- Megnéztem a pendrive-ot – szólt a fiú hirtelen.

Natasha elengedte a kezét, és a távolba nézett.

- Tudom, hogy hamarabb kellett volna átadnom, és nem így... Nem voltam biztos benne, hogy találkozunk még, és úgy gondoltam, tartozom neked ennyivel...

- Tudom – bólintott lassan Hayden. – Elég... érdekes élmény volt.

- Érdekes? – vonta fel a szemöldökét Natasha, és szembefordult a fiúval.

- Oké, úgy fél órán keresztül bőgtem – ismerte el Hayden.

- Nem akartam fájdalmat okozni – pislogott megbánóan a lány.

- Nem te okoztál – vont vállat a fiú, és elfordult. – Valahol mindig is tudtam az apámról, hogy nem volt jó ember... Csak valahogy furcsa volt ezt mástól hallani.

- Brannan állt a legközelebb hozzá – felelt Natasha, kezével a fiú tarkójára lógó tincseket birizgálva. – A naplójába csak ennyit írt róla, de biztos mesél még, ha megkéred...

- Nem – vágta rá reflexből Hayden. – Azt hiszem, eleget hallottam.

Natasha bólintott, és a fiú vállára hajtotta a fejét.

- Mesélj valamit – kérte. – Mi történik odakint a világban?

- Nos, Daisy gyógyulófélben van...

A lány felkapta a fejét.

- Ez remek! Végre valami jó hír.

- Igen – biccentett elmélázva a fiú. – Aztán, Lily-t alig látni mostanában... Matthew-t eléggé zavarja, hogy nem tudja, hova jár el ennyit.

- Gondolod, hogy bajba keveredett? – vonta fel a szemöldökét Natasha.

- Fogalmam sincs. Nagyon remélem, hogy nem, annyira örültem, hogy legalább náluk nyugisak voltak a dolgok az utóbbi időben...

- Igen – sóhajtott a lány. – És Jordan? Ő hogy van?

- Jól, azt hiszem. Az igazság az, hogy keveset beszéltünk mostanában... Oké, igazából senkivel nem beszéltem, mióta letartóztattak...

- Van valami haladás? – érdeklődött Natasha.

- Nem igazán. Beszéltem Doe-val pár napja, de nem valószínű, hogy önként változtatni fog a vallomásán... És kötve hiszem, hogy bármi gyenge pontot találnánk nála, minden szálat elvarrt...

- És mi van Lánggal? Maya azt mondta, múltjuk van.

- Ez még nem jelenti azt, hogy törődik is vele – vélekedett Hayden. – Egyébként már gondoltam erre, de az igazság az, hogy nem találom Mayát. Egyszerűen felszívódott...

- Ez egészen fura érzés, de mintha aggódnék érte – tűnődött Natasha. – Csak nem halt meg, amikor ott hagytuk az alagútban...

- Egész biztosan életben volt, amikor eljöttünk – válaszolt a fiú. – És nem hiszem, hogy ott meghalt volna, Maya talpraesett lány. Mindenesetre, azért futok még pár kört, hátha megtalálom.

Natasha bólintott.

- És mi van az üzenetekkel, amiket folyamatosan küldözgetett? Mármint Doe.

- Már megpróbáltuk, de zsákutca. Eldobható mobil – magyarázta Hayden.

Néhány percig csendben ültek egymás mellett.

- Kérdezhetek valamit? – szólalt meg a fiú.

- Persze.

- Miért nem adtad simán kezembe a pendrive-ot, ha eleve az volt a célod?

- Nos... - kezdte a lány, majd elvörösödött. – Az igazság az, hogy meg akartalak csókolni.

******

- Keveset látlak mostanában.

Lily összerezzent.

- Miért hozod rám a frászt?

- Talán rossz a lelkiismereted? – fonta össze karjait a mellkasán Matthew. A konyhapultnak dőlve állt, kezében kávésbögrét tartott.

A nő sóhajtva fordult szembe a férfivel.

- Mi bajod?

- Nekem? Semmi – vont vállat hanyagul, hanglejtése azonban nem erről árulkodott. – Az viszont érdekelne, hogy hol töltöd az idő kilencven százalékát, amikor nem vagy itthon...

- Attól, mert együtt élünk, nem kell minden lépésemről beszámolnom...

