- Szép lakás – törte meg a kínos csendet dr. Brannan.

- Tudom – felelt hanyagul dr. Albert Frances. – A nagybátyám hagyta rám.

A férfi tekintetét a díszes csillárra függesztette, hogy kitérjen a szürkéskék pillantások kereszttüzéből.

- Miben lehetek a segítségedre, Stanley? – tette fel végül a levegőben lógó kérdést Albert. – Mert nem hiszem, hogy azért látogattál meg, mert közölni szeretted volna, hogy szép a lakásom.

- Igazad van, nem fogom kerülgetni a témát – biccentett a férfi. – Segítséget szeretnék kérni...

- Tippelek – szólt közbe az idősebb Frances. – Nem boldogulsz Faggyal, és úgy gondolod, hogy lenne néhány ötletem.

- Tudom, hogy megfogadtad, sosem nyúlsz újra a tudományhoz – kezdte Brannan. – De szükségem van rád, Albert.

A férfi sóhajtott.

- Matthew segítsége nem elég?

- Ismered a mondást, több szem többet lát – tárta szét a karját dr. Brannan. – Plusz, neked azért több szabadidőd van, mint az öcsédnek...

- Ami azt illeti, regényt írok.

- Ugyan – vonta fel a szemöldökét Stanley. – Biztos vagyok benne, hogy az nem elégíti ki a fantáziádat. Egykor a szenvedélyed volt a tudomány, és tudom, hogy megfogadtad, hogy soha többet, de...

- Emberek haltak meg miattam – emlékeztette Albert. – Hogy hiányzik-e? Persze, hogy hiányzik, de nem merek közeledni sem hozzá. Gúzsba köt a rémület, hogy megint bántani fogok másokat... És azzal nem tudnék együtt élni.

- Neked nem kell hozzáérni az alanyokhoz – folytatta a rábeszélést dr. Brannan. – Te csak az agytröszt lennél a színfalak mögött...

- Sajnálom, Stanley – rázta a fejét Albert. – Nem tudsz meggyőzni.

- Csak még egy valamit hagy mondjak – hajolt közelebb a férfi. – Fogd fel ezt úgy, hogy ha rám hagyod az egészet és valami balul sül el... Akkor azzal képes leszel-e együtt élni, hogy talán, ha te is beszállsz, valami máshogy történt volna...?

Albert pislogás nélkül meredt a vele szemben ülőre.

- Te miért nem mentél ügyvédnek?

- Akkor számíthatok rád? – terült szét halvány mosoly dr. Brannan arcán.

- Menj a pokolba – sóhajtott Albert.

- Ezt igennek veszem.

******

- Üdvözlök mindenkit az első Próbáljuk Meg Megérteni, Mi Is Folyik Itt gyűlésen – perdült Natasha a tábla elé, kezében pálcával hadonászva, mintha egy tanárnőt akarna imitálni. A szokásosnál elegánsabban volt felöltözve, ugyanis a rendszerint elnyűtt póló és szakadt farmer párosításból álló szett helyett most sötét blúzt és szűk nadrágot viselt, bár az némileg rontott a megjelenésén, hogy mezítláb volt.

- Mondtam neked, hogy ez a név túl hosszú – szólt közbe Hayden, aki cseppet sem erőltette meg magát öltözködés szempontjából, a haja pedig úgy állt, mintha egy hete nem látott volna fésűt.

- Rövidíthetnénk PMMMIFI-nek – javasolta Jordan, aki csak félig volt jelen, a füléből kilógó fülhallgatóból következtetve.

- Az is baromi hosszú – fordult feléjük Lily, aki visszautasította ugyan, hogy részt vegyen a gyűlésen, de annyira mégiscsak érdekelte a dolog, hogy a konyhában lebzseljen és időnként beleszóljon a dolgok menetelébe.

- Az sokat segítene, ha nem lennétek mind ennyire elutasítóak – közölte Natasha, és ahogy összefont karral megállt a tábla előtt, valóban tanárnős benyomást keltett.

- Miss Scott! – jelentkezett Hayden.

- Mi van?

- Kimehetek a mosdóba?

A lány unottan meredt rá, majd végül legyintett.

- Azt csinálsz, amit akarsz.

A fiú biccentett, majd elindult a vécé felé.

