj meg! De rendesen-merészen nézte Fushimit, az meglepett, értetlen arccal nézett rá. Végül megvonta a vállát és megcsókolta.

Aito azonnal rátapadt, levakarhatatlanul falta ajkait, nyelvével játszadozott, igaz, még nem sokszor csinálta ezt, de nagyon is ügyes volt.

Kiro a hosszas búcsúzkodás után a társalgóba ment,a hol nem mindennapi látvány tárult a szeme elé. Nagyot nézett, beljebb ment és leült Fushimiék mellé.

- Gyakorolsz Aito?- kérdezte mosolyogva. Egyáltalán nem zavarta, nem is volt dühös a fiúra. Fushimitől nem féltette őt.

Aito odakapta a pillantását dühösen, nekinyomta ágyékát a heves csók közben, dörgölni kezdte magát Fushimihoz, mint egy tüzelő kutya.

- Héé hé. Kicsike ne csináld már. Tudod, hogy nem dughatlak meg. De ha ezt folytatod meg foglak-próbálta eltolni magától gyengéden.

A fiatal fiú még vetett egy gyűlölködő féltékeny pillantást Kirora, aki értetlenül ült mellette, Majd lemászott Fushimiról és könnyezve rohant fel a szobájába.

- Szeret téged.

- Persze. Hisz én foglalkozom vele a legtöbbet.

- Nem úgy. Szerelmes beléd.

- Mi? Aito belém?- lepődött meg Kiro. - Ugyan már. Hisz még fiatal… Ha így is van, majd elmúlik-vonta meg a vállát.

- Ne mondd ezt. Teljesen összetörted.

- Nem tudok mit csinálni. Nem leszek már vele sokáig. - rázta meg a fejét elgondolkodva.

- Meg fog venni az a pasas?- Kiro erre bólogatott. Elcsendesedtek pár percre.

- Fushimi- szólalt meg hirtelen. - Foglalkozz vele mostantól te…