- Nem ezt mondtam – vágott a szavába Matthew. – Csak időnként azért jó lenne tudni, hogy hol vagy... Úgy érzem, nem veszed elég komolyan a helyzetet, hiszen pont az lett volna a lényeg, hogy meghúzd magad...

- És már megint itt tartunk – túrt a hajába a nő. – Dolgom volt, oké?

- Olyan dolgod, amit nem akarsz megbeszélni velem. – Kijelentés volt, nem kérdés.

- Nem beszélek meg veled mindent – morogta Lily.

- Mert valamit úgy van beállítva az agyad, hogy minden áron mindig mindent egyedül akarsz megoldani – forgatta a szemét a férfi. – Engem nem kell ellöknöd magadtól...

- Csak nem szeretném, hogy aggódnál, ennyiről van szó – zárta le a beszélgetést Lily. – Most mennem kell.

Matthew tehetetlenül bámult távolodó alakja után.

*******

Albert hosszan nézett farkasszemet Faggyal. A sötétbarna szempár újra megtelt élettel, látta a fiún, hogy látja őt, érzékeli a jelenlétét.

Stan Reymonds pislogással szakította meg a szemkontaktust.

- Szia – suttogta dr. Frances.

Stan valami olyasmi mozdulatot tett a fejével, ami leginkább egy biccentésnek felelt meg. Albert óvatosan megfogta a fiú kezét, és ahogy felegyenesedett, magával húzta Fagyot is.

A fiú bizonytalanul kapaszkodott Albertbe, majd elvesztette az egyensúlyát, és keményen koppant a jeges padlón. Az ajka sírásra görbült.

- Semmi gond – suttogta a férfi. – Mindjárt jövök, ne menj sehova.

******

- Elképesztő – mondta halkan dr. Brannan a fiút figyelve. Stan a sarokban kuporgott, akár egy varjú a dróton, közben pedig maga elé bámult, mintha a gondolataiba mélyedt volna. – Hogy csináltad?

- A jelentésem az asztalodra tettem – felelt Albert. – Hidd el, néha egy-egy primitív módszer mérföldeket jelenthet...

- Bámulatos – válaszolt Stanley még mindig elámulva. – Szóval reagál. Felfogja az emberek jelenlétét. Albert, többet tettél két hónap alatt, mint én évek munkájával.

Dr. Frances szerényen megvonta a vállát.

- Nem mondanám, hogy az én érdemem... Inkább csak helyrehoztam a hibáidat. Tudod, mint egy lektor. Az író műve a könyv, a lektor csak kijavítja a tévedéseket.

Brannan nem felelt, csak figyelte a fiút.

- És a legjobb hír pedig – váltott témát Albert. – Csökken a hőmérséklet a szobában. Elkezdte kontrollálni az erejét...

- Szia, Stan – guggolt le a fiú mellé dr. Brannan. – Üdvözöllek közöttünk.

Hátrafordult.

- Nem kellene felöltöztetnünk?

******

- Tudom, hogy Hayden más úton találkozgat veled, de én azért a hivatalos utat választottam – mondta a férfi arcán halványan mosollyal, és helyet foglalt a lánnyal szemben.

Natasha biccentett.

- Szóval hallott róla...

- Csiripelték a madarak – felelt Matthew, majd elkomolyodott. – Tudom, hogy mint mondtam korábban, de ha boldoggá tesz, egy rossz szavam sincs.

- Köszönöm – bólintott a lány. – Á, nagyon örülök, hogy látom. Idebent elég unalmas az élet, meséljen valamit! Hogy van Lily?

A férfi arcán árnyék suhant át.

- Nehéz megmondani. Mostanában Albert macskáját többet látom, mint őt.

- Albertnek van macskája? – vonta fel a szemöldökét Natasha. A másik jelentőségteljes pillantást vetett rá. – Bocs. Szóval, mi történt?

- Nem tudom. Olyan sűrű volt az utóbbi időszak, hogy nem is tudom, mikor kezdtünk el eltávolodni... - sóhajtott dr. Frances. – Próbáltam vele beszélni ma reggel, de nem hagyta.

- Sajnálom – pillantott rá együttérzően a lány. – Semmi tipp...?