- Bunkó vagy! – kiabált utána Natasha, majd leroskadt a kanapéra. – Én próbálkozom, de ti olyan rohadt elutasítóak vagytok, sosem lehet nektek megfelelni... De most komolyan! Én csak jót akarok. Figyelsz te rám, Jordan...? Jordan!

- Bocs, mondtál valamit? – kérdezett vissza a lány, kirántva a fülhallgató zsinórját a füléből.

- Mindegy – legyintett csalódottan Natasha, és hanyatt dőlt. – Lily?

- Itt vagyok – felelt a nő, aki éppen mosogatott.

- Na, te legalább figyelsz rám – sóhajtott megkönnyebbülten.

- Tulajdonképpen mi is ennek a gyűlésnek a célja?

- Az, hogy összegezzük, amit eddig tudunk, kitárgyaljunk olyan dolgokat, amik nem világosok a számunkra, és... - Natasha felült. – Te úgy mondtál nemet a gyűlésre, hogy nem is tudtad, mit utasítasz vissza?

- A neve zavart össze – magyarázta Lily. – De jól áll ez a blúz, felvehetnéd többször.

- Ugyan, minek? – morogta a lány, kerülve a szemkontaktust.

- Attól, mert nem említi meg, még észreveszi – mondta a nő sokatmondó pillantással.

Natasha nem válaszolt.

- A tanárnő miért fekszik óra közben? – tért vissza Hayden.

- Ez még mindig nem egy tanóra – felelt unottan a lány. – És amúgy is befellegzett, mert egyikőtök sem vevő rá...

- Én itt vagyok – felelt a fiú egyszerűen, majd hanyatt dőlt és ujjait összefonta a tarkóján.

- Oké, bármi kérdés? – sóhajtott Natasha. – Ha nincs, akkor mára berekesztem a gyűlést...

- Ami azt illeti – ült fel Hayden. – Megvan még az a lista részlet, amit a régi vidámparkban találtunk, Jordan?

- Mi? – tért vissza a valóságba a lány. – Persze. Ott van az asztalon.

- Nos, - vette fel a papírlapot a fiú, és a fény felé fordította – azt látjuk, hogy ez a lista ketté van tépve, de egész pontosan hét név látszik rajta.

- Meg kéne környékeznünk őket, hátha sikerül átállítanunk őket – javasolta Natasha.

- Ez jó ötlet – biccentett Hayden. – A vezetőket már ismerjük. Safia Awan, mint Kamuflázs, akiről majd Brannan szolgálhat infóval...

- Aztán Maya Hadley, ismertebb nevén Láng, akihez már nekünk is volt szerencsénk – fűzte tovább a szót Jordan.

- És Dylan Hayes, aki még mindig nem talált ki magának álnevet – tette hozzá Natasha. – Róla körülbelül csak annyit tudunk, hogy a szomszédja lakásán tárolja Kamuflázs hajszálát...

- De túl magas pozícióban van, szerintem nem érdemes bepróbálkozni nála – vélekedett Hayden.

- Igazad lehet.

- Vele találkoztunk – mutatott az egyik névre Jordan. – Nekünk Árnyékként mutatkozott be, de ezek szerint Harvey Mitchell néven anyakönyvezték.

- Ő pedig a testvére lehet? – hunyorított Natasha. – Amelie Mitchell, avagy Katarzis. Vajon mi lehet a képessége?

- És Nadragulyának? – tűnődött Hayden. – Eredeti nevén Cillian Bryne.

- A nadragulya mérgező növény – tájékoztatta őket Lily, aki ezek szerint még mindig jelen volt. – A terméséből néhány darab is egy felnőtt ember halálát okozhatja.

- Köszönjük, Wikipédia – biccentett Natasha. – Talán az lehet a képessége, hogy a nadragulya mérgét tudja kibocsátani magából valamilyen módon?

- Lehetséges – bólintott Lily. – Az pedig elég veszélyesnek hangzik...

- Van valamilyen ellenszer nadragulyaméreg ellen? – érdeklődött Jordan.

- Ha rövid időn belül kórházba szállítanak, megúszhatod.

- És persze ott van még a listán Noah Glandrea is – hümmögött Hayden, Natasha reakcióját figyelve, aki igyekezett úgy tenni, mintha nem hallotta volna.

