*Doktor szemszöge* *Jelen*

Az elkövetkező napok többségében eseménytelenül teltek. Szinte túlságosan nagy volt a nyugalom, ami nem kicsit aggasztott is. A munkám során már hozzá voltam szokva, hogy néha a nyugalom nem mindig olyan jó, mint amilyennek azt gondoljuk. Sokszor ez csak a vihar előtti csend, úgy ahogy az most is volt.

Délután ültünk Danival csendben a nappali kanapéján, mikor a konyha felől csörömpölés hangja csapta meg a fülünket.
Rögtön berohantam oda, attól tartva valami komoly baj történt. Sajnos nem is tévedtem nagyot. 
A földön üvegszilánkok hevertek, valami italos üveg lehetett. Nem tudtam már felismerni mi lehetett az. Csupán az aggasztott, hogy üres volt. A betegem a szilánkok között ült, a fejét fogva ringatta magát, közben valamit motyogott az orra alatt. Olyan volt akkor mint egy elveszett kisgyerek. Nem lehetett tisztán érteni mit is mondott, de abban biztos voltam, hogy miért is ilyen. Elvonási tünetei voltak, amit az elvonón kezeltünk is neki, de mióta kint van nem figyeltem rá eléggé, hogy szedje a gyógyszereket, amik pont ez ellen voltak. A könnyebb utat választotta, hogy honnan szerezhette az alkoholt, azt nem tudom, de ott és akkor nem ez volt a legnagyobb problémánk. 

Le kellett valahogy nyugtatnunk, ami így kimondva könnyűnek tűnhet, de közel sem olyan egyszerű megtenni. Tű és fecskendő hiányában nem tudtam nyugtató injekciót adni neki, így rá kellett venni, hogy a szájon át vegye be.
-Maradj itt vele egy kicsit.-szóltam Daninak, hisz csak ő volt még ott, de ő nem tudta mit kell hozni, így nekem kellett elmennem érte, viszont őt sem hagyhattam felügyelet nélkül. Meg sem várva a válaszát rohantam a gyógyszeres szekrényhez, ahol volt a drágám nyugtatója is. Kikaptam a dobozt és a markomba öntöttem belőle 2 szemet, majd rohantam is vissza. 
A konyhában semmi változás nem volt. Leguggoltam elé és elvettem a szeme elől a kezét. Látni lehetett rajta, hogy nagyon nincs jól. 
-Be kell venned ezeket.- próbáltam eréjesen hatni rá, de olyan volt, mintha nem érzékelné azt, hogy ott vagyok. Lehet nem is látott az egészből semmit sem. De mivel félő volt, hogy magában vagy másban is kárt tehet, így cselekedni kellett, és azonnal. A szájába tettem a gyógyszereket, de nem akarta lenyelni őket, hiába voltak keserűek, egyszerűen nem csinált semmit se ellene. Felkaptam egy poharat és próbáltam itatni, de nem akarta elfogadni a vizet. Végül a saját számba vettem egy keveset és megcsókoltam. Nem volt hosszú éppen csak annyi időre értek össze az ajkaink. hogy a vizet a számból az övébe kerüljön, ezáltal a gyógyszer pedig a gyomrába. Mikor észrevette ellenkezni akart, és ki akarta köpni, de befogtam a száját, hogy ez még véletlenül se sikerülhessen neki.
A gyógyszer elég gyorsan hatott és rövid időn belül el is bóbiskolt, de előtte mondott valamit, amire nem jöttem rá akkoriban mit is jelenthetett.

-Csak egy dolog erősebb egy átoknál, ami nekünk mindig is megvolt hercegem.