- Nem nagyon. Azt mondta, hogy nem akar mindent megbeszélni velem... Remélem, minden rendben van vele.

- Adjon neki időt – javasolta Natasha. – Tudja, hogy milyen makacs... Vagy pedig egyszerűen kövesse.

- Ez nem egy felnőttes megoldás – közölte Matthew.

- De azért fontolóra veszi, ugye? – vigyorodott el a lány. – Majd számoljon be mindenről... Egyébként pedig...

- Igen?

- Albertnek tényleg van macskája?

******

Rhea Glandrea pislogás nélkül meredt az ajtóban álló bátyjára. A fiú pólója vérfoltos volt, egészében égett szagot árasztott, a haja mintha megpörkölődött volna, arca maszatos volt.

A lány némi gondolkodás után visszakézből pofon vágta a fiút.

- Rhea! - méltatlankodott Noah. – Én vagyok az!

- Tudom, pont azért ütöttelek meg – felelt a lány nyugodtan, majd kitört belőle az elfojtott feszültség. – Mégis mit a francot képzelsz magadról? Hetekig nem hallok felőled, majd beállítasz véresen!

- Rhea – kezdte a fiú gyengéden, és két kézzel megragadta a testvére arcát. – Húgom, segíts nekem!

- Nem – fejtette le magáról a másik kezét Rhea. – Addig nem, ameddig nem mondod el, hogy mi történt veled.

- Megöltem valakit – ismerte be Noah, és hátát a falnak vetve lassan leroskadt a földre. Megkönnyebbültnek tűnt, mint akinek nagy kő gördült le a szívéről.

- Hogy mit tettél? – guggolt le bátyja mellé Rhea, és megkereste a pillantását. – Mondd a szemedbe, különben nem hiszek neked.

- Megöltem valakit – ismételte el a fiú.

Rhea felállt, és hátrálni kezdett. Úgy nézett az ikertestvérére, mintha most látná először.

- Kit? – kérdezte rekedten. A levegő kiszorult a tüdőjéből.

- Maya Hadley, ismertebb nevén Láng – magyarázta Noah olyan semleges hangon, mintha egy receptet olvasna fel. – Nem hiszem, hogy valaha találkoztatok...

- Ő próbaalany, igaz?

A fiú bólintott.

- És miért? – ragadta meg a bátyja vállát Rhea, és kétségbeesetten rázni kezdte. – Bántott téged? Önvédelem volt, ugye? Noah! Szólalj meg!

- Nem – felelt csendesen a fiú maga elé bámulva. – Az igazság az, hogy még beszélni sem beszéltünk soha...

- Akkor meg miért ölted meg!?

- Mert Kamuflázs azt mondta.

Egy percig csend telepedett Glandreáék konyhájára.

- Micsoda? – suttogta Rhea, és megtörten csúszott le a bátyjáról és ült a hideg padlóra. – Ha Kamuflázs azt mondja, ugorj a kútba, akkor megteszed?

- Valahogy úgy – mondta Noah halkan. – Te ezt nem értheted...

- Legalább próbáld meg elmagyarázni – kérte a lány.

- Neki köszönhetem, hogy megtanultam használni az erőmet. Már nem küzdök vele többé, Rhea. – A fiú kék szemében könny csillant. – Ő volt ott nekem, amikor senki másra nem számíthattam...

- Ez nem igaz! – pattant fel a lány, és vádlón meredt a bátyjára. – Rám számíthattál volna! Bármikor! De nem, te nem kértél a segítségemből. Te inkább az új forradalmár barátaidhoz szaladtál, akik ilyenné formáltak... Noah, te nem ilyen vagy.

- De – szorította meg a húga kezét a fiú. – Én pontosan ilyen vagyok.

- Nem – suttogta Rhea, és legördült az első könnycsepp az arcán, amit aztán sok másik követett. – Ez nem lehet... Te nem lehetsz...

Noah átkarolta a testvérét, és hagyta, hogy a vállán zokogjon.

******

Az eső monoton kopogása az aszfalton visszhangzott a szűk sikátorban. Jordan megpróbálva minél kevesebb zajt csapva igyekezett kerülgetni a pocsolyákat, tornacipős lábával azonban bokáig süllyedt az egyikben. Halkan szitkozódva, fél lábon egyensúlyozva ugrált el a falig, ahol megtámaszkodott. Érezte, hogy átázott a zoknija.