- Őt nem hiszem, hogy át tudjuk állítani a mi oldalunkra – mondta végül a lány, és úgy tűnt, ennyivel le is zárta a témát.

- Akkor környékezzük meg Árnyékot vagy Katarzist? – érdeklődött Jordan.

- Igen, talán – bólintott Natasha, bár nem úgy tűnt, mint aki odafigyel.

- Azért nézzetek utánuk – javasolta Lily.

Hayden bólintott.

- Persze. De azért jó lenne, ha mások is a mi oldalunkat választanák... A próba-alanyok eléggé túlerőben vannak.

- Nem véletlenül vannak alanyok és próba-alanyok – szólt óvatosan Lily. – Ezt jegyezzétek meg.

******

Albert furcsán érezte magát, ahogy Brannan-nel körbejárták a londoni labor folyosóit. Különös érzés volt újra visszakerülni abba a hangulatba...

- ... És ez lesz az irodád – nyitott be az egyik helyiségbe a férfi. – Tudom, hogy egyelőre elég sivár, de gondoltam rád hagyom a dekorálást...

- Remélhetőleg nem szükséges hosszú időre berendezkednem – jártatta körbe a pillantását a szoba minden szegletén. – Nem fogok fotókat kitenni vagy ilyesmi...

- Ahogy szeretnéd – bólintott dr. Brannan. – Letettem az asztalodra Fagy aktáját... Szeretnéd áttanulmányozni, vagy inkább megnéznéd a saját szemeddel?

- Inkább valóban megbújok a színfalak és az akták mögött – vélekedett a férfi. – Azt hiszem, azzal mindenki jobban jár...

- Ahogy gondolod. Csak szólj, ha szükséged van valamire... - oldalazott ki a helyiségből dr. Brannan.

- Köszönöm, Stanley – szólt utána Albert némi késéssel.

A tetőtéri helyiség belmagassága alacsony volt, ami dr. Brannan-nek nem okozott problémát, de ő jóval alacsonyabb volt, mint ő, aki csak enyhén görnyedten tudott közlekedni új irodájában. A falat fűzöld tapéta borította, ami egyfajta nyugalmat kölcsönzött a szobának, a hamusárga padlószőnyeg azonban kopottnak tűnt mellette. Az ablak alatt praktikus felépítésű íróasztal állt, és a már említett Fagy-aktán kívül teljesen üres volt.

A falon egyetlen kép lógott, egy Herman Melville idézettel.

„A vihart megelőző, vihart jósló teljes szélcsend talán szörnyűbb magánál a viharnál, hiszen a szélcsend burkolata és borítékja a viharnak, s magában foglalja azt, mint a látszólag ártalmatlan puska a végzetes lőport és golyót és robbanást..."

- Nem hiszem el, hogy tényleg belementem ebbe – motyogta a férfi.

******

- Nem szép látvány, azt elismerem.

- Valóban – értett egyet Albert, és továbbra sem bírta tekintetét elszakítani a fiúról.

Nyomorúságos látványt nyújtott, a férfit egyszerre fogta el a viszolygás és a szánalom, ahogy ránézett. A jeges padlón kuporodott össze, görnyedten, gerince vonala nem volt már egyenes. Hófehér bőre az arccsontjára tapadt, bordái tisztán kirajzolódtak, csupasz fejbőrén hópelyhek táncoltak.

Albert elkapta a pillantását.

- Talán jobb lett volna a színfalak mögött maradnom – motyogta leginkább magának, a cipőjét bámulva.

- Szerintem meg jobb, hogy úgy döntöttél, megnézed, mivel állsz szemben – vélekedett dr. Brannan. – Ez bölcs választás.

- Én nem tudok bölcs lenni, ha tudományról van szó – felelt a férfi, tekintetét pedig a befagyott ablakra függesztette. – Mikor nem tudtad folytatni rajta a kísérletet?

- Három és fél évvel ezelőtt akadt meg a folyamat.

- Akkor sok mindent kell bepótolni – állapította meg Albert, és fel-alá kezdett sétálni. – Itt az ideje hozzálátni a dolgokhoz.

Dr. Brannan egyetértése jeléül bólintott.

*****

- Natasha – biccentett Wyatt hadnagy a lánynak, majd a székre mutatott. – Foglalj helyet.

A lány feszengve ült le, majd átnyújtott egy pendrive-ot.

- Remélem, segíteni fog az, amit találtál – vetett a lányra sokatmondó pillantást a férfi.

- Én is – fészkelődött Natasha a székén.

A hadnagy felvette a fejhallgatóját, jelezte a lánynak, hogy maradjon csendben, majd kifejezéstelen arccal hallgatta végig a felvételt. Amint végzett, levette a fejhallgatót, és mélyen a lány szemébe nézett.

- Köszönöm.

- Ez alapján már el tudja ítélni?

- Nem, de kiadhatom a körözést – válaszolt a férfi. – És az már egy kezdet.

- El fogja kapni? – kérdezte Natasha összeszorult torokkal.

- Meg fogok tenni minden tőlem telhetőt – felelt némi gondolkodás után Wyatt hadnagy, alaposan megválogatva a szavait. – Ennél többet nem ígérhetek.

******

- Üdvözlök mindenkit a PMMMIFI második gyűlésén.

- Remélem, továbbra sem várod el, hogy ezt megjegyezzem – dünnyögte Hayden. – A tárgyra térhetnénk...?

- Először is köszöntsük gyűlésünk legújabb tagját – folytatta Natasha zavartalanul, és tovább hadonászott a pálcájával. – Dr. Stanley Brannan-t!

- Helló – motyogta a férfi zavartan. – Miért van ez az egész ennyire hivatalosan intézve?

- Ne rám nézzen – közölte Hayden, de tekintetét továbbra sem vette le a lányról. Brannan felvont szemöldökkel figyelte őket.

- Akkor ezennel át is adom a szót Kamuflázs-szakértőnknek – mutatott Natasha Brannan-re, és lehuppant a kanapéra.

- Most... Ki kell mennem a táblához? – érdeklődött a férfi enyhén összezavarodva. – Nincsenek éppen jó emlékeim az iskolával, és nem szívesen idézném fel ezeket azzal, hogy a táblánál állok...

- Akkor csak álljon fel – legyintett unottan Natasha, majd hátra hajtotta a fejét. – Lily, főznél nekem egy kávét?

- Nem vagyok pincérnő – hangzott a nemleges válasz, mire a lány beletörődően sóhajtott.

- Oké, mit szeretnétek tudni? – kérdezte fáradtan dr. Brannan.

- Honnan ismerik egymást?

- Azt hittem, csak gyerekeket vagy fiatalokat válaszd be a Nightmare programba...

- Vagy ő volt az első alany?

- Miért gyűlöli ennyire magát?

- Ez az egész próba-alanyos harc tulajdonképpen kettőjükről szól?

- Hé, egyszerre egy kérdést – emelte fel a kezét védekezésképpen a férfi. – Először is, Jordan, egy egyetemre jártunk és barátok voltunk. Továbbá valóban gyerekeket és fiatalokat választottam a Nightmare program résztvevőinek, Safia azonban nem a Nightmare kísérlet alanya.

Egy hosszú másodpercig csend honolt a szobában.

- Bocs, mi van? – kérdezte végül Natasha.

- Jól hallottad – bólintott dr. Brannan. – Safia hasonló módszerekkel hajtotta végre a kísérletet, mint én, de nem teljesen ugyanúgy és ő teljesen egyedül csinálta.

- Az hogyan lehetséges? – vonta össze a szemöldökét Hayden. – Mi mind éveken keresztül nem voltunk magunknál.

- Igen, mert én többet adtam a biztonságra, mint ő – felelt a férfi. – Safia szinte biztos volt benne, hogy nem éli túl... Azt mesélte, iszonyú kínokon ment keresztül.

- És tulajdonképpen mi is a problémája velünk? – dörzsölte meg a szemét Jordan.

- Azt akarja, hogy érezzétek azt, amit ő is érzett – mondta egyszerűen dr. Brannan. – Az ámokfutása nem rólam szól. Ő a világra dühös, amiért az fájdalmat okozott neki.

- És ezért minket hibáztat? – dünnyögte Natasha.

- Igen, mert úgy gondolja, hogyha annak idején nem veszünk össze, talán megúszta volna a szenvedést – vélekedett a férfi.

- És ez valóban így van?

- Ezt már sosem fogjuk megtudni – sóhajtott dr. Brannan.