A következő, amit észlelt, az az volt, hogy valaki bámulja.

- Nem láttál semmit, oké? – fordult a tőle körülbelül két méterre álló fiúhoz. Magas volt, göndör sötét haja nedvesen tapadt a homlokára, zsebre dugott kézzel méregette a lányt. Összességében nem nézett ki rosszul, ezért bánta különösen Jordan, hogy pont előtte kellett beleesnie egy pocsolyába.

- Hale vagyok – mutatkozott be.

- Jordan – mondta a lány mosolyt erőltetve az arcára. – És ennél jobb belépő is ment volna...

- Ez szórakoztató volt.

- Nekem kevésbé – morogta a lány, és kisimított egy vörös tincset a szeméből. – Na, örülök, hogy találkoztunk, de most mennem kell.

- Hova ilyen sietősen? – vonta fel a szemöldökét Hale.

- Mondjuk azt, hogy egy ismerősömmel találkozom – felelt Jordan, és megkerülte a fiút. – Szia.

Hallotta még, hogy a másik utána szól valamit, de nem fordult vissza, ugyanis késésben volt. Az, hogy ez jót vagy rosszat jelent, nem tudta.

*****

- Neked is szia – méregette az öccsét gyanakodva Albert, Matthew ugyanis köszönés nélkül rontott be a londoni villába, és feltartott ujjal jelezte a másiknak, hogy ne szólaljon meg.

- Kérdezni fogok valamit – mondta egyfajta figyelmeztetésként a férfi.

- Rajta – bólintott Albert. – Egy kávét esetleg...?

Matthew megrázta a fejét.

- Azt tudom, hogy ha követek valakit, akkor beleavatkozom a magánszférájába, ezzel eljátszva a bizalmát. Az mentesít ez alól, hogyha úgy gondolom, hogy veszélyben van?

- A lehető leggyanakvóbb ismerősödet kerested fel ezzel a kérdéssel – emlékeztette Albert. – A Szőkéről van szó?

- Még mindig így hívod? – fintorodott el a férfi. – Igen, róla, de tudom, hogy megvan róla a véleményed, úgyhogy nem kezelhetnénk fiktív szituációként?

- Megpróbálhatom – biccentett Albert. – Jó, tudom, mit akarsz mondani. Tedd vagy ne tedd, de ne próbáld.

- Eszembe sem jutott volna ezt mondani – felelt Matthew, bár a beszólás oldotta a hangulatot, és gyanította, hogy a bátyjának ez volt a célja vele. – Ezt pedig honnan tudod már megint...?

- Két évet voltam börtönben, Matt – csóválta a fejét Albert. – Annyi unalom arra késztet, hogy minden létező blockbuster filmet megnézz, köztük a Star Wars-t.

- Értem – fojtotta el a nevetését a férfi. – Szóval, akkor mit javasolsz?

- Arra gondolsz, hogy bajba keveredett?

- Szeretnék hinni abban, hogy nem – sóhajtott Matthew. – A megérzésem viszont az, hogy igen, csak nem akarja, hogy én is belekeveredjek...

- Akkora egy drámakirálynő vagy – dörzsölte meg az arcát az idősebb.

Matthew összevonta a szemöldökét.

- Parancsolsz?

- Jól hallottad – ült fel Albert. – Szerintem sokkal nagyobb problémád Doe, meg az, hogy Natasha jelen pillanatban is rácsok mögött van. A barátnőd nagylány, megoldja a gondjait... Ha pedig nem akarja, hogy belefolyj, annak szerény véleményem szerint megvan az oka. Plusz, eleget kínlódtatok már, tényleg akarsz egy újabb sort balhézni?

- Kegyetlen és őszinte, mint mindig – motyogta Matthew néhány perc csendes gondolkodás után. – Valószínűleg megvan az oka, hogy miért jövök mindig hozzád tanácsért...

- Naná, hogy megvan – veregette meg az öccse vállát Albert. – Mert piszok jó tanácsaim vannak... Na, most ne szenvedj, hanem foglalkozz a valós problémáiddal.

- Igenis mester...

- Jól van, padawanom – biccentett Albert, miközben ölébe vette a szobán átszaladt macskáját.